Tizenhárom embert vettek őrizetbe a hatóságok 35 ezer tonna veszélyes hulladék illegális elhelyezése miatt csütörtökön, a bűnözők legalább 4 millió euró haszonra tettek szert azzal, hogy Olaszországból, Szlovéniából és Németországból származó orvosi és veszélyes hulladékot helyeztek el Horvátországban - közölte pénteken az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol.
Az ügy fő gyanúsítottja két horvát állampolgár, akit az Europol kiemelten veszélyes célpontként tart számon.
Ukrajnának, amíg nem csatlakozik a NATO-hoz, 1,5 milliós hadseregre van szüksége ahhoz, hogy ellenálljon Oroszországnak - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken újságíróknak a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencia margóján.
Letartóztattak Moldovában három embert, akik a gyanú szerint a Wagner orosz zsoldossereg tagjaiként részt vettek az Ukrajna elleni háborúban - közölte az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol pénteken.
Újabb 757 elesett ukrán katona holttestét szállították vissza Ukrajnába - hozta nyilvánosságra a hadifoglyokkal való bánásmódért felelős ukrán koordinációs központ pénteken.
Az ukrán katonai hírszerzés honlapján kiadott közleményében azt írta, hogy az orosz erők erőszakkal mozgósítják a férfiakat az ideiglenesen megszállt területeken, beleértve még iskolai oktatásban részt vevő fiatalokat is.
Budapest III. kerület, Óbuda-Békásmegyer önkormányzata úgy értékeli Kiss László kerületi polgármester letartóztatásának a bíróság általi meghosszabbítását, illetve a szolidaritási hozzájárulást, hogy azokkal a kormány a kerületieknek járó forrásokat és a demokratikusan, nagy többséggel megválasztott polgármesterét is el akarja venni.
Az önkormányzat közleményében azt írta: a kormány 2025-ben szolidaritási hozzájárulás címén 5 milliárd 276 millió forintot von el tőlük, ez a budapesti kerületek között a második legnagyobb mértékű forráselvonás.
Egyúttal azt is közölték, hogy a bejelentéssel egy időben az ügyészség kezdeményezte Kiss László fél éve tartó letartóztatásának meghosszabbítását, a bíróság pedig pénteken az ügyészségi indítvány elfogadásáról döntött, ennek alapján pedig a polgármester további három hónapig, május 16-ig letartóztatásban marad.
Az önkormányzat vélekedése szerint ez a két lépés világossá teszi azt a központi szándékot, amely gazdaságilag és politikailag egyszerre igyekszik ellehetetleníteni Óbuda-Békásmegyert.
A magyar borászat jövőjét évtizedekre meghatározhatják a mostani fejlesztések, a termelőknek igazodniuk kell a piacot hosszú távon formáló változásokhoz. Ezt mondta az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára pénteken Budapesten, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Szőlészeti és Borászati Intézetének termékbemutatóján.
A díszkertészek a korábbi támogatások mellett új, speciálisan az ágazat igényeihez igazodó konstrukciókra is pályázhatnak idén - mondta az Agrárminisztérium (AM) parlamenti államtitkára a tárca közleménye szerint a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének Tapolcán tartott pénteki konferenciáján.
A Demokratikus Koalíció továbbra is azt szorgalmazza, hogy ne kelljen visszafizetniük a babaváró hitelt azoknak, akiknek meghalt a házastársuk.
Dobrev Klára, az ellenéki párt EP-képviselője pénteki, online sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy "hosszú hónapok hallgatása után végre a családokért felelős államtitkárság felvette a telefont, és hajlandó foglalkozni" azoknak az embereknek az ügyével, akik felvették a babaváró hitelt, de valamilyen ok, elsősorban a házastársuk halála miatt lehetetlen helyzetbe kerültek.
Kettő, illetve kilenc év hat hónap közötti szabadságvesztést szabott ki jogerősen egy kábítószer-terjesztéssel foglalkozó hálózat tagjaira a Pécsi Ítélőtábla pénteken.
