- Folytatódik a ködös, borongós idő a héten is, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11-19 fok között várható. Pénteken nyugat felől egyre több helyen eleredhet az eső - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből
Szerdán többnyire erősen felhős vagy borult, párás idő valószínű, de helyenként napos időszakok is lehetnek. Nappal a ködfoltok zsugorodnak. Helyenként szitálás, néhol kisebb eső, zápor is előfordulhat. Az északnyugati, északi szél főleg a Kisalföldön megélénkül. Hajnalban 7, 12, kora délután 12, 16 fok között alakul a hőmérséklet, de ahol kisüt a nap, ott enyhébb időre lehet számítani.
Önkezével vetett véget életének az a férfi, akinek gyakorlatilag vizsgálatok nélkül írtak fel két különböző tablettát a debreceni kórház pszichiátriáján. A feleségét segítő jogvédő szervezet panasza nyomán most hatósági eljárás indult a kórház ellen – többek között a nem megfelelő ellátás nyújtása miatt.
- Éves összehasonlításban növelte termelését a Skoda Auto. Az év első kilenc hónapja alatt Csehországban a Skoda 647 200 autót gyártott, 11,9 százalékkal többet, mint 2021 azonos időszakában - olvasható a Skoda Auto hétfői közleményében.
- A biztonsági készültség fokozásával, a palesztin területek lezárásával készülnek Izraelben a terrorhullám árnyékában a keddi parlamenti választásokra - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet hétfőn.
A gabonakiviteli megállapodás végrehajtása Oroszország részvétele nélkül aligha lehetséges és egyre kockázatosabbá válik - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő hétfőn újságíróknak.
"Olyan körülmények között, amikor Oroszország kijelenti, hogy a hajózás biztonságát lehetetlen szavatolni a kijelölt területeken, egy ilyen üzlet természetesen aligha megvalósítható, megváltozik a jellege, sokkal kockázatosabbá, veszélyesebbé és garanciamentessé válik" - mondta.
Az Európai Bizottság további 100 millió eurót bocsát az ukrajnai menekülteket befogadó hét uniós tagország, Lengyelország, Szlovákia, Csehország, Bulgária, Észtország, Lettország és Litvánia számára - közölte a brüsszeli testület hétfőn.
Az uniós bizottsági közlemény emlékeztetett, az Európai Unió április 9-én határozott arról, hogy legfeljebb 400 millió eurós támogatást biztosít az Ukrajnából érkező menekültek támogatására, az orosz-ukrán háború okozta menekülthullám által leginkább érintett tagállamok számára. Az első, 248 millió eurós részletet májusban juttatták az ukrajnai háború öt frontországának, Lengyelország, Románia, Magyarország, Szlovákia és Csehország számára.
A munkahelyek megőrzéséhez köthetik a nagyvállalatok gázártámogatását Németországban egy hétfőn véglegesített szakértői javaslat szerint, amelynek alapján a szövetségi kormány napokon belül dönt a gázárfék elnevezésű támogatási rendszerről.
- Féltucatnyi bizalmas kormányzati iratot továbbított a kormány zárt e-mail-szervereiről személyes e-mail-címére az elmúlt hetekben Suella Braverman brit belügyminiszter. Az ügyben, amely Rishi Sunak miniszterelnök kormányának első komolyabb belpolitikai botrányává kezd fajulni, Braverman hétfőn küldött részletes beszámolót a londoni alsóház belügyi bizottságának.
- Marosvásárhelyen hétfőn felavatták Erdély legnagyobb magyar iskolájának a magyar állami támogatással felújított épületegyüttesét.
A református egyház tulajdonában levő ingatlanban a Bolyai Farkas Gimnázium és a Marosvásárhelyi Református Kollégium működik, melyek együttes diáklétszáma megközelíti a kétezret.
- Nagy hatótávolságú, precíziós légi és tengeri indítású fegyverekkel mért csapást az ukrán katonai irányítási és az energetikai rendszerekre az orosz hadsereg - jelentette ki Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a hétfői hadijelentést ismertetve.
A tábornok szerint a támadás elérte célját, az összes kijelölt létesítmény eltalálták. A csapások célpontjait Konasenkov nem nevezte meg.
