- A korábbi változó tarifáikról fix árakra váltás iránti igényüket egyes állami, önkormányzati és egyházi intézmények, alapítványi egyetemek jelezhették áramkereskedőiknél február végéig.
Az Energiaügyi Minisztérium (EM) által felkínált lehetőség
az összesített adatok szerint végül mintegy 1200 jogosult számára jelent
könnyebbséget összesen több mint 20 ezer fogyasztási helyen - közölte az EM
pénteken.
Nyolcmillió forint értékű hamisított ruházati terméket tartalmazó csomagokat szállított egy román kisbusz, amelyet Szabadbattyánynál tereltek ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai az M7-es autópályán.
- A csehek 55 százaléka ellenzi a nyugdíjak lassúbb növekedéséről hozott kormányzati döntést.
37 százalék egyetért a lépéssel, míg 7 százalék nem nyilvánított véleményt - derült ki abból az országos felmérésből, amelynek eredményét pénteken hozták nyilvánosságra Prágában.
Mintegy 51 milliárd koronával (841 milliárd forint) 118 milliárd koronára (1947 milliárd forint) emelkedtek tavaly Csehország idegenforgalmi bevételei.
A koronavírus-járvány előtti utolsó év, 2019 bevételeit, amelyek 167 milliárd koronát tettek ki, azonban még nem sikerült meghaladni - közölte a Czech Tourism állami ügynökség pénteken Prágában.
- A parlament igazságügyi bizottságában leszavazták a KSH februári adatszivárgását vizsgáló testület felállításáról szóló javaslatot - számolt b3 budapesti, online közvetített sajtótájékoztatóján a Párbeszéd képviselője.
Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter, Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára és Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár állami elismeréseket adott át az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából a Pesti Vigadóban kedden.
A Salgótarjáni Járási Ügyészség nyolc ember, köztük két ügyvéd ellen emelt vádat, akik folyamatban lévő büntetőeljárásokat befolyásoltak hamis tanúvallomások útján - közölte a Nógrád Vármegyei Főügyészség az MTI-vel.
- Közel másfélmillió forint adókülönbözetet állapított meg az adóhivatal egy vállalkozásnál, amely fiktív készpénzes számlákat fogadott be fuvarozásra és targoncabérlésre - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.
A népszámlálási biztosok által már nem használt táblagépeket kapják meg a közoktatási intézmények - jelentette be a Belügyminisztérium (BM) köznevelésért felelős államtitkára Budapesten.
Március 15-én az örök magyar alkotó és szervező erőt ünnepeljük - mondta a kulturális és innovációs miniszter a Pesti Vigadóban a magyar érdemrendek, illetve az állami művészeti díjak keddi átadásán.
Csák János a nemzeti ünnep alkalmából adta át az elismeréseket. A miniszter összesen 102 állami kitüntetést adott át; a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét 32-en, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét 49-en, az Érdemes Művész kitüntetést 12-en, a Kiváló Művész elismerést hatan, a Magyarország Babérkoszorúját pedig hárman kapták meg.
2023 januárjában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 3,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az izraeli parlament, a kneszet megszavazta az igazságszolgáltatási rendszer átalakításának kulcstörvényeit első olvasatban, jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.
Rákkutatással foglalkozó biotechnológiai céget vásárol fel a Pfizer gyógyszeripari vállalat 43 milliárd dollárért (mintegy 16 ezer milliárd forint) - jelentette be a Pfizer elnök-vezérigazgatója.
- Az amerikai kormány hosszas megfontolás után, a környezetvédők tiltakozása ellenére engedélyt adott egy újabb alaszkai kőolajmező kiaknázására - jelentették be Washingtonban.
Joe Biden elnök jóváhagyása alapján elindulhat az észak-alaszkai Willow-projekt megvalósítása, aminek keretében akár 199 új fúrótornyot is létesíthetnek a kőolajmezőn három kitermelési helyen. A bányászati jog tulajdonosa, a ConocoPhillips texasi székhelyű olajipari vállalat a Willow-projekt jóváhagyásával egy időben lemondott két másik alaszkai helyszínről, amelyre jogokkal rendelkezik.
Visszavitték a börtönbe Gary Glittert a szabadlábra helyezéséhez szabott feltételek megsértése miatt.
A hetvenes évek glam rock korszakában még világsztárként ünnepelt 78 éves angol pedofilt 2015-ben 16 év szabadságvesztésre ítélték gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekmények miatt, de alig több mint egy hónapja, büntetése felének letöltése után szigorú feltételekkel elengedték.
A mai napon a Debreceni Törvényszéken támadtuk meg a debreceni Helyi Választási Bizottság, vízzabáló akkumulátorgyárról szóló népszavazási kezdeményezésünket elutasító döntését.
A szerb versenyhatóság is kiadta engedélyét, így valamennyi meghatározott versenyhatósági engedélyt megkapott a Mol RES, a Főnix Magántőkealap és a Riverland Magántőkealap az illetékes versenyhatóságoktól - tette közzé az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
A Fitch Ratings honlapján hétfőn közzétett adatok szerint a nemzetközi hitelminősítő 2024-re és 2025-re a korábbinál magasabb olajárra számít, mert a geopolitikai problémák nem enyhültek.
A hitelminősítő nem változtatott viszont az északi-tengeri Brent olajfajta idei árára és a hosszú távú olajárra vonatkozó feltételezésein.
A brüsszeli fellebbviteli bíróság hétfőn jogszerűtlennek minősítette az 2016-os brüsszeli robbantásos merényletsorozat vádlottjaival szemben elrendelt, napi rendszerességgel végzett testmotozást.
Ezért felszólította az illetékes hatóságokat, hogy szüntessék meg ezt az emberi jogokkal szembemenő gyakorlatot - írta a Le Soir című belga napilap hétfőn a bíróság határozatát idézve.
A magyar közúti személyszállító és árufuvarozó vállalkozások versenyképessége érdekében hozott stratégiai döntésként értékelik a kormány napidíjemelésről hozott intézkedését a szakmai érdekképviseletek.
A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) és a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete - NiT Hungary közös közleményükben a Gazdaságfejlesztési Minisztérium bejelentésére reagáltak, amely szerint az adómentesen adható napidíj belföldi kiküldetés esetén 3 ezer forintról 9 ezer forintra, míg külföldi kiküldetés esetén 60 euróról 85 euróra nő.