Archívum

Eredmények megjelenítése 55481-től 55500-ig 62730 találatból.

Michiel de Ruyter és Magyarország konferencia

Olvastuk - 2007-10-25

A Debreceni Egyetem Néderlandisztika Tanszékének szervezésében, a Debreceni Egyetem Reformációkutató és Kora Újkori Művelődéstörténeti Műhelyének közreműködésével és a Debreceni Református Kollégium támogatásával  október 26-án pénteken lesz a  "Michiel de Ruyter és Magyarország" című konferencia, mellyel a holland admirális születésének 400. évfordulójára emlékeznek.

Csütörtökön sztrájkolnak a mozdonyvezetők

Gazdaság - 2007-10-24

A mozdonyvezetők megtartják a csütörtökön reggel 6 és 8 óra közötti időre meghirdetett figyelmeztető sztrájkot - jelentette be Borsik János, a Mozdonyvezetők Szakszervezet (MOSz) ügyvezető alelnöke szerdán újságíróknak a tárca és a szakszervezet vezetőinek egyeztetését követően.

Mol: mesterséges és hamis az OMV párhuzama a VW és az Mol között

...kontra - 2007-10-24

Mesterséges és hamis az OMV által vont párhuzam a VW és a Mol között a részvényesek szavazati erejének korlátozása ügyében - mondta Somlyai Dóra, a Mol Magyar Gáz- és Olajipari Nyrt. magyarországi kommunikációs igazgatója.

Németországban módosítják a VW-törvényt

Pro... - 2007-10-24

A német kormány gyorsan meg fogja változtatni azt a törvényt, amely védelmet nyújt a Volkswagen cégnek a felvásárlási szándékokkal szemben azután, hogy az Európai Bíróság törvénytelennek minősítette a német rendelkezéseket - jelentette be szerdán a berlini igazságügy-minisztérium szóvivője.

Film a filmben

Jegyzet - 2007-10-24

Nem jó október 23-án tévét nézni, mert többnyire hiteltelen filmeket sugároznak. Kisgyerek voltam 1956-ban, de már vannak róla élményeim. Filmjeink a töredékét sem adják vissza ama két hétnek, amely ha nem rengette is meg, de megrendítette a világot. A hiteltelenségnek két oka van, az egyik következik a másikból.

A régi rendszerben a tömegkommunikáció azt sugallta, hogy ami ötvenhatban történt, ellenforradalom volt, annak minden szörnyűségével.

Dzsudzsák Balázs: Eindhoven! 

Olvastuk - 2007-10-24

Váratlan és meglepő hírrel szolgál a DVSC hivatalos honlapja, ugyanis Dzsudzsák Balázs  Eindhovenben tartózkodik Szilágyi Sándor klubigazgatóval.

Komoly atrocitás nélkül zajlott az ünnepség az ′56-os emlékműnél

Belföld - 2007-10-24

Komolyabb atrocitás nélkül, szórványos bekiabálások mellett zajlott le kedd este a budapesti Ötvenhatosok terén a forradalom és szabadságharc 51. évfordulójára emlékező, kulturális műsorral egybekötött ünnepség. A tavaly felavatott emlékműnél, a Miniszterelnöki Hivatal által szervezett műsorban, meghívott neves művészek adtak elő 1956-os verseket, a forradalomra emlékező írásokat Benkő László aláfestő zenéje kíséretében.

Dávid Ibolya 1956-ról Lébényben

Belföld - 2007-10-24

Az 1956-os forradalom körüli új nemzeti konszenzus megteremtésének fontosságáról beszélt Dávid Ibolya, az MDF elnöke a forradalom 51. évfordulója alkalmából rendezett kedd esti megemlékezésen a Győr-Moson-Sopron megyei Lébény községben. A politikus úgy vélekedett: ebben a feladatban a politikusoknak kell élen járniuk.

Koszorúzások, istentiszteletek, felvonulások Erdélyben 56 évfordulóján

Külföld - 2007-10-24

Koszorúzásokkal, istentisztelettel, szavalással egybekötött ünnepségekkel, fáklyás felvonulásokkal emlékeztek meg 1956-ról kedden Romániában, Erdély több városában. Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke Terényi Jánossal, Magyarország bukaresti nagykövetével közösen megkoszorúzta Nagy Imre snagovi emlékművét.

Útnak indult a Discovery amerikai űrrepülőgép

Tudomány - 2007-10-24

Útnak indult kedden a Discovery amerikai űrrepülőgép, amely várhatóan két nap múlva kapcsolódik össze a Nemzetközi Űrállomással (ISS). A Discovery hétfős legénységgel a fedélzetén - közép-európai idő szerint - kedden délután indult útnak a floridai Cape Canaveral űrrepülőtérről. A legénység tagjai között két nő is van, egyikük a 46 éves Pam Melroy parancsnok.

