Fontos

Eredmények megjelenítése 1981-től 2000-ig 3053 találatból.

Bezárná a társasági adózás kiskapuit az Európai Bizottság

Fontos - 2013-11-25

Az anya- és leányvállalatok adózási szabályait meghatározó irányelv módosításával zárná be a társasági adóztatás uniós rendszerében lévő kiskapukat az Európai Bizottság - közölte hétfőn Algirdas Semeta adóügyekért felelős uniós biztos.

Rendkívüli ÁSZ-vizsgálatot és Horváth András meghallgatását kezdeményezi a PM

Fontos - 2013-11-21

A PM-es Scheiring Gábor rendkívüli számvevőszéki vizsgálatot kezdeményez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kiemelt adózók igazgatóságán az adóhatóságot ért vádak miatt. A független képviselő - mint azt csütörtöki blogbejegyzésében tudatta - javasolja a parlament költségvetési bizottsága rendkívüli ülésének összehívását is, hogy meghallgassák Horváth András volt adóellenőrt, a NAV elnökét, a kiemelt adózók igazgatóságának vezetőjét, Varga Mihály jelenlegi és Matolcsy György volt nemzetgazdasági minisztereket, valamint Rogán Antalt, a Fidesz frakcióvezetőjét, akinek két éve már írt az ügyről Horváth András.

Bírák nyugdíjazása - Hivatalosan is lezárult az uniós eljárás

Fontos - 2013-11-20

Az Európai Bizottság szerdai döntésével hivatalosan is megszüntette a Magyarország ellen 2012 januárjában, a bírák kényszernyugdíjazása miatt indított kötelezettségszegési eljárást - derül ki a bizottság által közzétett közleményből.

  "A bizottság elégedett, hogy Magyarország összhangba hozta a jogszabályt az uniós joggal. A bizottság szorosan figyelemmel kísérte az új törvényi szabályozás megfelelő gyakorlati megvalósítását" - írja kommünikéjében a brüsszeli testület.

Még öt évig korlátoznák a románok és a bolgárok bevándorlását a brit konzervatívok

Fontos - 2013-11-19

A román és a bolgár munkavállalók nagy-britanniai letelepülését korlátozó, januárban lejáró átmeneti intézkedések további ötévi meghosszabbítását kezdeményezte a kormányzó brit Konzervatív Párt több képviselője.

  Az indítvány, amelynek bizottsági tárgyalása kedden kezdődött, néhány héten belül az alsóház elé kerülhet szavazásra.

Több százmilliós adóhiány egy neves plasztikai sebésznél

Fontos - 2013-11-18

- Egy országosan ismert plasztikai sebésznél tartott házkutatást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), mert a gyanú szerint több százmilliós nagyságrendben titkolta el bevételeit. Az orvos a tetemes adóhiány megfizetése mellett büntetőjogi következményekre is számíthat - közölte az adóhatóság.

MTA TTK - Keserű György Miklós: világszínvonalú kutatóközpont jött létre

Fontos - 2013-11-15

A magyar tudomány történetében először dolgozhat együtt több mint félezer kutató egy közös, világszínvonalú épületben - mondta el a Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Kutatóközpontjának pénteki megnyitóján Budapesten az intézmény főigazgatója.

Ferenc pápa korrupcióellenes intézkedései miatt az olasz maffia célpontja

Fontos - 2013-11-14

Nagyhatalmú olasz maffiacsaládok célkeresztjébe került Ferenc pápa a korrupcióellenes intézkedései miatt - közölte csütörtökön a The Guardian című brit lap egy, az Il Fatto Quotidiano című olasz napilapnak nyilatkozó olasz ügyészre hivatkozva.

A TASZ közérdekű adatigénylést nyújtott be a NAV átvilágításával kapcsolatban

Fontos - 2013-11-13
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) közérdekű adatigénylést nyújtott be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kétnapos átvilágításának részleteit illetően.   Az adatigénylés előzménye, hogy Horváth András, a NAV munkatársa - aki benyújtotta lemondását - egy pénteki sajtótájékoztatón arról beszélt: nagyobb hazai cégek és multik évente több mint ezermilliárd forint értékben csalnak adót, amihez kormányzati körök támogatásával az adóhatóság is asszisztál.

Újabb milliárdok telephely-fejlesztésre az Észak-alföldi régióban

Fontos - 2013-11-12

Az Észak-alföldi régióban újabb 73 telephely kap közel 4,8 milliárd forint támogatást, ezzel már összesen 421 vállalkozás jut 23 milliárd forint értékű uniós forráshoz - közölte Mező Ferenc, az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség (ÉARFÜ) igazgatója kedden.

