Archívum

Eredmények megjelenítése 8961-től 8980-ig 69332 találatból.

Momentum: a hatalom megmutatta a valódi arcát szerdán a Karmelita kolostornál

- Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke szerint a hatalom szerdán, a Karmelita kolostornál megmutatta a valódi arcát, amikor "karhatalmisták" vertek és könnygázzal fújtak le fiatalkorú diákokat, akik egy jobb oktatási rendszerért tüntettek.

Az ellenzéki politikus csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón azt mondta: "Ez ma Magyarország, ezt gondolja ma a magyar kormány a fiatalokról, az oktatásról és a jövőről".

Közölte, több fiatal tüntetőt is előállítottak szerda este, a szüleiknek viszont nem szóltak, és - mint mondta - felháborítónak tartják, hogynem engedték be az országgyűlési képviselőket a Gyorskocsi utcai fogdába. Ezt az épületbiztonsági protokoll esetleges megsértésével indokolták - mondta Gelencsér Ferenc, hozzátéve: az ügyvédeket sem engedték be az épületbe.

A többségi döntéshozatal bevezetését sürgeti kilenc tagállam az EU kül- és biztonságpolitikájában

EU - 2023-05-04

A teljes egyetértésen nyugvó döntéshozatal megszüntetését és a minősített többségi döntések gyakorlatának bevezetését sürgeti az Európai Unió kül- és biztonságpolitikájában kilenc tagállam, amelyek a közös ügy előmozdításának céljával csütörtökön megalakították a Baráti Csoport elnevezésű kezdeményezést.

A német külügyminisztérium a Belgium, Finnország, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, Németország, Olaszország, Spanyolország és Szlovénia összetételű országcsoport kezdeményezéséről közölte, hogy céljuk az uniós külpolitikai döntések hatékonyságának és gyorsaságának növelése.


LMP: a debreceni akkumulátorgyár nem épülhet meg

Helyi - 2023-05-04

Azonnali jogvédelmet kér az LMP a Védegylettel közösen a Debrecenbe tervezett akkumulátorgyár előkészületi munkálatainak leállítása érdekében - mondta csütörtöki, online is követhető sajtótájékoztatóján az LMP társelnöke.

Schmuck Erzsébet közölte: azért fordultak a Debreceni Törvényszékhez, mert felgyorsultak a CATL gyár építésének előkészítő munkálatai, annak ellenére, hogy a párt és a Védegylet megtámadta annak környezethasználati engedélyét.

A munkálatok légszennyezéssel járnak, de megkezdődött a mezőgazdasági területek ipari területté alakítása is. A gyár vízigényének kielégítését célzó munkák is zajlanak már. Az üzem ráadásul ökológiai folyosón épülne, amelynek védelmét az Európai Unió is deklarálta

Ukrajnai háború - Josep Borrell felszólította Moszkvát, hogy az állítólagos dróntámadást ne használja fel ürügyként az agresszió kiterjesztésére

Vélemény - 2023-05-04

Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő felszólította Oroszországot, hogy a Kreml elleni állítólagos hétfő hajnali dróntámadást ne használja fel ürügyként az Ukrajna elleni agresszió kiterjesztésére.

A Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont kutatójának innovatív módszere segít a nagy erejű robbanásos vulkánkitörések azonosításában

Tudomány - 2023-05-04

Egy nemzetközi kutatócsoport, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) munkatárásának közreműködésével, újabb bizonyítékokat talált annak alátámasztására, hogy a mai Kárpát-medencében 14,4-18,1 millió évvel ezelőtt történt nagy erejű robbanásos vulkánkitörések során jelentős mennyiségű vulkáni anyag került a felszínre

Nagy-Britanniában 11,6 százalékkal nőtt az új autók eladása áprilisban

Nagy-Britanniában 11,6 százalékkal, 132 ezer 990-re nőtt az új autók eladása áprilisban az egy évvel korábbihoz képest.

Ezzel már a kilencedik egymást követő hónapban jegyeztek fel emelkedést - derült ki a brit autógyártók és autókereskedők szövetségének (SMMT) honlapján csütörtökön közzétett adatokból. Tavaly a legkelendőbb elektromos autó a Tesla Model Y volt, 35 ezer 551 ilyen jármű kelt el. A második legkeresettebb a Tesla Model 3 (19 ezer 071), a harmadik pedig a Kia e-Niro volt (11 ezer 197).

