Vélemény

Eredmények megjelenítése 1941-től 1960-ig 3064 találatból.

Európai Bizottság: mindenkinek kárára van a roamingdíj

Vélemény - 2014-02-17

- Az Európai Bizottság számításai szerint az európai mobiltávközlési szolgáltatók 300 millió előfizetéstől esnek el a roamingdíj-politikájuk miatt, ami ráadásul még más üzleti területeket is hátrányos helyzetbe hoz.

Barroso: "lehetetlennek bizonyulhat" a független Skócia EU-csatlakozása

Vélemény - 2014-02-16

"Lehetetlennek bizonyulhat" a független Skócia csatlakozása az Európai Unióhoz - mondta vasárnap Londonban az Európai Bizottság elnöke.

José Manuel Barroso a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában megerősítette azt az álláspontját is, hogy az unión belüli szabad munkaerő-áramlás - a brit kormány szándékaival ellentétben - semmiféle újratárgyalás részét nem képezheti.

Összefogás: a felszámolói piac is a fideszeseké lett

Vélemény - 2014-02-14

A baloldali összefogás szerint a Fidesz a 400 milliárd forintos felszámolói piac újraosztásával is a saját érdekkörét hozta helyzetbe.

Tóth Bertalan, az MSZP elnökségi tagja pénteken Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta: "az Orbán-kormány és barátai" már nemcsak a szó átvitt, hanem valóságos értelmében is az ország első számú felszámolói lesznek.

Kínai sajtó: "nevetséges" a korábbi kínai vezetők elleni madridi bírói döntés

Vélemény - 2014-02-12

Nevetségesnek és irreálisnak nevezte az ország egykori elnökének és kormányfőjének őrizetbe vételét elrendelő, hétfőn kiadott madridi határozatot a Global Times (GT) napilap, amely az eset nyomán Spanyolországot is támadja.

Paksi erőmű – Orbán Viktor devizaadós családot csinál az országból

Vélemény - 2014-02-11

Az Együtt-PM véleménye szerint a paksi bővítésre felvett hitellel Orbán Viktor "egy hatalmas devizaadós családot csinál az országból" – jelentette ki keddi budapesti sajtótájékoztatóján Scheiring Gábor. Az ellenzéki politikus, független parlamenti képviselő azt mondta: a beruházással a miniszterelnök egymillió forintos sárga csekket küld minden egyes magyar családnak.

Paksi erőmű - KTI: a gazdaság zöldítése 600 ezer új munkahelyet eredményezne

Vélemény - 2014-02-07

- A Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt (KTI) a zöld gazdaság élénkítését javasolja a paksi atomerőmű bővítése helyett.

 Erről Ivády Gábor, a párt politikusa, független országgyűlési képviselő beszélt pénteken Budapesten újságíróknak. Emlékeztetett, Szili Katalinnal, a KTI elnökével nem támogatták a paksi atomerőmű kormányoldal által javasolt bővítését, mivel annak módját a "civil demokrácia sárba tiprásaként" értékelik.

A német megszállás emlékműve - Amerikai Népszava: a Külügyminisztérium tévesen értelmezi a helyzetet

Vélemény - 2014-02-06

Az Amerikai Népszava szerint a magyar Külügyminisztérium tévesen értelmezi a jogi helyzetet és saját szerepét is, amikor azt állítja, hogy az újság az Egyesült Államokban van bejegyezve, ezért jogot formál arra, hogy véleményét jelezze a budapesti amerikai nagykövetségnek, és intézkedésre szólítsa fel az amerikai hatóságokat.

PM: a kormányfő állítson le minden állami vagyonügyletet!

Vélemény - 2014-02-04

A Párbeszéd Magyarországért (PM) arra szólítja fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy "hagyja abba az állami vagyon felélését", vonja vissza a TakarékBank privatizációs pályázatát és azonnali hatállyal állítson le minden állami vagyonügyletet - mondta keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Scheiring Gábor.

Lámfalussy-konferencia - Francia jegybankelnök: az európai bankunió javítja a bankcsoportok átláthatóságát

Vélemény - 2014-01-31

A francia jegybankelnök szerint az európai bankunió megteremtése jelentősen javítja majd a nagy európai bankcsoportok átláthatóságát, és egyúttal erősíti az esetleges bankszanálások egységes, világos kezelését is.

Klicsko szankciókat javasol az EU-nak Janukovics ellen

Vélemény - 2014-01-30

Az Európai Uniónak (EU) szankciókat kellene bevezetnie Viktor Janukovics ukrán elnök és munkatársai ellen - írta Vlagyimir Klicsko a Bild című német lap csütörtöki számában.

 

    Az ellenéki Ütés (UDAR) párt elnöke vendégkommentárjában kiemelte: "az az érzésem, hogy ez az ember (Janukovics) ki akar minket cselezni, és csak időt akar nyerni saját magának és mocskos politikájának".

