A Marilyn Monroe életéről szóló Szöszi című film kapta a legtöbb, nyolc jelölést a legrosszabb produkciókat díjazó Arany Málnára. Tom Hanks három díjra is esélyes.
A Szöszit egyebek mellett a legrosszabb film, forgatókönyv és rendező kategóriában is jelölték - számolt be róla a BBC News.
A díj honlapja szerint a legrosszabb film-mezőnyben a Szöszi kihívója a Pinokkió, a Good Mourning, A sellő és a Napkirály, valamint a Morbius.
Berlin nem akadályozná Leopard típusú exportált német harckocsik továbbadását Ukrajnának - mondta a német külügyminiszter vasárnap.
Annalena Baerbock német hírportálok jelentései szerint az LCI francia hírtelevíziónak vasárnap este nyilatkozva kiemelte, hogy nem érkezett még kérés a szövetségi kormányhoz külföldön értékesített Leopard harckocsik Ukrajnába szállításáról, de ha érkezne, akkor "nem állnánk a kezdeményezés útjába".
Ugyancsak vasárnap Mateusz Morawiecki lengyel külügyminiszter egy nyilatkozatában kijelentette, hogy szükség esetén a német részvétel nélkül szerveznek koalíciót a korszerű páncélosaik egy részét Ukrajnának átadni kész országokból.
A Leopard 2 a világ legerősebb harckocsijának számít. Lengyelország egy nemzetközi összefogás keretében tizennégyet adna át az orosz támadás ellen védekező ukrán erőknek. Finnország, Spanyolország és Portugália is jelezte, hogy csatlakozna a kezdeményezéshez, a balti államok - Észtország, Lettország, Litvánia - külügyminiszterei pedig szombaton közös nyilatkozatban felszólították a német kormányt, hogy azonnali hatállyal biztosítson ilyen harckocsikat Ukrajnának.
Andrej Babis cseh elnökjelölt nem küldene cseh katonákat a balti államok vagy Lengyelország megsegítésére, amennyiben támadás érné őket - ezt válaszolta a volt kormányfő a cseh közszolgálati televízió vasárnap esti vitaműsorában a műsorvezető kérdésre.
Adófizetés elkerülésére szolgáló számlázási láncolat létrehozása miatt emelt vádat az ügyészség egy férfi és öt társa ellen. A Somogy Vármegyei Főügyészség hétfőn azt írta: a budapesti férfi korábban egy jól működő, autóversenyzéssel összefüggő reklámügynöki tevékenységet végző gazdasági társaság ügyvezetője volt.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:
Időjárási helyzet Európában:
Skandináviában, Nyugat-Európában, valamint kontinensünk keleti tájain anticiklonális hatások érvényesülnek. Arrafelé csak kevés helyen fordul elő csapadék: délen a lokálisan kialakuló konvektív rendszerekből, az anticiklon peremterületein pedig a közelben húzódó frontok felhőzetéből- A Demokratikus Koalícó (DK) "pontosan tudja", hogyan hozza haza a Magyarországnak járó európai uniós támogatásokat - jelentette ki a párt árnyékkormányának szóvivője szombaton online sajtótájékoztatóján.
Kálmán Olga kifejtette: meg kell szüntetni a 12 éven át tartó korrupciót, csatlakozni kell az európai ügyészséghez, függetleníteni kell a bíróságokat, helyre kell állítani a jogállamiságot és a sajtószabadságot.
- Lecsapott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy raktárnak álcázott dohányüzemre Debrecenben, ahol az elmúlt évek legmodernebb cigarettagyártó gépsorát és 16 millió szál, illegálisan gyártott cigarettát foglaltak le.
A vámhivatal szombaton közölte, hogy a gyár jelentős vagyoni hátrányt okozott, a lefoglalt cigaretta értéke megközelíti az 1 milliárd forintot, és a gépsorok több milliárd forintot érnek. A nyomozók öt ukrán állampolgárt, négy férfit és egy nőt őrizetbe vettek, és gyanúsítottként kihallgatták őket.
A főpolgármester kabinetfőnöke szerint a Nyugati pályaudvar felújításának lefújásával "világossá vált, hogy a kormánynak nincs valódi szándéka Budapest fejlesztésére", még akkor sem, ha azzal az agglomerációból ingázó tíz- és százezrek életét könnyíthetnék meg.
Facebook-oldalán Balogh Samu úgy fogalmazott, hogy bár kezdetektől nyilvánvaló volt, hogy "a BFK fügefalevél a kormány önkormányzatokkal szembeni politikáján", sokakban kitartóan élt a hit, hogy a szakmailag egyébként sokszor kiváló projektek mögött valódi politikai szándék állt.
- Eredményrészesedési juttatást kapnak a kecskeméti Mercedes-gyár dolgozói április elején - közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. szombaton.
