Belföld

Eredmények megjelenítése 2161-től 2180-ig 7228 találatból.

MSZP: a Klik feldarabolása még mindig koncentrációt és centralizációt jelent

Belföld - 2016-06-19

- Az MSZP szerint a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) feldarabolása 59 kisebb egységre továbbra is koncentrációt és centralizációt jelent az oktatási rendszerben.   Kunhalmi Ágnes MSZP-s politikus vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, amíg a központosított logika nem szűnik meg, addig teljesen mindegy, hogy a Kliket hányfelé darabolják, a rendszer továbbra sem lesz működőképes.

Demján: sikerült megakadályozni a takarékszövetkezeti vagyon ellopását

Belföld - 2016-06-16
Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnöke szerint sikerült megakadályozni, hogy ellopják a takarékszövetkezet vagyonát. Demján Sándor az OTSZ elnökségének elnöki fórumát követő sajtótájékoztatón csütörtökön, Budaörsön kijelentette: egy megtervezett bűnszövetkezet volt, ami a takarékszövetkezeti rendszer félelemben tartásán keresztül, "jogi csűrcsavarral élve", erkölcsileg nem elfogadható módon meggazdagodott meg.

MNB: az alapítványok 25,2 milliárd forintért vettek ingatlant

Belföld - 2016-06-16

A Magyar Nemzeti Bank által létrehozott alapítványok négy új ingatlant vettek, hármat Budapesten, egyet Debrecenben, az ingatlanokért együttesen 25,2 milliárd forintot fizettek - mondta Fekete Zoltán, az Optima Befektetési Zrt. vezérigazgatója csütörtökön Budapesten, sajtóbeszélgetésen.

Emléknap - Megemlékezés a rákoskeresztúri Újköztemetőben, a nemzeti emlékhelyen

Belföld - 2016-06-16

Koszorúzással emlékeztek Nagy Imre egykori miniszterelnökre és mártírtársaira kivégzésük 58. és újratemetésük 27. évfordulóján csütörtökön a rákoskeresztúri Újköztemetőben, a nemzeti emlékhelyen. A megjelentek Nagy Imre miniszterelnökre, Maléter Pál honvédelmi miniszterre, Gimes Miklós politikus-újságíróra, Losonczy Géza államminiszterre, Szilágyi József jogász-rendőr alezredesre és csaknem háromszáz mártír honfitársra emlékeztek.

PSZ: nem lesz változás az állami intézményfenntartás átszervezésével

Belföld - 2016-06-14

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint az állami intézményfenntartás átszervezésével a lényeg továbbra sem változik: ezentúl is központi lesz az irányítás és a finanszírozás.  Galló Istvánné, a szakszervezet elnöke keddi budapesti tanévzáró sajtótájékoztatón ismét felrótta, a módosított köznevelési törvénybe nem kerültek bele azok a pontok, amelyekről a sztrájkbizottsági tárgyalásokon egyeztettek, és úgy tűnt, az álláspontok közeledtek.

OGY - Ptk.-módosítás: változnak a zálogjog szabályai

Belföld - 2016-06-13

Megszavazta a parlament hétfőn a két éve életbe lépett polgári törvénykönyv (Ptk.) módosításáról szóló törvényjavaslatot, amely jelentősen átalakítja a zálogjogot, továbbá érinti a szülőtartás, az értékpapírjog és a gazdasági társaság vezető tisztségviselője felelősségének egyes szabályait is.

  A változtatásra 118 képviselő szavazott igennel és 65 nemmel.

A parlament elfogadta a jövő évi költségvetést

Belföld - 2016-06-13

A parlament 122 igen és 63 nem szavazattal elfogadta hétfőn Magyarország jövő évi költségvetését, amelyet a kormány az adócsökkentés, az otthonteremtés és a gyarapodás büdzséjeként jellemzett.

    A büdzsé új szerkezetben készült el, három részből áll: az állam működési költségvetése nullszaldós lett; a másik kettő az uniós és a hazai fejlesztési forrásokat tartalmazza, ezek jelentenek az uniós statisztika szerint is elszámolt deficitet.    

A Reszasz folytatná az egészségügyiek bértárgyalását

Belföld - 2016-06-13

A Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete (Reszasz) "újranyitná" az egészségügyi bértárgyalást - közölte a szervezet hétfőn. Közleményükben azt írták, hogy bizakodva fogadták a kormánynak az egészségügyben tervezett részleges bérfejlesztéssel kapcsolatos múlt heti bejelentéseit, de az ágazatban dolgozók bére még akkor is kisebb lenne, mint a visegrádi négyek hasonló béreinek átlaga, ha ez az ígéret 2017 végéig megvalósul.

Országjárást indít az LMP

Belföld - 2016-06-10

- Országjárást indít az LMP utcai fogadóórákkal, kitelepülésekkel, környezetvédelmi akciókkal - mondta a párt társelnöke pénteken Szekszárdon.   Szél Bernadett a tolnai megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a parlament fontos hely, de "a Fidesz által lebutított Országgyűlésből nem lehet választást nyerni",  ezért ősszel is folytatják az országjárást.

