Eredmények megjelenítése 54821-től 54840-ig 67238 találatból.
Onga település polgármesterének három teherautónyi adományt adtak át a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság képviselői, Berettyóújfalu alpolgármestere, a Berettyóújfalui Kistérségi Polgárőr Egyesület képviselője. A Hajdú-Bihar megyei Polgárőr Szövetség Elnöke pedig a polgárőrök pénzadományát nyújtotta át.
Idén áprilisban hirdették ki a címre jogosult intézmények neveit. A pályázók értékelését követően öt felsőoktatási intézmény kapta meg a kutató- elitegyetem címet: a legjobbak között szerepel így a Semmelweis Egyetem, az ELTE, a Műegyetem, valamint a szegedi és a debreceni intézmény.
Bár továbbra is a marihuána a legtöbbet fogyasztott drog, egyre inkább trend a szintetikus kábítószerek használata. Főleg az ázsiai országokban nő évről-évre a szintetikus drogok élvezőinek a száma – derült ki a napokban Bécsben, ahol az ENSZ Drog- és Bűnmegelőzési Szervezete közzé tette éves beszámolóját.
A Rolls-Royce energetikai divíziója szerződést kötött a legnagyobb szlovák áramtermelővel, a Slovenské Elektrárne vállalattal. A megállapodás értelmében a brit gyártó szállít a mohi erőmű számára egy mérőláncrendszert. Az új technológia az erőmű most épülő 3. és 4. blokkjába kerül. A brit cég által kifejlesztett műszerezés - a digitalizált nukleáris mérőláncrendszer - egyszerűbb üzemeltetést és nagyobb teljesítményt tesz lehetővé.
A debreceni Vörösmarty diákjai vehették át az Európai Bizottság első díját a Színtiszta utánzat címmel kiírt kreatív pályázat videó szekciójában a napokban Brüsszelben. A díjat átadó Herczog Edit EP-képviselő nemcsak a diákok kreativitását méltatta, de arra is figyelmeztetett, hogy minél fiatalabb korban kell elkezdeni a hamisítás veszélyeinek tudatosítását.
Az egyik gyógyszergyártó cég 10 000 adag oltóanyagot ajánlott fel hastífusz fertőzés megelőzésére. A járványügyi helyzet az árvízsújtotta területeken is stabil hastífusz tekintetében is, ezért az adományt a védekezésben résztvevő és azt irányító hivatásos állomány védőoltására használták. A katasztrófavédelem munkatársai ugyanis hasonló események kapcsán bármikor és bárhol bevethetőek és nekik már a bevetés pillanatában rendelkezniük kell a megfelelő védelemmel.
Az MSZP Országos Elnöksége az állampolgári felelősség és szolidaritás példamutató gesztusának tartja azt a civil kezdeményezést, amely felhívja a kormányt, hogy az idei augusztus 20-ai tűzijátékra szánt összeget fordítsa inkább az árvízkárosultak megsegítésére. Az MSZP egyetért a kezdeményezéssel és maga is csatlakozik hozzá.
Jelentős, kitermelésre alkalmasnak mutatkozó gázlelőhelyre bukkant a napokban a Mol, valamint az INA. A magyar–illetve horvátországi páros nemrégiben fedezte fel a gáz jelenlétét azon a szénhidrogénmezőn, amely Horvátország északi, illetve Magyarország délnyugati része alatt terül el. A lelőhely egyébként teljes egészében a horvátországi részen fekszik.
A kisebbségi jogok megadását, a hazatért menekültek társadalmi befogadását és az
emberkereskedelem elleni hatékony fellépést sürgette Göncz Kinga az Európai Parlament és a koszovói törvényhozás képviselőinek 3. interparlamentáris ülésén. Fontos, hogy az európai elvárásoknak megfelelő törvények egy része megszületett, de a megvalósítás sok területen várat magára - mondta Göncz Kinga, hangsúlyozva az emberi jogok tiszteletben tartását elősegítő gazdasági és politikai környezet megteremtésének szükségességét.
Debrecen Város Közoktatásáért kitüntető díjban részesülhet az a személy vagy közösség, akinek/amelynek az oktató-nevelő tevékenységhez kapcsolódó, azt segítő munkája éveken keresztül kimagasló.
