Archívum

Eredmények megjelenítése 8201-től 8220-ig 68313 találatból.

Gyurcsány Ferenc: a kormánynak mennie kell

Belföld - 2023-03-29

A kormánynak menni kell, mert nem teljesíti hazafias kötelezettségét - jelentette ki a Demokratikus Koalíció elnöke az uniós források folyósítása érdekében megszabott feltételek teljesítése kapcsán szerdán Szegeden.

Gyurcsány Ferenc az ellenzéki párt kétnapos kihelyezett frakcióülése alkalmából tartott sajtótájékoztatón azt mondta, ha ők lennének kormányon, egy hónap alatt megállapodnának az Európai Unióval. Ez azért sikerülne, mert a DK-nak nem kell az a hatalmi rendszer, amely ma akadályozza az uniós források folyósítását - tette hozzá.

A pártelnök emlékeztetett: a magyar kormány tavaly ősszel állapodott meg az Európai Bizottsággal mintegy 14 ezer milliárd forint - Szeged kétszáz évnyi költségvetésének megfelelő - uniós forrás folyósításának feltételeiről. A 27 pontban összefoglalt feltételek teljesítésének határidejét március 31-re tűzték ki - tette hozzá.
A politikus úgy fogalmazott, nem tud annál hazafiatlanabb dolgot elképzelni, mint hogy a kormány ennyi pénzt kienged a magyar emberek, az önkormányzatok, a kis- és közepes vállalkozások kezéből.

Moody's: Európában a vártnál kisebb károkat okozott az energiaválság

z európai energiaellátási válság a kezdeti félelmekhez képest kisebb reálgazdasági és államháztartási károkat okozott, és ez enyhíti az Európai Unió szuverén adósaira nehezedő hitelpiaci nyomást - áll a Moody's Investors Service szerdán Londonban ismertetett szektorelemzésében.

Franciaországban megtiltják a 14 éven aluliak számára az elektromos roller használatát

A francia kormány szerdai ülésén úgy döntött: megtiltja a 14 éven aluliak számára az elektromos roller használatát, és szigorítja a szabálysértési büntetéseket a városi közlekedésben gyakran kaotikus helyzeteket teremtő és szenvedélyes vitákat kiváltó közlekedési eszköz használatának jobb szabályozása reményében.

Az Egyesült Államok 690 millió dollárt fordítana a demokrácia erősítésére világszerte

Külföld - 2023-03-29

Az Egyesült Államok 690 millió dollárt (242 milliárd forint) ajánl fel a demokráciát ösztönző programokra világszerte az amerikai kormányzat által szervezett második, Csúcstalálkozó a demokráciáért elnevezésű konferencián szerdán - közölték Washingtonban az esemény nyitónapján.

Fővárosi Közgyűlés - A képviselők nem támogatták a szakrendelők átadását

...kontra - 2023-03-29

A Fővárosi Közgyűlés 15 igen szavazattal, 1 nem ellenében és 9 tartózkodással úgy döntött szerdai ülésén, hogy nem támogatja a főváros két járóbeteg-szakellátásának állami kézbe adását.

A képviselők döntöttek arról is, hogy fél évre kitilthatók lesznek a budai Várból a közlekedési szabályszegést elkövető taxisok.

Svájcban jelentősen romlott a befektetői hangulat márciusban

Befektetés - 2023-03-29

Svájcban jelentősen romlott a befektetői hangulat márciusban az előző hónaphoz képest a Credit Suisse és a CFA Switzerland szerdán közösen kiadott jelentése szerint.

A világ eddigi legfényesebb gamma-kitörését örökítette meg az első magyar fejlesztésű kisműhold

Tudomány - 2023-03-29

Az első magyar fejlesztésű, asztrofizikai kutatásokat végző kisműholddal, a GRBAlphával sikerült pontosan meghatározni az emberiség történetében valaha észlelt és megörökített legfényesebb gamma-felvillanás csúcsértékét.

