Archívum

Eredmények megjelenítése 59481-től 59500-ig 66034 találatból.

KSH: nem változott, 8,3 százalékos az infláció

Gazdaság - 2007-09-11

A fogyasztói árak augusztusban nem változtak júliushoz képest, és 8,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. Az elemzők 8 százalékos 12 havi inflációt vártak. Augusztusban a szezonálisan kiigazított "alapdrágulás" 0,4 százalék volt, a maginfláció 2005 augusztusához viszonyítva 5,4 százalékot tett ki.

Az Élőlánc Magyarországért elítéli a Kossuth téri rendbontókat

...kontra - 2007-09-11

Az Élőlánc Magyarországért elítéli a Kossuth téren megjelent "szélsőséges és garázda elemeket", akik rátámadtak a Parlamentből távozó országgyűlési képviselőkre az Élőlánc gyűlése után - tudatta közleményében a szervezet kedden az MTI-vel. Mint az Élőlánc Magyarországért elnöksége közleményében írja, rendezvényük befejezése után hétfőn este garázda elemek támadtak az ország házából távozó képviselőkre.

Gyurcsány: ne grasszáljanak árpádsávos zászlóval Budapest utcáin

Pro... - 2007-09-11

Gyurcsány Ferenc szerint, Sólyom László szavaival ellentétben, nem félelemkeltés, vagy a félelmekre való rájátszás, ha azt mondják: "ne grasszáljanak árpádsávos zászlóval, náci szimbólumokra emlékeztető jelvényekkel Budapest utcáin". A miniszterelnök erről a Magyar Televízió Este című műsorában beszélt hétfőn.

Hamarosan olcsóbb lehet a casco biztosítás is

Gazdaság - 2007-09-11

A piaci adatok alapján valószínűsíthető, hogy a gépjármű kötelező felelősségbiztosítás után a casco biztosítás díja is csökkenni fog, a biztosítók pedig új módozatokkal új ügyfeleket szereznek maguknak - állítja a Biztosítás.hu Biztosítási Alkusz Kft. az MTI-hez eljuttatott elemzésében.

Magyar református egyházvezetők állásfoglalása a nagyszebeni  diszkriminatív jelenségekről

Olvastuk - 2007-09-11

A nagyszebeni III. Európai Ökumenikus Nagygyűlésen résztvevő hivatalos küldöttek megdöbbenéssel értesültek arról, hogy a nagyszebeni rendőrség, öt nagyváradi református fiatalt feltartóztatott, majd indoklás nélkül rendőrségre kísért, és három órán keresztül fogva tartott. A királyhágómelléki fiatalok, egyházkerületi felkérésre, és a szervezők tudtával és beleegyezésével információs anyagot szállítottak a rendezvény színhelyére.

Az információs társadalom fejlődése és munkaerőpiaci hatásai

Fontos - 2007-09-11

A Debreceni Lokálpatrióta Egyesület a napokban sajtótájékoztatón számolt be projektjük eredményeiről és a Szilícium Mező projektbe javasolt fejlesztésekről. Bevezetőjében dr. Várhelyi Tamás elnök, projektvezető utalt arra, hogy az Európai Unió által a ROP-ból támogatott projekt arra a felismerésre épült: a jövő munkaerőpiacának egyik sikertényezője az informatikai képzettség.

Légy a fagylaltban, egér a hűtőben

Fogyasztóvédelem - 2007-09-11

Debrecen idegenforgalomi szempontból is legfrekventáltabb helyén, „mestercukrász” üzletében találtak az ellenőrök  80 ezer forint értékű, 10 fajta lejárt fagyit, további 4 féle lejárati ideje nem volt megállapítható. A Kerekestelepi fürdőben egy magánszemély mindenfajta engedély nélkül árusította a nyalánkságot, míg egy józsai cukrászdában a vanília fagylaltba fagyasztott légy volt a díszítés.

Figyelem: mától fokozott közúti ellenőrzés

Közérdekű - 2007-09-11

A TISPOL (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata) Műveleti csoportjának 2007. évi ellenőrzési terve alapján a „European Operation Seatbelt” közlekedésbiztonsági akció európai szintű végrehajtására 2007. szeptemberében kerül sor, mely a passzív biztonsági eszközök, azon belül is a biztonsági öv és gyermekbiztonsági rendszer használatának ellenőrzésére terjed ki.

ÚJ TANÉV – ÚJRA TANDÍJ

Oktatás - 2007-09-11

Az új tanév kiadásai között ismét megjelennek a hallgatók oktatásához kapcsolódó képzési (tandíj, költségtérítés, egyéb térítés) költségek. A képzési költségek befizetés előtt érdemes eldönteni, hogy ki fogja és mikor fogja igénybe venni az adókedvezményt. A hallgató ugyan december 20-ig köteles nyilatkozni arról, hogy az igazoláson ki szerepeljen befizetőként, de a nyilatkozatot mindenképpen megelőzi a befizetés.

Alapítványok, társadalmi szervezetek figyelmébe!

Jogtudor - 2007-09-11

E tájékoztatásunkkal azoknak a szervezeteknek szeretnénk eligazítást nyújtani, amelyek a magánszemélyek rendelkező nyilatkozatai alapján elnyerhetik a személyi jövedelemadó 1 százalékát, azaz kedvezményezettek lehetnek.

