Országszerte 168 helyszínen 853 vízi élményeszköz üzemeltetési körülményeit ellenőrizték strandokon, fürdőkben, aquaparkokban az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt vizsgálaton, ezek kevesebb, mint tizedének használatát kellett ideiglenesen megtiltani a hiányos dokumentáció miatt.
A brit külügyminiszter szerint még mindig van esély és idő az iráni nukleáris fejlesztési tevékenység korlátozásáról kötött többhatalmi megállapodás megmentésére.
A lemaradás büdzséjének nevezte a pénteken elfogadott jövő évi költségvetést az MSZP országgyűlési képviselője, Korózs Lajos, aki sajtótájékoztatóján kijelentette: az ország minden gazdasági mutatót tekintve elmarad a szomszédos országoktól.
Talán soha, de az elmúlt évtizedekben biztosan nem volt ennyire polarizált az amerikai társadalom, mint a 2020-as választásokhoz közeledve - mondta a XXI. Század Intézet külügyi igazgatója szerdán az M1 aktuális csatornán.
Nagy változást hozhat Görögországban a vasárnapi előrehozott parlamenti választás - mondta Pócza István, az Alapjogokért Központ munkatársa az M1 aktuális csatornán vasárnap.
Alekszisz Ciprasz miniszterelnök május végén jelentette be, hogy előrehozott választást tartanak, miután pártja, a Radikális Baloldal Koalíciója (Sziriza) az európai parlamenti választásokon és a helyhatósági választásokon is alulmaradt az ellenzéki, konzervatív Új Demokrácia (ND) párttal szemben, melyet Kiriákosz Micotákisz vezet.
Súlyos felelősség terheli a Viking Sigyn kapitányát a balesetért - jelentette ki Sógor Zsolt, a Panoráma Deck Kft. jogi képviselője az M1 aktuális csatorna péntek délelőtti műsorában.
Fel kell lépni a köznevelési törvény módosítása által az ellen, hogy a tanulási vagy magatartási nehézségekkel küzdő diákokat kiszorítsák a közoktatásból - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán hétfőn.
Sem az Egyesült Államoknak, sem Kínának nem érdeke a kereskedelmi háború kiélezése - mondta Magyarics Tamás egyetemi tanár, Amerika-szakértő az M1 aktuális csatornán.
A szakértőt annak kapcsán kérdezték, hogy az Egyesült Államok és Kína megegyezett a kereskedelmi tárgyalások újraindításáról.
Elmondta, az Egyesült Államok azt szeretné, ha Kína jobban megnyitná a belföldi piacát a külföldi áruk és szolgáltatások előtt, illetve ha leépítené az állami vállalatoknak nyújtott támogatásokat. Ez utóbbi az amerikaiak szerint torzítja a versenyt - magyarázta.
- Magyarország teljesíteni fogja a klímavédelem ügyében 2030-ra vállalt kötelezettségeit - jelentette ki a köztársasági elnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, a klímapolitikáról adott interjúban.
Áder János idézte az uniós környezetvédelmi ügynökség adatait, amelyek szerint az 1990-2017 közötti szén-dioxid-kibocsátás - több uniós tagállammal ellentétben - Magyarországon csökkent, 31,9 százalékkal, ugyanannyival, mint az emberek fejében "a klímabajnokként" élő Dániában.
Az államfő kiemelte továbbá, hogy a kibocsátáscsökkentés mellett Magyarországon nő a szén-dioxid elnyelésében segítő erdők területének nagysága, és az erdősítési program folytatódni fog.
- A verbalitás szintjén rég nem voltak ilyen mélyponton a német-francia kapcsolatok - mondta ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.
Hozzátette: a német uniópártok európai parlamenti küldöttségének vezetője németellenesnek nevezte a francia elnököt és azt mondta, hogy Emmanuel Macron szétveri az európai demokráciát, ezért nem látja semmi értelmét a francia-német tengely további erősítésének az unióban.
Észak-Korea vezetője, Kim Dzsong Un nem áll készen országa atomfegyver-mentesítésére - állította Robert Ashley altábornagy, az Egyesült Államok katonai hírszerzésének vezetője a Fox televíziónak adott interjújában hétfőn.
