- Zsúfolt programmal, tizenkét döntővel ért véget az úszók Debrecenben rendezett országos bajnoksága szombaton, amely a Gyurta fivéreknek egy-egy, Hosszú Katinkának két aranyérmet hozott.
A háromszoros olimpiai bajnok, s az ob befejező napján is minden egyéni döntőben érdekelt Hosszú nagy csatában nyert 200 méter gyorson: az este első fináléjában 57 századdal volt fürgébb, mint rendkívül tehetséges riválisa, a 15 esztendős Késely Ajna. Az "Iron Lady" sikerét hozta az 50 méter hát fináléja is, nem bírt viszont az ifjúsági olimpiai bajnok, az év elejétől Amerikában készülő Szilágyi Liliánával, aki 100 méter pillangón 11 századdal jobb volt nála. Hosszú összességében hat egyéni arannyal zárt az ob-n, ezzel a viadal legeredményesebb versenyzője lett.
- Demonstrációt tartott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt Budapesten. A résztvevők az Oktogontól a Blaha Lujza téren és az Astorián keresztül az Erzsébet térre vonultak.
A "Békemenet a kormányért és Oroszországért. És minden más ellen" jelszóval meghirdetett - végig ironikus hangvételű - eseményen orosz nemzeti színű molinó mögött vonultak a résztvevők, a molinón a felirat magyar és orosz nyelven "Nem leszünk gyarmat!" volt.
Szombati brit sajtóértesülés szerint az amerikai kormány Nagy-Britannia helyett először mégis inkább az Európai Unióval kötne szabadkereskedelmi megállapodást, jóllehet Donald Trump amerikai elnök még nemrégiben is azt ígérte, hogy London lesz "a sor elején", amikor az Egyesült Államok kétoldalú nemzetközi kereskedelmi egyezményekről kezd tárgyalásokat.
Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója a tegnapi napon a szabadságtéri szovjet megszállási emlékművet "áldozatokra emlékező emlékműnek" nevezte majd a következőt mondta: "semmilyen hülye gyerek ne dobálja meg festékkel, ne gyalázza meg". Mondta ezt válaszként arra, hogy a Fideszes képviselőkhöz is kötődő Magomed Gasszijev megfenyegetett egy magyar állampolgárt, mert ő tiltakozott a Magyarország szuverenitását veszélyeztető orosz befolyás ellen.
Nyolcadik alkalommal rendezi meg a Budapest Folk Festet a Fonó Budai Zeneház. Május 24-től 28-ig a Fonó Sztregova utcai épülete és a Várkert Bazár Öntőház udvara ad otthont az autentikus népzenei és a világzenei koncerteket felvonultató programsorozatnak.
Az LMP elindítja honlapján az előregisztrációt a Városliget beépítésével kapcsolatos népszavazáshoz, miután március 24-én a Fővárosi Választási Bizottság hitelesített egy erre vonatkozó, helyi népszavazási kérdést.
Tíz újdonság, köztük Kerékgyártó István, Kötter Tamás és Gyurkovics Tamás regényei, Szilágyi Zsófia tanulmánykötete Kosztolányiról és Bibó István összegyűjtött írásai szerepelnek a Kalligram Kiadónak a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon is elérhető kötetei között.
Kerékgyártó István A rendszerváltó című regénye az elmúlt negyven év történetét mutatja be a késő Kádár-kortól kezdve a jelenig, Vidra Milán életét követve. A korszakregénynek nevezhető mű nem tragizál, nem szépít, mulatságos, groteszk helyzetekkel, történetekkel fűszerezve mutatja be hőse sorsának alakulását - mondta el Mészáros Sándor, a Pesti Kalligram Könyvkiadó és Könyvterjesztő Kft. ügyvezető igazgatója.
Tizenöt újdonsággal jelentkezik a Scolar Kiadó a 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, az új könyvek között van regény, vers, novella, ifjúsági regény, fantasy, valamint gyerekeknek szóló mű is.
