Archívum

Eredmények megjelenítése 8181-től 8200-ig 67238 találatból.

Jogerősen elítéltek egy saját egyházközségét is megkárosító korábbi lelkészt

Jogtudor - 2022-11-10

Jogerősen négy év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla egy korábbi lelkészt, aki társai közreműködésével több tízmillió forint kárt okozott a központi költségvetésnek és saját egyházközségének - tájékoztatta a bíróság csütörtökön az MTI-t.

A táblabíróság a vádlottat folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek. A szabadságvesztés mellett a vádlottra 1,25 millió forint pénzbüntetést is kiszabtak, valamint öt évre eltiltották a lelkészi foglalkozástól.

Uniós biztos: fel kell lépni az antiszemitizmus minden formája ellen

Vélemény - 2022-11-10

Az antiszemitizmus nagyon gyorsan terjed az Európai Unióban, minden formája ellen fel kell lépni, különösen az olyan erőszakos szélsőségek ellen, akik célkeresztjében a zsidó közösség áll - jelentette ki Helena Dalli egyenlőségért felelős uniós biztos csütörtökön az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén.

Dalli a faji igazságosság, megkülönböztetésmentesség és rasszizmus elleni küzdelem az EU-ban című jelentést tárgyaló vitában elmondta: az Európai Bizottság két megközelítést is elfogadott a roma és zsidó közösség diszkriminációjának felszámolása érdekében, az uniós romastratégia mérföldkőnek számított, de a tagállamoknak még hatékonyabban kell fellépni a cigányellenességgel szemben.

Romló euróövezeti gazdasági teljesítményre számít az Európai Központi Bank

Gazdaság - 2022-11-10

- Az energiaellátási zavarok és az erős inflációs nyomás függvényében, valamint a fokozódó geopolitikai kockázatok árnyékában az euróövezet gazdasági teljesítményének további gyengülésére számít az év hátra lévő részében és a jövő év elején az Európai Központi Bank (EKB) havi rendszeres gazdasági bulletinjének csütörtökön publikált legfrissebb számában.

A világgazdasági növekedés 2022 második negyedévében veszített lendületéből, és a makrogazdasági mutatók tanúsága szerint a lassulása a közeljövőben is folytatódik - állapítja meg a dokumentum.Az EKB elemzésében úgy látja, hogy a növekedést lassító kockázatok továbbra is felülmúlják azokat a pozitív impulzusokat, amelyeket a világgazdaság a kínálat javulásának és a kereslet gyengülésének köszönhetően a globális ellátási láncokra nehezedő nyomás enyhülésétől kaphatna. A fennálló kockázatok geopolitikai bizonytalanságokhoz kötődnek, elsősorban az orosz-ukrán háború által okozott gazdasági zavarokhoz.


Visszaeshet az ingatlanpiaci forgalom idén a második félévben

Ingatlan - 2022-11-10

Az ingatlanpiacon visszaeshet a forgalom és megállhat az árak növekedése idén a második félévben - közölte az OTP Ingatlanpont ingatlanközvetítő csütörtökön.

Az ingatlanközvetítő elemzésében az Eurostat legutóbbi lakásforgalmi statisztikáját, valamint a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2022 második negyedévre vonatkozó lakásárindexeit vette alapul.

Az Eurostat néhány hete megjelent jelentése szerint 2022-ben már nem Magyarországon emelkedtek leggyorsabban a lakásárak. Idén a második negyedévében ezen a téren lehagyta Magyarországot Szlovákia, Litvánia, Lettország és Észtország is.

A KSH legfrissebb statisztikája alapján idén április és június között még rekordnak számító - éves összevetésben 24 százalékos - áremelkedés történt, ezzel az inflációval korrigált reálértéken nézve vélhetően csúcsra is ért a hazai lakáspiac. Ugyanis a KSH lakásárindexéből az is kitűnik, hogy a drágulás ütemét tekintve az idei második negyedév már gyengébb volt, mint az első. A használt lakásoknál az árnövekedés a január-márciusi 8,9 százalékról 6,3 százalékra, az újépítésűeknél pedig 6,6 százalékról 3,3 százalékra lassult.

Októberben jelentősen csökkent az infláció Csehországban

Olvastuk - 2022-11-10

- Októberben 15,1 százalékra esett vissza az éves infláció Csehországban a szeptemberi 18 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal csütörtökön Prágában.

Áramot akartak vezetni a zárkaajtóba - bíróság előtt az egyik vádlott

...kontra - 2022-11-10

Áramot akart vezetni két fogvatartott a zárkaajtó kilincsébe, hogy meggyilkoljon egy fegyőrt, egyikük csütörtökön állt bíróság elé.

