Belföld

Eredmények megjelenítése 2981-től 3000-ig 7240 találatból.

EP-választás – Rendszeresen vizsgálná a politikai elit vagyonosodását az LMP

Belföld - 2014-05-23

Az LMP törvényjavaslatban kezdeményezi, hogy a megbízatásuk kezdetén és végén is kötelezően vessék vagyonosodási vizsgálat alá a politikusokat és másokat is, akik közpénzzel gazdálkodnak – jelentette be a párt társelnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Diplomáciai képviseletek is csatlakoznak a Csillagos házak programjához

Belföld - 2014-05-22

Diplomáciai képviseletek is csatlakoznak a Közép-európai Egyetem OSA Archívumának június 21-én Budapest-szerte megrendezendő Csillagos házak elnevezésű programjához - közölte az OSA Archívum..Az archívum megbeszélést szervezett azon diplomáciai képviseleteknek, amelyek egykori csillagos házban működnek és azoknak, amelyek országa jelentős szerepet játszott 1944-ben az üldözött zsidó emberek mentésében.

Felmentették Molnár Gyulát és Lakos Imrét a hivatali visszaélés vádja alól

Belföld - 2014-05-20

A Kúria jogerősen felmentette Molnár Gyula volt újbudai szocialista polgármestert és Lakos Imre volt szabaddemokrata alpolgármestert a hivatali visszaélés vádja alól kedden Budapesten.

 A vád szerint 2006-ban Újbuda szocialista polgármestere és szabaddemokrata alpolgármestere egy több száz milliós önkormányzati ingatlant pályáztatás nélkül, befolyásával visszaélve, egyesekre nyomást gyakorolva átjátszott egy magáncég tulajdonába.

Tényleges életfogytiglan - Magyar Helsinki Bizottság: a strasbourgi döntés minket igazol

Belföld - 2014-05-20
- A Magyar Helsinki Bizottság évek óta képviselt álláspontját igazolja, és a magyar szabályozás megváltozását eredményezheti, hogy a strasbourgi emberi jogi bíróság kedden elmarasztalta Magyarországot a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés miatt - közölte a civil szervezet.

MSZP: több tiszteletet a magyar vidéknek!

Belföld - 2014-05-19

- Az MSZP szerint több tisztelet jár a magyar vidéknek és a hortobágyi gazdálkodóknak a kormánytól - közölte az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának szocialista alelnöke hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón. Harangozó Gábor szerint kezd kicsúszni az irányítás Orbán Viktor miniszterelnök kezéből, mivel az elmúlt napokban elkezdték kiértesíteni a hortobágyi földpályázatok nyerteseit, hogy menjenek szerződést kötni.

EP-választás - Mesterházy: a fejlesztések 97 százalékát uniós pénzből finanszírozza Magyarország

Belföld - 2014-05-15

- A hazai fejlesztések 97 százalékát európai uniós forrásokból finanszírozzuk, ezért komikusnak tűnik, amikor a magyar miniszterelnök Magyarország függetlenedéséről beszél - mondta Mesterházy Attila Salgótarjánban csütörtökön.

    Az ellenzéki párt elnöke sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: sajnos, ha egy ország nem képes saját maga fejleszteni, ha ez 97 százalékban csak külső segítséggel tud megvalósulni, akkor nem lehet szabadságról, szuverenitásról beszélni.

LMP: tegyék nyilvánossá az összes állami földpályázatot!

Belföld - 2014-05-15

Az LMP kezdeményezi, hogy tegyék nyilvánossá az összes állami földpályázatot – mondta csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján Sallai R. Benedek, az ellenzéki párt képviselője.

 Az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának elnöke felhívta a figyelmet, hogy az ezen a héten kapott információik szerint a Hortobágyi Nemzeti Park területén folytatódik a szerződéskötés az állami földpályázatok nyerteseivel.

EP-választás – Ujhelyi: a magyar kormány a saját hibáit az uniós jogszabályokra fogja

Belföld - 2014-05-12

A magyar kormány a saját hibáit, kudarcait rendszerint az EU-s jogszabályokra fogja, ami súlyosan sérti a magyar érdekeket hosszú távon – mondta Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti (EP-) listájának második helyezettje hétfői veszprémi sajtótájékoztatóján.

EP-választás - LMP:  az uniós és a norvég támogatási pénzektől Magyarországot a kormány "vágja el"

Belföld - 2014-05-12

Az LMP véleménye szerint a kormányzat jelenleg "elvágja" az uniós és a norvég alapból származó támogatási pénzektől Magyarországot - ezt a párt társelnöke jelentette ki Meszerics Tamás EP-listavezetővel közösen tartott hétfői sajtótájékoztatóján. Szél Bernadett az ügyben öt kérdést intézett Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkárhoz.

OGY – A kilakoltatási moratórium meghosszabbításáról szavazhat elsőként az új parlament

Belföld - 2014-05-11

Első vitáit tartja jövő héten az új parlament, amely a házszabálytól való eltérés esetén akár már hétfőn elfogadhatja első, a kilakoltatási moratórium meghosszabbításáról szóló törvénymódosítását.

 A Ház ülése hétfőn 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, ezt azonban nem követi a megszokott interpellációs blokk, a frakciók megállapodása alapján ugyanis a képviselők csak az új kormány felállása után kérdezhetik a kabinet tagjait.