Tizenkét bemutatót tervez a 2023/2024-es évadban a Békéscsabai Jókai Színház

Színházak - 2023-05-04

Négy-négy felnőtt nagyszínpadi- és gyerekdarabot, és két-két kamara- és stúdiószínházas előadást tervez a 2023/2024-es évadban a Békéscsabai Jókai Színház - közölte csütörtökön Seregi Zoltán igazgató.

Elmondta, a "Magyar évad Shakespeare kíséretében" mottót adta a jövő évadnak. Fő célkitűzése évek óta az, hogy klasszikusnak számító és kortárs magyar szerzők műveit játsszák, "akár olyanokat is, amelyek nem direkt drámának íródtak, mert fantasztikus a magyar irodalom".

Szalmonellagyanú miatt kolbászokat hív vissza az Aldi

Fogyasztóvédelem - 2023-05-04

Szalmonella lehetséges jelenléte miatt az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. visszahívta a forgalomból a "Csemege páros kolbász, 250 g és Paprikás, csípős páros kolbász, 250 g" termékeket - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön.

KSH: jelentősen visszaesett a lakásépítés és az építési engedélyezés

Fontos - 2023-05-04

Az első negyedévben 3613 új lakás épült, 20 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 4989 volt, 38 százalékkal kevesebb, mint 2022 azonos időszakában - közölte csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A 3613 új lakás többsége - 61 százaléka - vidéken épült fel. Budapesten számottevő volt a csökkenés: az egy évvel korábbinál 42 százalékkal kevesebb, összesen 1404 lakást vettek használatba.

Az e-számlázás gyors terjedését vetíti előre egy nemzetközi felmérés

Ajánljuk - 2023-05-04

- Bár a cégek jelentős része még mindig papíron bocsát ki számlát, többségük már használ vagy rövid időn belül alkalmazni fog elektronikus számviteli rendszert - közölte felmérése alapján a Grant Thornton nemzetközi üzleti és tanácsadó cég.

Nemes Lampérth József festménye a Virág Judit Galéria tavaszi aukcióján

Kultúra - 2023-05-03

A Virág Judit Galéria a rövid életű magyar festőművész, Nemes Lampérth József Csendélet cserepes növényekkel és tányérral című, 1916-ban megalkotott olajfestményét árverezi el május 17-én. Az alkotás 65 millió forintos kikiáltási árról indul a galéria klasszikus műveket felvonultató 72. Tavaszi aukcióján - tudatták a szervezők szerdán.

Nemes Lampérth József a huszadik századi magyar avantgárd festészet történetének egyik legizgalmasabb életművét alkotta meg mindössze 10 év leforgása alatt. A festőt tragikusan fiatalon, 33 éves korában érte a halál, művei ritkábban kerülnek a piacra, mint Csontváry festményei - olvasható a közleményben.


Több gyerek is meghalt a belgrádi lövöldözésben

Olvastuk - 2023-05-03

Nem vonható büntetőjogi felelősségre az a hetedikes fiú, aki szerdán lelőtte nyolc diáktársát és az iskolaőrt, és további hat diákot és egy tanárt megsebesített, mert még nem töltötte be a 14. életévét - közölte a belgrádi főügyészség szerdán.

A fiú csak július végén lesz 14 éves, a szerbiai törvények szerint pedig csak a 14 éven felüliek büntethetők.

A fiú apját őrizetbe vették, az ügyészség a közbiztonság súlyos veszélyeztetésével gyanúsítja.

Ukrajnai háború - Az EU jogszabályt javasol az uniós védelmi ipar lőszergyártási kapacitásainak növelésére

Jogtudor - 2023-05-03

Az Európai Bizottság jogszabályt javasol az európai védelmi ipar lőszergyártási kapacitásainak növelésére, annak érdekében, hogy az uniós készleteket gyorsabban lehessen feltölteni és a muníciót Ukrajnába szállítani - közölte szerdán a brüsszeli testület

Varju László: A gáz világpiaci árának zuhanása miatt azonnal el kell törölni Orbán Viktor hétszeres rezsiemelését!

