Archívum

Eredmények megjelenítése 52361-től 52380-ig 67238 találatból.

Európa a tudás területén nem szorulhat importra

Vélemény - 2011-02-11

Az még kiküszöbölhető, hogy Európa erőforrásokban szűkölködik, de ha tudásban és kreativitásban is megszorulunk, az az EU végét jelenti   – fogalmazott Herczog Edit az EP szakbizottságának csütörtöki, az Innovációs Unió jövőjéről szóló meghallgatásán.

  Pert nyert Szabó Zoltán volt országgyűlési képviselő

Jogtudor - 2011-02-11

    Nagy Lajos és Vida Károly, Baktalórántháza polgármestere illetve alpolgármestere aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségéért jelentette föl dr. Szabó Zoltán I. és Lencsés Károly II. rendű vádlottat. A magánvádlók szerint dr. Szabó Zoltán a vétséget a 2009. október 29-i sajtótájékoztatóján róluk elmondottakkal, Lencsés Károly pedig az ennek alapján megírt, a Népszabadságban 2009. november 2-án megjelent cikkével követte el.

A kormány hozza nyilvánosságra a médiatörvény-módosításokat!

...kontra - 2011-02-11

Felszólítjuk a Fidesz-KDNP-kormányt, hogy haladéktalanul hozza nyilvánosságra az Európai Bizottságnak elküldött módosított médiatörvény-tervezetét, és a nyilvánosságról ne a nyilvánosság megkerülésével egyezkedjen az Európai Bizottság illetékeseivel.

Elkészültek a szövegszerű javaslatok az Európai Bizottság számára

Pro... - 2011-02-11

A megállapodásnak megfelelően elküldte válaszlevelét az Európai Bizottságnak az a szakértői csoport,  amely hétfőn Brüsszelben tárgyalt az Bizottság médiaszakértőivel.

Magánnyugdíj-pénztári nyilatkozatok – az ombudsman a külföldi nyilatkozattétel visszás szabályozásáról

Belföld - 2011-02-11

 Hátrányos megkülönböztetést eredményezett az a jogszabály, amely bizonyos jogcímek meglétéhez kötötte a tartósan külföldön tartózkodó pénztártagok magán-nyugdíjpénztári nyilatkozatának megtételét. Szabó Máté ombudsman emellett megállapította azt is, hogy visszás volt a konzuli szolgálat időről időre változó eljárása is.

Átszervezik a közmédiumokat

Belföld - 2011-02-10

A Duna TV híradós és online csapata átköltözik az óbudai telephelyre, és feltehetőleg április elején valósul meg az, hogy azonos helyszínről jelentkezik a Duna TV és az MTV híradója - mondta az MTI vezérigazgatója, aki hangsúlyozta, hogy az átszervezés nem jelenti azt, hogy az egyik intézmény átveszi a hatalmat a másik felett.

Esztergomban"feketelistát" találtak a városházán

Belföld - 2011-02-10

Az egyik volt alpolgármester széfjében olyan kézzel írott listát találtak Esztergomban, amely olyan személyek névsorát tartalmazza, akiknek vitás ügyük volt az önkormányzattal - jelentette be a város független polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján, hozzátéve: megtalálták ezen személyek kapcsolati hálóját, valamint az évek óta eltűntnek hitt, 850 ezer forint értékű polgármesteri láncot is.

Szerelemféltésből bántalmazta élettársát

Kékhírek - 2011-02-10

Tegnap éjszaka előzetes szóváltást követően egy debreceni férfi olyan súlyosan bántalmazta élettársát, hogy a 37 éves nő a helyszínen belehalt sérüléseibe.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárásban gyanúsítottként hallgatta ki a 40 éves férfit, aki beismerte a bűncselekmény elkövetését.

Megtörtént házastársi beszélgetés:

Ajánljuk - 2011-02-10

Férfi: "Rendelek magamnak egy pizzát. Kérsz te is valamit?"

Nő: "Nem."

Férfi: "OK."

Nő: "... vagy mégis..."

Férfi: "Na mi legyen akkor?"

Nő: "Nem tudom."

Veszélybe került a szlovák kormánykoalíció

Külföld - 2011-02-10

Visszavonta az állampolgársági törvényt módosító indítványát a szlovák kormánykoalíció, amelynek értelmében egy másik állampolgárság felvétele a jövőben nem járt volna az eredeti elveszítésével.

 A koalíció néhány képviselője ugyanis megtorpedózta a jogszabály enyhítését.

Rokkantnyugdíjak, hamburgeradó - Ezek lesznek a csomagban!

Belföld - 2011-02-10

A rokkantnyugdíjasok rokkantsági fokának felülvizsgálata, az idősek utazási kedvezményének megszüntetése, fix adó az édességekre, elektronikus útdíj - valószínűleg ezeket tartalmazza majd a februárban bemutatandó "reformcsomag" az Index értesülése szerint.

