- Florin Citu miniszterelnök szerint Románia nem halogathatja tovább az állami szektor reformját, hogy erőforrásait beruházásokra fordíthassa.
- Nem vezetett eredményre a főváros és a kerületek csütörtöki egyeztetése a kormánnyal a koronavírus-járvány miatt az önkormányzatokat érintő elvonások kompenzációjáról - közölte Karácsony Gergely főpolgármester, a Budapesti Önkormányzatok Szövetségének (BÖSZ) elnöke a tárgyalást követő sajtótájékoztatón.
Karácsony Gergely arról, hogy mit sikerült elérniük a tárgyaláson, egy tollat és egy notesz felmutatva azt mondta: a fővárosi és a kerületi önkormányzatok ennyit kaptak. Arra kaptak ígéretet, hogy mindenkivel külön-külön leülnek tárgyalni - tette hozzá
Az új bukaresti koalíciós kormány egyik fontos célkitűzése, hogy még idén lezárja az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmust (CVM), és elérje Románia felvételét a schengeni övezetbe.
- Az egészségügyi kockázatok csökkentése érdekében 2021. május 23-ig állapodhatnak meg a törvényi keretektől eltérően a távmunkáról a munkáltatók és a munkavállalók - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca keddi közleményében.
- Szeptembertől új, három pillérre épülő finanszírozási struktúrát vezet be a kormány a magyar felsőoktatásban, amely figyelembe veszi a felsőoktatási tevékenység különbségeit - mondta az innovációs és technológiai miniszter egy CT-átadáson hétfőn Üllőn.
Az LMP országgyűlési frakciója törvénymódosítást nyújt be a parlamentben a kaszinók bezárása érdekében - jelentette be a párt országos elnökségének titkára vasárnap online sajtótájékoztatón.
- A vakcinakutatások már a vírusmutációkra koncentrálnak, és egy új mutáció elleni vakcinafejlesztés akár 2-3 hónap alatt is megtörténhet - mondta Rusvai Miklós víruskutató pénteken a Kossuth rádió reggeli műsorában.
- A kormány még a koronavírus elleni meghirdetett oltási sorrendet sem képes megtartani és emiatt káoszba fulladt a tömeges oltás - mondta a Demokratikus Koalíció frakciószóvivője csütörtökön.
Varga Zoltán online sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a sajtóhírek szerint egészséges tizen- és huszonévesek kaptak tájékoztatást arról, hogy beoltják őket, miközben jelenleg az időseket és a hatvan évnél fiatalabb krónikus betegeket kellene oltani.
- Ismét benyújtja a diplomás bérminimum bevezetéséről szóló javaslatát az Országgyűlés elé az LMP. Az ellenzéki párt szerint európai szintű közszolgáltatás csak akkor várható el, ha a közalkalmazottakat jól megfizetik.
A Demokratikus Koalíció (DK) azt követeli a kormánytól, hogy soron kívül oltsák be koronavírus ellen a pedagógusokat, és az oltáshoz az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által jóváhagyott vakcinát használják.
Az LMP szerint a kormány visszaélt a koronavírus-járvány miatti rendkívüli felhatalmazásával: elvonta az önkormányzati források egy jelentős részét és "egy végső támadást indított" az egyetemek ellen is. Keresztes László Lóránt frakcióvezető hétfői, online is követhető sajtótájékoztatóján kijelentette: mindezek ellen nem elég a parlamentben küzdeni, hanem össze kell fognia minden érintettnek.
A politikus a tavaszi parlamenti ülésszak első napján úgy fogalmazott: a kormány elégtelen válságkezelése miatt mély társadalmi és gazdasági krízis alakult ki az országban, eközben a kabinet hazug és megalapozatlan kommunikációs hadjáratot folytat
- Nő a napi új koronavírus-fertőzöttek száma, a növekedést feltehetően a vírus brit mutációjának magyarországi terjedése okozza - mondta az országos tisztifőorvos vasárnap a közmédiának.
Müller Cecília ismertette, hogy Magyarországon eddig 69 esetben azonosították a brit mutánst, és jelenleg is 35 gyanús esetet vizsgálnak.
Az engedélyezett oltóanyagok mindegyike védelmet jelent a koronavírus okozta betegség súlyos lefolyása ellen- jelentette ki Ursula Wiedermann-Schmidt, a Nemzeti Oltási Tanács tudományos elnöke, az Ausztria olt nevet viselő kampány szószólója szerdán újságírók előtt.
Csehország nem számol azzal, hogy az európai uniós szervek jóváhagyása nélkül használná a koronavírus elleni orosz vakcinát - jelentette ki Andrej Babis cseh kormányfő szerdán délelőtt a prágai repülőtéren, mielőtt elindult Belgrádba.
Oroszország részéről semmilyen szándék nem mutatkozik a konstruktív párbeszéd folytatására az Európai Unióval, különösen a szabadságjogok és az emberi jogok tekintetében - jelentette ki Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén kedden.
A gazdaság-újraindítási akcióterv legújabb lépése a kamatmentes újraindítási gyorskölcsön, a kis- és középvállalkozások újraindulását 10 millió forintos, 10 éves futamidejű, kamatmentes hitellel segíti a kormány - ismertette a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán szombaton.
Varga Mihály hozzátette: időt hagy a vállalkozásoknak a munkára az, hogy a hitel törlesztését csak három év múlva kell elkezdeni.
A kormány újabb részletekről is döntött, ezek közé sorolta a miniszter, hogy a felvett összeget a vállalkozások bérekre, járulékokra, rezsire, működési költségre és készletfinanszírozásra is használhatják.
Az Európai Unió bármely tagországában kiadhat a kormányzat szükséghelyzeti használati engedélyt az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni oltóanyagokra, de ilyen esetben a termékkel kapcsolatos felelősséget nem a gyártó, hanem a kormány viseli - mondta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke egy pénteki lapinterjúban az oltási kampány Magyarországon alkalmazott megoldásairól.
Felháborítónak és elfogadhatatlannak tartotta az MSZP társelnöke szerdán azt, hogy a kormánypárti országgyűlési képviselők, pártkatonák kampánycélokból saját maguk szállítják ki az idősotthonokba a koronavírus elleni vakcinát.
A Főpolgármesteri Hivatal szerint a kormány jelenleg is a "lopakodó olimpiai program" megvalósításán dolgozik, a Galvani-híd megépítése ugyanis csak az olimpiai rendezés érdekében kerülhetett az Albertfalvai híd elé.
A hivatal közleményében azt írta, hogy a főváros terveiben az Albertfalvai híd megépítése szerepelt előbb, mert az 250 ezer dél-budapesti ember közlekedését segítené.
A főváros eddig csak a belváros forgalomcsillapítása miatt bólintott rá a Galvani-hídra. "Mint kiderült, ezt a kormány nem a híddal, hanem a dugódíj bevezetésével kívánja elérni, amitől utólag most mégis elhatárolódtak" - vélekedtek.
A lengyel emberi jogi biztos elítélte csütörtökön az abortusztörvénnyel kapcsolatban hozott alkotmánybírósági döntést és a hozzáfűzött indoklást, kijelentve, hogy az súlyosan korlátozza a nők jogait, és gyakorlatilag "kínzásra ítéli őket".