Fontos

Eredmények megjelenítése 1941-től 1960-ig 3053 találatból.

Paksi erőmű – PM: a kormányoldal el akarja zárni a nyilvánosság elől az információkat

Fontos - 2014-02-04

A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint a kormányoldal következetesen megpróbálja elzárni a nyilvánosság elől a paksi atomerőmű-bővítésről szóló információkat – mondta keddi budapesti sajtótájékoztatóján Jávor Benedek.

  A PM társelnöke úgy fogalmazott, hogy ez ellen tett erőfeszítéseik újra és újra a kormánypártok ellenállásába ütköznek.

OGY - Paksi erőmű - Benyújtotta a bővítést tartalmazó törvényjavaslatot a kormány

Fontos - 2014-01-31

- A kormány nevében Varga Mihály pénteken délután benyújtotta az Országgyűlésnek a paksi erőmű bővítését is tartalmazó törvényjavaslatot.

Pénztárgépek - NAV: leadható az új megrendelés, de a követelés engedményezésére még nincs lehetőség

Fontos - 2014-01-30

- Új online pénztárgépet ugyan már rendelhetnek az Alt Cash és Japán Cash ügyfelei adóhatóság honlapján, de az ügyfélkapun keresztül követelésüket egyelőre nem tudják az államra engedményezni, azt utólag tehetik meg - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.

Pénztárgépek - NGM: a kormány átvállalja az Alt Cash, és Japán Cash károsultjainak követelését

Fontos - 2014-01-29

- A kormány a pénztárgép-cserére kötelezett vállalkozók érdekében átvállalja az Alt Cash és a Japán Cash károsultjainak előleg befizetését, és jogi úton lép fel a cégekkel szemben - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán.Az önhibájukon kívül bajba jutott vállalkozóknak a minisztérium azt javasolja, hogy a lehető legrövidebb időn belül rendeljenek másik - engedéllyel rendelkező - pénztárgépet a NAV honlapján.

Ukrajnai tüntetések - Moszkvában kedvezőtlennek tartják Azarov távozását

Fontos - 2014-01-28

- Kedvezőtlennek ítélte meg Mikola Azarov ukrán kormányfő távozását kedden az orosz törvényhozás felsőházának több befolyásos politikusa, akik Moszkvában elsőként reagáltak a szomszédos országban történt eseményekre.

Az ukrán miniszterelnök önkéntes lemondása, "egy ilyen szakember elvesztése mínusz Ukrajna számára" - vélekedett Andrej Klimov, a Szövetségi Tanács külügyi bizottságának alelnöke. A politikus logikusnak nevezte Azarov döntését, miután Viktor Janukovics ukrán államfő kinyilvánította, hogy a miniszterelnöki posztra kész mást kinevezni.

Nyílt levélben mondott le állami kitüntetéséről Randolph L. Braham

Fontos - 2014-01-26

Nyílt levélben kérte neve eltávolítását a Holokauszt Emlékközpont Téka és Információs Központjáról Randolph L. Braham holokausztkutató vasárnap, valamint jelezte, hogy a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét is visszaküldi.

GKI: januárban tovább javultak a fogyasztói várakozások

Fontos - 2014-01-24

- Januárban folytatódott a GKI-Erste konjunktúra-index szezonális hatásoktól megtisztított értékének immár több mint egy éve tartó, dinamikus emelkedése, a fogyasztói várakozások az év első hónapjában is jelentősen, immár nyolc éve nem látott szintre emelkedtek.

Ombudsmanhoz fordul az Eötvös Károly Intézet és a Helsinki Bizottság

Fontos - 2014-01-21

Alkotmányellenesnek tartja az előzetes letartóztatás felső időkorlátját eltörlő jogszabályt, ezért az alapvető jogok biztosához fordul az Eötvös Károly Intézet és a Helsinki Bizottság.

 Az Eötvös Károly Intézet keddi  közleménye szerint a két szervezet beadványában azt kéri Székely László ombudsmantól, hogy vigye az Alkotmánybíróság elé az ügyet, és kezdeményezze a tavaly novemberben elfogadott törvény megsemmisítését.

A kormány a vállalkozásokra szeretné építeni a gazdasági növekedést

Fontos - 2014-01-20

A kormány stratégiai partnernek tekinti a hazai kis- és közepes vállalkozásokat (kkv), és rájuk kívánja építeni a foglalkoztatás bővítését és a gazdaság felpörgetését - mondta Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásért felelős államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

A Külügyminisztérium óvatosságra inti a Belgiumban munkát vállalni kívánókat

Fontos - 2014-01-17

A Külügyminisztérium konzuli szolgálata óvatosságra inti azokat a magyar állampolgárokat, akik Belgiumban szeretnének munkát vállalni, ugyanis az elmúlt hónapokban több panaszbejelentés is érkezett egy belgiumi munkalehetőségeket közvetítő cég ellen.

