Egy hidegfront következtében záporokkal, zivatarokkal kezdődik a hét, de a hét második felében ismét visszatér a meleg, száraz idő. Még az ősz első napjaiban is többfelé 30 Celsius-fok körül alakulnak a hőmérsékleti maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Húszéves hiányt pótol a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) nemrégiben hatályba lépett etikai kódexe, amely tartalmazza többek között a tisztességes eljárás, a megértő, semleges, udvarias magatartás, a megvesztegethetetlenség és a politikai megnyilvánulásoktól való tartózkodás követelményét - közölte az MBVK szerdán.
- Az LMP érdemben változtatna a magáncsődről szóló törvényen, mert az ellenzéki párt szerint jelenlegi formájában megbukott a tavaly bevezetett intézkedés - mondta Schmuck Erzsébet frakcióvezető-helyettes hétfői sajtótájékoztatóján.
Az LMP képviselője felhívta a figyelmet arra, hogy tavaly szeptember óta mindössze 450 adós kezdeményezett magáncsődeljárást, holott azt ideális esetben több tízezer család vehette volna igénybe.
A következő napokban sok esőre, de napsütésre és 30 Celsius-fok körüli melegre is készülni kell. Az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzése szerint augusztus 20-án inkább napos, száraz idő várható
Évek óta egyre kevesebb autót lopnak el Magyarországon, a lopások 90 százaléka a fővárosban történik - írta a Magyar Nemzet pénteki számában. Idén első félévben 835 személyautó körözését rendelték el, tavaly egész évben még 2414 körözést adott ki a rendőrség. Az elmúlt két évtizedben nem volt ilyen alacsony ez az adat - közölte az ORFK a Vezess.hu adatkérése nyomán.
Az Együtt törvénymódosító javaslatban kezdeményezi, hogy a parlamenti képviselőknek vagyonnyilatkozataikban fel kelljen tüntetniük a tulajdonukban álló cégek teljes láncolatát. Szigetvári Viktor, az ellenzéki párt elnöke csütörtökön Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a jelenlegi vagyonnyilatkozati rendszer "szégyenletesen rosszul" működik, és inkább rontja, mint javítja a politikusok hitelességét.
- A Liberálisok szerint végveszélyben van a szakgimnazisták jövője, ezért azt követelik a kormánytól, hogy egy évvel halassza el az új rendszer bevezetését - mondta Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt ügyvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) az MNB Pallas Athéné alapítványaira 66 ügyben 84 millió forint bírságot szabott ki.
A több mint ezer szerződésállományból 112 szerződést vizsgált a Közbeszerzési Döntőbizottság az alapítványok saját kezdeményezésére és az ügyészség indítványára, ebből a KBD csak 66 ügyben szabott ki büntetést.
- A Fidesz tartalmi és eljárási okok miatt nem támogatja a választójogi törvény módosítását, míg a Jobbik továbbra is szeretné elérni, hogy a külföldön dolgozó magyarok levélben is szavazhassanak.Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője a Jobbik által kezdeményezett hétfői ötpárti egyeztetés után úgy nyilatkozott: a jelenlegi szabályozás koherens és kiállta minden nemzetközi jogi szervezet - például az Emberi Jogok Európai Bíróságának és a Velencei Bizottságnak a - vizsgálatát.
Az MSZP szerint az Orbán-kormány impotenciája miatt 600 ezer ember kényszerült megélhetési okokból elhagyni Magyarországot, miközben az országban munkaerőhiány van.
Gúr Nándor, az MSZP alelnöke, országgyűlési képviselő vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta: a kormány elüldözött 600 ezer embert az impotenciájából fakadóan, mert képtelen volt valós gazdaságot teremteni Magyarországon.
- Szél Bernadett, az LMP társelnöke kezdeményezni fogja, hogy a nemzetbiztonsági bizottság hallgassa meg azokat a hanganyagokat, amelyek alapján felmerült, hogy a fideszes Mengyi Roland kenőpénzért cserében biztosított volna előnyt szociális szövetkezeteknek egy uniós pályázatnál.
A mai napon, a 168 Óra c. lapban megjelent híreszteléssel kapcsolatosan az alábbiakat kívánom leszögezni:
A ügyben semmilyen módon nem vettem részt, a gyanúsítottként vallomást tevők visszaéltek a nevemmel és a pozíciómmal. A lelkiismeretem tiszta, készséggel állok minden vizsgálat elé. Amennyiben a nyomozás érdeke úgy kívánja, és az ügyészség ezt kezdeményezi, kérni fogom a Parlamentet, hogy a mentelmi jogomat függessze fel.- Hadházy Ákos, az LMP társelnöke szerint fővárosi tanácsadó cégek, azokon keresztül pedig a politika gazdagodását szolgálták a gyermekszegénység mérséklésére hivatott hazai és uniós források.
Az ellenzéki politikus csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján három, összesen 11 milliárd forint értékű program felhasználásáról jelenttette ki, hogy azok hemzsegnek "az alibi, a túlárazott vagy a szabálytalan" közbeszerzésektől.
Az LMP felszólította a kormányt, hogy vegye állami kezelésbe a tartósan betöltetlen háziorvosi praxisokat, és - az infrastruktúra biztosítása mellett - munkaviszonyban foglalkoztasson fiatal doktorokat ezeken a helyeken.
Gerstmár Ferenc, az ellenzéki párt önkormányzati szakszóvivője hétfőn emlékeztetett, országszerte immáron több mint 400 házi- és fogorvosi praxis hiányzik, ezt a számot mindenféleképpen csökkenteni kell.
- A Jobbik törvénymódosítást kezdeményez a behajtási költségátalány alkalmazásáról, és indítványozza az Országgyűlés fogyasztóvédelmi albizottságának az összehívását, hogy megvédjék a vállalkozásokat a trükköző szolgáltatóktól - közölte a párt frakcióvezető-helyettese vasárnap Hajdúszoboszlón, sajtótájékoztatón.
Szeptember közepéig kell elkészülnie Budavári Palota F. épülete nemzeti könyvtári funkciójának megújítását megalapozó tervezési programnak, amely együttesen tartalmazza az épület műszaki állapotához, a nemzeti könyvtár hatékony működtetéséhez, valamint az épület műemléki védettségéhez kapcsolódó elemeket - olvasható a legutóbbi Magyar Közlönyben.
A Magyar Rádió fővárosi, Bródy Sándor utcai és Pollack Mihály téri épületeinek sorsáról, múzeumi hasznosításuk előkészületeiről és a Nemzeti Múzeum kertjének felújításáról határozott a kormány - derült ki a csütörtök este megjelent Magyar Közlönyből.