A Lehet Más a Politika szerint a kormány úgy készül a soros EU-elnökségre, hogy a nők és férfiak esélyegyenlősége terén hazánk éppen hátat fordítani készül Európának.
A gyermeket nevelő nők foglalkoztatottsága nálunk a legalacsonyabb Európában, demográfiai mutatóink katasztrofálisak, mert hazánkban komoly nehézségekbe ütközik a munka és a magánélet összeegyeztetése.
A Fogyasztóvédelmi bizottság szerdai nyílt napján a civil szervezetek, érdekvédelmi csoportok és a kormányzat képviselői kerekasztalhoz ültek. A találkozón tájékoztatást kaptunk, hogy a kormányzat milyen formában kívánja megvalósítani a fogyasztóvédelem társadalmasításával összefüggő feladatait.
Több tízmilliárd forinttal megrövidíti a nyugdíjasokat a kormány azzal, hogy a nyugdíj-kiegészítés számításakor a törvényben foglalt nyugdíjas-kosár , vagyis a gyógyszerek és élelmiszerek fogyasztásának figyelembe vétele helyett a kisebb lakossági árindexet veszi alapul – hívja fel a figyelmet a törvénytelenségre Székely Tamás.
Minden arra mutat, hogy a Fidesz-KDNP kormány rálelt a nyolc éve rozsdálló talicskáira, és már be is tolta őket a következő évek nagy állami fejőstehene alá. Az elmúlt hónapok eseményei alapján erős a gyanú: a következő évek nagy állami kifizetőhelye a Vidékfejlesztési Minisztérium lesz.
Magyarország esetleg megvenné a Surgut tulajdonában lévő Mol-részesedést, melyet a piacról finanszírozna - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a Bloomberg-nek. "A kormány a jelenlegi bizonytalan helyzet egyik lehetséges megoldásának tartaná azt, ha az állam tulajdonosként a Szurgutnyeftegáz jelenleg birtokolt pakettjét megvenné" - fogalmazott a miniszter.
Az Alstom sajnálattal értesült a BKV azon bejelentéséről, amely szerint a közlekedési vállalat felmondja a budapesti 2-es és 4-es metróvonal szerelvényeinek szállítására kötött szerződést. Mindemellett, az Alstom-ot meglepte a bejelentés, mert megítélése szerint a szerződés felmondása nem alkalmazható – olvasható a cég közleményében.
A Gazdasági Versenyhivatal tegnapi tárgyalásán megállapította, hogy a Magyar Telekom Nyrt. az elmúlt év második felében megtartott „90 Golf, 90 nyertes” elnevezésű SMS-játékával kapcsolatban fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot tanúsított. A jogsértés megállapítása mellett a versenyhivatal 200 millió forint bírságot szabott ki a vállalkozással szemben.
Az Államadósság Kezelő Központ sikeresen eladta a kötvényeket, ám a hozamok emelkedtek, és a túljegyzés mértéke alacsonyabb volt, mint az elmúlt hónapokban megszokott szint. Az Államadósság Kezelő Központ csütörtökön államkötvényeket bocsátott ki, a meghirdetett mennyiség 50 milliárd forint volt, végül 60 milliárdnyi kötvényt adott el az adósságkezelő.
A kormány mostani intézkedései az idén és jövőre jelentős pluszbevételt hoznak, de később már nem - mondta a 180 percben a Költségvetési Tanács elnöke. Szerinte addig nem indulhat meg a tartós gazdasági növekedés, amíg nem csökken jelentősen az ország adóssága.
Kína gazdaságának rohamos növekedése a harmadik negyedben lassult, miután a bővülése fenntarthatóbb szint felé tart.
.
A világ második legnagyobb gazdasága július és szeptember között 9,6 százalékkal növekedett, az előző negyedben feljegyzett 10,3 százalékkal szemben, ám a növekedés még mindig messze a legnagyobb bármely más jelentős gazdasághoz képest.
A PPP-beruházások felfüggesztését és kivásárlását javasolja az NFM. Elsőként több mint harminc sportlétesítmény kerül sorra a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium ellenőrzésekor.
Többtucatnyi, PPP- (public-private partnership, azaz a köz- és a magánszféra együttműködésén alapuló) konstrukcióban finanszírozott építkezés szerepel a felülvizsgálatra váró beruházások listáján.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete átfogó vizsgálatot folytatott le a Dimenzió Egészségpénztárnál. A feltárt súlyos jogsértések miatt a Felügyelet intézményi bírság kiszabása és a közgyűlés összehívására való kötelezés mellett kezdeményezte a vezető tisztségviselők felmentését, az ügyvezető munkaviszonyának megszüntetését, s személyi bírságot is alkalmazott.
Az Európai Központi Bank elnöke elégedetlen az EU stabilitási paktumának tervezett reformjával, mert az szerinte nem tartalmaz kellően erős szankciókat a deficitcélok megsértése esetén. Jean-Claude Trichet , az Európai Központi Bank (EKB) elnöke nem volt hajlandó jóváhagyni az euróövezeti szankciók teljes csomagját, amelyről az uniós pénzügyminiszterek a minap döntöttek. Ez tűnik ki Trichet irodájának feljegyzéséből, amely a Financial Times birtokába került.
A lakótelepi autósok gondjainak enyhítésére Debrecen város önkormányzata tovább folytatja parkolókialakítási projektjét: ezúttal a Tócóskertben, a Kishegyesi út 42-50. előtti szervizút mentén alakítanak ki a napokban 20 új várakozóhelyet.
A debreceni önkormányzat a 2010. évi parkolóépítések folytatásaként az említett területen 50 méter hosszan 20 parkoló létesül, bruttó 4 millió forint értékben.
A debreceni polgármesteri hivatal az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően – anyagi lehetőségeinek függvényében – idén is ad ingyenesen lombgyűjtő zsákokat a lakosságnak. A zsákokat egyrészt a városüzemeltetési osztály munkatársai adják át, másrészt az egyéni választókörzetek önkormányzati képviselői osztják ki az igénylőknek.
Az LMP szerint messzeható uniós következményei lehetnek a magyar vörösiszap-katasztrófának az európai zöld pártok együttműködésének köszönhetően. Az eset elvezethet a környezethasználatra vonatkozó legfontosabb EU-alapelvek felülvizsgálatához, egy közös uniós katasztrófaalap felállításához, sőt a tagállamok környezetvédelmi hatóságainak uniós felügyeletéhez is.
Nem a szegények, hanem a szegénység ellen kell fölvenni a harcot - fogalmazott felszólalásában Göncz Kinga a faji és etnikai származással kapcsolatos adatbázisokról kedd este rendezett parlamenti vitában. A szocialista EP-képviselő megengedhetetlennek nevezte, hogy az etnikai profilalkotás bármely tagállamban része legyen a rendőrségi gyakorlatnak.
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthonának korábban vád alá helyezett három alkalmazottja után most az intézet vezetőjével szemben is eljárás indult. Rajta kívül az intézet belső ellenőrét is gyanúsítják; a vádak okirat-hamisítás és csalás.