Paul Krugman blogbejegyzésében arról ír, hogy az amerikaiak percepciója ellenére egyre kisebb a különbség az európai és az amerikai foglalkoztatási mutató között.A Nobel-díjas közgazdász Az eurószklerózis vége című cikkében megállapítja, hogy az amerikaiak jelentős része Európát a stagnáló gazdaságok a és a munkanélküliség kontinenseként látja, holott a valóság távol áll ettől.
Az MSZP szerint csak tudás alapú társadalommal és képzett, nem pedig eldobható munkavállalókkal, kubikosokkal, fél- vagy teljes analfabétákkal lehet erős nemzetet építeni, ezért a kormány oktatási és foglalkoztatási politikája kudarcra van ítélve.
Az MSZP a születésszámok növekedése érdekében arra szólítja fel a kormányt, hogy fogadja el a szocialisták adótörvény-javaslatát, folytassa az előző kabinetek által kezdett óvodai és bölcsődei férőhelybővítést, adja vissza a rászoruló gyermekek étkezési alapjából elvett összeget, valamint hajtsa végre a 2005-ben elfogadott, a meddőséggel kapcsolatos problémák átfogó kezelésére vonatkozó országgyűlési határozat eddig meg nem valósult pontjait.
Miért engedi meg a törvényhozás és mivel indokolja a kormány, hogy a gázművek Alapdíj címén vagyis a semmiért évente 52 milliárd forintot vesz ki az adófizetők zsebéből.
Az 52 milliárdon felül és azon túlmenően a magyar állam szerződésben 8%-os biztos profitot is garantál a gázműveknek.
A Jobbik Gyöngyöspatán legyőzte a Fideszt, ennek pedig országos folyamatokat kell elindítania – értékelte a párt elnöke hétfőn azt, hogy a vasárnapi időközi polgármester-választást jelöltjük, Juhász Oszkár nyerte. Juhász Oszkár a sajtótájékoztatón azt mondta: a közbiztonság helyreállítása érdekében az érpataki, valamint a tiszavasvári modellt tartja követendőnek Gyöngyöspatán.
A pécsi közgyűlés utolsó ülésén döntött a pécsi közoktatási intézményeket érintő leépítésekről. Ennek summája 112,02 álláshely, amelyből 83,49 pedagógus, 28,53 egyéb dolgozó. Az óraszámok alapján kalkulált értékeket kerekítik.
Az új egyházi törvény biztosíthatja, hogy ne politikai alapon ismerjenek el egyházakat, hanem objektív kritériumrendszer alapján - nyilatkozta Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke kedden az MTI-nek.
Európa vad kelete címmel közölt elemzést a magyar európai uniós elnökségről a Die Welt.
A német konzervatív napilap brüsszeli tudósítója, Stefanie Bolzen az írás alcímében hangsúlyozta: a hat hónapos magyar EU-elnökség megmutatta, hogy az új tagállamok egyre inkább önállósodnak Brüsszellel szemben."Csalódást keltő eredmény született az élelmiszerek címkézéséről szóló uniós irányelv kapcsán. A hamarosan életbe lépő új jogszabály nem ad elegendő tájékoztatást a fogyasztóknak, ezért nem segíti megfelelően az egészségesebb táplálkozás kialakítását sem. Előrelépés, hogy a szarvasmarhahús és a friss zöldség-gyümölcs mellett immár minden friss hústermék és a tojás esetében is kötelező lesz a származási ország feltüntetése. Szintén pozitív fejlemény, hogy kötelező lesz az allergén anyagok címkézése, valamint az élelmiszer-imitátumok esetében a tradicionális összetevőt helyettesítő anyag kiemelése
Felsőoktatási hallgatók tízezreit húzza be a csőbe a diákhitel-konstrukció, ha nem tájékozódnak a kölcsön felvétele előtt - akár szakember segítségét igénybe véve - a legapróbb részletekig.
A Fidesz által szeptembertől bevezetni kívánt ”hamburgeradó” egy újabb kormányzati pénzbehajtó akció, amely jóval többet árt a magyar embereknek, mint használ.
