Vélemény

Eredmények megjelenítése 1021-től 1040-ig 3066 találatból.

Dunai hajóbaleset - Hajómérnök: a kiemeléskor ketté is törhet a Hableány

Vélemény - 2019-06-06

Az emelés során komoly terhelésnek lesz kitéve a múlt szerdán a Dunában elsüllyedt hajó, ezért akár ketté is törhet - közölte Solymos András hajómérnök csütörtökön az M1 aktuális csatornán.A szakember azt mondta, kockázatot jelent, hogy nem lehet tudni, pontosan milyen sérülések vannak a hajótesten, emelés közben ugyanis bizonyos pontokon a hajótest hajlik, ha pedig éppen ilyen helyen sérült meg, könnyen eltörhet.

Egy másik probléma, hogy amikor megemelik a hajótestet, a folyó a sodrás irányába is elkezdi nyomni - tette hozzá, hangsúlyozva, emiatt komoly előkészületekre van szükség

Költségvetés - Párbeszéd: átverés a 2020-as büdzsé

Vélemény - 2019-06-05

- Illúziókeltésnek és átverésnek tartja a 2020-as költségvetést a Párbeszéd, mert az ellenzéki párt szerint a kormány nem azokra a területekre költ, amelyek támogatására a magyar embereknek a legnagyobb szüksége lenne.

Theresa May: London szabadkereskedelmi megállapodásra törekszik Amerikával

Vélemény - 2019-06-04

- Nagy-Britannia szabadkereskedelmi megállapodást szeretne kötni az Egyesült Államokkal - mondta Theresa May brit kormányfő a Londonban tartózkodó Donald Trump amerikai elnök és számos globális óriásvállalat vezetőinek részvételével tartott keddi üzleti fórumon.


IATA: a kormányok kezdjenek invesztálni a légiközlekedésbe

Vélemény - 2019-06-02

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) arra szólította fel a kormányokat, hogy kezdjenek el invesztálni a légiközlekedésbe és ne csak adóztassák a légitársaságokat.

Hajózási szövetség: 75 éve nem volt ilyen súlyos hajós baleset az országban

Vélemény - 2019-05-30

l

Legutóbb 75 évvel ezelőtt volt olyan súlyos hajós baleset Magyarországon, mint amilyen szerda este történt a Margit híd közelében - mondta Horváth Imre, a Magyar Hajózási Országos Szövetség főtitkára csütörtök reggel.

Szijjártó: Magyarország nem támogatja az autóipar versenyképességének korlátozását

Vélemény - 2019-05-29

Magyarország nem támogatja, hogy Brüsszel az autóipar versenyképességét a környezetvédelemre hivatkozva észszerűtlenül korlátozza - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter a Nemzeti Befektetési Ügynökség (Hungarian Investment Promotion Agency, HIPA) szerdai járműipari konferenciáján Budapesten.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a környezetvédelmet uniós szinten is a versenyképességi szempontokkal összhangban kell érvényesíteni.

Brexit - EU-bizottság: Theresa May lemondása nem változtat az EU álláspontján

Vélemény - 2019-05-24

Theresa May brit miniszterelnök lemondása nem változtat az Európai Unió és tagországai által elfogadott, Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnéséről (Brexit) kialakított álláspontján a kilépési megállapodást az unió érvényesnek tartja, bárki is legyen a szigetország új miniszterelnöke - jelentette ki Mina Andreeva, az Európai Bizottság egyik szóvivője a testület szokásos déli sajtótájékoztatóján pénteken.

Az RMDSZ megvonta támogatását a bukaresti kormánykoalíciótól

Vélemény - 2019-05-23

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a bukaresti kormányt teszi felelőssé az úzvölgyi katonatemető körüli helyzet elmérgesedéséért, emiatt csütörtöktől kezdődően nem támogatja a kormányt és a kormánykoalíció egyetlen kezdeményezését sem - tudatta csütörtöki hírlevelében az RMDSZ Kelemen Hunor szövetségi elnök állásfoglalását idézve.

Strache-ügy - Osztrák kancellár: büntetőjogi következményei is lehetnek Heinz-Christian Strache ibizai kijelentéseinek

Vélemény - 2019-05-20

- Heinz-Christian Strache Ibizán tett kijelentései ártottak Ausztriának és akár büntetőjogi következményekhez is vezethetnek - mondta Sebastian Kurz osztrák kancellár a volt alkancellárról a Földközi-tengeri szigeten titokban készített videofelvételről egy hétfői német lapinterjúban.

Európai Bizottság: eredményes a Törökországban tartózkodó menekültek támogatása

Vélemény - 2019-05-17

Eredményes, jó irányba tartó intézkedésnek bizonyult a Törökországban tartózkodó, főként szíriai menekültek számára jutatott 6 milliárd euró értékű uniós segítségnyújtási program - közölte az Európai Bizottság pénteken.

Létezhet valós egészségvédelem a népüket is eladó államokban?

