Az MNB 45 millió forint bírságot szabott ki a révkomáromi (Szlovákia) székhelyű Trust Komarno s.r.o.-ra felügyeleti engedély nélküli követelésvásárlás miatt, és azonnali hatállyal megtiltotta a jogosulatlan tevékenység további folytatását, valamint feljelentést is tesz - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön.
A közlemény szerint a jegybank piacfelügyeleti eljárása megállapította, hogy a társaság egy követelésállomány adásvételével és engedményezésével üzletszerűen - azaz rendszeresen, nyereség érdekében, előre egyedileg meg nem határozott ügyletek megkötésével - pénzügyi szolgáltatási tevékenységet végzett. A Trust Komarno s.r.o. ugyanakkor nem rendelkezett/rendelkezik az e tevékenység végzéséhez szükséges felügyeleti engedéllyel.
Fel kell számolni az Ukrajnának szánt segítségnyújtás hiányosságait és a katonai eszközök átadásának késedelmeit, azoknak ugyanis következményeik vannak a harctereken - jelentette ki a NATO főtitkára csütörtökön Brüsszelben.
- Az Európai Unióba illegálisan érkező migránsok származási országukba való visszatérésének aránya folyamatosan emelkedik, ez nagyon fontos tényező ahhoz, hogy a migrációt hatékonyan lehessen kezelni - jelentette ki csütörtökön Ylva Johansson belügyekért felelős uniós biztos Luxembourgban.
Nagy-Britannia a Munkáspárt kormányra kerülése esetén sem lépne vissza az Európai Unióba, de a jelenleginél szorosabbra fűzné kapcsolatait az EU-val - áll a legnagyobb brit ellenzéki erő csütörtökön ismertetett választási programjában.
- Erdőlátogatási tilalmat rendelt el a Gemenc Zrt., a tiltás szinte a teljes Gemenci erdőre, valamint Mohács és Paks környékén a Duna hullámterében lévő erdőterületekre és az erdőterületek közötti egyéb, erdőgazdálkodási tevékenységet szolgáló földterületekre - közölte a Gemenc Zrt. csütörtökön.
- Jogosulatlan pénzügyi tevékenység, üzletszerűen elkövetett sikkasztás és pénzmosás miatt vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség egy jogásszal szemben, aki 36 ügyfelét 380 millió forinttal károsította meg azáltal, hogy a bedőlt hiteleik rendezésére átvett összegeket ellopta.
Az idén a becslések szerint 16-18 ezer tonna kajszibarackot takaríthatnak be a termelők.
Ez több mint duplája a tavalyi 6-8 ezer tonnának, de elmarad a 2022-es adatoktól- derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK)és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet, a FruitVeB felméréséből.
Az amerikaiköltségvetés májusi hiánya 347 milliárd dollár volt, 44 százalékkal magasabb a tavaly májusinál, amikor 240 milliárd dollárt tett ki - közölte az amerikai pénzügyminisztérium.
Májusban a költségvetés bevételei 5 százalékkal, 323 milliárd dollárra, a kiadások pedig 22 százalékkal, 670 milliárd dollárra nőttek.
Az Egyesült Államok és Ukrajna egyeztetései lezárultak, és a két ország elnöke aláírja a kétoldalú biztonsági megállapodást a G7-ek olaszországi csúcstalálkozójának keretében - erősítette meg a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója szerdán újságíróknak.
- A nézők csaknem kétharmada szerint Sir Keir Starmer, a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője teljesített jobban a brit választási kampány második miniszterelnök-jelölti televíziós vitájában.
A Sky News kereskedelmi hírtelevízió által szerda késő este rendezett másfél órás műsorban Starmer és a jelenlegi konzervatív párti kormányfő, Rishi Sunak vett részt.
- Kilenc helyszínen 70 rendőr hajtotta végre azt az akciót, amelynek eredményeként online csalásokból származó 436 milliós vagyont foglaltak le és nyolc gyanúsítottat fogtak el, köztük az online csalásokat irányító ügyvédet is Pest vármegyei gazdaságvédelmi nyomozók - közölte a vármegyei rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztályvezetője szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Mikó Attila elmondta, hogy a rendőrség Mátrix Projektjének részeként egy tavaly őszi rajtaütéshez kapcsolódóan május 22-én fogták el a nyolc gyanúsítottat. Hozzátette, a nyomozásban közreműködött a Nemzeti Védelmi Szolgálat Kiberfelderítési Főosztálya is. A kibervédelmi nyomozók cégadatokat, a cégekhez kapcsolódó bankszámlaszámokat felfejtve jutottak el egy belvárosi ügyvéd, B. Zoltán irodájáig, akit az online csalási hálózat működtetésével gyanúsítanak - fűzte hozzá a rendőr őrnagy.