A Scolar Kiadónak az idei könyvfesztiválra megjelenő újdonságai közül Babiczky Tibor szerkesztő kiemelte Tisza Kata Akik nem sírnak rendesen című kötetét, amelyet a szerző tíz év kihagyás után publikált. "Tisza Kata másfajta személyiségként tért vissza az irodalomba. Ez alatt az idő alatt gyerekei születtek és elvégezte a pszichológia szakot, jelenleg a doktori fokozatán dolgozik" - hangsúlyozta a szerkesztő.
A munkaerőhiány is hozzájárult a bérek elmúlt időszakbeli emelkedéséhez, amelyet a kormányzati intézkedések is segítettek; a leggyorsabb ütemű bérnövekedés a költségvetési szerveknél volt, amelyeknél jelentős volt a lemaradás - hangsúlyozta Csath Magdolna közgazdász, egyetemi tanár az M1 aktuális csatorna műsorában.
A Central Nok Szervező Zrt. április 12-én vette kézhez nemzeti otthonteremtési közösségek (nok) szervezésére szóló engedélyét a Magyar Nemzeti Banktól (MNB), a cég várhatóan május 15-én kezdi meg a tagtoborzást - közölte a társaság.
A Süddeutsche Zeitung című német lap online kiadásában a March for Science (Felvonulás a tudományért) elnevezésű, szombaton rendezendő nemzetközi demonstrációval kapcsolatban vendégkommentárt közölt a Max-Planck-Társaság elnökétől, Martin Stratmanntól, aki A kutatóknak szabadság kell című írásában kiemelte: a tudománynak "kényelmetlennek" kell lennie a hatalom számára, és nem szabad engedni, hogy a politika eszközként használja, de a kutatók sok országban mégis "egyre nagyobb nyomás alá kerülnek, még az Európai Unióban is".
A fővárosi és az országos hajnali hidegrekordok is megdőltek pénteken - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján. Kékestetőn mínusz 7 Celsius-foknál is hidegebb volt, Lillafürednél 50 centiméteres hó van.
Kifejtették: az elmúlt napok időjárását meghatározó ciklon kelet-délkelet felé elhagyta térségünket. Mögötte az éjszakai óráktól kezdődően egyre nagyobb területen kiderült az ég, és a szél jelentősen mérséklődött. Emiatt - az egyébként is hideg nappalt követően - hajnalra országszerte igen alacsonyra süllyedt a hőmérséklet. Sokfelé fagyott, az országos átlagos minimum hőmérséklet 0,2 fok lett az ilyenkor jellemző 5-7 fok helyett.
Balesetveszély miatt lezárt több turistaútvonalat a Pilisi Parkerdő Zrt. A lezárás érinti a Rám szakadékot, a Prédikálószéket, valamint az Országos Kéktúra egy szakaszát is.
Lomniczi Gergely szóvivő közölte: a Rám-szakadékban és a Lukács-árkokban fakidőlések miatt járhatatlanná vált a zöld vonallal és a sárga vonallal jelölt turistaút. A kárelhárítás akár két hetet is igénybe vehet.
A Vadálló-kövek és a Prédikálószék térsége szintén nem látogatható.
Jean-Claude Juncker Brüsszelben megbeszélést folytat Soros Györggyel a magyarországi felsőoktatási intézményeket érintő új magyar szabályozásról jövő csütörtökön - jelentette be Mina Andreeva, az uniós bizottság egyik szóvivője Brüsszelben, sajtótájékoztató keretében pénteken.
A szóvivő elmondta, az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésének szerdai napján, a magyarországi helyzettel foglalkozó vitáján az uniós bizottságot Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke képviseli.
- A halhús áfájának tervezett csökkentése a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MAHAL) szerint 15 százalékkal mérsékelheti a halárakat, élénkítheti a fogyasztást, és az ágazat minden szereplőjének kedvez majd - mondta Németh István, a szervezet elnöke.
