A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium átgondolatlan döntése alapján Mátészalka-Fehérgyarmat-Zajta, Mátészalka-Csenger, Mátészalka-Vásárosnamény-Záhony, Tiszalök-Ohat-Pusztakócs és Nyíregyháza-Balsa-Dombrád közötti vasútvonalak megszűntetésével vonatközlekedés nélkül maradna Szabolcs észak-nyugati körzete és a leghátrányosabb helyzetű Szatmár, valamint a Bereg döntő része.
Ünnepélyes keretek között, a parlament elnökének dolgozószobájában írta alá az öt parlamenti párt frakciójának képviselője az Országgyűlés házszabályának módosításáról szóló javaslatot hétfőn. Szili Katalin elmondta: a javaslat ugyan nem old meg minden alkotmányossági problémát, de megteszi az első lépést ahhoz, hogy a házszabály megfeleljen az alkotmánybírósági határozatokból és egyéb jogszabályi előírásokból adódó követelményeknek.
Hetedével fogyott kevesebb júliustól szeptemberig a három auditált politikai napilapból, mint az előző év azonos időszakában - derül ki a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség harmadik negyedéves gyorsjelentéséből. A Magyar Nemzetből, a Népszavából és a Népszabadságból 238,7 ezer kelt el tavaly egy átlagos nyári-őszi napon, míg idén ez a szám már csupán 198,9 ezer volt; ugyanakkor továbbra is ez utóbbi orgánum mondhatja magáénak az összpéldányszám több mint felét
Felmentette a 2005-ben, Pécsett lezuhant mentőhelikopter pilótáját a Baranya Megyei Bíróság pénteken hozott jogerős határozatában. A másodfokú bíróság Kovács Csaba vezette büntető tanácsa megalapozottnak találta az ügyben korábban eljáró Pécsi Városi Bíróság döntését, és kimondta: nem bizonyított, hogy a baleset Martinecz Mátyás gondatlanságából következett be.
Göncz Kinga külügyminiszter szerint nyitott, együttműködő és integrációpárti a magyar külpolitika, amely egy új stratégia keretében fenntartja és újra is gondolja a rendszerváltás idején kialakult hármas prioritást. Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának fideszes elnöke viszont jellegtelennek, szürkének, kiszámíthatatlannak és megbízhatatlannak tartja a külpolitikát.
Állami kézben maradnak a Hortobágyi Nemzeti Park területén működő cégek - jelentette be a miniszterelnök szerdán, a Hortobágyon tartott kihelyezett kormányszóvivői tájékoztatón. A kormány egyetért azokkal, akik óvják és védik a Hortobágy egységét - mondta Gyurcsány Ferenc, miután több tárca vezetőjével és az érintett szervezetek képviselőivel egyeztetett a témában.
Együttműködési megállapodást kötött hat, a köz- és művészetoktatásban és szakképzésben érintett szakszervezet: a tömörülések az erőteljesebb fellépés érdekében a jövőben összehangolják tevékenységüket - hangzott el az érdekvédők sajtótájékoztatóján. Árok Antal a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke azt mondta, hogy a hosszú idő után létrejött megállapodással növekedhetnek az érdekérvényesítés lehetőségei hazai és uniós szinten egyaránt.
A Fidesz elnöke szerint oktatásellenes kormányzati politika zajlik Magyarországon. Orbán Viktor erről az ellenzéki párt oktatási érdekegyeztető tanácsán beszélt. Orbán Viktor azt mondta, hogy a kormány kifejezetten ellenfelének tekinti az oktatási intézményeket, az óvodák és iskolák nem a jövő esélyét jelentik, hanem a pénzügyi megtakarítások lehetséges helyszínei.
A rendszerváltozás óta Magyarországon most először csökkent mérhetően a szürke- és feketegazdaság aránya és keletkezett érezhető többletbevétel a gazdaság tisztulásából - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az Európai Kereskedelem Napja alkalmából tartott díjkiosztó rendezvényen Budapesten.
Radikálisan meg kell változtatni az életmódunkat, az életfilozófiát, a termelésben és a fogyasztásban egyaránt - hangsúlyozta Sólyom László köztársasági elnök abban az interjúban, amelyet abból az alkalomból adott a Magyar Távirati Irodának, hogy november 8-10. között harmadszor rendezik meg Budapesten a Tudomány Világfórumát.
Szili Katalin szerint még megállítható a párt népszerűségvesztése, ha tükröt tartanak maguk elé és korrigálnak ott, ahol arra szükség van. Az Országgyűlés elnöke erről az RTL Klub reggeli híradójában beszélt hétfőn. Arra a kérdésre, hogy a kritikai észrevételeit elmondta-e a miniszterelnöknek is, Szili Katalin azt válaszolta: több fórumon tett erről jelzést
Az utóbbi hónapokban négy főre bővült a népszerűségi lista élvonala: Sólyom László, Szili Katalin és Dávid Ibolya mellé - hozzájuk hasonló pontszámmal - Göncz Kinga is csatlakozott - olvasható a Szonda Ipsosnak a Népszabadság hétfői számában megjelent felmérésében.
A Magyar Demokrata Fórum hatpontos javaslatot tesz a civil szervezetek megerősödése érdekében, s amennyiben ezt a kormányoldal támogatja, megfontolja a kormányfő e téren tett javaslatainak támogatását - mondta Pettkó András, a párt országgyűlési képviselője szombaton Budapesten az Ifjúsági Demokrata Fórum elnökével közös sajtótájékoztatón
A tervek szerint 5.500 a közszférából elbocsátott munkavállaló vehet részt az Új Pálya országos képzési programban - tájékoztatták az Állami Foglalkoztatási Szolgálatnál az MTI-t. Az idén szeptemberben elindított és 2009 augusztusáig tartó program költségvetése 2 milliárd forint, az Európai Unió az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében járul hozzá 85 százalékos mértékben a finanszírozáshoz.
Számos hagyomány és hiedelem kapcsolódik a világosság napjának is nevezett mindenszentek ünnepéhez, amely előtt szokás szerint rendbe kell rakni a sírokat, a temetőt. A hozzátartozók, rokonok, virággal, koszorúkkal és gyertyákkal díszítik az elhunytak nyughelyeit, a gyertya fénye jelképezi az örökvilágosságot - mondta el Tóth Arnold, a miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzkutatója az MTI-nek
Az MSZP győri frakciója vizsgálóbizottság felállítást kezdeményezi az önkormányzat gazdasági bizottsága által fideszes politikusok cégeinek megítélt támogatások miatt. Az MSZP nem fogja hagyni, hogy Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője, a győri önkormányzat gazdasági bizottságának elnöke kitérjen a személyes felelősség elől - olvasható a közleményben.
November 1-jétől lehet leadni a gáz- és távhőtámogatási kérelmet az államkincstárnak, de akik idén is kaptak, azoknak a szervezet kipostázza a szükséges dokumentumokat november 20-ig - jelentette be Daróczi Dávid a kormányszóvivői tájékoztatón Budapesten. Mint elhangzott, a kompenzációt mindenkinek újra igényelnie kell.
A politikusok népszerűségi listájának élén továbbra is Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere áll, őt Sólyom László köztársasági elnök és Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke követi, de a politikusok megítélése összességében erősen negatív.