A 2021 tavaszán űrbéli útjára indított GRBAlpha kisműholddal a kutatóknak sikerült pontosan meghatározniuk a 2022. október 9-én megfigyelt GRB 221009A jelű gamma-felvillanás csúcsértékét, ami a nagyobb műszerekkel érzékelők túltelítettsége miatt nem volt lehetséges - közölte az MTI-vel az ELKH.

LMP: az akkumulátorgyárakkal újabb függést idéz elő a kormány

Vélemény - 2023-03-29

A lítiumionos akkumulátorokat gyártó üzemek Magyarországra hozatalával a kormány egy újabb függőségbe taszítja az országot - mondta szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján az LMP társelnöke.

Schmuck Erzsébet kijelentette: eddig az orosz gáztól és olajtól függött az ország, a jövőben pedig az akkumulátorgyártáshoz szükséges ritkaföldfémektől fog, a lítiumtól, a grafittól, a kobalttól, és a nikkeltől. Utóbbi kettőt elsősorban a Kongói Demokratikus Köztársaságban bányásszák, míg előbbi kettő 80 százalékát Kínától lehet beszerezni - mondta

Uniós pályázati csalás miatt ítéltek el jogerősen három férfit Szegeden

Kékhírek - 2023-03-29

Egy szegedi turisztikai fejlesztést támogató uniós pályázat során elkövetett csalás miatt ítélt jogerősen 3 év 3 hónap, 2 év 5 hónap és 2 év 2 hónap börtönbüntetésre három férfit szerdán a Szegedi Ítélőtábla.

A táblabíróság a vádlottakat pénzmosás bűntettében mondta ki bűnösnek, és kettőjük bűnösségét költségvetési csalásban is megállapította.

Fővárosi Közgyűlés - Ellenzéki képviselők: elfogadhatatlan a járóbeteg-ellátás államosítása

Pro... - 2023-03-29

Elfogadhatatlannak tartják a kormány javaslatát a járóbeteg-ellátás államosítására a Fővárosi Közgyűlés MSZP-s és DK-s képviselői.

A közgyűlés szerdai ülése előtt Horváth Csaba, a fővárosi MSZP frakcióvezetője sajtótájékoztatón emlékeztetett arra: tíz évvel ezelőtt döntött a kormány a fővárosi kórházak államosításáról, azóta "kilométer hosszú várólista, amortizálódó épületek és komoly szakemberhiány" alakult ki. Komoly kockázatot jelent kórházba kerülni, de nem az orvosok vagy az ápolók miatt - értékelt.

Koronavírus - 6 millió 422 ezer a beoltott, 685 az új fertőzött és elhunyt 12 beteg

Olvastuk - 2023-03-29

A koronavírus ellen beoltottak száma 6 422 137.

Közülük 6 209 967-en a második, 3 905 166-an a harmadik, 425 156-an pedig már a negyedik oltásukat is megkapták - közölte a múlt heti összesített adatokat ismertetve a Koronavírus Sajtóközpont szerdán.

A közleményben azt írták: az előző héten 685 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 2 199 146-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma.

Újabb vádemelés a termékbemutatókon elkövetett csalássorozat miatt

Jogtudor - 2023-03-29

- A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség újabb vádiratot nyújtott be az egészségügyi vizsgálatokat színlelő és "gyógyító" csodatermékeket üzletszerűen értékesítők ellen - közölte a Fővárosi Főügyészség szerdán.

A robogók majdnem fele kötelező biztosítás nélkül közlekedik

Fontos - 2023-03-29

A magyar utakon közlekedő 650 ezer robogó kevesebb, mint felére kötnek kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást.

Az átlagosan 7-8 ezer forintos éves díj kifizetésével a tulajdonosok elkerülhetik a közúti bírságot és baleset esetén a több százezer forintot elérő átlagos kártérítést - hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

Agrárminisztérium: öt és félmilliárd forint érkezik az anyajuhtartókhoz

Ajánljuk - 2023-03-29

- Megkezdődött a termeléshez kötött anyajuhtartás támogatások kifizetése.

