Archívum

Eredmények megjelenítése 55541-től 55560-ig 66183 találatból.

Rablás a belvárosban…

Kékhírek - 2009-10-30

2009. október 09-én 22.45-23.00 közötti időben a Nap-Kossuth utca sarkán egy 5 fős, huszonéves fiatalemberekből álló társaság körbevette az arra közlekedő 18 éves – épp buliba tartó - fiatalembert, és felszólították, hogy adja át részükre márkás ruházatát, valamint a nála lévő egyéb értékeket, mert ha nem teszi, „baj lesz”.

Megújul a Debreceni Egyetem Botanikus kertje

Tudomány - 2009-10-30

A Debreceni Egyetem Botanikus Kertjében a kerítés építésével megkezdődtek azok a munkálatok, melyek európai uniós támogatással 195 millió forintos fejlesztést tesznek lehetővé. Három év alatt a Pálma-, Orchidea- és Kaktuszház fűtési rendszerének korszerűsítése, 8 hektár terület öntözőrendszerének kiépítése, komplex környezetvédelmi és élőhely-rekonstrukciós munkálatok valósulnak meg.

MÁSFÉL MILLIÁRD FORINTOT NYERT HORTOBÁGY UNIÓS PÁLYÁZATOKON

Gazdaság - 2009-10-30

Három pályázaton közel másfél milliárd forintot nyert a Világörökség részeként számon tartott Hortobágy. A turisztikai fejlesztéseket célzó pályázatok keretében tematikus csárdaútvonalat alakítanak ki, ökoturisztikai attrakciókkal fejlődik a Hortobágyi-halastavi kisvasút, illetve Puszta Szafarival bővül a Hortobágyi Vadaspark. A pályázatok az Új Magyarország Fejlesztési Terv Regionális Operatív Programjának keretében valósulnak meg.

A hangja alapján ismerték fel

Kékhírek - 2009-10-30

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság közveszéllyel fenyegetés vétség megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást, 2009. október 7-én, mivel aznap  00:24 órakor a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság ügyeletére egy ismeretlen személyazonosságú, magyarul beszélő férfi telefonált, hogy " másfél óra múlva robban a parlament".

Vállalkozói közintézet: nem nyílik meg a privatizáció lehetősége

Fontos - 2009-10-30
A vállalkozói közintézet szabályait teremeti meg a felsőoktatási törvény módosítása, amely szerint csak különleges feltételekkel alakulhatnak át az intézmények vállalkozó közintézettekké. A közfeladatot ellátó közintézet a jelentős külső bevételét a piacról szerzi, tehát sokkal nagyobb gazdasági szabadsággal élhet - mondta Arató Gergely, az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára a törvénymódosítási előterjesztés általános vitájában

Évente akár 40 milliárd forintot is hozhatnak a külföldi hallgatók

Oktatás - 2009-10-30
A gazdasági fejlődés kitörési pontjaként értékeli a felsőoktatási export tevékenységének bővítését az AAM Tanácsadó Zrt., mely október 28-án mutatta be harmadik alkalommal kiadott Gyorsítósáv című tanulmányát. Az elképzelés szerint pusztán a gazdaság által kikényszerített erővel és politikai lobbi nélkül, a marketing eszközök alkalmazásával kellene Magyarországra csábítani mintegy 15-20 ezer külföldi hallgatót, tehát a jelenlegi akár kétszeresét.

Közgazdasági teóriákat oktató intézetet hoz létre Soros

Tudomány - 2009-10-30

Oktatási és kutatási feladatokat is ellátna az az intézmény, melyet Soros György 10 év alatt 50 millió dollárból hoz létre a közgazdasági nézetek megalapozására és erősítésére - jelentette be a magyar származású üzletember a Magyar Tudományos Akadémián (MTA) tartott előadásán, október 27-én. A Dunatv.hu-n olvasható, hogy a Közgazdasági Gondolkodás Intézet néven említett intézményt a Közép-európai Egyetemen keresztül finanszírozná Soros.

Ideiglenes forgalomkorlátozás:

Közérdekű - 2009-10-30

2009. október 30-án 12.00 órától előreláthatólag 2009. november 1-én 20.00 óráig Debrecen városában

 A Benczúr Gy. utcán a Hadházi úttól a Köztemető II. bejáratáig minden jármű forgalma (a mozgáskorlátozottakra és azokat szállító gépjárművekre is vonatkozik) tilos, kivéve a tömegközlekedési járműveket és személyszállító taxi járműveket. A Benczúr Gy. utca ezen szakaszán az út mindkét oldalán megállni tilos, mely tilalom az útpadkára is vonatkozik.

A kegyelet ünnepén

Helyi - 2009-10-30

A kegyelet ünnepén, illetve az azt megelőző és követő napokban az emlékezés virágaival nagyon sok állampolgár keresi fel a temetőket, jelentősen megnő a forgalom a pályaudvarokon, a tömegközlekedési eszközökön és a temetőkhöz vezető közutakon. A forgalom folyamatosságának fenntartására, a balesetek megelőzésére, a temetők környékén történő parkolás elősegítésére, a bűncselekmények megakadályozására és megszakítására a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság is készül.

Tisztelt Pénzügyminiszter Úr!

