Az Exxon Mobil és a PetroChina 41 milliárd dolláros üzletet kötött folyékony gáz vásárlására a Gorgon projekt keretében.Az Exxon Mobil pár héttel ezelőtt írt alá folyékony természetes gáz (LNG) vásárlásával kapcsolatos megállapodást az indiai Petronettel.
Német szakértők újabb bankválság lehetőségére figyelmeztetnek a takarékpénztáraknál és takarékszövetkezeteknél. Az adósságokkal küzdő középvállalkozások válsága elsősorban a takarékpénztáraknál és takarékszövetkezeteknél csapódik le, a céges csődök hatását a hitelintézetekre nem szabad alábecsülni.
A korábbi gyorsjelentésnek megfelelően alakult az államháztartás helyzete a hetedik hónapban. Ennek eredményeképpen az év első hét hónapjában 815,8 milliárd forint lett – az önkormányzatok nélkül - az államháztartás hiánya. A tárca annak ellenére nem változtat a 2009. évre vonatkozó prognózisán, hogy a korábbi évekre jellemző jelentős többlet helyett idén júliusban enyhe hiánnyal zárt a költségvetés.
Az idei karnevál más volt mint, amit eddig megszokhatott a közönség. Rekordot döntött a nézettségben, a jegyek eladásában, a rendezvények számában, ötletben, fantáziában és látványban.
Jubileumi évet ünnepelt a virágkarnevál, hiszen a negyvenedik alkalommal több mint 200 ezer néző volt kíváncsi Közép-Kelet Európa legnagyobb virág-fesztiváljára.
Az Oktatási és Kulturális Miniszter a magyar néptánc, népzene, néphagyományok ápolása és oktatása területén fél évszázada végzett kimagasló tevékenységéért az ARANY KATEDRA EMLÉKPLAKETT kitüntetést adományozza: Ertl Pálné litéri nyugalmazott tanítónak.
A Magyar Köztársaság Elnöke megbízásából az Oktatási és Kulturális Miniszterkimagasló színvonalú szakmai munkájáért a MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ARANY ÉRDEMKERESZT kitüntetést adja át...
A Magyar Köztársaság Elnöke megbízásából az Oktatási és Kulturális Miniszter kimagasló színvonalú tevékenységéért a MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND LOVAGKERESZTJE kitüntetést adja át...
A Magyar Köztársaság Elnöke megbízásából az Oktatási és Kulturális Miniszter augusztus 20-a, az államalapító Szent István király ünnepe alkalmából, kimagasló színvonalú tevékenységéért a MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE kitüntetést adja át...
Az MSZP az üvegzseb-törvénnyel, az állami vezetők végkielégítésének szabályozásával többet tett, mint eddig bárki, aki kormányzati szerephez jutott
Kilenc hónap munkaviszony után közel negyven millió forint végkielégítéssel távozott a fideszes vezetésű Orosházán a fürdő igazgatója.
Szlovákia nem engedi be területére Sólyom László magyar államfőt - jelentette be Robert Fico szlovák miniszterelnök rendkívüli pozsonyi sajtóértekezletén pénteken délután.
Az erről szóló diplomáciai jegyzéket délután adták át Magyarország pozsonyi nagykövetségének.
Az MSZP szerint augusztus 20-a egyszerre ünnepe a nemzeti múlt folytonosságának és a nemzetet megtartó változásoknak, a stabilitásnak és a megújulásnak.
Ezért a szocialisták különös figyelemmel hallgatták a köztársasági elnök úr beszédének hazai tanulságait. Fontosnak tartják, hogy a Magyar Köztársaság első embere hitet tett a szerkezeti és szemléleti változások szükségessége és a cigányság emelkedésének, integrációjának és befogadásának eszménye mellett.
A Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje (polgári tagozata) kitüntetést Németh Miklós a miniszterelnökként a rendszerváltás békés véghezvitelében, valamint az Európát kettéosztó vasfüggöny lebontásában játszott kiemelkedő szerepéért kapta.
Az indoklás szerint Tölgyessy Péter a rendszerváltozás közjogi keretei megteremtésében játszott kiemelkedő szerepéért, a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásokon folytatott tevékenységéért, valamint politikai-közéleti munkássága elismeréseként vehette át a kitüntetést.
Tisztelt Ünneplő Közönség!
Szent István napját ünnepeljük. Ez a nap minden magyar ünnepe itt, a Kárpát-medencében és az egész világon. Szent Istvánt ünnepelheti minden nép, amelynek szintén királya volt, és amelyek az általa alapított országnak részei voltak. Sőt, Szent István napja ünnepe mind a nyugati, mind a keleti kereszténységnek is, hiszen István király azon kevés szentek közé tartozik, akiket mindkettő magáénak vall és tisztel.
A belorusz ellenzék képviselőivel találkozott Németh Zsolt. A külügyi bizottság elnöke sajtótájékoztatóján kifejtette: "változás van Beloruszban. Az a változás, ami húsz évvel ezelőtt végigsöpört Közép-Európán, az úgy tűnik, hogy lassan megérkezik Beloruszba is."
A délelőtt folyamán több tízezer érdeklődő részvételével, rendben zajlottak az augusztus 20-i ünnepségek Budapesten. A Hősök terén mintegy 15 ezer ember tekintette meg a tisztavatást, illetve az ezt kísérő haditechnikai bemutatót, a Kossuth téren felállított történelmi játszóházat pedig mintegy 10 ezer érdeklődő látogatta meg a délelőtti órákban.
Délután fél 5-ig mintegy 50 ezren keresték fel a Kossuth teret, ahol a Szent István király udvara elnevezésű történelmi játszóház és a Pékek Fejedelmi Rendjének közreműködésével egész napos Kenyérfesztivál zajlik.
Sólyom László köztársasági elnök beszéde a Páneurópai Piknik 20. évfordulója alkalmából, „Az Áttörés, a Szabadulás Emlékműve” ünnepélyes felavatásán Sopronpusztán .
Tisztelt Ünneplő Közönség!