Matematikusok segítik a járványok megelőzését

Tudomány - 2011-02-10

Járvány esetén az iskolás korosztályt kell elsőként beoltani az egyes korcsoportok közül, ezzel ugyanis körülbelül 10 százalékkal csökkenthető a megbetegedések száma a teljes társadalomban. Mindezt matematikai modellek alapján számította ki két szegedi kutató, akiknek a témáról írt tanulmányát közölte a Mathematical Biosciences and Engineering járványokról szóló különszáma.

Új ökölvívó edzőhely Debrecenben

Sport - 2011-02-10

Az önkormányzat felajánlása jóvoltából a DVSC Ökölvívó Kft. a régi, Vágóhíd utcai edzőterme helyett 2011. január 1-je óta már új helyen, az Angyalföld téri Euró Szakiskola és Szakközépiskola tornatermében tarthatja edzéseit.

A város közgyűlésének határozata alapján a DVSC Ökölvívó Kft. edzőtermét is magában foglaló Vágóhíd utcai ingatlant az önkormányzat 2010-ben értékesítette, ezért a bokszolóknak 2010. december 31-ig ki kellett költözniük onnan.

Állampolgári eskü Debrecenben

Helyi - 2011-02-10

Pajna Zoltán és dr. Papp László alpolgármesterek jelenlétében a debreceni Iparkamara utcai házasságkötő teremben 2011. február 8-án 26 külföldi állampolgár tett magyar állampolgársági esküt.

A SZDSZ köszönti Göncz Árpádot

A Szabad Demokraták Szövetsége - a Magyar Liberális Párt köszönti Göncz Árpádot, az SZDSZ alapító tagját, egykori köztársasági elnökünket 89. születésnapján.

 Göncz Árpád a rendszerváltás 20 évének legnépszerűbb politikusa, igazi hazafi volt, köztársasági elnökként tiszteletet vívott ki mind a hazai politikai pártok között, mind a demokratikus világban.

A gyermekprostitúció tűrhetetlen.

Jegyzet - 2011-02-10

Aláássa a gyermekek biztonságát, jövőjét, felnőttekkel való kapcsolatát – azokét is, akik személyesen nem áldozatai, csak tudnak róla. A gyermekprostitúció az egyenlőtlenség, a kizsákmányolás legrosszabb formája, alig helyrehozható súlyos károk, alapvető emberi jogi sérelmek, lelki, fizikai és társadalmi sérülések okozója.

Követeléseink:

...kontra - 2011-02-10

1.) Követeljük, hogy szerezzenek érvényt a gyermekprostitúció tilalmát jelentő Btk. 202/A §-ban foglaltaknak, a mostaninál súlyosabb büntetéssel fenyegetve a kiskorú prostituált használóját, függetlenül attól, hogy az illető tudatában volt-e annak, hogy a prostituált 18 éven aluli. A gyermekprostitúció esetén a bűntett elsőrendű elkövetője a „vásárló”.

Gyerekprostitúció van és tenni kell ellene!

Pro... - 2011-02-10

Eddig is tudtuk, hogy egy-egy probléma kezeléséhez nélkülözhetetlen a civilek öszefogása. Úgy tűnik, most erre van szükség a probléma létezésének elismertetéséhez is. Ha úgy teszünk, mintha gyermekprostitúció nem létezne, a jelenség a normarendszerben nem kerül definiálásra, így nem alakul védőháló vagy támogató rendszer a kialakulásának megelőzésére sem.

Sorra jönnek a légitársaságok

Belföld - 2011-02-09

Sorban érkeznek Budapestre az új légitársaságok és járatok: csak 2011 első fél évében hat új járat nyílik a Ferihegyi reptéren, és folyamatosak az egyeztetések további légicégek hazánkba vonzásáról.

Tegnap jelentették be hivatalosan, hogy 2011. április 6-tól napi járatot indít New York JFK és Budapest Ferihegy között székmegosztási megállapodás keretében az American Airlines (AA) és a Malév.

Az MT Zrt. árnyalná a magyar turizmus képét

Gazdaság - 2011-02-09

Hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) publikálta a kereskedelmi szálláshelyek 2010. évi forgalmára vonatkozó adatokat. A közlemény szerint „A vendégforgalom összességében lényegében a 2004. évinek felelt meg.” Ez alapján több sajtóorgánumban is olyan címmel közöltek írásokat, mint „2010. még a válság éve volt”, vagy „Hat évvel ezelőtti szinten a turizmus” . A Magyar Turizmus Zrt. szerint a kép sokkal árnyaltabb, a turizmus teljesítménye kezdi megközelíteni a válság előtti szintet.