Az egyszeri, bruttó 870 ezer forintos összeget április elején, a márciusi fizetéssel együtt kapják meg a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. aktív dolgozói, valamint a gyárban aktív szerződéssel rendelkező kölcsönzött munkavállalók.
- Új produkcióval indítja a tavaszi szezont a Játékszín; a Csodálatos vagy, Júlia! című Maugham-adaptációt február 25-én mutatják be, a címszerepet Eszenyi Enikő játssza, a rendező Szikora János, a jelmezeket Zoób Kati tervezi.
Somerset Maugham regénye 1937-ben jelent meg, azóta számtalan színházi- és filmfeldolgozás készült belőle. A Játékszín változatát Németh Ákos alkalmazta színpadra - olvasható a színház közleményében.
A referendum során arról nyilváníthatnak véleményt a választók, akarják-e, hogy az alaptörvény úgy módosuljon, hogy a jövőben a parlament megbízatási időszaka népszavazással vagy a törvényhozás határozata által is lerövidíthető legyen.
- Lendületes éve volt a Volkswagen márkának tavaly a magyarországi újautó-piacon: a márkakereskedések 10 311 VW személyautót adtak el, 46 százalékkal többet, mint a megelőző évben.
Ezzel a wolfsburgi márka 9,2 százalékos piaci részesedéssel zárta 2022-t Magyarországon, amivel a 3. helyen áll a márkák erősorrendjében.
A Volkswagen 13 ország több mint 30 termelési helyszínén gyártja, és mintegy 150 piacán forgalmazza járműveit. Tavaly 4,56 millió autót szállított ki világszerte.
Megkezdődött a holtágak vízpótlása a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) működési területén a múlt év végén, felkészülve ezzel az aszályos nyári időszakra - közölte az igazgatóság közleményben a honlapján.
A Tiszaugi Holt-Tiszát 116 centiméteres vízszintről 191 centiméterre, a Szajoli Holt-Tiszát 191 centiméterről 276 centiméterre töltötték fel - írták. A Tehenesi- és a Csongrád-Mámai-holtág vízpótlása december közepén kezdődött meg. A Gyova-Mámai- és a Csongrád-Mámai-holtágrendszer feltöltését az önkormányzat végezte, előbbi holtágrész vízutánpótlása már be is fejeződött. A Rázsonyi Holt-Körös töltése 85 centiméteres vízállásnál indult, a vízszint jelenleg 89 centiméter - olvasható a közleményben.
Negatívra módosította az eddigi stabilról a devizában denominált hosszú futamidejű magyar államadósság-kötelezettségek "BBB" szintű, befektetési ajánlású besorolásának kilátását a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette az osztályzatot.
Csökken a csapadék mennyisége és az esőt havas eső, havazás váltja fel a hétvégén. A hőmérséklet is csökken, visszatérnek az éjszakai fagyok, a csúcsértékek pedig 0 és plusz 5-7 fok között lesznek. Feltámad a szél, amely a Dunántúlon viharossá is fokozódhat - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből.
A Wizz Air törökországi járatokkal bővíti a magyarországi kínálatát a következő hónapokban - közölte a légitársaság csütörtökön.
- Befejezte az utóbbi évek egyik legnagyobb magyarországi számlagyára ügyében a nyomozást a Nemzeti adó- és Vámhivatal (NAV); az elkövetők több, mint 1 milliárd 200 millió forintot csaltak el a költségvetésből - közölte a szervezet csütörtökön.
Azt írták, három éve fogták el a számlákra szakosodott bűnszervezet vezetőjét a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A pénzügyőrök több mint 170 helyszínen csaptak le a budapesti számlagyár tagjaira, és ékszereket, órákat, bankszámlákat és több luxusingatlant is zároltak, köztük a számlagyár vezetőjének csaknem kétszázmillió forintot érő házát is. A bűnszervezet tagjaitól több mint 1 milliárd forint vagyont vontak el.
Csütörtökön hozta nyilvánosságra a Brit Film- és Televíziós Akadémia (BAFTA) az idei díjjelöltjeit: a Nyugaton a helyzet változatlan 14 jelöléssel vezeti a listát.
A sziget szellemei és a Mindenki, mindenhol, mindenkor 10-10 jelölést kapott, az Elvis kilencet, a Tár pedig ötöt gyűjtött.
A BAFTA-díjkategóriáiban összesen 45 filmet jelöltek valamely díjra.
- Az Európai Parlament szerint az emberi jogok megsértéséért felelős iráni vezetésnek és a békés tüntetések elfojtásáért felelős valamennyi személynek és szervezetnek uniós szankciókkal kell szembenéznie, és a Forradalmi Gárdának szerepelnie kell az Európai Unió terrorszervezeteket felsoroló listáján.