Nem beszélhetünk gazdasági válságról, de az államháztartás ugyancsak rossz állapotban van - vélik a Figyelő és a Szonda Ipsos közös kutatásában 2006. novemberében megkérdezett magyar vezetők. Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint az 500 legnagyobb árbevételű cég vezetőihez juttattak el on-line kérdőívet, akik közül 178-an válaszoltak.
A miniszterelnök szerint egységes európai modell hiányában Magyarországnak saját válaszokat kell adnia a globalizációval és a posztmodernizációval összefüggő kérdésekre. Gyurcsány Ferenc erről csütörtökön beszélt a Demos Magyarország Alapítvány „Progresszív politika a 21. században” című rendezvényén, Budapesten.
Tizennégy vonalon szünetelteti a vasúti közlekedést a MÁV - jelentette be a gazdasági és közlekedési miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón csütörtökön, Budapesten. A vasúti közlekedés szüneteltetése összesen 474 kilométernyi szakaszt érint, további tizennégy szakaszt még vizsgálnak - közölte Kóka János.
A kormány közlekedés átalakításával kapcsolatos intézkedései - személyszállítási törvény nélkül - csupán ötletszerű, költségkímélő lépéseknek tekinthetők.
A Magyar Demokrata Fórum álláspontja szerint haladéktalanul a parlament elé kell terjeszteni a személyszállítási törvényt és ebben kell azokat a prioritásokat meghatározni, amelyek egy átgondolt reform alapját képezhetik.
December 7-én, a Magyar Tudományos Akadémián tartott Magyar Innovációs Klub ülésén, 15. alkalommal került meghirdetésre a MAGYAR INNOVÁCIÓS NAGYDÍJ PÁLYÁZAT, melyen azok a Magyarországon bejegyzett társaságok vehetnek részt, amelyek a 2006. évben kiemelkedő innovációs teljesítménnyel jelentős hasznot értek el.
Fegyverrel rabolt ki egy Nagy-Gál István utcai üzletet egy zöld kabátos, kék sapkás, símaszkos férfi csütörtökön délután öt óra körül Debrecen belvárosában.
Tüntetést szerveztek csütörtökön a Babes-Bolyai Tudományegyetem két elbocsátott oktatója melletti szolidaritásból Kolozsváron és több más erdélyi városban. A kolozsvári megmozduláson rendőrségi források és a helyszínen tartózkodó több újságíró szerint 400-500-an vettek részt, a szervezők szerint azonban a megjelentek száma elérte az ezret.
Megnevezte Virsinger György, a Pest Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás vezetője azokat a cégeket, amelyekről feltételezhető, hogy nagy mennyiségű lejárt szavatosságú élelmiszert címkéztek át az elmúlt időben.
2010. december 31-ig egyenlő esélyt kell teremteni a segítséggel élők számára az állami és önkormányzati közszolgáltatások igénybevételéhez. Ezt a célt tűzi ki a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvény módosítása, amit szerdai ülésén fogadott el a kormány. A célok megvalósulását megkönnyíti, hogy a fejlesztések jelentős részéhez uniós forrásokat is igénybe lehet venni.
A kormány tegnapi ülésén kiemelt jelentőségű beruházásnak minősítette a Bátaapátiban épülő radioaktív hulladéktároló építését. A döntéssel felgyorsulnak a beruházással kapcsolatos közigazgatási hatósági eljárások, így a hulladéktároló is korábban elkészülhet.
Egyelőre -sajnos - minden jel arra mutat: a hangzatos fogadkozások ellenére sem sikerült a megye és a város vezetőinek a kiemelt egészségügyi intézmények közé vinnie a Kenézy Gyula kórházat., és említve sincs a berettyóújfalui területi kórház. Annak ellenére, hogy az egészségügyi miniszter bejelentette: a 31 kiemelt kórház listájának nyilvánosságra kerülése után megindult a szakma és a politika kőkemény lobbija.
Újabb három, összesen már négy logisztikai központ működését függesztették fel Törökbálinton - közölte a Pest Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás vezetője. Virsinger György elmondta: a péntek óta tartó fokozott vizsgálat során egy illegális tojáscsomagolóra is rábukkantak, ahol egymillió darab, Németországból származó tojás regisztrációját, engedélyeztetését hamisították meg.