Az MSZP szerint több alapelvet, így az állam és az egyház szétválasztásának alapelvét, vagy az állam előtti egyenlőség elvét is sérti a közelmúltban benyújtott egyházi törvény tervezete.Nyakó István és Lendvai Ildikó, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság szocialista tagjai vasárnap, budapesti sajtótájékoztatójukon arról beszéltek, hogy a jogalkalmazók az elmúlt időszakban többször tettek észrevételt az egyházi törvénnyel kapcsolatban, és üdvözlendő, hogy a jelenlegi törvény hibáin javítani akarnak.
A parlament a héten tárgyalta azt a törvénymódosítást, ami a gépjárművekre vonatkozó regisztrációs adó tételeit változtatja meg. Az LMP szerint igazságtalan, hogy a kabinet a luxusautók tulajdonosait támogatja. A párt a regisztrációs helyett a jármű értékétől és környezetvédelmi teljesítményétől függő adót vezetne be.
Az eljárási és igazságszolgáltatási szabályok módosítása nemcsak a jogászok szakmai ügye, és nemcsak gyanúba került politikusokat sújt. A készülő jogtiprás bárkit elérhet. Súlyosan sérti bárki emberi jogát, aki akár ártatlanul is gyanúba keveredik. Nemcsak az alkotmány, de a hétköznapi jogérzék szerint is a tisztességes eljárás feltétele, hogy a gyanúsítottat védelem illesse meg.
Ellentétes Magyarország áprilisban kihirdetett új alkotmányával az ombudsmanról szóló törvényjavaslat - hívja fel a figyelmet Fülöp Sándor, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa az országgyűlési képviselőknek június 21-én küldött levelében.
Fülöp Sándor azt követően fejtette ki álláspontját, hogy a közigazgatási és igazságügyi miniszter június 17-én benyújtotta az Országgyűlésnek az alapvető jogok biztosáról szóló törvényjavaslatot.
A Kormány elkészítette és az Országgyűlés elé terjesztette az alapvető jogok biztosáról szóló törvényjavaslatot. Alulírott civil szervezetek értetlenségünket és tiltakozásunkat fejezzük ki amiatt, hogy a törvényjavaslat fel kívánja számolni az Alaptörvényben még önálló felelősséggel és legitimációval felruházott jövő nemzedékek helyettes biztosa eljárási lehetőségeit, ezáltal veszélyezteti a lakosság egészségét, természeti és épített környezetünk épségét és a jövő nemzedékek érdekeit.
Mesterházy Attila szerint az MSZP szombati kongresszusa azt bizonyította, hogy a szocialistáknak az ország problémai a legfontosabbak, nem saját ügyeik, így az ott meghozott döntések is arról szólnak, hogy erős baloldali néppártként kell alternatívát kínálniuk az embereknek az "Orbán-rendszerrel" szemben. Az MSZP elnöke a honlapján vasárnap közölt írásában azt is hangsúlyozza: annak, aki a közösség része akar maradni, a közös döntéseket be kell tartania.
Üdvözli az Amnesty International (AI) nemzetközi emberi jogi szervezet, hogy az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa a szexuális orientáció miatti hátrányos megkülönböztetést elítélő határozatot fogadott el pénteken.
Az AI ezt a szombati budapesti melegfelvonulással kapcsolatban kiadott, az MTI-hez is eljuttatott közleményében tudatta, hangsúlyozva, hogy ez az első, a leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek (LMBT) közösségének jogait védő határozat, amelyet a tanács elfogadott.
A Jobbik felháborítónak tartja Papcsák Ferenc fideszes országgyűlési képviselő és polgármester beismerését. Az álláshalmozó politikus - aki a kolontári katasztrófát megelőzően mintegy fél évig a Fidesz elszámoltatási kormánybiztosa volt - ugyanis kijelentette, hogy már 2000-ben tudomással rendelkezett a MAL Zrt. érvénytelen ajánlat alapján történt eladásáról, amit az akkori Orbán-kormány tudomására is hozott, ám mindez a mai napig következmények nélkül maradt.