- A Wizz Air az Air Transport Awards díjátadóján 2020 után ismét elnyerte az év légitársasága címet - közölte a cég csütörtökön.
Az elismerést Váradi József vezérigazgató személyesen vette át a szerdai montreali gálaesten - írták.
Az Air Transport Awards évente több kategóriában is díjazza a légiközlekedési iparág kiemelkedő teljesítményt nyújtó szereplőit.
"A Wizz Air a világ egyik leggyorsabban növekvő és legfenntarthatóbb légitársasága. Hálózatunk Európa, a Közel-Kelet, Ázsia és Afrika 55 országának 1000 útvonalát foglalja magába. Elkötelezetten törekszünk, hogy kedvező viteldíjak mellett a lehető legjobb repülési élményt nyújthassuk utasaink számára" - idézte a közlemény Váradi Józsefet.
- A Fejér Vármegyei Főügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki tavaly júliusban egy nyugdíjas tanítónőt agyonvert Polgárdiban.
Először nőtt egymillió fővel Kanada lakossága egyetlen év alatt - idézte az ország kormányát a BBC hírportálja csütörtökön.
A lakosság létszáma 38 516 138-ról 39 566 248-ra emelkedett a kanadai statisztikai hivatal adatai alapján.Ez egyben a legmagasabb növekedési arány - 27 százalék - egyetlen év alatt 1957 óta.
A növekedés forrása részben az a kormányzati szándék, hogy a munkaerőhiányt bevándorlók toborzásával enyhítsék - közölte a hivatal. Az állandó és ideiglenes bevándorlók számának növekedése "további, a lakhatással, infrastruktúrával, a közlekedéssel és egyéb lakossági szolgáltatásokkal kapcsolatos kihívásokat jelenthet az ország egyes régióiban" - írták a statisztikusok.
Az Európai Uniónak a globális biztonság és védelem szereplőjévé kell válnia azáltal, hogy meghallgatja partnereit, fogékony a felhívásokra, és megvitatja, miként fejlesztheti együttműködéseit a közös biztonsági kihívások kezelése érdekében - jelentette ki Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben, a Schuman Biztonsági és Védelmi Fórum első ülését követően kedden.
- Emmanuel Macron francia államfő nem tervez új választásokat kiírni, és népszavazást sem akar a vitatott nyugdíjreformról, amelynek parlamenti szavazás nélküli kihirdetése új lendületet adott az utcai tiltakozásoknak - tudatta kedden a francia elnöki hivatal.
- A Szépművészeti Múzeum többek között nagyszabású Csontváry- és Renoir-kiállításokkal, a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) pedig egy Gulácsy-életműtárlattal várja a közönséget 2023-ban.
Tavaly a Szépművészeti történetének legerősebb évét zárta, négy világszínvonalú életmű-kiállítással. Cezanne, Bosch, Matisse és El Greco kiállításainak köszönhetően a múzeumba rekordszámú, 750 ezer látogató érkezett, sőt a Magyar Nemzeti Galériával együtt az intézmény egymilliósnál nagyobb közönséget fogadott - tekintett vissza 2022-re keddi budapesti sajtótájékoztatóján a Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója.
Az uniós miniszterek közül csak az Orbán-kormány igazságügyi minisztere, Varga Judit nem írta alá azt a közös állásfoglalást, ami támogatta a Nemzetközi Büntetőbíróság döntését a háborús bűnökkel vádolt orosz elnök elleni elfogatóparancsról - mondta keddi, online sajtótájékoztatóján a DK EP-képviselője.
Egyre többen jelentkeznek a Debreceni Egyetemre (DE): a közelmúltban lezárult felvételi időszakban a tavalyihoz képest 34 százalékkal nőtt az első helyen ezt az intézményt megjelölők száma, jelentősen meghaladva a 27 százalékos országos átlagot - ismertette a DE oktatási rektorhelyettese kedden sajtótájékoztatón.Bartha Elek elmondta: 19 676-an jelentkeztek az egyetemre, közülük 11 351-en első helyen jelölték meg.