EP-választás - Nincs uniós szintű jogorvoslati lehetőség

Belföld - 2014-05-11

Az európai parlamenti választáson nincs uniós szintű jogorvoslati lehetőség, a választási eljárás során az egyes tagállamok választási jogszabályai érvényesek.

  Az EP-választáson az ország egyetlen választókerületet alkot, ezért a fellebbezési, illetve jogorvoslati szintek eltérnek az országgyűlési választáson gyakorolhatótól.

Újraválasztották miniszterelnöknek Orbán Viktort

Belföld - 2014-05-10

A Fidesz elnökét 130 igen szavazattal, 57 nem ellenében választotta ismét kormányfővé az Országgyűlés. Igennel a Fidesz és a KDNP képviselői szavaztak, nemmel pedig az MSZP-, a Jobbik-, az LMP-frakciója, valamint az Együtt-PM öt független képviselője.

EP-választás - Minden korábbinál több uniós polgár kérte névjegyzékbe vételét

Belföld - 2014-05-10

Minden korábbinál több, csaknem 7200 Magyarországon lakóhellyel rendelkező, nem magyar állampolgárságú uniós polgár kérte névjegyzékbe vételét a május 25-i európai parlamenti (EP-) választásra.

Az EP-választás sajátossága, hogy nemcsak a magyar állampolgárok, hanem - ha kérik - azok az uniós polgárok is szavazhatnak, akiknek Magyarországon van lakóhelyük.

DK: bíróság kötelezi a kormányt a trafikpályázatok nyilvánosságra hozatalára

Belföld - 2014-05-10

– A Demokratikus Koalíció (DK) másodfokon, jogerősen is megnyerte azt a pert, amely a trafikpályázatok minden lényeges iratának nyilvánosságra hozatalára kötelezi a nemzeti fejlesztési minisztert.

 Molnár Csaba, az ellenzéki párt alelnöke szerint a fejlesztési tárcának alapvetően három típusú adatot kell átadnia pártjának: a koncessziós pályázatokat elbíráló bizottságokban helyet foglaló személyek nevét, az összes pályázati bírálati lapot és értékelési jegyzőkönyvet.

A természetes fürdőhelyek 95 százaléka kiváló, illetve jó besorolást kapott

Belföld - 2014-05-10

A nagyobb tavak közül a Balatonon, a Velencei-tavon, a Fertő-tavon és a Tisza-tónál található fürdőhelyek túlnyomó többsége kiváló minősítést kapott, továbbá a Duna évek óta javuló vízminősége lehetővé tette, hogy a folyó főágán is fürdőhelyet jelöljenek ki Gödnél.

    A kifogásolt fürdőhelyek a Tisza mentén, Gergelyiugornya szabadstrandján, valamint a Kettős-Körös mentén, a Szanazugban, a dobozi és a gyulai oldalon találhatók – közölte az ÁNTSZ.

Több mint kétszázan kértek, de csak hárman kaptak kegyelmet idén

Belföld - 2014-05-09

 A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által a 2002. január 1. és 2014. március 31. között befejezett kegyelmi ügyek, valamint a bűnügyi költség és rendbírság elengedése, mérséklése iránti méltányossági ügyek statisztikája szerint ebben az évben 227-en kértek kegyelmet az államfőtől.

EP-választás - Bajnai: a pénzvesztéstől kell megvédeni Magyarországot

Belföld - 2014-05-09

Az Európai Unió azért nem fizeti ki a Magyarországnak járó támogatási összegeket, mert fél, hogy ellopják az európai adófizetők pénzét - mondta Bajnai Gordon csütörtökön Debrecenben.

  Az Együtt-PM vezetője a belvárosban tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, az unió attól tart, hogy "a kormány aktív segédletével néhány, a kormányhoz közel álló nagyvállalkozó lenyúlja ezeket a pénzeket".

Választás 2014 - Kúria: nem a mandátumot szerzett, hanem a listán szereplő jelöltek arányában jár a támogatás

Belföld - 2014-05-09

Nem a mandátumot szerző képviselők, hanem a közös listán szereplő jelöltek arányában jogosultak a pártok a költségvetési támogatásra - mondta ki csütörtöki végzésében a Kúria, megváltoztatva ezzel a Nemzeti Választási Bizottság határozatát.

Ismét Dirk Gerkens a magyar média legbefolyásosabb embere

Belföld - 2014-05-08

Immár hetedik éve áll Dirk Gerkens, az RTL Klub vezérigazgatója a magyar média legbefolyásosabb embereit felvonultató lista élén. A Marketing & Média folyóirat által összeállított rangsoron a tavalyi jelentős médiaipari tulajdonosváltások csak kis mértékben éreztették hatásukat.

Hozzáférhetetlenné tenne egy kuruc.infón megjelent cikket az ügyészség

Belföld - 2014-05-06

Hozzáférhetetlenné tenne egy kuruc.infón megjelent cikket az ügyészség - közölte a fővárosi főügyész kedden. Ibolya Tibor elmondta: a Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség az illetékes bíróságon indítványozta a holokauszttagadó megállapításokat tartalmazó cikk és az ahhoz fűzött hozzászólások végleges hozzáférhetetlenné tételét.