Kormányzati teendők 2007-2008

Növekedés és munkahelyteremtés: patrióta gazdaságpolitika

 

1.         Átfogó kis- és középvállalkozás-fejlesztési és támogatási programot indítunk

 

Ezzel a programmal 7 év alatt 100 ezer magyar vállalkozást ér el a kormányzat, több mint 2000 milliárd forinttal bővítve fejlesztési forrásaikat.

Egy kihagyhatatlan kiállítás

Ajánljuk - 2007-09-11

Gondolatok Párizs körül címmel három magyar fiatal festőnő kiállítása nyílt meg a budapesti Francia Intézet és a Virág Judit Galéria együttműködésében. Haász Katalin, Korodi Luca és Radák Eszter képeit 2007. szeptember 28-ig nézhetik meg az érdeklődők a Francia Intézet kiállítótermében.

A Virág Judit Galéria rendezésében nyílt kiállítást népes közönség előtt, Franciaország új kulturális attaséja nyitotta meg. Gérome Bloch kiemelte a kortárs magyar festők európai jelentőségét és értékét.

Bencze: Gergényi figyelmeztetést kapott

Belföld - 2007-09-10

Lezárult a Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitánnyal szemben indított fegyelmi eljárás, a volt főkapitány figyelmeztetésben részesült - jelentette be Bencze József országos rendőrfőkapitány hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján. Ez ellen Gergényi Péter nem élt panasszal. Ezzel együtt hétfőn benyújtotta kérelmét, hogy a november 30-ig szóló felmentési idejét rövidítsük le.

Négy ember ellen folyik fegyelmi az iratlopás ügyében

Belföld - 2007-09-10

A Nemzeti Nyomozó Irodánál történt iratlopási ügyben az Országos Rendőr-főkapitányság vizsgálata befejeződött; jelenleg négy személy ellen folyik fegyelmi vizsgálat, ebből három vezető beosztású rendőr - jelentette be Bencze József országos rendőrfőkapitány hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Szakértő szerint eredeti a július elején lefoglalt Munkácsy-kép

Kultúra - 2007-09-10

Eredeti Munkácsy Mihály-festmény az a kép, amelyet a vámosok július elején foglaltak le - tájékoztatta az MTI-t Sipos Jenő azt követően, hogy a vámnyomozók hétfőn megkapták az erről szóló szakértői véleményt. Sipos Jenő elmondta: a szakértő a szignó, a képen található címkék és a vonalvezetés alapján közölte, hogy a kép valóban Munkácsy Mihály festménye.

A belterületi fagykárenyhítési támogatás péntekig kérhető

Gazdaság - 2007-09-10

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium rendelete szerint szeptember 14-ig, péntekig kérhetik az érintett gazdák a belterületi fagykár-enyhítési támogatást - közölte a tavaszi fagyok által leginkább károsított Szabolcs-Szatmár-Bereg megye mezőgazdasági szakigazgatási hivatalának vezetője hétfőn Nyíregyházán sajtótájékoztatón.

Gyurcsány 48 pontos programja a következő évre

Belföld - 2007-09-10

Negyvennyolc pontban foglalta össze a kormány jövő évi feladatait egyórás napirend előtti felszólalásában Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn, az őszi ülésszak első napján az Országgyűlésben. Azt szeretném, ha nem engednénk a negyvennnyolcból - hangsúlyozta a kormányfő.

Fodor: lakott területet nem veszélyeztet az árvíz

Belföld - 2007-09-10

Lakott területet nem veszélyeztet Magyarországon az árvíz, jelenleg semmilyen rendkívüli intézkedésre nincs szükség - közölte Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter hétfőn budapesti sajtótájékoztatóján. Az országban összesen 333 kilométernyi védvonalon tartanak árvízvédelmi készültséget - mondta Fodor Gábor, hozzátéve, hogy az elmúlt 24 órában 357-en vettek részt a védekezésben.

Sólyom: az alkotmányosság nem tűri az erőszakot

Belföld - 2007-09-10

Az alkotmányosság nem tűri az erőszakot, ezért az erőszakot és az erőszak közvetlen érzelmi előkészítését büntetni kell - mondta a köztársasági elnök az Országgyűlésben, napirend előtti felszólalásában, hétfőn. Sólyom László szerint ahogy a nemzeti jelzőt nem sajátíthatja ki egyetlen párt vagy politikai irányzat sem, úgy az antifasiszta minősítést sem.

Tévézni emberi dolog: A tuskó távozott, a Mokka maradt

Jegyzet - 2007-09-10

„Havas egy tuskó, de sokan miatta nézték a Mokkát”. Ez a szöveg jelent meg a többi között a TV2 reggeli műsorának csíkjában, miután a csatorna vezetői előző nap közölték: leveszik Havas Henriket a képernyőről, mert viselkedése és hozzáállása nem illeszthető be a TV2 szellemiségébe.

Nem vagyok nagy Havas-fan, engem is sokszor zavart a magát ki tudja mi okból Tanár úrnak neveztető műsorvezető olykori pökhendisége és nyeglesége.