Az MSZP szerint 500-600 milliárd forintos lyuk van a 2013-as költségvetésben, ezért tárgyalásának elhalasztását nem az esetleges IMF-megállapodás, hanem a kormánypártok tanácstalansága tette szükségessé.
Oroszország hétfőn aláírta Phenjannal az egyezményt az észak-koreai adósság rendezéséről - erősítette meg kedden Szergej Sztorcsak pénzügyminiszter-helyettes. Elemzők szerint szinte a teljes adósság elengedéséről van szó.
A Szovjetunió idején keletkezett észak-koreai tartozást rubelból dollárra számolták át, így az 11 milliárd dollárt tesz ki.
Magyarország még az idén, november körül megállapodhat az IMF/EU-val - mondta Szántó András, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletágvezetője kedden, Budapesten sajtótájékoztatón.
- Október elsején tárgyalja az Európai Unió Bírósága a magyarországi bírók nyugdíjazásának ügyét - közölte kedden a luxembourgi székhelyű uniós igazságszolgáltatási testület. Magyarország ellen az Európai Bizottság még januárban indított kötelezettségszegési eljárást az ügyben, majd - miután az áprilisig folytatott egyeztetéseken a magyar kormánnyal nem sikerült megállapodásra jutnia - június 18-án az uniós bírói szervhez fordult.
Az Egyszerűsítési Program első ütemében eddig több mint negyven eljárást módosítottak, a változások egy része már életbe lépett, így gyorsabban és olcsóbban lehet ügyeket intézni a kormányablakoknál.
A fekete csokoládé újabb gyógyhatását mutatta ki egy nemzetközi tanulmány: a szívelégtelenség kezelését is segíti a kedvelt édesség.
Az étcsokoládé a legősibb gyógyszerek közé tartozik, és az utóbbi években kiterjedt vizsgálatok megerősítették vérnyomáscsökkentő hatását idősebb felnőtteken és köhögés elleni tulajdonságát gyermekeken is.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Bors című napilapnak adott nyilatkozatában megerősítette, hogy hamarosan menesztik Czene Attila sportért felelős államtitkárt.
"Czene Attilára továbbra is nagy szükség van a magyar sportélet vezetésében, ám az ő jelenlegi tisztségével járó feladatokat inkább aktív politikusra szeretnénk átruházni" - idézte a lap Balog Zoltánt.
A kopogtatócédulák rendszere nem védte meg a magyar politikai életet, a parlamentet a "paprikajancsiktól" az elmúlt húsz évben - állt ki Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke az ajánlószelvények megszüntetése mellett az M1 Ma reggel című műsorában, kedden.
Öt százalékpontra csökkent Barack Obama elnöknek a republikánus kihívójával, Mitt Romneyval szemben megszerzett előnye, amely a múlt héten, a demokrata országos konvenció után még hét százalékpont volt - derült ki a Reuters és az Ipsos hétfőn közölt, közös közvélemény-kutatásából.
Az elmúlt két év gazdaságpolitikai gyakorlatához illeszkedő tárgyalási javaslatokat fogalmaz meg a kormány a Nemzetközi Valutaalapnak címzett válaszában - közölte Varga Mihály IMF-főtárgyaló. A kormány kérésére a parlament nem szavaz hétfőn a 2013-as költségvetés módosító javaslatairól, hogy ha az IMF-megállapodás ezt szükségessé teszi, változtatni lehessen a büdzsén.
A tulajdoni viszonyok pontos rögzítését, szabályszerű eljárást és személyre szabott megoldásokat kért Szabó Máté ombudsman a kőbányai önkormányzattól a Terebesi úti erdőben található hajléktalankunyhók tervezett bontása ügyében.
- A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke szerint ha az Országgyűlés megváltoztatná a jelenlegi jogszabályokat, és lehetővé tenné az éven belüli önkormányzati hitelfelvételt, akkor a települések jövőre hitelképesek maradhatnak, és törleszteni tudnák a kölcsöneiket. A Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) pedig azt közölte, arra kérik a kormányt, vizsgálja felül az önkormányzatokkal kapcsolatos döntéseit.
Budapesti döntéshozói körökben "két tábor" alakulhatott ki abban a kérdésben, hogy mennyire fontos a megállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) - erre a következtetésre jutottak minapi magyarországi látogatásukon londoni felzárkózó piaci elemzők.
Az MSZP szerint azzal, hogy a Fidesz-frakció a kormány kérésére támogatja a jövő évi költségvetés módosító javaslatai hétfőre tervezett szavazásának elhalasztását bebizonyosodott, hogy túl korai volt a 2013-as büdzsé júniusi benyújtása - jelentette ki Józsa István szocialista frakcióvezető-helyettes hétfői sajtótájékoztatóján.
A fővárosi Kossuth téren tartott egyhetes éhségsztrájk ügyében intézett kérdéseket az országos rendőrfőkapitányhoz Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa - közölte az ombudsman hivatala hétfőn az MTI-vel.
A jövő év elejétől elektronikus formában lehet az építési ügyeket intézni, és több engedély egyszerűbben beszerezhető.2013 januárjától egyszerűsödik az építési engedélyezés rendszere - mondta az építésügyi e-ügyintézés részleteiről és fejlesztéséről tartott belügyminisztériumi szakmai tájékoztatón hétfőn Magyar Mária, a tárca építésügyi főosztályvezetője.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) közel 44 millió forint visszafizetésére kötelezte az AXA Bank fióktelepét 380 fogyasztó javára, és 5 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot rótt ki, mivel a szolgáltató ezzel a jelzáloghiteles ügyfélkörével törvénytelenül fizettetett be előtörlesztési díjakat - közölte a PSZÁF az MTI-vel hétfőn.
A romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács egy panasz nyomán megállapította, diszkriminatív, hogy a Kovászna megyei közintézmények többsége csak román nyelven teszi hozzáférhetővé a közérdekű információkat.
- Új módszerükben ultrahangos hullámokkal növelték az emberi bőr áteresztőképességét az MIT (Massachusetts-i Műszaki Egyetem) kutatói, ami hatékonyabbá teheti bizonyos gyógyszerek bőrön át történő bejuttatását a szervezetbe.
Nagyobb a halláskárosodás kockázata azoknál a nőknél, akik hetente legalább kétszer vesznek be olyan fájdalomcsillapítókat, mint az ibuprofen vagy az acetaminofen - állapították meg tanulmányukban amerikai kutatók.