Az Orbán-kormány tavaly a világpiaci gázárak növekedésére hivatkozva emelte a hétszeresére a magyar emberek rezsijét. Idén viszont az európai gáztározók töltöttsége és az uniós gázársapka miatt zuhannak a gázárak Európában. Ennek ellenére az Orbán-kormány továbbra is hétszer drágábban számlázza a rezsit a magyaroknak, mint tavaly nyáron.

MBH Bank: megvalósult a magyarországi banktörténelem legnagyobb fúziója

Pénzügyek - 2023-05-03

Megvalósult a magyarországi banktörténelem legnagyobb fúziója, az MKB Bank Nyrt. és a Takarékbank Zrt. fúziója, május 1-jétől a létrejött hitelintézet MBH Bank Nyrt. néven, új, egységes arculattal folytatja tevékenységét - közölte a pénzintézet szerdán.

A fúzióhoz kapcsolódó technikai és informatikai átállás sikeresen lezajlott. Május 1-jétől az MBH Bank szolgáltatásai már zavartalanul működnek, május 2. reggel óta pedig a bankfiókok is a szokásos nyitva tartás szerint várják az ügyfeleket. Ezzel lezárult a Magyar Bankholding keretében több mint két éve tartó fúziós folyamat, amely révén létrejött Magyarország második legnagyobb, tisztán magyar tulajdonú hitelintézete - írták.

Több mint 4,5 milliárd forint áfát elcsaló bűnszervezetet számolt fel a NAV

...kontra - 2023-05-03

- Több mint négy és fél milliárd forint adót csalt el egy biztonsági őröket foglalkoztató, számlagyárat működtető bűnszervezet a Nyugat-Dunántúlon.

LMP: az ország belerokkan az akkumulátorgyárak támogatásába

Vélemény - 2023-05-03

- Az LMP felszólítja a kormányt, hogy állítsa le az akkumulátorgyárak támogatását, mert abba belerokkan az ország, és "a multik zsebének tömködése helyett költse az adófizetők pénzét sokkal fontosabb dolgokra" - mondta szerdai, online is követhető sajtótájékoztatóján Süveg Anna, az LMP szóvivője.

OGY - Elfogadta az Európai Bizottsággal egyeztetett igazságügyi csomagot a parlament

Belföld - 2023-05-03

Megerősíti az Országos Bírói Tanácsot (OBT) az igazságügyi törvények parlament által szerdán elfogadott módosítása, amely további feltételeket határoz meg arra, ki lehet a Kúria és az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke.

Az Országgyűlés 151 igen szavazattal és 23 tartózkodás mellett fogadta el az egyes igazságügyi tárgyú törvényeknek a magyar helyreállítási és ellenállóképességi tervhez kapcsolódó módosítását.

A javaslat - amelyet az igazságügyi miniszter március elején még más címmel, az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében a vagyonnyilatkozatokkal kapcsolatos szabályok módosításáról szóló törvényjavaslatként terjesztett be a parlamentnek - a törvényalkotási bizottság révén jelentősen módosult, miután Varga Judit bejelentette, megállapodtak az Európai Bizottsággal az igazságügyi csomagról a kohéziós forrásokhoz és a helyreállítási alapokhoz való hozzájutás érdekében.

Az új rendelkezések alapján a jövőben az Országos Bírói Tanács jogi személyiséggel, önálló költségvetéssel rendelkezik, és bővülnek a feladatai, munkáját titkárság segíti.

Ukrajnai háború - OGY - A kormány meghosszabbíthatja a veszélyhelyzetet

Belföld - 2023-05-03

Az Országgyűlés felhatalmazta a kormányt, hogy az orosz-ukrán háború miatti veszélyhelyzetet november 25-ig meghosszabbítsa. Az erről szóló jogszabályt szerdán fogadta el a parlament.

A képviselők 132 igen és 58 nem szavazat mellett hagyták jóvá a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról és kezeléséről szóló törvény módosítását.

OGY - Politikai nyilatkozatot fogadott el a parlament a migráció elutasításáról

Belföld - 2023-05-03

Politikai nyilatkozatot fogadott el az Országgyűlés szerdán a migráció elutasításáról és a kibocsátó országok helyben történő támogatásáról a KDNP képviselőinek kezdeményezésére.