Vélemény

Eredmények megjelenítése 2401-től 2420-ig 2875 találatból.

Megbízási szerződések nélkül megbénulhat a felsőoktatás

Vélemény - 2010-07-06
A megbízási szerződések felsőoktatásban való befagyasztása megbéníthatja az egyetemeket, főiskolákat - hívta fel a figyelmet a kormány legutóbbi határozata miatt várható negatívumokra a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezte. Kiss Papp László elnök elmondta: a spórolással indokolt, az egész közszférát érintő kormányhatározat mintegy tízezer személyt érintene a felsőoktatásban.

A diktatúra előszele

Vélemény - 2010-07-04

A Fidesz-KDNP pénteken újabb határt lépett át!

 

Kormányrendelettel kötelezik az ország közintézményeit egy olyan, kizárólag a Fidesz-KDNP képviselői által támogatott parlamenti politikai nyilatkozat kifüggesztésére, amely szerintük a nemzeti együttműködést szolgálja, de valójában csak a kormánypártok szemléletét tükrözi.

A Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület válasza a moratóriumra

Vélemény - 2010-07-02

 VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM

FARKAS SÁNDOR miniszter Úr!

 

Tisztelt Farkas Sándor miniszter Úr!

 

Tisztelettel szeretnénk felhívni miniszter úr figyelmét, hogy a moratórium gondolata nem a parlagfű nemzetstratégiai kérdésének átfogó kezelésére irányul, hanem abban kizárólag a Növényvédelmi Hatóság  hogyan igen  szemlélet helyett a  hogyan nem  véleménye olvasható ki. ( aki meg akar tenni valamit, az talál rá módot, aki nem, az talál kifogást  Stephen Dolly)

A bankadó módosítását követelik a magyar kormánytól

Vélemény - 2010-06-29
A június első napjaiban bejelentett, jelenleg is tárgyalás alatt álló, pénzügyi intézményekre kivetendő bankadó módosítására szólította fel az Európai Bankszövetség vezetője a magyar kormányt, mivel álláspontja szerint a „diszkriminatív” adó több magyar hitelintézetet tesz veszteségessé, egyben gátolni fogja a gazdaság növekedését.

Kovács szerint kérdéses, Schmitt meg tudja-e őrizni szuverén énjét

Vélemény - 2010-06-27
Ha csak Schmitt Pálon múlna, akkor ő meg tudná teremteni az egységet az országban, de mivel egy szervezett párt tagja, így ez kétséges – véli Kovács László. Az MSZP országgyűlési képviselője szerint Schmitt Pál jó diplomata, kiváló sportember, de kérdéses, hogy a szuverén énjét meg tudja-e őrizni köztársasági elnökként.

A befogadó társadalmak gazdaságilag is sikeresek

Vélemény - 2010-06-26
A társadalmi befogadásra épülő, esélyegyenlőséget biztosító társadalmak gazdaságilag sikeresebbek és békésebbek , mint azok, amelyek ezzel ellentétes irányba tartanak – erre a megállapításra jutottak annak a nemzetközi szemináriumnak a résztvevői, amelyet a spanyolországi Santanderben tartottak csütörtökön és pénteken a világ 75 egykori állam- és kormányfőjét tömörítő Club de Madrid fórum rendezésében.

Kétharmadával csökkentené a tanárképző helyek számát Pokorni

Vélemény - 2010-06-20
Kivenné a pedagógusképzést a bolognai rendszerben kettéosztott, alap- és mesterszakos képzésrendből Pokorni Zoltán, az Országgyűlés oktatási bizottságának elnöke. Szerinte a jelenlegi 12 ezer helyett évente 4 ezer helyet kellene meghirdetni a tanárképző szakokon, s kétharmadával kellene csökkenteni a tanárképzésben meghirdetett férőhelyek számát a felsőoktatásban.

Nyugodtabbak az egyetemet végzettek

Vélemény - 2010-06-18
A válság óta megnőtt a munkanélküliségtől való félelem: az elmúlt években tízből legalább négyen tartanak ettől, igaz, tavaly óta kisebb mértékű csökkenés figyelhető meg – derül ki a Tárki 2010. áprilisi kutatásából.. Az átlagosnál nagyobb a munkanélküliségtől nagyon félők aránya a Közép-Dunántúlon és az Alföldön élők, illetve legfeljebb nyolc általános iskolai végzettséggel rendelkezők körében.

Pert nyert az LMP a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő ellen

Vélemény - 2010-06-12
A Lehet Más a Politika jogerősen pert nyert a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő ellen a sukorói telekcsere-iratok kiadásának ügyében. A Lehet Más a Politika még 2009 szeptemberében indított pert az MNV ellen, mivel a Vagyonkezelő kérésre nem volt hajlandó nyilvánosságra hozni a részben közérdekű, részben pedig közérdekből nyilvános adatokat.