- A cseh Packeta csomagküldőt is tulajdonló pénzügyi befektetőkből álló konzorcium vásárolta meg a szektortárs Foxpostot magyar tulajdonosaitól.
A Wallis Csoport és a Trueway (korábban Finext) értékesítette a hazai csomagautomata-piacon elsőként megjelent szolgáltatót a CVC Capital Partners és az EMMA Capital Group által létrehozott konzorciumnak.
A tranzakció a versenyhatósági engedély megszerzését követően még idén lezárulhat - írták. A felek a tranzakció pénzügyi részleteiről nem adtak tájékoztatást.
A Foxpost 62 beltéri automatával startup vállalkozásként indult 2014-ben és ezzel az első csomagküldő volt a magyar piacon. Az elmúlt tíz évben növekedését a két befektető tulajdonos, a Wallis Csoport és a Trueway magántőkealap-kezelő finanszírozta.
- A migrációs és menekültügyi paktum elfogadásával az Európai Unió állandó, jogilag kötelező, de rugalmas szolidaritási mechanizmussal rendelkezik annak biztosítására, hogy egyetlen tagállam se maradjon migrációs nyomás alatt, célja tehát a tagállamok közötti szolidaritás működőképessé tétele - közölte az Európai Bizottság a migrációs és menekültügyi csomag szerdán ismertetett közös uniós végrehajtási tervében.
- Csaknem hatszáz dolgozójának tartozik szerződéses megbízásaik kifizetésével hónapok óta a MÁV Zrt., a kifizetés felgyorsítására a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) Lázár János közbenjárását kéri.
A szakszervezet szerdai közleménye szerint a MÁV azok kifizetésével adós, akik különféle projektekben, munkaidőn kívül, szerződés alapján dolgoztak a vasúttársaságnak.
Közölték: ilyen tartozása van a cégnek azok felé például, akik a székház költöztetésében működtek közre.
A VSZ többször követelte az érintettek jogos pénzét, ám ígéreteknél többet nem kaptak a vezetőségtől.
Egy amszterdami bíróság szerdán hat embert ítélt el - közülük hármat 28, illetve 26 éves fegyházbüntetésre - az ismert bűnügyi újságíró, Peter R. de Vries három évvel ezelőtti meggyilkolása miatt.
- Emmanuel Macron francia államfő szerdán felszólította mindazokat, akik "nemet tudnak mondani a szélsőségekre", hogy fogjanak össze az előrehozott nemzetgyűlési választások "előtt vagy után ", amelyeket azt követően írt ki, hogy az európai parlamenti választáson a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés nagyarányú győzelmet aratott, és a köztársasági elnök által fémjelzett centrista pártszövetség messze lemaradva a második helyen végzett.
Az Európai Bizottság vizsgálata szerint az akkumulátoros elektromos járműgyártás Kínában tisztességtelen támogatásban részesül, ami gazdasági kárral fenyegeti az Európai Unió elektromos járműgyártásban érdekelt vállalatait.
Ezen túl hátrányos lehet a kínai gyártmányok uniós importőreire, felhasználóira és fogyasztóira, ezért ideiglenes kiegyenlítő vámok bevezetését helyezte kilátásba - tájékoztatott az uniós bizottság szerdán.
- Csaknem 1882 milliárd eurót költöttek nyugdíjkifizetésre az Európai Unióban 2021-ben, az összeg elérte az akkori hazai össztermék (GDP) 12,9 százalékát - áll az EU statisztikai hivatalának honlapján.
- Országszerte 450 intézmény mintegy 2500 programmal várja az érdeklődőket június 22-én a Múzeumok éjszakáján. Az idei két kiemelt helyszín Székesfehérvár és Esztergom, számos kísérőprogram a labdarúgó Európa-bajnoksághoz kapcsolódik - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán Budapesten.
- Magyarország az orosz-ukrán háború kapcsán garanciát kapott arra, hogy az ország területén kívül nem kell részt vennie katonai akcióban.
Nem kell se pénzt, se embert adnia a háborúhoz, továbbá Magyarország területét nem lehet felhasználni a háborúba történő bekapcsolódás céljából - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral tartott szerdai budapesti sajtótájékoztatón.
Orbán Viktor elmondta: Magyarország lojális és elkötelezett tagja a NATO-nak, és emlékeztetett arra, hogy 1300 magyar katona vesz részt a NATO műveleteiben.
Hozzátette, Magyarország azon nem túl nagy számú országok közé tartozik, amelyek teljesítik összes vállalt kötelezettségüket: védelmi kiadásai meghaladják a nemzeti össztermék két százalékát és a 20 százalékos képességfejlesztési célt is bőven eléri az ország.