Pénztárgépek - Néhány napos várakozást javasol az OKSZ

Vélemény - 2014-01-29

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) azt javasolja a visszavont engedélyű online pénztárgépet rendelő kereskedőknek, hogy legalább néhány napig várjanak a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) állásfoglalására a kialakult helyzetben, mielőtt lépnének.

BM-évértékelő - Orbán: 2010 után helyreállt a jogállamiság

Vélemény - 2014-01-28

- Hatékonynak nevezte a Belügyminisztérium (BM) és a rendőrség munkáját Orbán Viktor a tárca évértékelő értekezletén kedden Budapesten. A kormányfő arról beszélt, hogy Magyarországon 2010 után helyreállt a jogállamiság. Bejelentette: 29 ezer tiszthelyettes kap havi tízezer forint bérkiegészítést.

NFM: még másfél hétig véleményezhető a KRESZ-módosítás

Vélemény - 2014-01-27

Még másfél hétig, február 5-éig lehet véleményezni a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) javaslatát a KRESZ-módosításról; a szaktárca hivatalos oldalán olvasható javaslatban egyebek mellett új fényjelzések és egységes táblák bevezetése szerepel.

Paksi erőmű – Együtt-PM: a bővítésre szánt pénz nagy része az orosz gazdaságot fogja élénkíteni

Vélemény - 2014-01-26

– Az Együtt-PM szerint a paksi bővítésre szánt háromezer milliárd forintos hitel legalább hatvan százaléka visszakerül Oroszországba és nem a magyar, hanem az orosz gazdaságot fogja élénkíteni.

  Szabó Rebeka vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, eközben még a legoptimistább becslések szerint is háromszázmillió forintba kerülne egy munkahely létrehozása a bővítés során.

A német megszállás emlékműve - Együtt-PM: a történelemhamisítás az emlékmű célja

Vélemény - 2014-01-24

- Az Együtt-PM szerint a történelemhamisítás a célja a budapesti Szabadság térre tervezett emlékműnek. A pártszövetség vezetői pénteken felszólították a kormányt, hogy ne állítsa fel azt. Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke a Szabadság téren tartott sajtótájékoztatón azt mondta: az emlékmű nem az áldozatoknak állítana emlékművet, hanem a történelmet hamisítaná meg.

Ukrajnai tüntetések - Orosz lapok: Ukrajna vészesen közelít egy geopolitikai katasztrófához

Vélemény - 2014-01-23

- Ukrajna vészesen közelít egy geopolitikai katasztrófához és nagy az esélye annak, hogy külső diplomáciai erőfeszítések nélkül nem lehet javítani a helyzeten - állapította meg a gazeta.ru orosz internetes újság csütörtöki kommentárja. A Kommerszant címú orosz gazdasági lap véleménye szerint Ukrajna a polgárháború felé sodródik.

Paksi erőmű - NFM: a nyilvános vita fóruma az Országgyűlés

Vélemény - 2014-01-21

A közügyek nyilvános megvitatásának elsődleges fóruma az Országgyűlés, a képviselőknek a tavaszi ülésszakon lehetőségük lesz a házszabály adta keretek között a kérdéseiket feltenni - reagált a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kedden arra, hogy Szél Bernadett LMP-s országgyűlési képviselő nyilvános vitára hívta Németh Lászlóné szakminisztert a paksi erőmű bővítésével kapcsolatban.

Herczog: a magyar kormány ismét az uniós pályázatok sikerét veszélyezteti

Vélemény - 2014-01-16

Magyarországi önkormányzatok, vállalkozások, civil szervezetek sora lesz kiszolgáltatva Herczog Edit szocialista európai parlamenti (EP-) képviselő szerint az állami bürokráciának és a politikai szempontoknak, ha megvalósul a kormány döntése az összes uniós pályázat megírásának államosításáról - közölte csütörtöki közleményében az EP-képviselő.

MSZP: azonnal függesszék fel a Hortobágyi Nemzeti Park legelőinek bérbeadását!

Vélemény - 2014-01-15

Az MSZP arra szólítja fel a Vidékfejlesztési Minisztériumot, hogy azonnal állítsa le a Hortobágyi Nemzeti Park legelőinek bérbeadását.

    Gőgös Zoltán, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának szocialista alelnöke közleményében arra is felszólította a szaktárcát, hogy a gazdák panaszainak kivizsgálásáig egyetlen nyertessel se kössenek szerződést.

Az Egyesült Államok érdekelt a román jogállamiság megerősítésében

Vélemény - 2014-01-13

Az Egyesült Államok mélyen érdekelt a román jogállamiság, igazságszolgáltatás és átláthatóság megerősítésében - jelentette ki Victoria Nuland, az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkár-helyettese Bukarestben, miután megbeszélést folytatott Titus Corlatean román külügyminiszterrel.