- Vegyes, támogató és elutasító véleményeket fogalmaztak meg az MTI által megkérdezett agrárszakemberek a Földművelésügyi Minisztérium (FM) tervezett Debrecenbe történő költöztetéséről.
Ifjabb Hubai Imre, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) alelnöke személyes véleményként jó elképzelésnek nevezte az FM és a vidékfejlesztési államtitkárság Debrecenbe, illetve Kecskemétre való költöztetését.
- Az ügyészség megszüntette a Szenteczky János, a szocialisták csepeli szervezetének vezetője ellen indított nyomozást - Az MSZP Országos Központja közleményére reagálva a Fővárosi Főügyészség megerősítette, hogy megszüntették az önkormányzati lakásokkal kapcsolatos ügyben a nyomozást.
- Darák Péter, a Kúria elnöke összehívta a devizahitelek tisztességtelenségével kapcsolatos egyes kérdések eldöntése érdekében a jogegységi tanácsot június 16-ra. A jogegységi tanácsnak állást kell majd foglalnia arról, hogy a deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződés mint szerződéstípus tisztességtelen-e annak következtében, hogy az árfolyamkockázatot - kedvezőbb kamat ellenében - korlátozás nélkül a fogyasztó viseli.
- A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Simicska Lajos maradt a nemzeti fejlesztési miniszter Magyarországon, hiszen Seszták Miklós miniszterjelölt az ő meghosszabbított keze. Erről Molnár Csaba, a DK színeiben politizáló független országgyűlési képviselő, az Országgyűlés gazdasági bizottságának tagja beszélt kedden Budapesten újságíróknak, miután a testület kinevezése előtt meghallgatta a miniszterjelöltet.
Az igazságügyi miniszterjelölt közlése szerint a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés biztosan maradni fog, a halálbüntetés bevezetésének viszont nincs realitása. Trócsányi László erről kedden az Országgyűlés Igazságügyi bizottsága előtt beszélt, kérdésre válaszolva. Megjegyezte: nincs realitása az Európa Tanácsból való kilépésnek, ami lehetővé tenné a halálbüntetés bevezetését.
A héten is több helyen eshet az eső, de a nyár első napjaiban fokozatosan melegszik a levegő, a hétvégén ismét 30 Celsius-fok körül alakulnak a maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből.
Nyolc zöld civil szervezet üdvözli Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP) XII. kerületi polgármester nyilatkozatát, amely szerint mégsem épül sícentrum a kerülethez tartozó Normafánál.
A Normafa védelméért fellépő civil koalíció - mint írták - korábban is hangsúlyozta, hogy a tavaly nyár óta tervezett fejlesztések károsították volna a természeti értékeket.
Az Alkotmánybíróság (Ab) kommentekkel összefüggő ítélete feltétlen és közvetlen következményekkel jár a tartalomszolgáltatók számára, és visszafoghatja a szabad véleménycserét a közérdekű témákról Magyarországon - figyelmeztetett Dunja Mijatovic, az EBESZ sajtószabadságért felelős biztosa közleményében.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) továbbra sem tartja indokoltnak a Nemzeti Pedagógus Kar megalakítását, a PSZ ez ügyben korábban az Alkotmánybírósághoz is fordult.
Galló Istvánné PSZ-elnök erről a Pedagógusnapi ajándék című sajtótájékoztatón beszélt.
- A házbizottság elé viszi a jobbikos Novák Előd egy közleményét a KDNP-s Rubovszky György, aki az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának szerdai ülésén azt mondta: azt várja a házelnöktől, hogy a törvény adta keretek között járjon el a Teleki Lászlót (MSZP) becsmérlő, "rasszista" megnyilatkozással szemben.
- Egy testületre bízná az MSZP vezetését Kovács László, a párt volt elnöke. A szocialista politikus a TV2 Mokka című műsorában szerda reggel azt mondta, egy ütőképes átmeneti csapatra van szükség, amelynek tagjai mögött teljesítmény van, mindez kedvező hatást tenne a választókra.
Az MSZP elnöksége felajánlja lemondását a párt szombaton ülésező választmányának - jelentette be a vasárnapi EP-választás előzetes eredményének ismeretében Mesterházy Attila pártelnök. A politikus kijelentette: a választás végeredményét szomorúan veszik tudomásul, csalódottak, hiszen rosszabbul szerepeltek, mint ahogy várták, kevesebb képviselőt tudnak küldeni az EP-be, mint tervezték.
A Jobbik az európai parlamenti (EP-) választáson elérte célját, sikerrel teljesítette "tavaszi hadjáratát" - jelentette ki Vona Gábor a párt vasárnapi eredményváró rendezvényén, Budapesten, miután kiderült, hogy három mandátumot szereztek az EP-ben.
A pártelnök szavai szerint az EP-választás eredményének két fontos belpolitikai üzenete az, hogy a Jobbik a második erő, az MSZP pedig összeomlott.
Az Együtt-PM szövetség elégedetten és büszkén fogadta az eredményt – mondta a magyarországi EP-választás eredményének közzétételét követő vasárnapi sajtótájékoztatón Bajnai Gordon.
Az EP-ben egy mandátumot szerzett szövetség vezetője kijelentette: a magyar politikai legfiatalabb pártjaként sikerült egy nagyon jelentős eredményt elérniük.
- Az európai parlamenti (EP-) választáson elért eredmény megerősítette a Demokratikus Koalíciót (DK) abban, hogy folytassa "a nagyon határozott ellenzéki szerepet" - hangoztatta Gyurcsány Ferenc vasárnap éjjel Budapesten.
A vasárnapi európai parlamenti (EP-) választáson, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) előzetes adatai szerint, a szavazatok 99,99 százalékának összeszámlálása után az Európai Parlament magyar képviselői pártonként:
- A vasárnapi európai parlamenti (EP-) választáson, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) előzetes adatai szerint, a szavazatok 99,99 százalékának összeszámlálása után a pártokra leadott szavazatok száma a következő:
Május utolsó hetében többször várható zápor, zivatar, megerősödik, viharossá fokozódik a szél, enyhül a meleg. A hét második felében, a tavasz utolsó napjaiban helyenként csak 16-23 Celsius-fokig emelkedik a hőmérséklet - áll az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzésében.
Kizárta a védelem szakértőjét, és új szakértőt rendel ki az Eva Varholíková Rezesová ellen négy ember halálát okozó ittas járművezetés vádjával folyó másodfokú büntetőperben a Budapest Környéki Törvényszék.
A csütörtöki tárgyaláson a bírói tanács elnöke kiemelte: az igazságszolgáltatásban nem elég pártatlannak lenni, annak is kell látszani.