Archívum

Eredmények megjelenítése 55561-től 55580-ig 66183 találatból.

Az MDF határozati javaslatot nyújtott be a szociális kártya bevezetése érdekében

Belföld - 2009-10-27
Igazságos, célzott és átlátható segélyezési rendszerre van szükség, ezért az MDF országgyűlési határozati javaslatot nyújtott be a szociális kártya bevezetése érdekében. A tapasztalatok azt mutatják, hogy sokan nem arra költik a támogatást, amire kapják: élelmiszer, ruha, vagy tankönyv helyett dohányt vagy alkoholt vásárolnak, esetleg játékgépekbe dobálják a támogatás összegét.

Nyolc fiatal kapta a Junior Prima Díjat építészeti kategóriában

Belföld - 2009-10-27

Idén ismét kiosztották a Junior Prima Díjakat a Magyar Építészet és Építőművészet Kategóriában, a nyolc fiatal a Művészetek Palotájában vehette át a díjakat október 27-én - olvasható a Monitormagazin.hu oldalon. A Magyar Építész Kamara és a TriGranit együttműködésében először tavaly, a Gödörben tartott rendezvényen osztották ki tíz frissen végzett, vagy tanulmányait rövid időn belül befejező építész között a díjakat. Az idén beérkezett 25 pályázatot az építészet kiemelkedő képviselőiből álló zsűri bírálta el.

Pályázati pénzek az iskolai erőszak visszaszorítására

Oktatás - 2009-10-27

Az iskolai erőszak visszaszorítása érdekében arra kérte Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa Hiller István oktatási és kulturális minisztert, hogy támogassa az iskolapszichológusi rendszer hatékony működését és a pedagógusok ez irányú továbbképzését - írja a Magyar Nemzet október 27-ei számában. A tárca közölte: pályázati pénzekkel segíti az iskolai erőszak visszaszorítását.

A magyar történelem oktatásának megszüntetése ellen tiltakoznak Kárpátalján

Külföld - 2009-10-27
Arra kéri az illetékes hatóságokat a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ), hogy állítsák vissza a kárpátaljai magyar tannyelvű iskolákban a magyar nép története című tárgy oktatását - számol be legfrissebb számában a beregszászi Kárpátalja hetilap. A tárgy rovására növelték ugyanis ebben a tanévben a matematika és annak ukrán nyelvű tanítására szánt órák számát - kifogásolja a KMPSZ.

Nyílt napot tart az APEH  október 28.-án

Gazdaság - 2009-10-27

Országosan egy időben  nyílt napot tart az APEH valamennyi igazgatóságán. A szervezet stra három fő stratégiai céljának egyike, hogy javítsa az adózást a szolgáltatások fejlesztésével, az adótudatosság növelésével.

Az Észak-alföldi Regionális Igazgatóság Nyíregyházán, Debrecenben és Szolnokon

várja az érdeklődő állampolgárokat.

A tandíj és a felvételi ellen tüntetnek a hallgatók Bécsben

Külföld - 2009-10-26
Az oktatási viszonyokkal elégedetlen diákok békés tüntetés keretében elfoglalták a Bécsi Egyetem központi előadótermét október 22-én és azóta is blokád alatt tartják. A hallgatói képviseletektől független szerveződés elsősorban a bolognai rendszer bevezetésének módja, a tandíj visszaállításának terve ellen, és a költségvetési megszorítások miatt tiltakozik.

A kormány benyújtotta a parlamentnek az antikorrupciós csomagot

Belföld - 2009-10-26

A kormány benyújtotta az Országgyűlésnek a hatékonyabb korrupció elleni fellépést szolgáló törvényjavaslatokat. A közélet átláthatóbbá tételét, a közpénzek felhasználásának nyomon követhetőségét, valamint a közintézmények iránti bizalom erősítését célzó javaslatok – többek között – a Közbeszerzések Tanácsának alapjain létrejövő Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatal létrehozását, és a bejelentővédelem intézményének meghonosítását javasolják.

DÍSZKIVILÁGÍTÁS 2009

Helyi - 2009-10-26

A karácsonyi díszkivilágítás szerelése 2009. október 27-én kezdődik Debrecen belvárosában: a Piac utcai sétálóövezetben a Széchenyi utcától a Nagytemplomig mindkét oldalon, a villamospálya fölött pedig a Nagytemplomtól egészen a Nagyállomásig lesz díszítés.

Tájékoztató tőkepiaci bírságról

Befektetés - 2009-10-26

A  Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a befektetési szolgáltatási tevékenységre vonatkozó jogszabályok, így a szerződéskötést megelőző tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó előírások megsértése miatt határozatában 2 millió forint felügyeleti bírság megfizetésére kötelezte a Concorde Értékpapír Zrt-t.

Fél éve javulnak a gazdasági várakozások

Gazdaság - 2009-10-26

A mintegy fél éven át tartó zuhanás után immár fél éve emelkedik a GKI konjunktúra-indexének szezonális hatásoktól megtisztított értéke. A javulás azonban lassúbb, mint a romlás volt, s egyelőre csak a pesszimizmus oldódásáról, nem pedig kezdődő optimizmusról lehet beszélni. A GKI Gazdaságkutató Zrt. (www.gki.hu) által - az Európai Unió támogatásával - készített felmérés szerint októberben az üzleti szektor és a fogyasztók várakozása is kedvezőbb lett.

