Alapvetően egyetértettünk, de Aleksandar Vucic szerb elnök - ahogyan február 27-én Brüsszelben - most sem állt készen arra, hogy aláírja a megállapodást.
Ezt mondta Albin Kurti koszovói miniszterelnök elégedetlenségének is hangot adva szombaton késő este, miután az észak-macedóniai Ohridban találkozott Aleksandar Vucic szerb elnökkel és Josep Borrell-lel, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével, hogy a Belgrád és Pristina közötti kapcsolat rendezéséről tárgyaljon.
"Valamiféle megállapodás született, egyes pontokban megegyeztünk, de nem minden pontot fogadtunk el"
Ezt közölte Aleksandar Vucic szerb elnök szombaton késő este, miután az észak-macedóniai Ohridban találkozott Albin Kurti koszovói miniszterelnökkel és Josep Borrell-lel, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével, hogy a két ország közötti kapcsolat rendezéséről tárgyaljon.
Elmondta, végleges megállapodás nem született, de ez nem az a dokumentum, ahol lehet "mazsolázgatni", és a felek eldönthetik, hogy az egyik pontot elfogadják, míg a másikat nem.
- Kiskunsági préselt malacarc elnevezésű ételével a fülöpszállási Kígyósi Csárda Székekpuszta Ifjai nevű csapata nyert a Magyarország étele 2023 szakácsverseny döntőjében szombaton Felcsúton.
A verseny második helyezettje a kecskeméti Vincent Restaurant & Pastry Vincent nevű csapata lett Bíbor hajnal elnevezésű ételsorával. A harmadik helyen a Róna Ászai nevű csapat végzett Csonkatányér nevű ételkompozíciójával.
A Kecskemét tovább folytatta eredményes sorozatát, 2-1-re nyert Debrecenben a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójának szombati rangadóján.
A vendégcsapat már tíz forduló óta veretlen és újabb sikerével megerősítette második helyét a tabellán.
A DVSC egyelőre maradt a harmadik pozícióban, de vasárnap hátrébb csúszhat.
Az egyre hevesebb hőhullámok miatt többmillió hal pusztult el az ausztráliai Darling folyóban, Új-Dél-Wales államban - számolt be róla a BBC brit közszolgálati média hírportálján.
A BBC által közzétett videón látható, ahogy a Darling folyó felszínét Menindee falunál ameddig csak ellátni, elpusztult halak borítják, s motorcsónakkal is csak alig lehet közlekedni a vízen.
A jelenségről először helyi idő szerint péntek reggel tettek bejelentést. Új-Dél-Wales ipari hatósága (DPI) Facebook-oldalán számolt be róla, hogy a tragédia elsősorban heringeket érintett, de nagyobb testű halakat is találtak, köztük tőkehalakat, sügéreket, pontyokat is.
Mint írják, a tömeges halpusztulás hátterében a térségben pusztító hőhullám áll; a szélsőséges, akár 42 Celsius-fokos hőségben a folyó vize felmelegszik, a meleg víz pedig kevesebb oxigént tartalmaz, a halaknak viszont magasabb hőmérsékletnél több oxigénre van szükségük, így a hőség következtében megfulladnak.
- Az utóbbi napok amerikai bankcsődjei óta 460 milliárd dollárral zuhant a banki részvények globális piaci értéke - áll a Financial Times összesítésében.
Ha államosítják a rendelőket, ha nem az önkormányzat felel értük, az egész rendszer össze fog omlani.
Ezt mondta szombati, online sajtótájékoztatóján a Demokratikus
Koalíció fővárosi frakcióvezetője.
- A Párbeszéd felszólítja a kormányt, hogy hívja vissza Magyarország oroszországi nagykövetét, és nyilvánítsa nem kívánatos személynek Oroszország nagykövetét Magyarország területén - mondta a párt szóvivője budapesti, online is közvetített sajtótájékoztatóján.
Az Egyesült Államok több mint 170 millió dollár (mintegy 64 milliárd forint) új segélyt nyújt a venezuelai humanitárius válság következményeinek enyhítésére.
A magyar gazdaság kitartó, elkötelezett családokra, erős vállalkozásokra épül - mondta a pénzügyminiszter pénteken a Hajdú-Bihar vármegyei Monostorpályiban, ahol felavatta a családi vállalkozásban működő Civita Group Zrt. gluténmentes tésztagyártó, és ehető tányérokat, illetve poharakat előállító üzemét.
A tárcavezető a fejlesztésről szólva elmondta: a cég a kukoricakészítmények egyik legnagyobb európai gyára, évente 40 ezer tonna GMO-mentes kukoricát dolgoz fel, 200 családnak biztosít stabil munkát hosszú évek óta. Az üzem a termékek több mint 50 százalékát exportra termeli. A mostani beruházásnak köszönhetően az évi tésztagyártási kapacitásuk háromszorosára nő, a kukoricaolaj gyártása 150 tonnára. Az új, biológiailag lebomló, ehető poharakat és tányérokat gyártó fejlesztés pedig a környezetterhelés csökkentését szolgálja - ismertette Varga Mihály, aki elismeréssel szólt arról, hogy a cég tulajdonosai tőzsdei bevezetéssel kívánnak forrásokat bevonni a vállalkozásba.