Az európai uniós forrásból finanszírozott támogatást több mint 7 ezer juhtartó számára, 5,5 milliárd forint értékben fizetik ki - közölte szerdai közleményében Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

Ökumenikus virágvasárnapi keresztút lesz Debrecenben

Helyi - 2023-03-27

Imával, verssel, énekkel rendezik meg az idén a Magyarországon egyedülálló ökumenikus virágvasárnapi keresztutat Debrecenben - jelentették be a szervezők hétfőn a Református Nagytemplom mögötti emlékkert kávézójában sajtótájékoztatón.

Humza Yousaf a Skót Nemzeti Párt új vezetője

Külföld - 2023-03-27

- Humza Yousaf eddigi egészségügyi minisztert választották a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) új vezetőjévé. A vezetőválasztási versengés hétfőn bejelentett eredménye azt is jelenti, hogy Yousaf lesz Skócia következő miniszterelnöke.

Illegális bevándorlás - Európa Tanács: a brit parlamentnek be kell tartania a nemzetközi kötelezettségeket a migráció terén

- A brit parlamentnek szem előtt kell tartania a nemzetközi emberi jogi kötelezettségeket az illegális migráció kezelését szolgáló törvényjavaslat megvitatása során - hívta fel a figyelmet hétfőn Dunja Mijatovic, a strasbourgi székhelyű Európa Tanács emberi jogi biztosa.

A brit parlament alsó és felsőházához címzett levelében Mijatovic hangsúlyozta: "alapvető fontosságú, hogy a parlamenti képviselők megakadályozzák az Egyesült Királyság nemzetközi kötelezettségeivel összeegyeztethetetlen jogszabályok elfogadását". Arra figyelmeztetett, hogy "a törvényjavaslat rendelkezései egyértelmű és közvetlen ellentmondásban vannak a jól bevált és alapvető emberi jogi normákkal".

Európai Bizottság: az európaiak nagy többsége csökkenti az otthoni energiafogyasztást

Ajánljuk - 2023-03-27

- Az Európai Bizottság hétfőn közzétett felmérése szerint az európaiak 71 százaléka vezetett be intézkedéseket otthonában az energiafogyasztás csökkentésére, 48 százalékuk aggódik, hogy ki tudja-e fizetni rezsiköltségeit, jelzáloghitelét, és a munkába járás költségeit.

A 2023-es fogyasztói körülmények eredménytáblája nevű felmérésben résztvevők 37 százaléka arról számolt be, hogy a megtakarításaihoz kellett nyúlnia és minden tizedik válaszadó jelzáloghitel-törlesztése emelkedett, különösen a változó kamatlábak miatt.

Bár a fogyasztók túlnyomó többsége szerint személyesen is többet kellene tennie a zöld átállásért, az éghajlatváltozás elleni küzdelemért, ennek ellenére 43 százalékukat a környezetvédelmi szempontok egyáltalán nem befolyásolják vásárlási döntéseiben. Ugyanakkor a válaszadók 81 százaléka tartotta fontosnak a környezetvédelmi tényezőket a gépkocsivásárlásnál.

A felmérésből kiderül az is, hogy a fogyasztók egyre nagyobb arányban kételkednek adott termékekkel kapcsolatos környezetvédelmi állításokban.

Kedden indítja Kolozsvár-Budapest és Bukarest-Budapest járatát az AirConnect román légitársaság

Befektetés - 2023-03-27

A légitársaság honlapján közölt adatok szerint az AirConnect gépei mindkét városból heti két alkalommal repülnek a magyar fővárosba, kedden és szombaton

LMP: a kormány minden lényegi információt elhallgat az akkumulátorgyárakról

Vélemény - 2023-03-27

A kormány szisztematikusan elhallgat minden lényeges információt az akkumulátorgyárakkal kapcsolatban, és nyíltan fenyegeti azokat, akik a valóságról beszélnek - jelentette ki hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke.

Keresztes László Lóránt arra a hírre hívta fel a figyelmet, miszerint a belügyi tárca kirúgja azt a vízügyi vezetőt, aki felhívta a figyelmet a Debrecenbe tervezett akkumulátorgyár vízfelhasználásával kapcsolatos veszélyekre.