Beszélgetni kell: fókuszban a foglalkoztatáspolitika

Gazdaság - 2009-10-26
A foglalkoztatás és a foglalkoztathatóság növelésének lehetséges irányait járja körül a Magyar Közgazdasági Társaság Beszélgetni kell! című interaktív, internet-televíziós vitafórum-sorozatának második adása 2009. október 29-én, csütörtökön délután 15 órától. A www.beszelgetnikell.hu internetes honlapon élőben, internet-televíziós technológiával sugárzott vitafórumba nem csak a beszélgetést a helyszínen figyelemmel követők kapcsolódhatnak be, a honlapon keresztül, az élő adás közben az internetezőknek is lehetőségük lesz kérdéseket feltenni.

Oktatási perspektíva megfogalmazása a cél - konferenciát rendez Heti Válasz és az Edupress

Oktatás - 2009-10-26
Az oktatás nyilvánossága - a diploma értéke a tudomány, a munkaerőpiac és a karrier háromszögében címmel rendez konferenciát a Heti Válasz című hetilap az Educatio Press Magyar Oktatási Hírügynökség szakmai támogatásával november 11-én, a Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának kiemelt partnerségével.

A 121 LEGSZEBB MAGYAR FESTMÉNY

Ajánljuk - 2009-10-26

Valódi „örömtárlat” nyílt a Virág Judit Galériában „121 legszebb magyar festmény” címmel, Virág Judit és Törő István válogatásában és rendezésében. A magyar festészet legjavát felvonultató kiállítás 2009. október 27 - november 29. között tekinthető meg naponta 10-18 óráig. A képek 10 közgyűjteményből és 30 jelentős magángyűjtőtől érkeznek.

Kilenc kelet-ukrajnai középiskolában indul kínai nyelvoktatás

Külföld - 2009-10-25

Kilenc Kelet-Ukrajnában található luhanszki középiskolában a következő tanévtől fakultatív formában kínai nyelvoktatást indítanak, a diákokat pedig a Luhanszki Nemzeti Egyetem Konfucius Intézetének hallgatói fogják oktatni - olvasható az Infórádió oldalán. Szerhij Harcsenko intézeti igazgatója a proua.com internetes ukrán hírportálnak elmondta: az idei felvételi során az orosz-angol szakpárra jelentkezők többszöröse adta be jelentkezési lapját kínai-angol képzésre.

Az MSZP-ben leváltották az "áruló" küldötteket

Olvastuk - 2009-10-25

Az MSZP hajdú-bihari elnöksége által sebtiben összehívott rendkívüli küldöttgyűlésén váltották le azt az öt renitens küldöttet, akik múlt szombaton leszavazták az Oláh Lajos megyei elnök által támogatott országgyűlési képviselőjelölti listát - értesült lapunk.

Az EU-n belül nem létezhet kettős mérce

EU - 2009-10-25

Cser-Palkovics András a kormányfő-helyettesének kijelentéseire reagálva, a Fidesz frakció nevében kijelentette: vezető szlovák politikusok nem először adják tanúbizonyságát annak, hogy fogalmuk sincs Európa, az Európai Unió mibenlétéről. A Fidesz Kárpát-medencei politikája keretében továbbra sem szlovák politikusok nyilatkozataira, hanem az európai megoldásokra figyel - fogalmazott Cser-Palkovics.

Caplovic: Orbán felszólalása politikai agresszió volt 

Külföld - 2009-10-25

Az emberi jogokért felelős pozsonyi miniszterelnök-helyettes Szlovákia elleni politikai agressziónak minősítette Orbán Viktor beszédét a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) egy héttel ezelőtti rimaszombati kongresszusán.

 "A felszólalás politikai agresszió volt Szlovákia ellen, a szlovák értékek ellen, az európai értékek ellen" - jelentette ki Dusan Caplovic szlovák miniszterelnökhelyettes a  pozsonyi TV Joj kereskedelmi televízió péntek éjjeli De Facto című vitaműsorában.

Szeget szeggel- Renedance -  ExperiDance Tánctársulat előadása

Kultúra - 2009-10-25

A Schwajda György ötlete alapján készült táncszínház Shakespeare komédiáját dolgozza át, Mátyás király udvarába áthelyezve azt, kosztümökben és természetesen az együttestől megszokott tánc kavalkádban.

Az elnök politizál

...kontra - 2009-10-24
Sólyom Lászlónak lassan pártot kellene alapítania. Hamarosan ugyanis lejár a mandátuma, márpedig eddigi hivatali idejének legmarkánsabb jellegzetessége az állandó politizálás. Az elnök eredetileg azt ígérte, hogy keveset fog megszólalni, ehhez képest meglehetősen gyakran beszél, de éppen ezért annak is súlya van, ha egy-egy aggodalmat keltő ügyben kerüli a nyilvánosságot, mint a roma sorozatgyilkosságok idején vagy az orra előtt zajló gárdaavatáskor.

Sólyom László köztársasági elnök beszéde

Pro... - 2009-10-24

Tisztelt Emlékező Közönség, a Műegyetem ’56-os és mai hallgatói!

 

Nem véletlenül szólítottam meg külön az ötvenhatosokat és a fiatalokat. Itt van a nemzedékváltás ideje. Hadd lássuk meg végre, szeretnénk látni még, mi lesz az örökséggel. Mit tud kezdeni ötvenhattal az ifjúság? Nem aggódom, hogy kiderülhet: keveset tudnak mondani.