A legtöbben, 10 153-an ezúttal is az állami ösztöndíjas képzésekre szeretnének bejutni: 8087-en alapképzésre, 1610-es mesterképzésre, 1293-an osztatlan képzésre, 360-an pedig felsőfokú szakképzésre - részletezte a professzor, megjegyezve, hogy az elmúlt évek tapasztalatai szerint a jelentkezők 76-77 százaléka kerül be az egyetemre.
A hazánkat sújtó brutális infláció oka nem az uniós szankciók vagy a háború, hanem a kormány elhibázott gazdaságpolitikája.
Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke keddi online sajtótájékoztatóján elmondta, Magyarországon az EU-rekorder adók miatt orbáni inflációról beszélhetünk, ezért drágul folyamatosan az élet.
A magyarországi, EU-rekorder, 47 százalékos drágulás az uniós átlag több, mint kétszerese. Az alapélelmiszerek áremelkedését nem az uniós szankciók, az energiaárak vagy az aszály okozza, hanem a kormány gazdaságpolitikája
. Romániában 20-40 százalékkal olcsóbbak az élelmiszerek, mint hazánkban, hiszen ott csak 5 százalék az ÁFA az alapélelmiszereken. Szlovákiában pedig 400 termékre vetettek ki hatósági árat, hogy segítsék megélhetést.
A magyar bérek és nyugdíjak továbbá nem értékállóak, mint Ausztriában, ezért az infláció fokozottan érezhető. A hazai drágulás oka a kiskereskedelmi különadóval 31 százalékra nőtt ÁFA, mellyel az emberek zsebéből veszi ki a pénzt a kormány.
A debreceni Déli Ipari Park bővítésével összefüggő villamoshálózat-fejlesztési munkák tervezésére és megvalósítására kiírt közbeszerzési pályázatot a Forest-Vill Kft. és a MaxiContech Kft. konzorciuma nyerte el, a mintegy 6,5 milliárd forint értékű megbízás tervezési munkái elkezdődtek - közölte a Forest-Vill kedden.
Az energetikai kivitelező cég keddi közleményében jelezte: az előzetes számítások szerint a debreceni Déli Ipari Parkban összesen 740 megawatt új elektromos áramot fog igényelni,ami a régió áramhálózatát üzemeltető OPUS TITÁSZ Áramhálózati Zrt. részéről jelentős hálózatfejlesztési beruházás megvalósítását tette szükségessé. A közbeszerzési pályázatot 2022 végén írták ki.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) tiltakozik amiatt, hogy a Kulturális és Innovációs Minisztérium semmibe veszi a szakképzésben foglalkoztatottak jogos igényeit és a problémák jelzését.
A PSZ keddi közleménye szerint a 2023-ra ígért tíz plusz ötszázalékos béremelés januártól esedékes részét a nem állami fenntartók egy részénél, például az alapítványi intézményeknél még meg sem kapták az oktatók, miközben az egyre növekvő infláció őket is érinti.
A nem oktatói munkakörben foglalkoztatottak béremelése még napirenden sincs, miközben egyébként is súlyos bérhátrányba kerültek, mert az emeléseknél rendre megfeledkeznek róluk - tették hozzá.
A világ legnagyobb irtási művelete keretében eltávolítanák a 19. században fókavadászok által véletlenül behurcolt egereket az Indiai-óceán déli részén fekvő Marion-szigetről.
Ily módon szeretnék megvédeni a vándoralbatroszokat és más veszélyeztetett tengeri madarakat - írta a The Guardian című brit napilap online kiadása kedden.
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy drogterjesztő banda öt tagjával szemben, akik kokainnal és marihuánával kereskedtek egy erzsébetvárosi szórakozóhelyen.
A Fővárosi Főügyészség kedden azt közölte, hogy a vádirat szerint négy nigériai, valamint egy magyar-horvát állampolgárságú férfi legkésőbb 2020 júniusától kezdve egymással együttműködve kábítószert értékesített Budapesten.