- Szlovákia 13 darab szovjet gyártmányú MiG 29-es vadászgépet, illetve egy légvédelmi rendszert ad át Ukrajnának - jelentette be Eduard Heger szlovák ügyvezető kormányfő a kabinet pénteki online ülését követő sajtótájékoztatóján Pozsonyban.
"A vadászgépek átadásának folyamata a lengyel féllel, Ukrajnával és további szövetségesekkel egyeztetve zajlik" - jelentette ki Eduard Heger. Tájékoztatása szerint a döntést egyhangúlag hozta meg az ügyvezető kormány, s azt állította: erre az alkotmánnyal összhangban került sor.
A magyar innováció nemzeti szuverenitásunkat, társadalmunkat, gazdaságunkat egyaránt erősíti - hangsúlyozta Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára a Jedlik Ányos-díj ünnepélyes átadóján, pénteken Budapesten.
A krskói atomerőmű (NEK) áttér a kiégett fűtőelemek száraz tárolására, ami jelenleg az elhasznált nukleáris üzemanyag raktározásának legbiztonságosabb módja - hangzott el pénteken a NEK igazgatóságának sajtótájékoztatóján.
Sasa Medakovic, a NEK igazgatótanácsának tagja elmondta: a szárazraktár bevezetéséhez több jogi eljárás lefolytatására volt szükség. Maga az épület 50x70x20 méter. A vasbeton födém vastagsága 1,75 méter, a határoló falakkal együtt pedig védelmet nyújt az árvíz ellen, és lehetőséget biztosít a tárolótartályok rögzítésére is.
A projektet közel nyolc évig készítették elő, értéke körülbelül 100 millió euró, élettartama száz év.
Medakovic hozzátette: a sokkal olcsóbb, nedves tárolás lehetőségét is fontolóra vették, de a biztonságosabb és modernebb változat mellett döntöttek.
- Gáz-riasztófegyverrel és késsel támadt egy férfi egy másikra Tatabányán, a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés miatt indítványozta a letartóztatását pénteken.
- Tízmillió gyermeknek van égető szüksége humanitárius segítségre Burkina Fasóban, Maliban és Nigerben.
A rászoruló gyerekek száma az elmúlt 3 évben megkétszereződött - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében az ENSZ Gyermekalapja, az UNICEF.Az egyre súlyosbodó helyzet a terjedő és mind brutálisabbá váló konfliktusok miatt alakult ki. A szomszédos országokban közel 4 millió gyermek van veszélyben a különböző fegyveres csoportok és a biztonsági erők közötti, határokon átnyúló összecsapások miatt.
A térségben a gyermekek egyre fokozottabban válnak fegyveres konfliktusok áldozataivá vagy fegyveres csoportok célpontjaivá - számolt be Marie-Pierre Poirier, az UNICEF Nyugat- és Kelet-Afrikáért felelős igazgatója. Felhívta a figyelmet, hogy a Száhel-övezet középső részén 2022-ben a gyermekek különösen sok erőszakos cselekménynek voltak áldozatai.
A visegrádi országcsoporton (V4) belüli együttműködés megújulására fejezte ki reményét Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő pénteken Varsóban.
Az összes termőföldet elveszi Győrtől az a kormányzati döntés, amely négyszáz hektárnyi területet minősített át annak érdekében, hogy ott akkumulátorgyár létesülhessen - mondta pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Süveg Anna, az LMP szóvivője, hozzátéve: pártja helyi civilekkel együtt tiltakozik a beruházás ellen.
Ismertette: a Győrszentiván városrész melletti területen a jövőben szántóföldi művelés helyett napi több száz kamion jár majd. A szabályozás szerint jelentős mértékű, zavaró hatású ipari terület jön létre, ahol tűz-, robbanás- és fertőzésveszély, valamint nagy zajjal és bűzzel járó ipari tevékenység folytatható.
A párt ezért hétfőre, a helyi civilekkel közösen szervez tiltakozást a városháza elé. A helyiek ugyanis eddig több fórumon jelezték, nincs rendben, hogy egy veszélyes beruházást a megkérdezésük nélkül valósítanának meg.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a tavaszi kertrendezés idején a lombhalmok alatt megbúvó sünök védelmére hívja fel a lakosság és az önkormányzatok figyelmét.
- Véglegesítette egy veszprémi helyi rádiós pályázat felhívását a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, amely ugyanezen az ülésen hatósági szerződéskötést kezdeményezett a Debrecen 94,4 MHz körzeti frekvencia pályázatán nyertes szolgáltatóval - közölte az NMHH kommunikációs igazgatósága pénteken.
- Az Aegon Alapkezelő Zrt. és az OTP Alapkezelő Zrt. elkülönítik orosz részvénybefektetési alapjaikon belül a befagyott, illetve a likvid eszközállományt.
A befektetési jegysorozatok megosztása nem változtatja meg a befektetők vagyonát, pusztán annak megosztásáról van szó; a hazai orosz kitettségű befektetési alapok állománya minimális a befektetési alapok piacán belül - közölte a Magyar Nemzeti Bank pénteken. Az Aegon Alapkezelő Zrt. és az OTP Alapkezelő Zrt. arról tájékoztatta az MNB-t, hogy orosz részvényalapjaikon belül elkülönítik az ukrajnai háború miatt tartósan illikviddé vált eszközeiket - jellemzően orosz értékpapírokat.