Szövetségünk, a Banki Károsultak Önvédelmi Szövetsége  (rövid nevén: KÖSZ) a befektetők érdekeinek védelmére alakult bejegyzett egyesület, amely a hazai ingatlanbefektetési alapokkal kapcsolatos múlt év végén kezdődött botrányos események során kialakult helyzet kezelésére jött létre. Tevékenységünk keretében győződtünk meg arról, hogy ezen események egyik előidézője a hibás, hiányos, ellentmondásos és részben alkalmazhatatlan jogszabályi környezet volt, tehát az ügy jelentősége messze túlmutat az ingatlanalapokon.

A kormányfő Belyó Pált nevezi ki a Központi Statisztikai Hivatal élére

Belföld - 2009-10-29

Bajnai Gordon miniszterelnök 2009. november 26-ával Belyó Pált nevezi ki a Központi Statisztikai Hivatal elnöki posztjára. Az új elnököt a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ által lefolytatott pályázat alapján, a statisztikáról szóló törvény értelmében a miniszterelnök hat évre nevezte ki.

Hiába a szabályozás, még mindig drága a roaming

Fogyasztóvédelem - 2009-10-29

 2009. július elsejétől jelentősen csökkentek a külföldre történő mobiltelefonálás költségei. Az Európai Fogyasztói Központ Magyarország (EFK) tapasztalatai szerint azonban ez nem látszik meg a hazai mobilszolgáltatók díjszabásain.

A felvételi pontszámok maximálásának eltörlését javasolja a FISZ elnöke

Vélemény - 2009-10-29
A felsőoktatási pontszámítási rendszert nyílt végűvé kell tenni, tehát nem szabad abba a minimalista szemléletben hagyni a fiatalokat, amelyet a maximált pontszámítási rendszer okoz. Érje meg többet tanulni és többet tudni - nyilatkozta Csikesz Tamás, a Felvételi Információs Szolgálat elnöke az Edupressnek.

400 milliós ingatlant kapott 99 évre a Pannon Egyetem

Oktatás - 2009-10-29

A Pannon Egyetem használhatja 99 évig térítésmentesen a volt veszprémi gyermekkórház épületegyüttesét, miután nemrég a Veszprém Megyei Önkormányzat átadta az intézménynek az 1,2 hektáros ingatlant - olvasható a Népszabadság október 27-ei számában. Itt kívánnak kialakítani egy világszínvonalú kutatás-fejlesztési központot, melyre a korábban a tudásbázis-programban elnyert 4,3 milliárdos uniós támogatás felét fordítják majd - mondta el Rédey Ákos rektor. Az ingatlan értékét 400 millió forintra becsülték.

Viszontvád a Borovszky-ügyben: mindkét fél elítélhető

Belföld - 2009-10-29
Bíróság elé állt október 28-án a vesztegetéssel és hivatali visszaéléssel gyanúsított, jelenleg az oktatási tárca esélyegyenlőségi főigazgatói tisztségéből felmentett Borovszky Tímea - olvasható a Magyar Nemzetben. A lap szerint a tárgyalás első napján a főigazgató, illetve helyettese, Sárközy Gábor nem vonták vissza feljelentésüket az ügyben érintett Mentorprogram volt vezetőjével, Nagy Attilával szemben.

 Egyre több osztrák egyetem csatlakozik a bécsi tüntetőkhöz

Külföld - 2009-10-29
Utcára vonultak a tüntető egyetemisták szerda este Bécsben. A mintegy tízezer fős tömeg a belváros széles körútján, a Ringen haladt végig a Bécsi Egyetem főépülete felől az oktatási minisztérium felé - számolt be a Népszabadság. A múlt kedden, október 20-án kezdődött diáktüntetések egyre nagyobb méretet öltenek.

A Google a legnépszerűbb munkahely a frissen végzettek körében

Gazdaság - 2009-10-29

A Google-t választanák legszívesebben első munkahelyükként a mérnök és üzleti szakokon tanuló hallgatók egyaránt - erősíti meg egy más kutatás korábbi eredményét az Universum piackutató és tanácsadó cég. A felmérés során 120 ezer diákot kérdeztek meg a diplomát követő első munkahellyel kapcsolatos elképzeléseikről. Az IT-konszernek népszerűségének oka, hogy a jelnlegi válságban ezek a cégek a stabilitást jelképezik a frissdiplomások számára.

Több mint 560 millió forintból valósul meg a hajósi Érseki Kastély turisztikai fejlesztése

Gazdaság - 2009-10-29

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében több mint 560 millió forintból újulhat meg az Érseki Kastély Hajóson. A 473 millió forintos uniós támogatással, összesen több mint 560 millió forint értékben megvalósuló projekt eredményeként a hajósi Érseki Kastély turisztikai szolgáltatások széles skálájával várja majd az érdeklődőket. A kastély rekonstrukciója során felújítják a fő- és melléképületet, létrehoznak egy bemutatóhelyet és egy látogatóközpont.

A kormányfő Kovács Csabát nevezi ki a Magyar Energia Hivatal elnökhelyettesévé

Belföld - 2009-10-29

Bajnai Gordon miniszterelnök 2009. november 1-jével – a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ által kiírt pályázat alapján – az energiapolitikáért felelős miniszter javaslatára Kovács Csabát nevezi ki a Magyar Energia Hivatal elnökhelyettesévé.

Magyar Garden

Jegyzet - 2009-10-27

Valami megoldást kellene találni végre a Magyar Gárdával kapcsolatos problémákra. Békés és bölcs megoldásra gondolok, olyanra, ami mindenkinek megfelel.

Mert ami most van, az valljuk be, senkinek sem jó. Itt vannak ugye ezek a derék, a Magyar Köztársaság bírósága által jogerősen betiltott gárdisták, akik nyilván szenvednek a mostani helyzettől.