A táblabíróság közleményében azt írták, hogy két férfi - az első- és másodrendű vádlott - 2018 nyarán megállapodott abban, hogy kábítószer és új pszichoaktív anyagok értékesítésével keresnek pénzt oly módon, hogy egyikük a beszerzést, másikuk az eladást végzi Komlón és környékén.
A későbbiekben többeket is bevontak az üzletbe, amelyben néhányan a tárolásban, csomagolásban, porciózásban segédkeztek, mások biofüvet gyártottak egy üresen álló zártkerti ingatlanban, és voltak, akik egy présházban termesztettek marihuánát, illetve olyanok, akik a kábítószerek különböző forrásból történő beszerzését és a viszonteladóknak, fogyasztóknak való értékesítését végezték
Az állam gondatlan és felelőtlen gazda, és ezzel mérgezi Budapestet: tíz éve halogatják az Óbudai Gázgyár területének kármentesítését - írta a főpolgármester pénteken a Facebook-oldalán.
Karácsony Gergely szerint az állam, amelynek képviselői előszeretettel értekeznek a főváros feladatairól például Rákosrendező kapcsán, a saját területén legfeljebb a halogatásban jó. Az Óbudai Gázgyár területének kármentesítése sürgető feladat, mert "a budapesti vízbázist is veszélyeztetheti a területen található rákkeltő anyagok szivárgása" - emelte ki a bejegyzésben.
A város működőképességének fenntartásáért kényszerköltségvetés-tervezet készült Egerben - közölte a polgármester a dokumentumot bemutató pénteki városházi sajtótájékoztatón.
Vágner Ákos (Fidesz-KDNP) azt mondta, hogy a polgármesteri munkakör tavaly őszi átadás-átvételekor kiderült, az önkormányzat költségvetésének bevételi oldalán tervezési hibák vannak.
Az összes NATO-szövetségesnek el kell érnie, még a nyár előtt, hogy GDP-je 2 százalékát védelmi kiadásokra fordítsa - jelentette ki a NATO-főtitkár a csütörtökön kezdődő védelmi miniszteri találkozót megelőző szerdai sajtótájékoztatóján.
Idén ősszel megindul a sorozatgyártás a BMW debreceni gyárában, ami hatalmas lökést fog adni a magyar gazdaságnak - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be a BMW vezetőivel folytatott egyeztetését követően, hogy a német autóipari vállalat debreceni üzemének területén az összes szükséges épület megépült, és a gépek is megérkeztek, így minden akadály elhárult az elől, hogy az ősz folyamán a cég most először megkezdhesse a sorozatgyártását egy tisztán elektromos platformra épülő modelljének
A Demokratikus Koalíció azt kéri, hogy vezessék be az automatikus távoltartási végzést azokra az esetekre, amelyekben feljelentés születik, és az áldozat segítséget kér - mondta szerdai, online sajtótájékoztatóján a DK országgyűlési képviselője.
Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsít a rendőrség négy férfit, akiket a Vas vármegyei Jánosházán több helyszínen, a Veszprém vármegyei Nagypiriten és Budapesten fogtak el,.
Az ügyben húsz embert hallgattak ki gyanúsítottként kábítószer-birtoklás vétségének gyanúja miatt - közölte a rendőrség a honlapján szerdán
A Kazincbarcikai Járásbíróság gyermekpornográfia és szexuális kényszerítés bűntette miatt tíz év börtön fokozatú szabadságvesztésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki álprofillal intim fotók és videók küldésére vett rá kiskorúakat - közölte szerdán a Miskolci Törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel
Többször megszúrta késsel édesanyját egy szentesi férfi, az asszony életveszélyes sérüléseket szenvedett - közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n szerdán.
Kárpátaljáról érkezett menedékes családok szálláshelyének további állami támogatására vonatkozó méltányossági kérelmeket elutasító döntéseket semmisített meg a Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Kollégiuma szerdán.
Elfogtak a rendőrök két férfit, akik hónapokig árultak szintetikus drogot Bakson - közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu-n