- Már Magyarországon is létezik olyan program, amely versenyképes szakmát és valódi munkaerő-piaci lehetőséget ad a sajátos nevelési igényű tanulóknak. A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány (FSZK) által mentorált KOMP program hatékony, és alkalmas az országos bevezetésre.
Olyan európai ipari hulladék irányelv előkészítését kell megkezdeni, amely kötelezi a vállalatokat a kockázatok pontosabb felmérésére és kezelésére, működésük alatt a leszerelési alap felhalmozására, a megfelelő szintű biztosítás megkötésére, és az ipari baleset során okozott kár gyors és arányos pénzügyi kezelésére – fordult a Bizottsághoz írásbeli kérdésével Herczog Edit.
Nem kérdés, hogy helyük van a piacon. A legutóbbi iparági kutatásból pedig az is kiderült, az emberek barátként tekintenek rá. A több mint 15 éves magyarországi helyi rádiózás nem mellesleg közel 1500 család számára jelenti a megélhetést. A tulajdonosok pedig bíznak a folytatásban.
A Gergye Krisztián Társulata idei első bemutatójára október végén kerül sor a MU Színházban. Az ADAPTÁCIÓ TRIKOLOR című kortárs táncelőadás a táncos-koreográfus személyiségére épülő identitásjáték szélesvásznon .
benyújtását kezdeményezték október 16-án a történészek és civil szervezetek, mentettek és mentők nemzetközi szimpóziumának résztvevői
Megalakult Debrecen város közgyűlése. Kósa Lajos (Fidesz-KDNP) polgármester az együttműködés erősítését nevezte az elkövetkező időszak legfontosabb feladatának.A negyedik ciklusát kezdőpolgármester azt mondta, "Debrecen hatása messze túlmutat a város határain". Hozzátette, hogy ma Debrecenben működik az ország legnagyobb egységes önkormányzata, s 1998 óta mind több helyi intézkedése országos mintává vált.
Orbán Viktor miniszterelnökként már második alkalommal vett részt a debreceni közgyűlés alakuló ülésén. Először 1998. október 26-án köszöntötte az akkor első alkalommal polgármesterré választott Kósa Lajos vezette, fideszes többségű testületet, mondván: Magyarországnak szüksége van egy erős Debrecenre, s kívánom, hogy munkájuk eredménye Debrecen saját felemelkedésén túl adjon erőt, sikeres példát, biztatást minden magyarnak határon innen és túl.
Csúcstechnológiát alkalmazó szélerőmű-generátor gyártóüzem alapkövét tették le pénteken Tiszaújvárosban; a hatmilliárd forint értékű beruházás megvalósulása után magas teljesítménytartományban működő generátorokhoz állítanak majd elő nagy pontosságú acélköpenyeket - közölte a Tisza Elektrometál Kft.
Az MTK otthonában lépett pályára a DVSC-TEVA az NB I 10. fordulójában.
Fölényben futballozott a Loki, a játék többnyire az MTK térfelén folyt, ám veszélyes helyzetet nem tudtak a debreceniek kidolgozni. A hazaiak jól megszervezték védelmüket, amit nem nagyon tudtak a vendégek átjátszani.Bő négy hónappal az előrehozott parlamenti választások után megtartotta alakuló ülését a holland kormány. A kisebbségben kormányzó jobboldali liberálisokat (VVD) és kereszténydemokratákat (CDA) az iszlámellenes nézeteket valló Geert Wilders által vezetett PVV kívülről támogatja.
Több mint 70 millió forintnyi támogatást oszt szét a Belügyminisztérium országszerte a rendőrkapitányságok között a közbiztonság javítása érdekében. A támogatásért pályázni kellett, a legtöbbet észak-magyarországi kapitányságok nyerték el.
Sok törvényünk szorul kiigazításra, átalakításra, amit a jogalkotók folyamatosan igyekeznek megoldani. A változások követése fontos, kötelezően oktatják, mint az új Polgári Törvénykönyvet, például a könyvelőknek. Ezzel csak az az egy probléma van, hogy azt nem vezették be.
Ellenőrzése során egyetlen olyan egyházi iskolát talált az Oktatási Hivatal (OH), amely nem követett el szabálysértést, vagyis betartotta az egyenlő bánásmód elvét és megfelelő színvonalú oktatást nyújtott - olvasható a Magyar Nemzetben.