A vádlottak a beszerzett drogot az egyik nigériai férfi által üzemeltetett, VII. kerületi szórakozóhely alagsorában, valamint egy annak közelében lévő bérelt lakásban tárolták. A bárt üzemeltető vádlott a vevőket - mobiltelefonos alkalmazáson történő előzetes egyeztetés után - a szórakozóhelyen szolgálta ki.
Megjegyezték, hogy a vádlottak - a közös üzlet mellett - valamennyien önállóan is értékesítettek kábítószert vagy a bárban vagy az ahhoz közeli lakásban, illetve belvárosi kerületekben.
A nyomozók összehangolt akcióban mind az öt férfit 2020. szeptember 15-én fogták el; a szórakozóhelyen, illetve tartózkodási helyükön mintegy 100 gramm kokaint, több mint 2 kilogramm marihuánát, továbbá több millió forintot foglaltak le.
Az izraeli parlament, a kneszet megszavazta a telepeseket 2005-ben Ciszjordánia északi részéből kitelepítő törvény visszavonását - jelentette a helyi média kedden.
- Súlyos rendszerszintű problémákat és hiányosságokat tárt fel a londoni rendőrségnél végzett átfogó vizsgálat, amelynek eredményét kedden tették közzé.
Incidensekkel kísért spontán tiltakozások voltak hétfő este több francia nagyvárosban.
A nemzetgyűlés nem szavazta meg a kormány megbuktatását célzó két bizalmatlansági indítványt, amelyeket a nyugdíjreform parlamenti szavazás nélküli elfogadását követően terjesztett be az ellenzék.
- Napos, tavaszias idő várható a héten: folytatódik a felmelegedés, megszűnnek a hajnali fagyok és pénteken akár 22 Celsius-fok is lehet a legmelegebb órákban. Péntektől felhősebb időre kell készülni, szórványosan előfordulhat eső, záporeső és megélénkül a nyugati szél, de továbbra is 20 fok közelében várhatók a maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat középtávú előrejelzéséből.
A Védegylet és az LMP megtámadta a Debrecenben megépíteni tervezett CATL-akkumulátorgyár környezethasználati engedélyét a Debreceni Törvényszéken - jelentette be Tetlák Örs, az LMP országos elnökségének tagja, Érd alpolgármestere és Újszászi Györgyi, a Védegylet főtitkára vasárnap Budapesten tartott - online is közvetített - sajtótájékoztatóján.
Mariupolba tett munkalátogatást Vlagyimir Putyin orosz elnök - közölte vasárnap a Kreml sajtószolgálata.A moszkvai tájékoztatás szerint az elnök helikopterrel érkezett Mariupolba, majd a városon áthajtva megtekintett több létesítményt, és beszélt a helyi lakosokkal, az egyik családot meg is látogatta. Marat Husznullin miniszterelnök-helyettes beszámolt az államfőnek az újjáépítési munkálatok állásáról, valamint az új lakónegyedek, szociális, oktatási és egészségügyi létesítmények, a közmű-infrastruktúra építéséről.
Putyin szót váltott a Nyevszkij lakótelep lakóival, és felkereste az egyik család otthonát. Az elnök járt a város tengerpartján a jachtklub közelében, a színház épületénél és más helyi nevezetességeknél.
Megegyezés született a Szerbia és Koszovó közötti kapcsolat rendezését célzó uniós javaslat gyakorlati megvalósításának módjairól.
Ezt közölte Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője szombat késő este, miután az észak-macedóniai Ohridban találkozott Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnökkel és Albin Kurti koszovói miniszterelnökkel, hogy a két ország közötti kapcsolat rendezéséről tárgyaljon.Az uniós diplomata emlékeztetett: az ohridi találkozó célja nem az volt, hogy új megállapodást kössenek, hanem hogy a február végén Brüsszelben született megegyezés megvalósításáról egyeztessenek