A lottó nyereményalapjának felét az árvízkárosultaknak adnák

Vélemény - 2010-06-09
A Magyar Szerencsejáték Szövetség azt javasolja, hogy a Szerencsejáték Zrt. találja meg a módot arra, hogy a felhalmozódott több mint 2,5 milliárdos nyereményalap 50 százaléka - a játékosok hozzájárulásával - az árvízkárosultakhoz kerüljön. A Szövetség emellett úgy döntött, hogy pénzfelajánlást tesz, mellyel árvízkárosult iskolás gyermekek nyári balatoni üdültetését teszi lehetővé.

Nagy hibát követett el a Jobbik

Vélemény - 2010-06-04

Nemrégen vettük a hírt, hogy jobbikos politikusok június 3.-án, délután egy fekete lepellel letakarták Károlyi Mihály szobrát a Parlament melletti téren. Súlyos kifogásainak vannak a Jobbik tettével szemben, az ugyanis módszerében a könyvégetőket idézi, tartalmában pedig a magyar progresszió besározása - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke sajtótájékoztatóján.

Pálfy István valótlanságot állított?

Vélemény - 2010-06-01
Pálffy István a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában követelte, hogy a közszolgálati műsorszolgáltatók tulajdonosi jogait ellátó közalapítványok kuratóriumának elnökségében az SZDSZ és az MDF frakció által delegált kurátorok mondjanak le, stávozzanak az elnökségből. Valójában egyetlen parlamenti párt frakciója, így az SZDSZ és MDF parlamenti frakciója sem delegált egyetlen elnökségi tagot - a Magyar Televízió, a Magyar Rádió, a Hungária Televízió Közalapítványok kuratóriumába.

Dél-Korea mellett van Magyarország

Vélemény - 2010-05-29

Várkonyi László, a Külügyminisztérium szakállamtitkára fogadta a Koreai Köztársaság budapesti nagykövetét, aki tájékoztatást adott a Csonan dél-koreai hadihajó elsüllyesztésével kapcsolatos nemzetközi vizsgálat eredményeiről és a koreai köztársasági elnöknek nemzethez intézett üzenetéről, amelyben hangsúlyozta Észak-Korea felelősségét a 46 dél-koreai tengerész életét követelő fegyveres provokációért és határozott válaszlépéseket ígért.

Parragh: a mostani rendszert fenekestől fel kell forgatni

Vélemény - 2010-05-26
A magyar gazdaság egyik fő problémája az elmúlt évek teljesen elhibázott, ultraliberális gazdaságpolitikája - nyilatkozta a Duna Televízió reggeli műsorában Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Az uniós források hazai lehívásáról és elköltéséről azt mondta: Magyarország hibásan, egy fejlett ország logikájával költötte el a megszerzett brüsszeli forrásokat.

Civilek nyílt levele

Vélemény - 2010-05-21
Civil szervezetek sajnálatosnak tartják, hogy az Alkotmánybíróság döntése értelmében nem léphettek hatályba május 1-jén a nagykorú személyek döntéshozatalát segítő jogintézményekről szóló új szabályok, így bizonytalanná vált a mintegy 60-80 ezer gondnokság alatt álló, fogyatékossággal élő személyt érintő reform tényleges megvalósulása.

Türelmetlen felhívás

Vélemény - 2010-05-19

9 pont az MSZP vitáihoz

 A baloldal jövője csupa esély és veszély. Veszély annak ellenére, hogy egymillió szavazó jóvoltából az MSZP az ellenzék legerősebb pártja lett. Más esetben ez szinte automatikusan a váltópárti státuszt is jelenti.

Az európai vállalkozók nem szívlelik Budapestet

Vélemény - 2010-05-16
Több területen is sereghajtónak bizonyult a magyar főváros abban a felmérésben, amely a vállalkozások számára kedvező üzleti környezetet, illetve a vállalkozók elégedettségét vizsgálta. Budapest az összesített listán az utolsó előtti lett, Közép-Európából viszont Varsó a harmadik helyezést érte el.

Hillary Clinton gratulált

Vélemény - 2010-05-14
Hillary Clinton telefonon gratulált Bajnai Gordon miniszterelnöknek a magyar válságkezelés eredményeihez.Szollár Domokos kormányszóvivő elmondta: az amerikai külügyminiszter szerint a bizonytalan gazdasági helyzetben Magyarország jó példát mutatott a határozott, gyors cselekvésre és a felelősség vállalására.

A magyar euró bevezetése nehezebb lesz a görög válság miatt

Vélemény - 2010-05-11
Az euró sikertörténet volt egészen idáig; túlélte az első tíz évét, ami egy új pénznemnél kritikus időszaknak számít – így reagált Bod Péter Ákos közgazdász, egyetemi tanár azokra a napokban felröppent vélekedésekre, amelyek az euró esetleges megszűnését is felvetették a görög pénzügyi válság kapcsán.

A cél: Európa függetlenítése a külső energiaforrásoktól

Vélemény - 2010-05-08

A 2011 első félében esedékes magyar elnökség előtt álló feladatokra, egyben Magyarország lehetőségeire hívta fel a figyelmet Herczog Edit a Demokratikus Átalakulásért Intézet budapesti energiabiztonsági konferenciáján. A képviselő szerint stratégiai kérdés, hogy erősödjön a magyar részvétel a nagy tudományos-energetikai berendezésekhez kapcsolódó beruházásokban.