Soha többé nem szabad alábecsülni Németországban a szélsőjobboldali terrorizmus veszélyét - figyelmeztetett Frank-Walter Steinmeier német államfő vasárnap Kasselben, ahol a hónap elején meggyilkoltak egy magas beosztású helyi politikai tisztségviselőt, a hatóságok szerint szélsőjobboldali indíttatásból.
A szövetségi elnök a német hadisírokat - világszerte 46 országban mintegy 800 temetőt - gondozó Volksbund megalapításának 100.évfordulójára rendezett ünnepségen elmondott beszédében kiemelte, hogy a szervezet munkája sokkal több a sírápolásnál.
Noha nem született döntés az európai uniós intézmények elnöki tisztségeinek betöltéséről a tagországok vezetőinek csütörtökön kezdődött brüsszeli csúcsértekezletén, jobb még néhány napot várni, és folytatni a tárgyalásokat, mintsem elhamarkodott döntéseket hozni - jelentette ki a német kancellár a brüsszeli EU-csúcstalálkozó első munkanapját követően péntek hajnalban.
Angela Merkel sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy egyetlen jelöltnek sincs többsége az Európai Bizottság következő elnöki tisztségéhez, ezért az uniós vezetők jövő vasárnap újra asztalhoz ülnek, hogy az uniós parlament július 2-án kezdődő alakuló ülése előtt megegyezzenek az uniós intézmények vezetőiről.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint súlyosan sérti az európai uniós adatvédelmi irányelvet a fesztiválra látogatók személyes adatainak rögzítéséről szóló, kormánypárti képviselők által benyújtott törvényjavaslat, ezért annak visszavonását kérik..
Boris Johnson volt brit külügyminiszter szerint sem ő, sem a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői tisztségére pályázó többi jelölt nem törekszik arra, hogy az Egyesült Királyság megállapodás nélkül, rendezetlen módon lépjen ki az Európai Unióból.
Johnson - a tory keményvonalas Brexit-tábor frontembere - a BBC televízió kedd esti vitaműsorában vett részt azzal a másik négy utódjelölttel együtt, aki a vezetőválasztási folyamat kedden tartott második frakciószavazási fordulója után versenyben maradt.
Az eddigi eredmények alapján Boris Johnson tűnik a legesélyesebbnek a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetésére - mondta Gálik Zoltán egyetemi docens az M1 aktuális csatornán vasárnap.
A szakértő kifejtette: a Konzervatív Párt vezetőválasztási szavazássorozatának végén két jelölt marad, ezután közülük a párt tagsága választhatja meg levélben történő szavazással a párt vezetőjét, aki az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke is lesz.
- Oroszország és az Egyesült Államok viszonya egyre rosszabb, de Moszkva arra számít, hogy a G20 csoport oszakai csúcstalálkozóján, mások mellett az amerikaiak közreműködésével, sikerül majd megoldást találni a világgazdaság problémáira - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a FÁK-országokban fogható Mir tévécsatornán csütörtökön sugárzott interjújában.
Putyin, aki abból az alkalomból nyilatkozott, hogy Kirgizisztánban részt vesz a Sanghaji Együttműködési Szervezet csütörtökön kezdődő csúcstalálkozóján, felhívta a figyelmet arra, hogy Oroszország és Kína együttműködése példátlanul magas szintre jutott.
Nem bontottam volna fel a koalíciót, ha nem lett volna szükséges - mondta a volt osztrák kancellár egy keddi kampányeseményen, Seekirchenben. Sebastian Kurz ezzel az általa menesztett Herbert Kickl volt szabadságpárti (FPÖ) belügyminiszter Facebook-bejegyzésére válaszolt.
- Melegnek lenni nem betegség, kezelésre nincs szükség, az úgynevezett konverziós terápiákat pedig be kell tiltani - jelentette ki a német szövetségi kormány egészségügyi minisztere kedden Berlinben.
Előrelépésként értékelte a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kutatóközpontjának munkatársa, hogy az Egyesült Államok és Mexikó megállapodott a migráció megfékezéséről, és az Egyesült Államok felfüggeszti hétfőtől kilátásba helyezett vámok bevezetését.