A Szegedi Törvényszéken kezdődött perben a 44 éves férfit emberölés előkészületének bűntettével vádolják.

Vádat emeltek egy ügyvéd ellen befolyással üzérkedés miatt

Pro... - 2022-11-10

Befolyással üzérkedés miatt vádat emelt egy ügyvéd ellen az ügyészség, és letöltendő börtönt indítványozott - tudatta a Központi Nyomozó Főügyészség a csütörtökön.

Az eljárás adatai szerint egy kábítószer-kereskedelem miatt indult büntetőeljárásban a nyomozóhatóság 2019-ben őrizetbe vette és gyanúsítottként hallgatta ki egy Pest megyei nő fiát. Az anya felkereste budapesti ügyvéd ismerősét azért, hogy elintézze letartóztatásban lévő fia szabadon bocsátását, és meghatalmazta védelmének ellátásával.

Amerikai választások - Joe Biden készen áll a kompromisszumra a republikánusokkal

Készen áll a közös munkára és a kompromisszumra a republikánusokkal - jelentette ki Joe Biden elnök a félidős választások fejleményeit értékelő sajtótájékoztatón szerdán.

Az elnök a választás politikai kimenetelét illetően megjegyezte, hogy a demokraták erős éjszakán vannak túl, amit szerinte az bizonyít, hogy első ciklusát töltő demokrata párti elnök félidős választáson az elmúlt 40 évben ilyen kevés képviselőházi széket nem veszített.

Az elnök a Fehér Házban tartott sajtóértekezleten arról is beszélt, hogy a félidős választások eredményei világosan beszélnek az emberek aggodalmairól. Ezek között a növekvő megélhetési költségeket, az infláció csökkentésének szükségességét, a bűnözést és a közbiztonságot említette. Hozzátette, arról is világos üzenetet küldtek a választók, hogy meg akarják őrizni a demokráciát és a szabad választáshoz fűződő jogot az Egyesült Államokban.

Koronavírus - A fertőzöttek száma 633,8 millió, a halálos áldozatoké 6,6 millió

Fontos - 2022-11-10

Világszerte 633 789 712 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 6 604 940 - derül ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem magyar idő szerint csütörtök reggeli adataiból.

A vártnál nagyobb lett az OTP-csoport adózás utáni eredménye

Ajánljuk - 2022-11-10

- Az OTP-csoport a vártnál nagyobb eredménnyel zárta a harmadik negyedévet, 189,2 milliárd forint konszolidált adózás utáni eredményt könyvelt el, ami 149 százalékkal magasabb az előző negyedévinél, és 57 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál .Az OTP Bank Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön publikálta a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerinti jelentését, amely alapján a bankcsoport korrigált konszolidált adózott eredménye a harmadik negyedévben 188,3 milliárd forint volt,

Tízmillió eurós tőkebevonás az Antavo informatikai cégnél

Befektetés - 2022-11-10

Tízmillió eurós - több mint 4 milliárd forintos - tőkebevonás történt a személyre szabott hűségprogramokhoz digitális hátteret nyújtó, szegedi alapítású informatikai cégnél, az Antavónál.

- Viszlát, tojás és burgonya!

Belföld - 2022-11-09

A mai napon ismét bebizonyosodott, hogy a magát jobboldalinak tartó Fidesz továbbra is csak látszatintézkedésekkel kívánja segíteni a magyar családokat, és komcsi eszközökkel – például az árstoppal – küzd az áremelkedés ellen.

Magyarok tízezreitől venné el az orvosi ügyeleti ellátást a kormány

Olvastuk - 2022-11-09

Hetek óta igyekszünk bemutatni, hogy milyen beláthatatlan károkat okozna a Fidesz legújabb egészségügyi megszorítása, amit ők csak "átalakításnak" neveznek. A sajtóban ma megjelent, hogy ez mit jelentene a gyakorlatban a háziorvosi ügyeletekkel kapcsolatban.

A Budapesten kívüli háziorvosi ügyeletek megszervezésével megbízott Országos Mentőszolgálat koncepciója szerint 101 magyar településen szűnne meg a háziorvosi ügyelet, Orbán Viktor tehát egyik napról a másikra magyarok tízezreinek nehezítené meg a háziorvosi ügyelet elérését.

Árnyékkormány: 40 százalékos élelmiszerinfláció - Azonnali áfacsökkentésre van szükség!

A Központi Statisztikai Hivatal nyilvánosságra hozta a legfrissebb inflációs adatot, ez pedig annál is drámaibb, mint amire előzetesen számítani lehetett. A KSH friss kimutatása szerint októberben 21,1% volt az infláció, míg az élelmiszerinfláció elérte a 40%-ot. Ezen belül a tojás ára 88%-kal, a kenyér ára 81%-kal, a tejtermékek és a sajt 75%-kal, a száraztészta és a margarin ára pedig 58%-kal emelkedett.