A Terror Háza Múzeumnál ért véget a Fidesz megemlékezése

Belföld - 2007-10-24

Szakadó esőben vonultak át a Fidesz 1956-ra emlékező keddi nagygyűlésének résztvevői az Astoriától az Andrássy úton lévő Terror Háza Múzeumhoz, ahol fél hatkor már bejelentették a rendezvény befejezését is. A menetet vezető politikusok nem egészen fél óra alatt tették meg a néhány kilométernyi távolságot. A nagygyűlésről sokan nem tartottak a menettel, hanem egyenesen hazaindultak.

Fico elutasítóan reagált Tom Lantos felszólítására

Külföld - 2007-10-24

Robert Fico szlovák kormányfő elutasítóan reagált Tom Latos levelére, amelyben az amerikai képviselőház külügyi bizottságának elnöke arra szólította fel őt, hogy határolódjon el a Benes-dekrétumokról, és biztosítsa a szlovákiai magyar kisebbség jogait. Fico kedden Zsolnán azt nyilatkozta, hogy nincs mitől elhatárolódnia, "ám ha mégis, akkor a Magyar Gárda az, amitől elhatárolódom".

Orbán Viktor: senki nem kerülheti el a felelősségre vonást

Vélemény - 2007-10-24

Addig nem nyugszunk, amíg a 2006. október 23-ai események elkövetőit, a felbujtóikat és az értelmi szerzőket fel nem derítjük, felelősségre nem vontuk - mondta a Fidesz elnöke kedden, a párt október 23-ai ünnepi nagygyűlésén, Budapesten. Hozzátette: "az elkövetők, a verőlegények közvetlen parancsnokai, a rendőri vezetés, az őket bíztató politikusok máig azt hiszik, elkerülhetik a felelősségre vonást, de tévednek."

Erdogan: bármikor elkezdődhet a katonai akció

Külföld - 2007-10-24

Nem zárta ki közeljövőbeni észak-iraki hadműveletek végrehajtását keddi londoni nyilatkozatában a török miniszterelnök, hozzátette azonban, hogy egy esetleges beavatkozás nem Irak területi integritása, hanem kizárólag a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű szeparatista csoport ellen irányulna.

Kóka: 1956. október 23-a az igazság és az őszinteség napja

Belföld - 2007-10-24

Az igazság és egyben az őszinteség napjának nevezte 1956. október 23-át Kóka János, az SZDSZ elnöke a párt megemlékezésén, kedden, a Rákoskeresztúri Köztemető 301-es parcellájában. A politikus szerint "különösen ma, különösen a halott hősök sírjánál nincs helye a mellébeszélésnek".

Gates: az USA integrált rakétavédelmi rendszert szeretne kiépíteni

Fontos - 2007-10-24

Az Egyesült Államok olyan integrált rakétavédelmi rendszert szeretne kiépíteni, amely a NATO összes tagállamát megvédené az esetleges veszélytől - jelentette ki Robert Gates amerikai védelmi miniszter kedden Prágában.

Átadták a Nagy Imre-érdemrendet

Ajánljuk - 2007-10-24

Ferge Zsuzsa akadémikusnak, Gereben István geofizikusnak, oceanográfusnak, Mészáros Márta Kossuth-díjas filmrendezőnek, Rainer M. János történésznek, valamint Ujvári József nyugalmazott dandártábornak Nagy Imre-érdemrendet adományozott Sólyom László köztársasági elnök kedden Budapesten a Sándor-palotában.

Megemlékezés a Vértanúk terén, Nagy Imre szobránál

Belföld - 2007-10-24

A mártírhalált halt Nagy Imre miniszterelnök szobránál koszorúzott az öt közjogi méltóság a budapesti Vértanúk terén kedden, az 1956-os forradalom és szabadságharc 51., valamint a Magyar Köztársaság kikiáltásának 18. évfordulóján.

A végleges eredmény megerősíti a lengyel liberálisok győzelmét

A jobbközép liberális Polgári Platform (PO) a szavazatok 41,51 százalékával nyerte meg az előre hozott lengyel törvényhozási választásokat, amelyek végeredményét a központi választási bizottság kedden reggel tette közzé. A Donald Tusk vezette párt 209 helyet szerzett a 460 tagú alsóházban (szejm).

Törvénytelen a VW-törvény

Jogtudor - 2007-10-24

Az Európai Unió bírósága kimondta, hogy az a német törvény, amely a Volkswagen cég felvásárlását hivatott megakadályozni, törvénytelen, ellentétes az uniós szabályokkal. A határozat a szakértők szerint befolyásolja majd a 31 százalékban a Porsche tulajdonában lévő VW csoport tulajdonosi szerkezetét.