Tömegesen veszik le bankkártyáikról a pénzt az emberek Kárpátalján, ahol pénteken sorok alakultak ki a pénzkiadó automaták előtt, miután elterjedt a hír, hogy az ukrajnai válsághelyzet miatt rövidesen összeomlik a bankrendszer.
Plenáris ülés
09.30 – 10.00 A kiállítás és a konferencia ünnepélyes megnyitója
Levezető elnök: Bakács István, elnök, Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület
10.00 – 10.15 Megnyitó: Bakács István, elnök, Energiagazdálkodási Tudományos
Egyesület
- A Blochamps Capital Pénzügyi Tanácsadó Kft. tanulmánya szerint évi 250-300 milliárd forintra tehető a magyar privát vagyon kiáramlása, az elmúlt 15-20 évben pedig több mint 2500 milliárd forint volt.
A Blochamps Capital Kft. 2002 óta készít elemzéseket és 2004 óta képez adatbázist a hazai és magyar ügyfélreferenssel rendelkező privátbanki szolgáltatók adatairól.
- Az ügyész öt évnél valamivel hosszabb, letöltendő, a védő ugyanakkor felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását kérte a Pécsi Egyházmegye egykori vagyonkezelőjére a Pécsi Törvényszéken, kedden.
Az ügyészség W. Gyulát - aki a vádirat szerint százmillió forintos nagyságrendű vagyoni hátrányt okozott munkáltatójának - hűtlen kezeléssel, jogosulatlan gazdasági előny megszerzésével, adócsalással és a számvitel rendjének megsértésével vádolja.
Egy speciális módszer segítségével készítettek számítógépes rekonstrukciót Pierre-Auguste Renoir egyik megfakult festményéről chicagói kutatók, bemutatva, hogy az alkotáson egykor izzó vörös színek domináltak.
Hamarosan a magyar mozikban is látható lesz a világhírű, Oscar-díjas lengyel rendező, Andrzej Wajda legújabb, a Nobel-békedíjas Lech Walesáról, a Szolidaritás független szakszervezet legendás alapítójáról, későbbi lengyel államfőről szóló filmje.
Tavaly lépte át első alkalommal az egymilliárdos eladási darabszámot az okostelefonok piaca, miközben az Android operációs rendszer tovább erősítette vezető piaci szerepét - közölte csütörtökön az amerikai IDC informatikai és távközlési kutató intézet.
- Az Európán belül bárhonnan bármikor ingyenesen hívható 112-es segélyhívószám megismertetésére tájékoztatási kampányt javasol az unió tagállamainak az Európai Bizottság - derül ki a testület keddi közleményéből.
- Egy volt rendőr alezredest nyolc különböző, összességében 21 bűncselekmény elkövetésével gyanúsította meg a Központi Nyomozó Főügyészség a Vizoviczki Lászlót és több magas beosztású rendőri vezetőt érintő korrupciós ügyben.
Egy eddig azonosítatlan medúzafaj hatalmas példányát sodorta partra a víz Tasmania egyik strandján.
Az 1,5 méter széles állatra egy család talált rá januárban egy Hobarttól délre eső strandon. Lisa-ann Gershwin, az ausztrál kormány alá tartozó tudományos hivatal (CSIRO) munkatársa szerint a kutatók már tudnak egy ideje a faj létezéséről, de ez idáig nem adtak neki nevet, és a rendszertani besorolása sem történt meg.
- Első alkalommal lép fel Debrecenben a kaposvári k2 Színház elnevezésű független színházi műhely, a társulat februárban ötször mutatja be a mindenkori társadalmi alapkérdések ihlette M. ország gyermekei, avagy egy boldog társadalom makulátlan mosolya című művet.
Magyarországon 444 milliárd forint értékű turisztikai beruházás valósult meg 2007 és 2013 között európai uniós támogatással - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turisztikáért felelős helyettes államtitkára hétfőn Debrecenben.
Az Európai Unió (EU) országai közül Szlovákiában a legnépszerűbb a "mama hotel", azaz itt él a legtöbb fiatal egy háztartásban szüleivel - derült ki a Postová Banka elemzéséből.
Az Eurostat adataira támaszkodó elemzés megállapítja: Szlovákiában a 18 és 34 év közötti fiatalok csaknem háromnegyede szüleivel vagy egyik szülőjével közös háztartásban él, ez a legmagasabb arány az EU országaiban.
A L′Equipe francia sportlap szerint a "fokozatos ébresztés" állapotába helyezték a december 29-i síbalesete óta mesterséges kómában fekvő, hétszeres világbajnok Forma-1-es versenyzőt, Michael Schumachert.
A volt pilóta "pozitívan reagált" az ébresztés folyamatára, amelyet a hét elején kezdtek meg - írta szerdán a lap. A L′Équipe úgy tudja, hogy az orvosok "eléggé stabilnak ítélték meg az elmúlt napokban az állapotát ahhoz, hogy meg lehessen kezdeni az ébresztési folyamatot".
Felmentette a hamis tanúzás vádja alól Szilvásy Györgyöt, a Gyurcsány-kormány volt titokminiszterét a Pesti Központi Kerületi Bíróság kedden kihirdetett elsőfokú, nem jogerős döntésével - közölte Sebes Péter ügyvéd, a vádlott védője.
- Szlovákiában a tavalyi évben a szegénységi küszöböt sem érte el az ország EU csatlakozása előtt nyugállományba vonultak több mint felének nyugdíja - közölte a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a Szociális és Gazdasági Kockázatok Kutatóintézete (IVRA) civil szervezet elemzésére hivatkozva hétfőn.
A Dexeter Ruhaipari Gyártó, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 4 257 022 forint vissza nem térítendő és 4 257 022 millió forint visszatérítendő támogatást nyert a „Mikrovállalkozások fejlesztése” tárgyú pályázati kiíráson az Új Széchenyi Terv keretében. A 9 480 000 forintos összköltségvetésű projektből a Dexeter Kft. új irodahelyiséget vásárolt a cég jövőbeli terveinek megvalósításához.
- Folytatódik a hideg téli idő a jövő héten is, eső, ónos eső és havazás egyaránt előfordulhat - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnapi országos középtávú előrejelzéséből.
Hétfőn a Dunántúlon túlnyomóan borult időre kell számítani hószállingózással, kisebb havazással. Keleten sok lesz a felhő, ám legfeljebb a keleti határnál fordulhat elő hószállingózás. Jellemzően gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás, csupán északnyugaton élénkül meg átmenetileg a szél.
Nyílt levélben szólították fel az országgyűlési képviselőket civil szervezetek csütörtökön, hogy ne adják beleegyezésüket a Paks 2 megépítéséről szóló államközi szerződéshez. Az Energiaklub, a Greenpeace Magyarország, a Levegő Munkacsoport, a Magyar Természetvédők Szövetsége, a Paks vobiscum? konferencia szervezői és a Védegylet nyílt levele szerint az új paksi atomerőmű minden idők legdrágább hazai beruházása lenne, amely legalább 4000 milliárd forintba kerül, amelyhez hozzáadódik a járulékos létesítmények ezermilliárdos költsége.