Ezek brutális, egész Európában ismeretlen inflációs adatok, ennek pedig az az oka, hogy ez nem háborús, hanem orbáni infláció. Azért kerül 120 forintba egy tojás és 4000 forintba egy kiló trappista sajt, mert a magyar forintot 12 év alatt tönkretette az Orbán-rendszer.

Az Árnyékkormány szerint egy ilyen helyzetben azonnali és drasztikus beavatkozásra van szükség: ideiglenesen legalább az év végéig el kellene törölni az alapélelmiszereket terhelő áfát!

Ukrajnai háború - Az Európai Bizottság 18 milliárd eurós támogatást javasol Ukrajnának a következő évre

EU - 2022-11-09

Az Európai Bizottság példátlan nagyságú, akár 18 milliárd eurós támogatási csomagot javasol Ukrajna következő évi finanszírozásának fedezésére - közölte szerdán a brüsszeli testület.

A bizottság szerint ez a rendszeres és kiszámítható pénzügyi támogatás - átlagosan havi 1,5 milliárd euró - nagymértékben hozzájárulna Ukrajna 2023. évi finanszírozásának fedezéséhez, amelynek szükséges összegét az ukrán hatóságok és a Nemzetközi Valutaalap havi 3-4 milliárd euróra becsülik.

Díjat nyert a Szelíd című film a londoni Raindance Filmfesztiválon

Kultúra - 2022-11-09

Nemes Anna és Csuja László Szelíd című filmje nyerte el a legjobb debütáló filmnek járó Discovery díjat Nagy-Britannia legnagyobb nemzetközi független filmes seregszemléjén, a londoni Raindance Filmfesztiválon - közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) szerdán.

Az MNB 42,5 millió forintra bírságolta a Takarékbankot

Pénzügyek - 2022-11-09

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 42,5 millió forint bírságot szabott ki a Takarékbankra a pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás megelőzési tevékenysége terén feltárt hiányosságok miatt - közölte az MNB szerdán.

A bank több pénzmosásgyanús ügyletet egyáltalán nem, vagy nem haladéktalanul jelentett be, illetve több esetben nem tett ismételt bejelentést sem az illetékes hatóságnak, továbbá nem megfelelően működtette szűrőrendszerét - állapította meg a jegybank a Takarékbank Zrt.-nél tartott célvizsgálat során, amelyben a 2018 júliusától induló időszakot tekintette át.

LMP: a pedagógusok követeléseit teljesíteni kell!

Vélemény - 2022-11-09

A pedagógusok követeléseit teljesíteni kell! - jelentette ki Kanász-Nagy Máté és Csárdi Antal, az LMP két frakcióvezető-helyettese szerdai sajtótájékoztatóján.

Kanász-Nagy Máté kifogásolta, hogy a kormány idén már nem emeli a tanárok fizetését, és közben "az unióra mutogat", mondván: onnan várja a forrásokat a béremeléshez.

"Nem tudni, mi lesz a következő. Lehet, hogy holnap a nyugdíjak fizetése kapcsán, holnapután pedig a családi pótlék folyósítása kapcsán fogják kérni az unió forrásait" - fogalmazott.

Leszögezte: a forrást ehhez a magyar államnak kell biztosítania. A tanárok egy hosszú távú stratégia kidolgozását, gyermekbarát, esélyteremtő oktatás megteremtését is követelik. Mindezekhez azonban nulladik lépés a béremelés - hangsúlyozta.

Csárdi Antal elmondta, hogy a tanárok fizetése 2016 óta negyven százalékot veszített az értékéből. Vagyis ha a kormány béremelési ígérete valósul meg, az szerinte azt jelenti, hogy a kabinetnek hosszú távon sincs a tervei között a tanári fizetések értékének megtartás

Általános sztrájk bénítja Belgiumot

Külföld - 2022-11-09

Általános, országos sztrájk bénítja Belgiumot, a brüsszeli nemzetközi repülőtérről induló járatok több mint felét törölték. A magyarországi járatokat is kiszolgáló charleroi-i légikikötő egy napra bezárt, akadozik a tömegközlekedés a kiszolgálás hiánya miatt, valamint azért, mert a sztrájkolók elállják a bejáratokat, számos bolt nem nyitott ki szerdán az országban.

Újabb versenyhatósági vizsgálat indult a HelloPay Zrt. ellen

Fogyasztóvédelem - 2022-11-09

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) újabb vizsgálatot indított a HelloPay Zrt. ellen, mert a társaság vélhetően tisztességtelen nyomást gyakorolt a fogyasztókra az "elvárt" borravaló mértékéről - közölte a versenyhatóság szerdán.