EU

Eredmények megjelenítése 2361-től 2380-ig 2489 találatból.

Az euróövezet gazdasági növekedése 2,5%-osra lassult

EU - 2007-09-04

Az euróövezetben a GDP második negyedévben 0,3 százalékkal volt nagyobb, mint az első negyedévben, és 2,5 százalékkal haladta meg a tavalyi második negyedévit, közölték az EU statisztikai hivatalában kedden második becslésként, megerősítve az augusztus 14-én közölt első becslést. Az első negyedévben 0,7 százalékos negyedévi és 3,2 százalékos éves GDP-növekedést mértek.

Uniós támogatás az árvízkárok enyhítésére

EU - 2007-09-03

A tavaszi árvízkárok enyhítésére több mint 15 millió eurós, közel 4 milliárd forintnak megfelelő uniós támogatásról szóló megállapodást írt alá a Magyar Köztársaság képviseletében Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter hétfőn Budapesten

Csaknem teljesen feloldotta az EU a brit húsimport-tilalmat

EU - 2007-08-24

Jelentősen enyhítette az Európai Unió a brit élőállat, hús és tej behozatali tilalmát, miután az állategészségügyi szakemberek szerint a szigetországban sikerült ellenőrzés alá vonni a száj- és körömfájás járványt - jelentette be az Európai Bizottság egyik szóvivője. Délkelet-Angliában augusztus 3-án ütötte fel fejét a kór, és ennek nyomán az EU augusztus 25-ig érvényes behozatali tilalmat rendelt el.

Az EU a hitelminősítő intézetek vizsgálatát tervezi a "válság" miatt

EU - 2007-08-16

Az Európai Bizottság minden bizonnyal meg fogja vizsgálni a nemzetközi hitelminősítő intézetek tevékenységét, mert az intézetek "lassan reagáltak" a nem elsőrendű amerikai jelzálogkölcsön-adósok fizetési nehézségeire, a "nem elsőrendű válságra" (subprime crisis), amely már világméretű bonyodalmakat okoz a tőkepiacokon.

A magyar szőlő és bortermelők módosítanák az unió borpiaci reformját

EU - 2007-08-09

A szőlő és borágazat legfontosabb feladata most, hogy elérje az európai borpiaci reform módosítását - mondta Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára a XV. Jubileumi Balatonlellei Borhét szőlőtermesztési és borászati tanácskozásán, Balatonlellén.

Az Európai Parlament egyik alelnöke beperelte az Európa Tanács CIA-ügyi jelentéstevőjét

EU - 2007-07-31

Az Európai Parlament egyik alelnöke, Marek Siwiec lengyel szocialista EP-képviselő beperelte Dick Marty svájci szenátort, aki egy másik nemzetközi szervezet, az Európa Tanács megbízásából az elmúlt két évben a CIA titkos akcióival, állítólagos európai börtöneivel foglalkozott, s jelentésében Siwiecet is bírálta.

Jóváhagyták az EU-kormányfők Ciprus és Málta euróövezetbe lépését

EU - 2007-06-22

15 tagúra bővül januártól az Európai Unió közös pénzét használó országok köre, miután a tagországok állam- és kormányfői csütörtök este jóváhagyták Ciprus és Málta csatlakozását az eddigi 13 euróövezeti tag mellé. Brüsszeli találkozójukon az uniós államok vezetői szentesítették a pénzügyminisztereknek az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank értékelése nyomán hozott előzetes, pozitív döntését.

Petíció a Babes-Bolyai Tudományegyetem ügyében

EU - 2007-06-15

Erdélyi értelmiségiek és több civil szervezet az Európai Parlament Petíciós Bizottságához fordult a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) kialakult helyzet rendezését követelve. A beadványt Kányádi Sándor költő, a tizenhét erdélyi magyar akadémikus közül tizenöt, a BBTE több oktatója, valamint a magyar feliratok kihelyezése miatt menesztett két volt oktatója írta alá.

MSZP: még olcsóbb lehet a roaming

EU - 2007-05-25

Olcsóbban is nyújthatják a mobiltelefonok külföldi használatának, azaz a roamingnak a díját a szolgáltatók, mint ahogy azt az európai uniós rendelettervezet tartalmazza - közölte Herczog Edit szocialista európai parlamenti (EP) képviselő pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón

Brüsszelben ülésezik a Fidesz elnöksége

EU - 2007-05-01

Brüsszelben tartja kihelyezett elnökségi ülését a Fidesz elnöksége keddtől csütörtökig ; a párt vezető testülete az Európai Néppárt frakcióelnöksége és európai parlamenti frakcióvezetője meghívására látogat az EU központjába.

Nem kell majd munkavállalási engedély Hollandiában

EU - 2007-04-30

Újabb régi európai uniós tagállam, Hollandia jelentette be, hogy május elsejétől a 2004-ben a közösségbe belépő tagállamok állampolgárai szabadon vállalhatnak munkát, a részletekről a május elsejét követő héten ad majd tájékoztatást Hollandia - értesült a Szociális és Munkaügyi Minisztériumban az MTI.

Jelentős kartellbírság több európai söripari cégnek

EU - 2007-04-18

Az Európai Bizottság tetemes bírságot szabott ki több európai söripari cégre, mert Hollandiában összehangolt akcióval emelték az árakat, és felosztották maguk között a piacot. A versenypolitikai EU-biztos figyelmeztetett: a jövőben a bizottság még szigorúbb lesz.

Hegyi Gyula a verespataki aranybánya-beruházásról nyilatkozott

EU - 2007-04-02

Az Európai Unió 2008-tól hatályba lépő bányászati irányelve megakadályozhatja a tervezett verespataki aranybánya-beruházást. Erről Hegyi Gyula, az Európai Parlament (EP) szocialista képviselője beszélt Budapesten sajtótájékoztatón.

Olyan Európát szeretnénk, amely a szociális biztonságot és igazságosságot össze tudja egyeztetni a versenyképességgel

EU - 2007-03-30

Az EU soros elnökségét képviselő budapesti német nagykövet kezdeményezésére az unió elődjét alapító Római Szerződés aláírásának 50. évfordulójáról nemzetközi konferencián emlékeztek meg az Olasz Kultúrintézetben.

Egyre élesebb viták folynak a jubileumi EU-csúcs után

EU - 2007-03-27

A német uniós elnökség legjobb szándéka és minden kompromisszumkészsége ellenére tekintélyes európai politikusok között egyre élesebb viták alakultak ki az elmúlt hétvégi, jubileumi csúcsértekezleten elfogadott Berlini Nyilatkozat értelmezését és a hogyan tovább kérdését illetően.

Már Kínából importál a legtöbbet az EU

EU - 2007-03-26

Az EU importjában a vezető helyet az Egyesült Államoktól tavaly átvette Kína, valamikor már az év közepe felé. Brüsszeli adatok szerint ugyanis az uniós államok kínai behozatala a múlt évben 21 százalékkal növekedett, miközben amerikai importja mindössze 8 százalékkal.

 Eredményesnek értékelte a berlini EU-csúcsot Gyurcsány Ferenc

EU - 2007-03-26

A magyar diplomácia szempontjából is eredményesnek minősítette az Európai Unió jubileumi csúcsértekezletét és az állam- és kormányfők által elfogadott Berlini Nyilatkozatot Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vasárnap a német fővárosban.

Magyarország lekötötte a Schengeni Alap forrásait

EU - 2007-03-25
Magyarország  szinte teljes egészében lekötötte a Schengeni Alapban az ország  rendelkezésére álló mintegy 40 milliárd forintot - derült ki Nemzeti  Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) Központi Pénzügyi és Szerződéskötő  Egysége (KPSZE) összesítéséből.    

Kovács László hadat üzent a benzinturizmusnak

EU - 2007-03-22

Véget vetne a benzinturizmusnak, s ezzel jelentősen csökkentené a környezeti ártalmakat az Európai Bizottság egyik most ismertetett javaslata, amely az üzemanyagra kirótt fogyasztási adót tekinti a helyzet kulcsának.

Glattfelder a kukorica-intervenció eltörléséréről

EU - 2007-03-20

Glattfelder Béla, magyar néppárti képviselő, a kukorica-intervenció európai parlamenti jelentéstevője üdvözölte, hogy a soros elnökség levette a kukorica-intervenciót az Agrárminiszterek Tanácsának napirendjéről.