Debrecen Város Közoktatásáért kitüntető díjban részesült:
A Beregszászi Pál Szakközépiskola és Szakiskola erősáramú-mechanikai munkaközössége,
a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumának nevelőtestülete,
a Kemény Zsigmond Utcai Óvoda alkalmazotti közössége.
Az 1997-ben alkotott. hatályban lévő közgyűlési rendelet szerint Debrecen Város Kiváló Pedagógusa kitüntető díjban részesülhet az a pedagógus, aki kimagasló oktatói, nevelői, vezetői munkát végez és éveken keresztül kiemelkedő, maradandó, értékteremtő tevékenységet folytat az oktatásügy területén.
Debrecen Város Közgyűlése az idén a 123/2010. (V.31.) önkormányzati határozattal, Debrecen Város Kiváló Pedagógusa-díjat adományozott:
A hetek óta tartó esőzések és árvizek százmilliárdos károkat okoztak a mezőgazdaságban és az ingatlanvagyonban. Civilek egy csoportja azt kezdeményezte, hogy idén ne legyenek tűzijátékok augusztus 20-án, a megtakarított pénzt fordítsák kárenyhítésre. Egy nap alatt hatvanezer támogatót szereztek, és a kormányzatnak is tetszik az ötlet, de a tűzijátékról nem biztos, hogy lemondanak.
napokban Benkő Tibor altábornagy fogadta a Visegrádi Együttműködés országai, valamint Ukrajna katonai vezetőit. A tanácskozáson a szakértők felhívták a figyelmet a további együttműködési lehetőségekre is. Várhatóan a novemberi lisszaboni NATO csúcstalálkozón fogadják el a Szövetség új stratégiai koncepcióját.
Emberemlékezet óta nem tapasztalt mértékű adóemeléseket és kiadáscsökkentéseket tartalmazó csomagot terjeszt be valószínűleg George Osborn brit pénzügyminiszter első költségvetési expozéjában. A BBC szerint a megszorító intézkedések a középosztálynak szóló juttatásokat sem fogják kímélni, ugyanakkor 900 ezer alacsony keresetű dolgozót mentesítenek a teherviselés alól.
Egymillió forint felügyeleti bírságot rótt ki a napokban az Erste Nyugdíjpénztár magánpénztári ágazatára a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, mert nem teljesítette egy korábbi határozatban előírt kötelezettségét.
Júniusra tovább emelkedett azok aránya, akik szerint az országban jó irányba mennek a dolgok, és 2006 óta először fordul elő, hogy többen vannak a derűsen vélekedők, mint a pesszimisták – derül ki a Medián legfrissebb felméréséből, melynek reprezentatív adatfelvétele éppen Kósa Lajos Fidesz-alelnöknek és Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivőnek a gazdaság állapotáról szóló elhíresült kijelentései idején kezdődött.
Valószínűsíthetően egy sertéstelep hígtrágyatároló medencéjének tartalma kerülhetett a folyóba, és ez okozta a halállomány szinte teljes kipusztulását. Szakértők szerint, amennyiben a vízügy idejében megteszi a kellő védelmi intézkedéseket, a szennyezés nem került volna át a Kőrösre.
Több napja szivárog az olaj a Vörös-tengerbe Hurghada partjainál, a hír azonban csak most került nyilvánosságra. Állítólag az érintett nagyvállalatok szándékosan hallgattak a balesetről, nehogy megcsappanjon a népszerű üdülőhely turistaforgalma. Az olajszivárgás oka még nem tisztázott: az egyiptomi kormány egyik szóvivője szerint vagy egy az üdülőparadicsomtól északra található olajfúró toronyból vagy az egyik olajszállító tankhajóból származik.
„A gyermekrajzok különleges bájjal bírnak. A gyermekek számára a rajz egyfajta lehetőség, hogy kifejezzék magukat ceruzák és festék segítségével”- fogalmazott megnyitó beszédében Szilágyi Bodnár Erzsébet, a téglási II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatónője.
Az Európai Bizottság Fogyasztóvédelmi Főigazgatósága a legmagasabb minősítéssel értékelte az Európai Fogyasztói Központ Magyarország 2009-es működését. Több mint 1500 panaszosnak nyújtott szakmai segítséget határon átnyúló fogyasztói jogvitájában, melyek főként az utazással –beleértve a légiutas jogokat- illetve az elektronikus kereskedelemmel kapcsolatos.