Hétfőn este kilenc óra tájban a rendőrök kiszorították a tüntetők egy részét az Operaház környékéről, ahol eközben tartott az október 23-i ünnepi megemlékezés, s beszédet mondott Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A mintegy kétezer demonstráló este fél nyolc tájban indult a Magyar Önvédelmi Mozgalom Szabadság téri rendezvényéről az Operaház felé.
Miközben a budapesti belváros több pontján az ′56-os ünnepséget megzavarni szándékozó tüntetők csaptak össze a rendőrséggel, a Magyar Állami Operaházban, a lezárt Andrássy úton a közjogi méltóságok jelenlétében emlékeztek meg a forradalom és szabadságharc 51. évfordulójáról hétfő este.
Több mint félezren vettek részt az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére a Rákóczi Szövetség által szervezett hagyományos felvonuláson vasárnap Budapesten. A felvonulás részvevői a Műegyetem elől indultak el, többen korabeli teherautók platóján tették meg az utat a Bem térig. A felvonulók a Döbrentei térnél fáklyát kaptak a szervezőktől, s azokkal folytatták útjukat.
Gyurcsány Ferenc szerint 1956 a szabadság kiáltása, egy jobb élet, egy igazabb Magyarország kiáltása volt, de a kiáltó szó bennakadt, és évtizedek kellettek, mire jött egy új nemzedék, amely folytatta apái küzdelmét és új, szabad, demokratikus Magyarországot teremtett. A miniszterelnök erről az Operaházban, az ünnepi gálán beszélt hétfő este Budapesten.
Megtiltotta a Budapesti Rendőr-főkapitányság, hogy a hétfő délutáni Szabadság téri rendezvény résztvevői demonstrációjuk után az Operaház elé vonuljanak. A rendőrség honlapjára vasárnap éjszaka feltett határozat szerint a döntés arra tekintettel született, hogy a gyülekezési törvény értelmében a közlekedés más útvonalon nem biztosítható.
Kérdésenként közel 300 ezer aláírást gyűjtött a Fidesz és a KDNP a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szóló népszavazási kezdeményezésekhez 48 óra alatt - jelentette be Tarlós István, a népszavazási kampány irányítója vasárnap, az óbudai Fidesz irodában tartott sajtótájékoztatóján.
Barátságtalan, a nemzetközi gyakorlatban példátlan lépésnek tartja a KDNP a szlovák kormány azon döntését, mely szerint a magyar határ közvetlen közelében, Tőketerebesen kíván széntüzelésű hőerőművet építeni.
Módosított közlekedési rendben járnak a vonatok október 23-án, a nemzeti ünnep, valamint a közelgő kegyeleti ünnepek idején - közölte a MÁV. A vasúttársaság a vonatok közlekedési rendjét az ünnepek alatt a munkarendváltozásokhoz igazította. Most pénteken munkanapi, szombaton pénteki, vasárnap és jövő hétfőn pedig ünnepnapi menetrend szerint közlekednek a vonatok.
A szakszervezetek elutasították, hogy tovább szigorítsák az előrehozott nyugdíj szabályait az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki ülésén, a munkaadói érdekképviseletek közül többen elvileg egyetértettek ezzel, viszont oldalálláspontként nem kifogásolták a kormányzati módosítási javaslatot.
A szegénység kezelésére szolgáló programot dolgoz ki a Fidesz a Kisgazda Polgári Szövetséggel, valamint több civil szervezettel közösen; ez a Fidesz készülő programjának részét képezi majd - mondta Iván László, a legnagyobb ellenzéki párt szegénységügyi munkacsoportjának vezetője.
A miniszterelnök hétpontos, a közélet megtisztítását célzó javaslatcsomagja számíthat a közvélemény támogatására - derült ki a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet telefonos felméréséből. A hét javaslattal egyenként a megkérdezettek 71-95 százaléka értett egyet, ugyanakkor a várható hatással kapcsolatban nem igazán derűlátóak az emberek - írta a Medián, hozzáfűzve, hogy ez a kettősség megjelent az október 5-e és 9-e között 1.200 választópolgár személyes megkérdezésével készített felmérésben is.
A Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) nem fizetett a korábbi, a II. kerületi Vérmező utcai ingatlanért bérleti díjat az idei évtől - jelentette ki Róna Iván, a turisztikai marketingszervezet vezérigazgatója az Országgyűlés idegenforgalmi bizottságának csütörtöki ülésén. A bizottság a beszámolót elfogadta.
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv végrehajtását felügyelő eseti parlamenti bizottság nyolc tagja is fizetést, javadalmazást kapott tavaly olyan szervezetektől és intézményektől, amelyek az I. Nemzeti Fejlesztési Terv keretében uniós pénzeket nyertek pályázatokon - írta csütörtökön megjelent számában a Magyar Narancs.
A szociális törvény hajléktalanellátásra vonatkozó módosítása miatt lemondott megbízatásáról Vecsei Miklós, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium hajléktalanügyekért felelős miniszteri megbízottja. Vecsei az MTI-hez szerdán eljuttatott közleménye szerint "a szociális törvény módosítása és annak értelmezése gyökeresen ellentmond az eddigi stratégia szellemének, az elmúlt évek szakmai törekvéseinek és személyes meggyőződésemnek."
A népszavazással az ország történelmi lehetőség kapujában áll - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke kedden Budapesten, Semjén Zsolttal, a KDNP elnökével tartott közös sajtótájékoztatóján. A Fidesz elnöke kiemelte: a Fidesz képesnek érzi magát arra, hogy amint az aláírásgyűjtés technikai akadályai elhárulnak, 48 óra alatt összegyűjtse a népszavazáshoz szükséges aláírásokat.
A Nyugat-Balkánon kezd hétfőn hivatalos látogatást Sólyom László köztársasági elnök. Útjának első állomása Szarajevó, Bosznia és Hercegovina fővárosa. A Boszniában eltöltendő csaknem két nap után Sólyom László Montenegróba látogat, abba a volt jugoszláv köztársaságba, amely - az egykori délszláv állam tagköztársaságai közül utolsóként - egy tavaly májusi népszavazás nyomán szakadt ki a Szerbiával közösen alkotott államszövetségből.
Hétfőn várhatóan meghosszabbítják az interpellációk, az azonnali kérdések és a kérdések időkeretét. Ennek oka, hogy a következő héten, október 24-én a politikai vitanapon nem lesz interpellációs időszak. Az Országgyűlés hétfőn dönt a pedagógusok kötelező óraszámának visszaállításáról szóló népi kezdeményezésről.
Ma délelőtt kezdődik Budapesten a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) kétnapos, tisztújító közgyűlése. Az első nap Eötvös Pál elnök beszámolójával veszi kezdetét, ahogy ekkor hangzik el az elnökség, a választmány, az ellenőrző bizottság, valamint az etikai és az érdekvédelmi bizottság beszámolója is.