A nem hivatalos becslések szerint mintegy húszezer szlovák hallgató tanul Csehországban - Milan Pisút, volt oktatási miniszter figyelmeztetése szerint többen, mint a pozsonyi Comenius Egyetem teljes hallgatói létszáma. Pisút szerint Szlovákia nem törekedett kellőképpen a fiatal kutatók és szakemberek hazai megtelepedésére, a szomszédos országban azonban akár a szlovák fizetés három-négyszeresét is megkaphatják - írja a kitekintő.hu.
Idén indít első alkalommal mesterképzéseket a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, mely szakok sajátossága, hogy szakirányú művészeti előtanulmányokat nem, csak felsőfokú végzettséget igényelnek. A felvételizők közül a szakmai portfólió, így a tehetség és képességek alapján választják ki a legjobbakat. A képzések tartalmáról és felvételi követelményekről a szakok szakmai vezetői és oktatói személyes felvételi konzultáció keretében adnak részletes tájékoztatást január 13-án, január 27-én és február 10-én, 15 és 17 óra között.
Elindította új szolgáltatását, a Képzési útvonal keresőt a felvi.hu, amellyel könnyedén feltérképezhető, hogy milyen felsőfokú végzettség szükséges egy-egy mesterszakra való bekerüléshez. A honlap új funkciója abban is eligazítja a hallgatókat, hogy az alapképzésben végzők majdani diplomájukkal melyik mesterszakokon folytathatnak tanulmányokat.
A 2009/2010 tanévben 24 természettudományos tanárképzést választó hallgató iratkozott be az egész országban, miközben a nyugdíjba menők száma évente 6-700 - írja állásfoglalásában az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Fizikus Professzori Tanácsa. A 42 akadémikusból, illetve akadémiai doktorból álló csoport legutóbbi ülésén fogadta el a dokumentumot, melyben javasolják: a matematika (informatika)-természettudomány, természettudomány-természettudomány szakpárok kerüljenek vissza az egyívű, osztatlan ötéves képzésbe.
Ugyan a közoktatási intézmények vezetőinek megválasztása miatt küldte el az Alkotmánybíróságnak a még decemberben elfogadott törvénymódosító javaslatot Sólyom László államfő, ha azonban a grémium csak március 31-e után dönt, már nem vezethetők be a 2012-től esedékes, a felsőoktatási felvételit érintő változások. Manherz Károly, az oktatási tárca felsőoktatási helyettes államtitkára azonban a Népszabadságban megjelent írás szerint hangsúlyozta: a jelenlegi szabályozás szerint most is dönthetnek úgy az egyes szakcsoportok, hogy emelt szintű matúrát kérnek a felvételihez.
Különösen fontos a jelenlegi változó gazdasági és munkaerő-piaci körülmények között azokat a magánszemélyeket, jogi személyeket, vagy közösségeket értékelni és elismerni, akik kiemelkedő támogatást nyújtanak a hazai oktatásban részt vevő fiatalok számára - mondta Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség elnöke a 10. Kármán Tódor-díj átadásán. A díjakat Arató Gergely, az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára adta át, január 7-én Budapesten.
Az MDF azonnali választ vár a Fidesztől
Döbbenetes hír jelent meg a Fidesz elnökének decemberi pekingi látogatásával kapcsolatban. Egy internetes hírportál értesülései szerint Orbán Viktor „komoly ajánlattal érkezett Pekingbe”: eladná a Nemzetközi Valutaalaptól kapott 25 milliárd dolláros hitelt Kínának, cserébe százezer kínai kapna letelepedési engedélyt Magyarországon.
Bajnai Gordon, a Magyar Köztársaság miniszterelnöke részére
Tisztelt Miniszterelnök Úr!
A Magyar Demokrata Fórum sajnálattal látja, hogy a Ön és a köztársasági elnök egymásnak passzolgatják a labdát, ahelyett, hogy összehívnák a Nemzeti Csúcsot.
Két kameruni, egy marokkói és egy francia-portugál kettős állampolgárságú játékos érkezett próbajátékra Debrecenbe. A légiósok ma délután a műfüves pályán mutathatták meg tudásukat a szakmai stábnak és a cégvezetésnek.
Tibor Mako, a szlovák határ- és idegenrendészet igazgatója lemondott posztjáról a robbanóanyag-botrány miatt. Robert Kaliňák belügyminiszter csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy elfogadta Mako lemondását. „A határ és idegenrendészet igazgatója elküldte lemondását, melyet elfogadtam“ – mondta a belügyminiszter, emellett azonban méltatta Mako munkáját.
Tavalyelőtt története legrosszabb, tavaly pedig egyik legjobb évét zárta a Londoni Értéktőzsde (LSE) fő részvényárfolyam-mutatója, a FTSE-100-as, amely a kétezres évek első tíz évében összességében több mint másfélezer pontot vesztett.
Ha azt akarjuk, hogy a jövő nemzedékei érmeket szerezzenek, győztesek legyenek az élet minden területén, illetve ismerjék a siker ízét, és ennek érdekében képesek legyenek összefogni másokkal, a sportot stratégiai ágazatnak kell nyilvánítani - mondta Orbán Viktor a Magyar Olimpiai Bizottság vezetőivel folytatott konzultációt követően.
Egy társadalom nem lehet meg példaképek nélkül. Kellenek olyan idolok, akikre felnézhetünk, akikről tudjuk, hogy többek, jobbak nálunk, kiválóbbak annál, mint amiről mi, gyarló hétköznapi emberek álmodhatunk. Sokáig nem volt senki, akire felnézhettünk volna, de hál’ istennek, elmúlt a kilátástalanság, mostantól nekünk is vannak példaképeink.
A buszvezetőkre gondolok, azokra a honfitársainkra, akik hétfőn és kedden reggel nem indultak el a garázsokból.
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium december 28-án kiírta a pályázatot a Debreceni Egyetem vezetői posztjára - írja a haon.hu. A 2006-tól 2009 novemberéig hatályban lévő szenátusi rendelkezés szerint Fábián István, a tudományegyetemi karok (TEK) elnökének kinevezése volt a legvalószínűbb, ám a rendelkezés hatályon kívül helyezésével bármely egyetemi tanár, így a jelenlegi rektor, Fésüs László előtt is nyitva áll a lehetőség a vezetői szék betöltésére - írja a Hajdú Online.
A közoktatásban tevékenykedő szakmai, szülői és diákszervezeteknek tartozik az oktatási tárca, ugyanis még nem fizette ki a múlt évre megítélt működési támogatásokat - olvasható a Magyar Nemzet január 6-ai számában. Ugyan az elnyert összegeket a kiírás szerint 2009. december 31-éig kellett volna felhasználni, az utalások csak január 5-én, kedden kezdődtek meg a tárca állítása szerint, amelyet azzal indokol, hogy a kincstárból a pályázatkezelő számlájára csak december 28-ára érkezett meg a kiutalható összeg.
Indokolatlanul küldte el a közoktatási törvény módosítását az Alkotmánybírósághoz (Ab) az államfő - olvasható Kolláth György alkotmányjogász véleménye a Népszava január 6-án megjelent számában. A jogász véleménye szerint nincs is szükség arra, hogy kétharmados többséggel fogadják el az iskolaigazgatói kinevezés kapcsán önkormányzati jogokat korlátozó törvényt. Más alkotmányjogász szerint azonban, ha Sólyom nem fodult volna az Alkotmánybírósághoz, a módosítást ebben a formában kellett volna elfogadnia.