- A hétvégén is folytatódik a napsütéses, nyári idő: csapadék nem várható, több helyen még a leghidegebb órákban is 20 Celsius-fok lehet, vasárnap 35 fokig melegedhet a levegő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálalat országos, középtávú előrejelzéséből.
A Görögországnak folyósított hitelek jelentős részét adó Európai Pénzügyi Stabilitási Mechanizmus (EFSF) álláspontja szerint csődeseménynek minősül, hogy Görögország nem fizetett időben a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) - közölte szerdán az alap.
Üdvözlendő, hogy Orbán Viktor miniszterelnök zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben, most ennek megvalósításán van a sor - mondta Michael Georg Link, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalának (ODIHR) elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
A csökkenő olajárak ellenére jó eredménnyel zárta az előző évet a Mol Austria Handels Gmbh, a Mol Nyrt. ausztriai leányvállalata: habár a nyersolajra kivetett adót is tartalmazó forgalom 1,04 milliárd euróról 949,1 millió euróra esett vissza, a cég 2014-ben 3,9 milliós nyereséget könyvelhetett el - számolt be hétfőn a Wirtschaftsblatt osztrák gazdasági napilap.
Szakképesítéssel nem rendelkező is árusíthat a 200 négyzetméter alatti, vasárnap is nyitva tartó egyes típusú üzletekben a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent nemzetgazdasági miniszteri rendelet szerint. A rendelet módosítja az egyes ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítésekről szóló korábbi rendeleteteket.
- Megduplázta bérleteseinek számát az elmúlt öt évben a debreceni Kodály Filharmónia két együttese, a Kodály Filharmonikusok és a Kodály Kórus - jelentette be a filharmónia igazgatója szerdán, az együttesek évadzáró koncertjén a cívisvárosban. Somogyi-Tóth Dániel felidézte, hogy a Nyolc hónap alatt a világ körül szlogennel meghirdetett 2014-2015-ös szezonban a koncertprogramok egy-egy nemzet, illetve tájegység tematikájához kapcsolódtak, megismertetve Debrecen és a régió közönségét a legnagyobb orosz, német, skandináv, francia, olasz, magyar zeneszerzőkkel, illetve műveikkel.
A várakozásokat meghaladó mértékben nőtt áprilisban a német külkereskedelmi többlet és az ipari termelés a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis hétfőn közzétett adatai szerint. Áprilisban szezonális és naptári kiigazítással 1,9 százalékkal nőtt a német export az előző havihoz képest. Az előző havi, márciusi adatot a Destatis 1,2 százalékos növekedésről 1,3 százalékos növekedésre javította fel. Elemzők áprilisra a ténylegesnél lényegesen alacsonyabb, 0,1 százalékos növekedést jeleztek előre.
A kormányzati és üzleti korrupció elleni összehangolt, globális fellépésre szólítja fel David Cameron brit miniszterelnök a világ legfejlettebb hét ipari hatalmának (G7) vezetőit a csoport vasárnap kezdődő kétnapos bajorországi csúcstalálkozóján.
A Downing Street szombati tájékoztatása szerint Cameron a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséget (FIFA) elborító korrupciós botrány kapcsán a csúcstalálkozó egyik fő napirendi pontjává kívánja tenni a korrupció elleni harcot.
- Csonka-Magyarországnak nem a történelmi és nem is a Nagy-Magyarország az ellentéte, hanem az Ép-Magyarország - jelentette ki a Fidesz ügyvezető alelnöke csütörtökön Debrecenben, a Magyar fájdalom szobornál rendezett trianoni megemlékezésen.
Kósa Lajos szerint a trianoni diktátummal nemcsak területet vettek el, nemcsak a nemzetet szakították szét, hanem "a lelkünket, az önbizalmunkat, az önbecsülésünket is".
A belga csokoládéból készült, mogyorós ostya-törmelékkel és fehér csokoládéval rétegelt, opera royal elnevezésű fagylalt érdemelte ki Az év fagylaltja 2015 címet Soltvadkerten, ahol hétfőn több mint 80 alkotás közül választotta ki a győztest a zsűri a Szent Korona Cukrászdában.
Az idén lassul az okostelefonok világpiaci forgalmának növekedési üteme az amerikai International Data Corporation (IDC) távközlési és informatikai piackutató vállalat előrejelzése szerint.
A hétfői brit sajtó egybehangzó értesülései szerint az európai uniós társállamok Nagy-Britanniában élő állampolgárai nem vehetnek részt a brit EU-tagság sorsáról tervezett népszavazáson.
Downing Street-i forrásokat idézve a The Daily Telegraph és a Daily Mail című konzervatív, valamint a The Independent című liberális napilap egyaránt azt írta hétfőn, hogy a kormány csak a brit, valamint a Nagy-Britanniában letelepedett ír és nemzetközösségi állampolgárok számára teszi majd lehetővé a részvételt a referendumon.
Villámkörutat tervez a jövő héten több EU-társállamban David Cameron brit miniszterelnök, hogy támogatókat toborozzon a London által igényelt uniós reformokhoz, és útja során ellátogathat Magyarországra is - írta meg nem nevezett magas rangú brit kormányilletékesekre hivatkozva a pénteki The Times.
- Lézerrel változtatnák meg a Föld körül keringő szemét pályáját és elégetnék a bolygó légkörében japán kutatók - mondta el Kiss László csillagász az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában szerdán.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:
A Belügyminisztérium (BM) közlése szerint a sajtóhírekkel ellentétben a kéményseprő-ipari tevékenységről és az ezzel, valamint a tűz elleni védekezéssel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatban nem szerepel, hogy a lakossági kémények tisztításának feladata a kéményseprőktől a katasztrófavédelemhez kerülne.
- Több mint negyven filmmel, köztük hat premier előtt vetített alkotással várja az érdeklődőket négy budapesti filmszínház az Artmozik éjszakáján május 15-ről 16-ra virradóra. Az este 18 órától másnap reggel 6 óráig tartó programban az országos premier előtt játsszák a Jön Harold! című norvég vígjátékot, a Bazi nagy francia lagzik című filmet, a JenniferAniston főszereplésével készült Megőrjít a csaj-t, A szerelem üstököse című romantikus filmet és a Rekviem egy macskáért című amerikai vígjátékot, emellett látható lesz a legendás rockzenekarról szóló angol dokumentumfilm, a Genesis: A siker útján is.
A nagytestű növényevő állatok - rinocéroszok, elefántok, zebrák, tevék, gorillák - mintegy 60 százalékát fenyegeti a kihalás veszélye egy amerikai tanulmány szerint, amelynek szerzői felhívják a figyelmet arra, hogy ezen fajok populációcsökkenése különösen Afrikában és Ázsiában oly mértékű, hogy üres tájak kísértetképét vetíti fel Földünk legváltozatosabb ökoszisztémáiban.