A frontokon történtelkt ismertetve azt mondta, hogy a Harkiv megyei Kupjanszk irányában és a "Luhanszki Népköztársaságban" két ukrán taktikai századcsoportot és két külföldi "zsoldosalakulatot" ért orosz csapás. Állítása szerint ennek következtében több mint 110 katona és harcos elesett, egy harckocsi, három páncélozott harcjármű, két kisteherautó és két egyéb jármű pedig megsemmisült.
Robert Wilson, Tom Waits és William S. Borroughs kultikus "zenés meséje", a The Black Rider premierjére készül az Örkény István Színház. A darabot, amelyet korábban csak szcenírozott koncerten láthatott a magyar közönség, december 21-én mutatják be Polgár Csaba rendezésében.
Robert Wilson amerikai színházi rendező, képzőművész és Tom Waits énekes-dalszerző, zeneszerző 1990-ben bemutatott darabja A bűvös vadász című Weber-opera átirata. Az opera történetének alapját egy 18. századi, Csehországban lefolytatott bűnügyi tárgyalás jegyzőkönyvének kivonata és az ebből született novella adja. A The Black Rider szövegkönyvét William S. Burroughs, a beatgeneráció egyik kiemelkedő tagja írta.
- Világszerte 630 243 364 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 589 232 - derül ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem magyar idő szerint hétfő reggeli adataiból.
Egy nappal korábban 630 078 548 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma pedig 6 588 768 volt.
A fertőzés 193 országban és régióban van jelen.Napok óta arról szól a világsajtó, hogy mekkora áresésen van túl a gáz Európában. Az egy évvel ezelőtt még megawattóránként 310 euróért adott gáz világpiaci ára mostanra már a 30 euró alá is bement. Ez azt jelenti, hogy jelenleg tizedannyiba kerül a gáz, mint a rezsipánik elején, ráadásul itt nem az oroszról, hanem a nyugati gázról van szó.
Bár a technikai feltételek adottak lennének ahhoz, hogy hazánk olcsó nyugati gázt vegyen a drága orosz gáz helyett, Orbán Viktor kijelentette, hogy az ő kormánya csak orosz gázt fog venni. Ez a magyaroknak sokszoros gázszámlát, mint tudjuk, hétszeres rezsiemelést jelent.
- Az Izrael lakosságának ötödét kitevő arab kisebbség részvételi aránya döntheti el a keddi izraeli parlamenti választások eredményét.
Az LMP az Alkotmánybírósághoz fordul a szociális törvény javasolt módosítása miatt - jelentette be a párt képviselője vasárnapi, budapesti, online is közvetített sajtótájékoztatóján.
Bakos Bernadett úgy fogalmazott, a kormány az indítvánnyal azt mondja ki, hogy a saját szociális biztonságáért elsősorban az egyén a felelős, utána következik a családja, aztán az önkormányzatok, majd a civil szervezetek és csak legvégül az állam.
A kabinet ezzel azt üzeni, hogy nem tud és nem is akar segíteni a rászorulókon a jelenlegi helyzetben, egy szociális és energiaválság idején - figyelmeztetett a politikusKábítószert, robbanóanyagokat és robbanószereket találtak egy dömsödi portán tartott helyszíni szemlén a rendőrök; a tulajdonost letartóztatták - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a rendőrség honlapján.
Az udvaron és a pincében kannabisznövények sorakoztak az érés és feldolgozás különböző fázisaiban: 17 tő ültetve, 4 tő virágzó állapotban, 13 tő levéltelenítve. A hűtőben 32 gramm speedet találtak a rendőrök - olvasható a police.hu oldalon.
Egy palesztin merénylő agyonlőtt egy izraeli férfit, és négy másik embert megsebesített szombat este Ciszjordániában, Hebronváros szomszédságában
. A terroristát az izraeli biztonságiak lelőtték - jelentette a helyi média.
- Csaknem 52 kilogramm kábítószergyanús anyagot találtak a pénzügyőrök Röszkén egy autóban - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vámigazgatási referense vasárnap az MTI-t.
Világszerte 630 078 548 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 588 768 - derül ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem magyar idő szerint vasárnap reggeli adataiból.
Egy nappal korábban 629 740 541 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma pedig 6 587 818 volt.
A fertőzés 193 országban és régióban van jelen.Egész évben, így az őszi-téli ünnepek idején is érdemes odafigyelni az élelmiszerek tárolására és a higiéniára, hiszen a Listeria baktériumok elszaporodása nem szezonális jellegű probléma - hívta fel a figyelmet Pleva György, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszer- és takarmánybiztonsági igazgatója az MTI-nek nyilatkozva.