Lázár János csütörtökön jelentette be, hogy jövőre 5 százalékra mérséklődhet a fogyasztásra szánt hal áfája.
Németh István emlékeztetett rá, hogy az áfacsökkentést már korábban is szorgalmazták, mivel az ágazat versenyhátrányba került a sertés- és baromfihús áfájának korábbi csökkentése után. Az áfacsökkentés a teljes ágazatnak, a magyar akvakultúrának, a halászati termékek előállításának is lendületet adhat - mondta.
Tifani, a négy hónapos pingvinfióka bemutatásával vette kezdetét pénteken a Fővárosi Állat- és Növénykertben a Föld Fesztivál, amelynek programjai keddig tartanak az intézményben.
"A budapesti állatkertben klasszikus dolog, hogy lehet pingvineket látni, a természetben található 20 különböző pingvinfaj közül mi többel is foglalkozunk" - mondta el Hanga Zoltán, az állatkert szóvivője az egyik legifjabb fióka bemutatásakor pénteken az állatkertben.
Mint mondta, Tifani december 22-én jött a világra, de január elején is született egy fióka, Vanda, a két kisállatot pénteken együtt engedik be a kolóniába.
Nemcsak a Mátrában, hanem a bükki területeken is nagy károkat okozott az áramszolgáltató hálózati rendszerében a rendkívüli időjárás. Répáshután egyelőre aggregátorról sem jutnak áramhoz a helybeliek.
Az áramszolgáltató folyamatosan végzi a helyreállítást és a károk felmérését. Pest megyében már nincs baj, az Északi-középhegységben annál inkább. A Mátrában a hibaelhárítást pénteken tudták megkezdeni, remélik, hogy estére minden lakott ingatlanban helyreáll az áramszolgáltatás.
A kommunikációs igazgató közölte: jelenleg is helikopteres felmérés folyik. Különösen a bükki falu, Répáshuta környékén óriásiak a károk. A terület egyelőre megközelíthetetlen, még aggregátort sem tudtak felvinni oda. Több száz ember lehet áram nélkül.
Az áramszolgáltatás a Felső-Mátrában jelenleg negyvenhét fogyasztási helyen szünetel.A folyamatos fakidőlések és ágleszakadások miatt ez a szám növekedhet, továbbra is áramkimaradásokra lehet számítani.
- Egy Dél-Indiában élő, teniszlabdányi, tarka béka bőrváladékában találtak vírusokat és baktériumokat elpusztító molekulákat indiai és amerikai tudósok - számolt be róla az Eurekalert tudományos hírportál.
A Hydrophylax bahuvistara nevű békafaj váladékának egyik peptid molekulája az emberi influenzavírus sokféle törzse ellen hatékony - írták a kutatók az Immunity című szaklapban megjelent tanulmányukban.
Úgy működik, hogy összekapcsolódik egy - sok influenzavírus-törzsben megegyező - fehérjével, ezáltal laboratóriumi kísérletekben vírustörzsek tucatjait volt képes elpusztítani az 1934-től máig archiváltak közül.
A Magyar Liberális Párt azt követeli, hogy addig ne vezessék be a központosított középiskolait felvételi rendszert, amíg arról el nem készülnek a hatástanulmányok.
Bősz Anett csütörtökön azt mondta, hogy a Fidesz a "tudatlanságalapú" társadalom alapjait fekteti le a középiskolai felvételi rendszer átalakításával, mert tömegek szorulnak majd ki a gimnáziumokból, a szakiskolákba, illetve szakgimnáziumokba felvételezők kényszerpályára kerülnek, és később várhatóan rosszabb lesz az életminőségük gimnazista társaiknál
Az Országos Meteorológiai Szolgálat középtávú előrejelzése szerint szombaton és vasárnap napközben ismét 15 Celsius-fok körüli hőmérséklet alakulhat ki, de a leghidegebb órákban továbbra is lehetnek mínuszok, illetve többfelé előfordulhat viharos szél.