Vélemény - 2019-05-16

Egy demokráciát csak formálisan fenntartó államban, ahol a társadalmi párbeszéd is csak alibi jelleggel, a Kormány által tematizált Nemzeti Konzultációk gúnynevű politikai manipuláció keretében folyik, nem lehet azzal takarózni, hogy a népegészségügy társadalmi felelősség. Fel kell vetni a kérdést: meddig lehet még pusztán politikai felelősségnek tekinteni, hogy súlyos nemzetbiztonsági tényezővé züllött a hazai egészségügy állapota?

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma már kiérdemelné az Emberi Erőforrások Eltékozlásának Minisztériuma, vagy még inkább a Központosított Társadalomrombolás Minisztériuma nevet!

Brexit - Theresa May: London nem fizet az EU-piaci hozzáférésért

Vélemény - 2019-05-15

Theresa May szerint a brit kormány célja továbbra is az, hogy a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után szabadkereskedelmi megállapodásra jusson az Európai Unióval, de nem hajlandó fizetni azért, hogy hozzáférjen az Európai Unió piacához.

Szakértő: az Egyesült Államok fokozatosan növeli az Iránra gyakorolt nyomást

Vélemény - 2019-05-14

A Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója szerint fokozatosan növeli az Amerikai Egyesült Államok az Iránra gyakorolt gazdasági nyomást, mióta Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépett.

Parazitológus: a kullancsot minél hamarabb el kell távolítani

Vélemény - 2019-05-13

A testben talált kullancsot minél hamarabb el kell távolítani, mert a betegségek kialakulásában nagy jelentősége van annak, hogy mennyi idő telik el a csípés és az eltávolítás között - közölte Földvári Gábor parazitológus kutató az M1 aktuális csatornán hétfőn.

Közgazdász: a kedvező gazdasági hangulat ösztönzi a fogyasztás bővülését

Vélemény - 2019-05-12

A kedvező gazdasági hangulatnak köszönhető a belföldi fogyasztás jelentős mértékű bővülése, a gyártói kapacitásokat ugyanakkor új területekre kell kiterjeszteni - mondta Csath Magdolna közgazdász az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában.

Turisztikai ügynökség: a turisztikai adatszolgáltató központ célja a turizmus fejlesztése

Vélemény - 2019-05-10

A nemzeti turisztikai adatszolgáltató központ (ntak) célja a turizmus fejlesztése, és hogy gyorsabban hozzá lehessen jutni a forgalmi adatokhoz - közölte Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója pénteken az M1 aktuális csatornán.

Guller Zoltán azt mondta, a turizmus jelenleg a magyar hazai össztermék (GDP) 11 százalékát adja. A rendszerrel ezt 16 százalékra szeretnék emelni. Az online ntak segítségével lehet majd látni például, hogy egyes országokból hány turista érkezik Magyarországra, melyek a leglátogatottabb helyek, valamint azt is észreveszik, ha egy turisztikai térségben csökkenés tapasztalható. Ezek az adatok lehetővé teszik a gyorsabb beavatkozást - ismertette

EU-csúcs - Választási részvételre buzdít és az RMDSZ támogatását is kéri Orbán Viktor Nagyszebenben

Vélemény - 2019-05-09

Az európai parlamenti választásokon való részvételre buzdít, a romániai magyarokat a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetségének (RMDSZ) támogatására kéri, és a román-magyar kapcsolatokon is szeretne javítani romániai tartózkodása alatt Orbán Viktor miniszterelnök, aki az Európai Unió állam- és kormányfőinek informális találkozójára érkezett Nagyszebenbe, és nyilatkozott ott ebből az alkalomból csütörtökön a médiának.

Andrej Babis: a biztonság, a migráció, az ET és az EB viszonya a legfontosabbak

Vélemény - 2019-05-08

A biztonság, a migráció, valamint az Európai Tanács és az Európai Bizottság viszonya azok a kiemelt témák, amelyek az Európai Unió következő ötéves időszakában a legnagyobb figyelmet fogják igényelni - jelentette ki Andrej Babis cseh kormányfő szerdán Prágában.

Sebastian Kurz: Orbán Viktor kijelentése Manfred Weberről nem változtat a Fidesz európai néppárti tagságáról szóló eljáráson

Vélemény - 2019-05-07

Orbán Viktor magyar kormányfő kijelentése Manfred Weber támogatásának megvonásáról nem változtat az általa vezetett Fidesz európai néppárti (EPP-) tagságáról szóló eljáráson - mondta Sebastian Kurz osztrák kancellár kedden a Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádióban.

Az EPP-hez tartozó Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke kifejtette: az EPP úgy határozott, hogy felfüggeszti a Fidesz tagságát, és vizsgálat alá veszi a párt tevékenységét, és a vizsgálat lezárása után dönt arról, hogy a Fidesz megőrizheti-e tagságát.

"Pontosan ezt az utat fogjuk járni, és ezt nem tesszük függővé Orbán Viktor minden egyes megszólalásától" - mondta Sebastian Kurz.

Agrárkamara: a sertéspestis kínai megjelenése segítheti az uniós sertéstenyésztők helyzetét

Vélemény - 2019-05-07

Az afrikai sertéspestis kínai megjelenésének rövid távon haszonélvezői lehetnek az európai uniós, és így a magyar sertéstenyésztők is - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) élelmiszeriparért felelős országos alelnöke kedden a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában.