Érdemes tárgyalni a rugalmas szolidaritás elképzeléséről, amelyet a visegrádi országcsoport (V4) mutatott be a pozsonyi EU-csúcson - mondta Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke csütörtökön Berlinben.
A német szociáldemokrata politikus elmondta: nyilvánvalóan Szlovákia és Csehország vetette fel a V4 csoport másik két államának, Lengyelországnak és Magyarországnak, hogy tárgyalni kell a menekültválságban segítségre szoruló uniós tagországok támogatásáról, és a menekültek befogadásáról azzal a feltétellel, hogy mindenki saját hatáskörben dönthet arról, hogy kit fogad be.
Magyarországon a nemzeti kisebbségek képviselői általánosságban kedvező helyzetről számoltak be, azonban számos probléma vár még megoldásra, a romákat például rendszerszintű diszkrimináció éri az élet minden területén - figyelmeztetett friss jelentésében az Európa Tanács (ET) kisebbségvédelmi keretegyezményének tanácsadó bizottsága.
A közel 50 oldalas értékelésben kiemelték, hogy a hatóságok erőfeszítései ellenére a magyar társadalomban még mindig jelen van egyfajta idegenellenes, intoleráns hozzáállás, különösképpen a romákkal szemben. Az utóbbi években több esetben is a származásuk miatt bántalmaztak romákat Magyarországon, egyes radikális pártok és mozgalmak továbbra is gyűlöletet keltenek a népcsoport tagjai ellen.
- Orbán Viktor magyar miniszterelnök elzárkózik a menekültválság közös, európai uniós megoldásától - mondta Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke egy csütörtöki német interjúban.
A német szociáldemokrata párt (SPD) politikusa a Spiegel Online hírportálon közölt interjúban elítélte Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter Magyarország uniós tagságának megvonásáról tett kijelentését, és hangsúlyozta: most a közösség összetartására kell összepontosítani, és nem "provokációkat kell egymás fejéhez vágni nap mint nap".
Azonban "azt is bírálom, hogy Orbán Viktor mindenből kivonja magát, például a menekültkérdés közös megoldásából" - tette hozzá.
Megjegyezte, hogy Orbán Viktor "nem ócsárolhatja uniós kollégáit, így nem viselkedünk egymással"
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerdai évértékelő beszédében bejelentette, hogy nem lesz kötelező betelepítési kvóta, és ezzel végleg elbukott a magyar kormány által erről a kérdésről kiírt október 2-i "álnépszavazás" - közölte Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) európai parlamenti (EP-) képviselője csütörtökön Strasbourgban.
- Brüsszelnek nem áll szándékában, hogy a nemzetállamokat maga alá gyűrje, de túl gyakran bomlik meg az egység a tagállamok között olyan területeken, ahol inkább közös erőfeszítésekre lenne szükség - figyelmeztetett az Európai Parlament plenáris ülésén elmondott évértékelő beszédében Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerdán Strasbourgban.
"Európa nem válik egységes állammá, nem is szabad, hogy egységes állammá váljon" - mondta Juncker, aki azt is leszögezte: "nem vagyunk nihilisták".
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) öttagú tanácsa kedden elutasította a fellebbezést abban az ügyben, amelyben a törvényszék első fokon elmarasztalta Magyarországot, mert megítélése szerint a magyar hatóságok 2011-ben nem vizsgáltak ki megfelelően egy feltehetően rasszista indíttatású fenyegetést. Ezzel az elmarasztaló ítélet jogerőre emelkedett.
- Ellentétes az európai uniós joggal az olyan tagállami szabályozás, amelynek értelmében automatikusan megtagadják a tartózkodási engedélyt az uniós állampolgárságú gyerekek felett kizárólagos felügyeletet gyakorló, unión kívüli állampolgárságú személyek számára pusztán amiatt, hogy büntetett előéletűek - döntött kedden az Európai Unió Bírósága.
Önvédelmi bevándorláspolitikát sürgetett Orbán Viktor azon a megbeszélésen, amelyet az Európai Tanács elnökével folytatott kedden Budapesten.
A magyar kormányfő az Országházban fogadta Donald Tuskot, akivel a pénteki pozsonyi EU-csúcs előkészítésén kívül elsősorban a migrációs válsághelyzetről tárgyalt.
Az Európai Unióban intézményi változásokra van szükség ahhoz, hogy sikeres legyen az a "kulturális ellenforradalom", amelyről a magyar és a lengyel vezetők beszéltek a múlt heti krynicai nemzetközi gazdasági fórumon - értékelte hétfőn a DoRzeczy című lengyel konzervatív hetilap.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormánypárt elnöke múlt keddi krynicai beszélgetése "beíródik a történelembe", mégpedig a magyar miniszterelnök szavainak köszönhetően, amelyek "megborzongtatták az európai baloldal képviselőit" - írja a DoRzeczy nyitó cikkében Pawel Lisicki, a lap főszerkesztője.
Az Európai Bizottság olyan tervezetet készül bemutatni novemberben, amelynek értelmében csak vízummal vagy előzetes elektronikus beutazási engedéllyel (ETIAS) léphetnének be harmadik országbeli állampolgárok az Európai Unió területére - olvasható az Euractiv brüsszeli hírportál friss összeállításában.
Éles kritikák miatt visszavonta a roamingdíjak eltörlésére tett hétfői javaslatát az Európai Bizottság - jelentette be brüsszeli sajtótájékoztatóján Alexander Winterstein, az Európai Bizottság helyettes szóvivője pénteken. Elmondta: Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az uniós polgárok véleményét meghallgatva arra utasította a bizottság illetékes munkacsoportját, hogy vonja vissza a szöveget, és kezdjen egy új javaslat kidolgozásába.
Az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága a Schenker Kft. és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közötti, a jövedékiadó-kötelezettségre vonatkozó vitában egyelőre a szállítmányozó cégnek adott ugyan igazat, ám a magyar bíróság feladatának nevezte további részletek tisztázását, amely akár a NAV álláspontját is bizonyíthatja.
Az Európai Tanács elnöke szerint Nagy-Britanniának minél előbb el kellene kezdenie a kilépés feltételeiről szóló tárgyalásokat az Európai Unióval. Donald Tusk, aki csütörtökön Londonban Theresa May brit miniszterelnökkel tárgyalt, a Downing Street tájékoztatása szerint úgy fogalmazott, hogy "a labda a brit térfélen van".
Az uniós állam- és kormányfők testületének vezetője kijelentette: a 27 EU-társállam most arra vár, hogy Nagy-Britannia mikor jelenti be a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyének aktiválását. Ez a cikkely szabályozza a kilépési folyamatot, és aktiválásának bejelentésével veszi kezdetét a szerződésben előirányzott kétévi tárgyalássorozat.
Szeptember elejétől megkezdődött az első, 0 százalékos kamat mellett elérhető uniós hitel folyósítása, már több mint 18 milliárd forint összegű hitelkérelmet rögzítettek - közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) kedden.
A Mikro, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése elnevezésű hitelprogramban meghirdetett 44 milliárd forintot elsősorban beruházásokra, termelőeszközök és forgóeszközök beszerzésére lehet felhasználni. A hitelt akár 15 éves futamidővel, egyszerűsített bírálati eljárással lehet igénybe venni minimum 1 millió, legfeljebb 600 millió forint összegben, legalább 10 százalékos saját forrás mellett.
Az uniós tagállamok 159,5 milliárd euró (nagyjából 49,4 ezer milliárd forint) áfabevételtől estek el 2014-ben, a várt bevételek és a ténylegesen beszedett összeg közötti különbség még mindig "elfogadhatatlanul magas" - figyelmeztetett kedden az Európai Bizottság.
A 2014-es áfahiány 2,5 milliárd euróval kisebb, mint az egy évvel korábbi, az egyes tagországok között viszont továbbra is hatalmas különbségek mutatkoznak. Az adatok 18 tagállam, köztük Magyarország esetében mutatnak javulást.
- A Visegrádi Négyek az Európai Unió leggyorsabban fejlődő csoportja, amely képes Európa jövőjét meghatározni - értékelte Beata Szydlo lengyel kormányfő kedden a lengyelországi Krynicában, azon a közös sajtóértekezleten, amelyet a visegrádi csoport és Ukrajna kormányfőinek egyeztetése után tartottak.
A Brexit-hatás lecsengését tükrözve javult szeptemberben a befektetői hangulat a Sentix felmérése szerint. Szeptemberben 5,6 pontra javult az augusztusi 4,2 pontról a Sentix gazdasági kutató intézet befektetői hangulatindexe.
Az index tényleges értéke felülmúlta az elemzői az átlagosan 5,0 pontot jelző elemzői várakozásokat.
A sorban egymást követő második növekedés azt mutatja, hogy a befektetők szinte már teljes mértékben feldolgozták a Brexit által okozott megrázkódtatást - fogalmaz a Sentix közleménye.
- Ahogy Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke mondta, bármi lesz is az október 2-ai népszavazás eredménye, az nem lesz kötelező az Európai Unióra nézve - mondta az Amnesty International (AI) Magyarország igazgatója az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
Jeney Orsolyát azért kérdezték, mert a jogvédő szervezet tájékoztató kampányt indított az október 2-ai népszavazással kapcsolatban. Az igazgató arra utalt, hogy az Európai Bizottsághoz intézett kérdésre adott augusztusi írásbeli válaszában Jean-Claude Juncker azt írta: a bármely tagállamban tartott, európai parlamenti, tanácsi vagy bizottsági kezdeményezésekről vagy határozatokról szóló népszavazás eredménye nem kötelező érvényű az uniós intézményekre nézve, és nem érintheti az adott tagállam uniós jog szerinti kötelezettségeit.
Theresa May brit miniszterelnök szerint "lesznek nehéz időszakok" abban a folyamatban, amely elvezet majd Nagy-Britannia kiválásához az Európai Unióból, de ő derűlátóan ítéli meg a hosszabb távú kilátásokat.
May a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorának adott interjút, és részletesen kitért a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok helyzetére is.
Az uniós szabályok értelmében tiltott állami támogatásnak minősülnek az adókedvezmények, amelyeket Írország nyújtott az Apple-nek 2003 és 2014 között, az amerikai informatikai óriáscégnek ezért mintegy 13 milliárd eurót (körülbelül 4 ezer milliárd forintot) kell visszafizetnie az ír államnak - döntött kedden az Európai Bizottság (EB).