Az EU gazdasági és pénzügyi biztosa szerint az uniós növekedést nem befolyásolja jelentősen az amerikai jelzálogpiaci válság. Joaquín Almunia, aki a hétvégén egy olaszországi gazdasági fórumon, Cernobbióban nyilatkozott a válság hatásaival kapcsolatban, elmondta: véleménye szerint az idén az európai gazdaságban nem lesz erősen érezhető a jelzálogpiaci válság nyomán fellépő piaci turbulencia, Európa számára a központi gazdasági forgatókönyv továbbra is egy világos fellendülés forgatókönyve.
A Budapest Alapkezelő Zrt. vezetése bízik a részvénypiac világméretekben történő fellendülésében, ezért a héten az alapkezelő új nyílt végű alapot indított útjára "Hozamtár" néven. Fatér Gyula, a Budapest Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: az új alap a részvényekre koncentrál, így a világ húsz jelentős multinacionális cégének papírjaiba fekteti a felhalmozott pénzeszközeit.
Amerikai légicsapásban meghalt Észak-Irakban az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat helyi szervezetének egy aktivistája, aki felelős a jazidi vallási kisebbség több mint 400 tagjának haláláért - közölte Bagdadban Mark Fox amerikai ellentengernagy, katonai szóvivő.
A hülyeséggel határos naivitásnak nevezte a magyar-szlovák megbékélés eszményét Ján Slota egy szlovák televíziós vitaműsorban. A pozsonyi kormányhoz tartozó Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke az ellenzéki Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) elnökével vitatkozott.
Romlik az esélye annak, hogy életben van a Nevadában eltűnt Steve Fossett amerikai milliomos; éjjel már nem kutatnak utána - közölték a keresést folytató hatóságok. A 63 éves kalandvágyó üzletembernek szombaton 45 repülőgép és helikopter próbált a nyomára bukkanni, még jobban kiterjesztve a vizsgált területet, ahol gépe lezuhanhatott - számolt be az NPR rádió vasárnap.
Nem sokkal vasárnap este 7 óra után lezárták a budai alsó rakpartot a Margit híd és Mozaik utca között a Duna áradása miatt - közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. helyettes szóvivője az MTI-vel. Horváth László elmondta: a rakpart lezárásával egyidőben megszűnt a Margit hídon a biciklisáv és visszaadták a kétszer két sávot az autósoknak.
Mintegy harminc hektáron kigyulladt a nádas Tiszafüred külterületén - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője a távirati irodával vasárnap. Dobson Tibor elmondta: a Hortobágyi Nemzeti Park területén égő tűzhöz hat tűzoltóautó vonult ki.
Az egészségügyi alap 25 milliárd forintos többletbevételéből három milliárd forintot címzetten, a kórházi ellátás színvonalának, ezen belül például az étkeztetés és a higiénia javítására kapnak a kórházak - jelentette be az egészségügyi miniszter. Az MTI kérdésére elmondta: az intézmények a kórházi napidíj kiegészítéseként kapják meg a pénzt, hogy ez pontosan mennyi lesz, még nem tudni.
Tárgyalásokat ajánlott a tálib lázadóknak vasárnap Hamid Karzai afgán elnök a közép-ázsiai országban évek óta tartó, több ezer halálos áldozatot követelő harcok befejezése érdekében. Felhívása az afganisztáni látogatáson tartózkodó Valdis Zatlers lett elnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján hangzott el röviddel azután, hogy testőrei sietve elvezették egy kabuli stadionban tartott ünnepségről.
Csáky Pál szerint a konfliktushoz vezető utat választja a szlovák politika, amikor tétovázás nélkül elutasítja a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) tervezett indítványát, miszerint a szlovák parlament és a magyar Országgyűlés kölcsönös bocsánatkéréssel tegyen pontot a történelmi sérelmek felhánytorgatásának végére.
Eddig több mint kétszáz kilométer hosszban rendeltek el valamilyen fokozatú árvízi védekezési készültséget Magyarországon; Budapestnél a Dunán első fokú a készültség - közölte a környezetvédelmi minisztérium. Első fokú árvízvédelmi készültség van a Duna, a Mosoni-Duna, a Rába, a Rábca, a Lajta, a Répce és a Bakonyér védvonalain 166 kilométer hosszon.
A vasárnap méltó megünneplésére és belső tartalommal való megtöltésére szólította fel a pápa a hívőket a bécsi Stephansdom előtt elmondott, szokásos vasárnapi úrangyala imájában. XVI. Benedek ausztriai apostoli útjának utolsó napja az első keresztény vértanú, Szent István nevét viselő templomban bemutatott szentmisével kezdődött.
Magyarországnak változnia kell, megújulásra van szüksége, s ennek szimbóluma az Új Magyarország Fejlesztési Terv. Erről Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter beszélt Debrecenben, az egyetem tanévnyitóján vasárnap. Az ország kiemelten teljesített: az Európai Unió ugyanis elfogadta mind a 15 operatív programot, s ezzel hazánk a 27 tagországból negyedikként zárta le az összes programot - mondta.
Irak napi 3,5 millió hordóra akarja növelni olajkitermelését 2009 végéig és olajvezetéket épít szomszédai ellátására - jelentette be az iraki olajminiszter a hétvégén. Elmondta: Irak napi 1,50 millió köbméter földgázt fog szállítani Szíriának, Iránnak pedig napi 100 ezer hordónyi olajat.
Izraelben működő neonáci sejt felszámolását jelentette be vasárnap az izraeli rendőrség. A volt Szovjetunió területéről bevándorolt, izraeli állampolgársággal rendelkező fiatalokból álló csoport fényképeken és videofelvételeken megörökített, előre eltervezett támadások sorozatát követte el ázsiai vendégmunkások, kábítószer-élvezők, homoszexuálisok, punkok és kipát viselő, vallásos zsidók ellen.
Szerbia, külügyminisztere szerint, hivatalos magyarázatot vár az Egyesült Államoktól egyik vezető diplomatájának Koszovót érintő kijelentése miatt. Kurt Volker, az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekért felelős főcsoportfőnöke kijelentette: Washington kész elismerni Koszovót, ha az ottani albánok önhatalmúlag kikiáltják a nemzetközi felügyelet alatt álló szerb tartomány függetlenségét.
Izrael folytatja a palesztin fegyveresek elleni katonai műveleteit a Gázai övezetben - jelentette ki vasárnap Ehud Olmert izraeli kormányfő egy nappal azt követően, hogy Hamász-harcosoknak öltözött izraeli kommandósok elfogták az iszlamista szervezet egy harcosát.
Tovább járja a vidéki városokat a Magyar Televízió Híradója annak ellenére, hogy a csütörtöki debreceni bejelentkezés alatt, az adásba is behallatszóan, egy csoport demonstrált a főtéren - mondta el az MTI-nek Kert Attila hírigazgató. A Híradó adásában ugyanis kormányellenes kiabálásokat lehetett hallani a bemondó szövegének elhangzása alatt.