DK: három röntgengép hiányzik el a Bács-Kiskun megyei kórházból

Belföld - 2016-06-10

A Demokratikus Koalíció azonnali választ vár Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztertől arra, hogy hol van a Bács-Kiskun megyei kórház három röntgengépe, amelyekért hivatalosan 600 millió forintot fizettek.  A párt alelnöke pénteken  azt közölte: a DK két hónapja igyekszik megtudni, hogy a kormány döntése alapján hogyan költöttek el 38 milliárd forintot röntgengépek beszerzésére.

KSH: 1,6 százalékkal csökkent a szálláshelyek forgalma áprilisban

Belföld - 2016-06-10

Áprilisban a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 0,3 százalékkal, a belföldieké 3,3 százalékkal csökkent a tavaly áprilisihoz képest, így összességében 1,6 százalékkal csökkent a forgalom, ebben a tavalyi magas húsvéti forgalom játszott szerepet - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

Jogerősen megnyerte a lepkepert a másfél milliárdra perelt kokadi gazda

Belföld - 2016-06-03
- Kárt nem okozott és jogellenes magatartást sem tanúsított az a kokadi gazda, aki az ügyészség szerint cserjeirtással 10 milliárd forint eszmei értékű lepkét semmisített meg, ezért 1,5 milliárd forint kár megtérítéséért perelték - állapította meg a Debreceni Ítélőtábla, helyben hagyva ezzel a Debreceni Törvényszék 2014 novemberében hozott első fokú ítéletét.

Leadta a bérplafonról kezdeményezett népszavazáshoz összegyűjtött aláírásokat Kész Zoltán

Belföld - 2016-06-03

- Leadta az állami cégek bérplafonja ügyében kezdeményezett népszavazásához összegyűjtött aláírásokat péntek délelőtt Kész Zoltán független országgyűlési képviselő - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) .

  Kész Zoltán tavaly december 21-én nyújtott be tizenhárom, a korrupció visszaszorításával, valamint a kétmillió forintos bérplafonnal kapcsolatos népszavazási kérdést az NVI-hez.

OGY - Nem adnának automatikusan adatot a TIBEK-nek a HM és a Miniszterelnökség szervei

Belföld - 2016-06-03

Egyhangúlag fogadta el pénteken az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága azt a kormány által beterjesztett módosítást a terrorizmus elleni fellépéssel összefüggő belügyminisztériumi előterjesztéshez, amelynek értelmében nem adnának automatikusan adatokat a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központnak (TIBEK) a különböző tárcák által felügyelt szolgálatok.

LMP: az EMMI háttérintézménye 100 millió forintért bérelt irodát

Belföld - 2016-06-02

Az LMP az év elején megszüntetett Educatio Nonprofit Kft. több kifizetését is gyanúsnak tartja a XXI. századi közoktatás nevű projektben, köztük például azt, amellyel az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) volt háttérintézménye 100 millió forintért bérelt "ügyfélfogadó irodát" két évre. 

Tóbiás: megalázó és méltánytalan a jövőre tervezett 0,9 százalékos nyugdíjemelés

Belföld - 2016-06-02
Az MSZP megalázónak és méltánytalannak tartja a kormány jövő évre tervezett 0,9 százalékos nyugdíjemelési javaslatát, amely átlagosan ezer forinttal emelné az idősek juttatását - jelentette ki Tóbiás József, a szocialisták elnök-frakcióvezetője csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.    

A TV2 is programdíjat fizettet a kábeles és műholdas szolgáltatókkal

Belföld - 2016-06-01

- Az RTL Klub után a TV2 mögött álló társaság is bejelentette, hogy programdíjat kér a csatorna hagyományos felbontású (SD) adásáért a IPTV-, kábel-, műholdas és MMDS-szolgáltatóktól.

A televízió honlapján olvashatóak szerint keddi hatállyal módosították az általános szerződési feltételeket; az új szabály a közzétételét követő harmincadik napon lép életbe.

Szél Bernadett: nem cserbenhagyás, amit Schiffer tett

Belföld - 2016-06-01

- Nem érzi cserbenhagyásnak társelnök-társa, Schiffer András lemondását Szél Bernadett, de nem is ért egyet a távozásával.

  Az LMP vezetője az Indexen szerdán megjelent interjúban azt mondta: nem tart attól, hogy a társelnök távozásával a pártnak vége lenne, mert az LMP hálózatos felépítésű, a bázisdemokrácia működik, amelynek a hátrányai mellett van előnye is

LMP: a kormány visszaállítja a feudális földbirtokszerkezetet

Belföld - 2016-05-27

Az LMP szerint a kormány nemhogy leépítené a nagybirtokrendszert, inkább elmélyíti a feudális viszonyokat.  A kormány bebetonozza, sőt gyorsítja azt a folyamatot, amely 2002 és 2010 között kezdődött, és amely nagybirtokszerkezetet hoz létre - jelentette ki Sallai R. Benedek, az LMP képviselője pénteki sajtótájékoztatóján, a Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszterrel a Magyar Idők című lapban, Áttörés a hazai birtokszerkezetben címmel megjelent interjúval kapcsolatban.

LMP: Andy Vajnát segítené a kormányoldal a közbeszerzési törvény módosításával

Belföld - 2016-05-24
Lex Vajnának nevezte a közbeszerzési törvény módosítását kezdeményező fideszes javaslatot Schiffer András, az LMP frakcióvezetője, szerinte ugyanis azért változtatnak a szabályokon, hogy a filmipar fejlesztéséért felelő kormánybiztos érdekeltségét ne kelljen kizárni a közbeszerzésekből.