Hortobágyi veszélyes hulladék - A tároló felszámolását szorgalmazza Illés Zoltán

Fontos - 2014-01-15

A hortobágyi veszélyeshulladék-tárló teljes felszámolása érdekében 350 millió forintos pénzügyi alap elkülönítését kezdeményezi a kormánynál a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) környezetgazdálkodásért felelős államtitkára.Illés Zoltán ezt szerdán jelentette be Balmazújváros-Lászlóházán, miután megtekintette azt a tárolót, ahol kétezer tonna veszélyes hulladékot tárolnak, és az elmúlt hetekben - fémtolvajok behatolása nyomán - áldatlan állapotok alakultak ki.

Uniós munkavállalás - Schulz üzenete Londonnak: "nem tárgyalható újra a szabad mozgás alapelve"

Fontos - 2014-01-13

Nem lehet újratárgyalni az Európai Unión belüli szabad munkaerő-áramlás alapelvét - közölte a brit kormány által megfogalmazott módosítási igényekre reagálva az Európai Parlament elnöke.

 

    Martin Schulz a The Observer című vezető baloldali vasárnapi brit lapnak kijelentette: az unión belüli szabad mozgás elvének érvényesítése az EU egyik legnagyobb sikere.

A Greenpeace mintákat vett a hajdú-bihari veszélyeshulladék-tároló telepen

Fontos - 2014-01-10

A Greenpeace vegyi szakértője és aktivistái csütörtökön mintákat vettek a hajdú-bihari veszélyes hulladékot tároló telepen. A környezetvédő szervezet szerint az őrizetlen, romos telepről kijuthatnak a szennyező anyagok, ezért azonnali kármentesítésre szólította fel a hatóságot.

Milliárdos áfacsalással gyanúsítanak egy bűnszervezetet Észak-Alföldön

Fontos - 2014-01-08
Egymilliárd forintot meghaladó áfahiányt halmozott fel egy tejjel üzletelő, körbeszámlázó bűnszervezet, amelynek négy tagját decemberben elfogták a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói

Devizahitelek - Ab: még bizonytalan a döntés időpontja

Fontos - 2014-01-02

Még bizonytalan, hogy mikor születik döntés a kormány devizahitelekkel kapcsolatos alaptörvény-értelmezésre irányuló indítványáról - közölte Bitskey Botond, az Alkotmánybíróság (Ab) főtitkára csütörtökön az MTI érdeklődésére azzal összefüggésben, hogy a Figyelő című hetilap szerint a döntés napokon belül megszülethet.

Ferenc pápa igazságot, békét és hitet sürgetett a világban az újévi szentmisén

Fontos - 2014-01-01

Az egyház küldetéséről beszélt Ferenc pápa szerdán, az év első szentmiséjén a római Szent Péter-bazilikában.

  Szűz Mária istenanyaságának ünnepén a katolikus egyházfő Jézus és "mindannyiunk édesanyjának" oltalmába ajánlotta a világot, amely - ahogy a pápa homíliájában fogalmazott - mindenekelőtt "igazságra, békére és Istenre éhezik és szomjazik".

Jogszabályváltozások - Új büntetőjogszabályok január 1-jétől, szigorúbban büntetik a bundázást

Fontos - 2013-12-30

- Új büntetőjogszabályok lépnek hatályba január 1-jétől, köztük a sporteredmény tiltott befolyásolása, továbbá, hogy lakásmaffiás ügyben a sértett kérheti a korábban általa lakott ingatlan átadását, a szakértőknek pedig 90 napjuk van a szakvélemény elkészítésére büntetőeljárásban. Egy másik új törvényi rendelkezés szerint az erkölcsi bizonyítványban rögzíteni kell, ha valaki gyermekek sérelmére követett el bűncselekményt.

 Északi vadlibák telelnek Debrecen közelében

Fontos - 2013-12-29
Egy csapat nagy lilik (Anser albifrons) Debrecen határában a Látóképi horgásztó közelében 2013. december 29-én.

Pénztárgépek - NAV: folytatódik a pénztárgépek ellenőrzése

Fontos - 2013-12-23

A gazdálkodók döntő többsége megrendelte az online adatkapcsolatra képes pénztárgépet - derült ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) több tízezer adózót érintő ellenőrzése, illetve adategyeztetése után. A NAV közleménye szerint a revizorok elenyésző számú mulasztási bírságot szabtak ki, sok esetben csak tájékoztatásra volt szükség, az üzembe helyezett új típusú pénztárgépek száma pedig már meghaladta a tízezret.

Tankönyvek - A tankönyves vállalkozók azt kérik az államfőtől, hogy ne írja alá a tankönyvtörvényt

Fontos - 2013-12-21

Levélben kérte a Tankönyves Vállalkozók Országos Testülete (TVOT) Áder János köztársasági elnöktől, hogy ne írja alá a kedden elfogadott tankönyvtörvényt. Közleményükben azt írták: arra kérték az államfőt, hogy a következő tanév biztonságos tankönyvellátása érdekében küldje vissza megfontolásra az Országgyűlésnek a törvényjavaslatot, amellyel kapcsolatosan szerintük számos aggály merült fel.