Stabilitás: 8,2 százalékkal nőtt az önkéntes nyugdíjpénztárak vagyona

Fontos - 2013-11-11
- A Stabilitás Pénztárszövetséghez tartozó önkéntes nyugdíjpénztárak vagyona 880,5 milliárd forint volt az idei harmadik negyedév végén, ez éves összevetésben 8,2 százalékos növekedést jelent, az előző negyedév végi összvagyont pedig 1,6 százalékkal haladja meg -

MNB-szemle: érdemes lehet az adósságszabály néhány elemét megreformálni

Fontos - 2013-11-08

A gazdaság normális, ciklikus ingadozását feltételezve az adósságszabály követése egyes időszakokban prociklikus, vagyis a gazdaság kilengését enyhén erősítő fiskális (költségvetési) politikát eredményezhet, ezért érdemes lehet a szabály néhány elemét megreformálni  - vélik az októberben megjelent MNB-szemlében ezzel  a témával foglalkozó tanulmányok szerzői.

Obama elnök Colleen Bellt jelölte budapesti amerikai nagykövetnek

Fontos - 2013-11-07

Barack Obama amerikai elnök Colleen Bradley Bell televíziós producert, környezeti, művészeti és szociális ügyek támogatóját, újraválasztási kampányának adománygyűjtőjét jelölte az Egyesült Államok magyarországi nagykövetének - közölte helyi idő szerint szerda este a Fehér Ház.

 Colleen Bell a hivatalos közlemény szerint 2012 óta a Bell-Phillip Television Productions Inc. producere, korábban a cég különleges projektjeinek igazgatója, társproducere és forgatókönyv-felügyelője volt.

Börtönbüntetést szabott ki a Debreceni Ítélőtábla egy társát megkéselő iskolásra

Fontos - 2013-11-06

- Jogerősen két év nyolc hónap, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélt a Debreceni Ítélőtábla szerdán egy fiút, aki 2011 novemberében egy tiszaújvárosi szakközépiskolában megkéselte iskolatársát - A bíróság helybenhagyta az első fokon eljáró Miskolci Törvényszék áprilisi ítéletét, és a fiút emberölés kísérlete miatt ítélte el.

 Titkos adatgyűjtés - Kocsis: Orbán Viktor konzultációra hívta a parlamenti frakciók vezetőit

Fontos - 2013-11-05

Orbán Viktor miniszterelnök az amerikai lehallgatási botránnyal kapcsolatban levélben konzultációra hívta a parlamenti frakciók vezetőit - jelentette be Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának keddi ülése után tartott rendkívüli sajtótájékoztatóján.

Brüsszel visszaszorítaná a műanyagzacskók használatát

Fontos - 2013-11-04

Környezetszennyező hatásuk miatt minden eszközt bevethetővé tenne az Európai Bizottság a tagállamok számára a műanyagzacskók használatának visszaszorítása érdekében - közölte hétfőn a brüsszeli testület. A bizottság a csomagolásról szóló uniós irányelv módosítását javasolja annak érdekében, hogy minimálisra legyen csökkenthető az 50 mikronnál vékonyabb anyagból készült zacskók alkalmazása, ezeket a vékony szatyrokat ugyanis az átlagosnál kevesebbszer használják újra, többnyire a szemétben végzik.

Segíti a felelős állattartást egy új okostelefon alkalmazás

Fontos - 2013-11-03

Az utcán kóborló ebek és gazdáik egymásra találását, valamint a kóbor kutyák gazdákhoz kerülését segíti a Vigyél Haza nevű, okostelefonokra letölthető applikáció, amelyhez a nyár vége óta már több mint 5000 felhasználó és 16 állatvédő szervezet csatlakozott.

Titkos adatgyűjtés - Magyarország magyarázatot vár az Egyesült Államoktól

Fontos - 2013-10-30

 A lehallgató-átjátszó állomásokról szóló hírekkel kapcsolatban Magyarország elvárja, hogy az Egyesült Államok mihamarább tisztázza a helyzetet, és adjon magyarázatot a történtekre - közölte a Külügyminisztérium szerdán.

 A külügyi tárca közleményében arra reagált, hogy a WikiLeaks az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) lehallgató-átjátszó központjainak helyszínét tartalmazó illusztrációs anyagot tett közzé, és az egyik térképen Budapest is szerepel.

Rendkívüli közgyűlést akar 26 súlyemelőklub

Fontos - 2013-10-29

- Rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezte kedden 26 hazai súlyemelő-egyesület elsődlegesen azzal a céllal, hogy visszahívják tisztéből a Magyar Súlyemelő Szövetség (MSSZ) elnökét és az elnökséget, illetve új elnököt és vezetést válasszanak.

Székelyek menete - Autonómiát követeltek Székelyföldnek a demonstráció szónokai

Fontos - 2013-10-27

Autonómiát követeltek Székelyföldnek és az összefogás erejét hangsúlyozták az erdélyi magyar politikai szervezetek vezetői vasárnap, akik - különböző helyszíneken - részt vettek a Székelyek nagy menetelésén.

Gyorsult a brit gazdaság növekedése

Fontos - 2013-10-25

Gyorsult a brit gazdaság növekedési üteme az idei harmadik negyedévben, ám teljesítménye még mindig nem érte el a pénzügyi válság előtti csúcsot - közölte pénteken a brit statisztikai hivatal (ONS).