- Ez a hely Magyarország legnagyobb temetője - mondta Áder János köztársasági elnök az auschwitzi munka- és megsemmisítő táborról az ott tartott Nemzetközi Élet Menete megemlékezésen, hétfőn.
Az államfő a lengyelországi eseményen arra emlékeztette a jelenlévőket: mintegy félmillió honfitársa lelte itt halálát.
- Hétfőtől nem kell vízum azoknak a moldovai állampolgároknak, akik biometrikus útlevél birtokában három hónapnál rövidebb időre szeretnének beutazni a schengeni övezetbe - erősítette meg vasárnap az Európai Bizottság.
A Keleti Partnerségben részt vevő országok közül Moldova az első ország, amellyel szemben az Európai Unió eltörli a vízumkényszert. Az erről szóló rendeletet márciusban fogadta el a tagállamok szakminisztereit tömörítő tanács.
Vasárnap délután tartják az Élet menetét Budapesten, előtte délelőtt pedig konferenciát rendeznek a holokauszt történetéről és "az Európában és Magyarországon növekvő antiszemitizmusról" - közölte az Élet Menete Alapítvány.
A negyedik legmelegebb márciust mérték a világon a feljegyzések kezdete, 1880 óta - közölte az amerikai Nemzeti Óceáni és Légköri Hivatal (NOAA).
Idén márciusban a szárazföld fölött és az óceánok felszínén 0,71 Celsius-fokkal volt magasabb a globális átlaghőmérséklet a 20. századi 12,3 Celsius-fokos átlagnál. A szárazföld fölötti hőmérséklet 1,33 Celsius-fokkal, a tengerek felszínén mért hőmérséklet 0,48 Celsius-fokkal volt magasabb a 20. század átlagánál.
Olaszországnak szerdától nincs több pénze az Afrika és Európa között az illegális bevándorlást felügyelő Mare Nostrum humanitárius-katonai misszióra, amelynek havonta 9 millió euró a költsége.
Az olasz fegyveres erők Mare Nostrum (Mi Tengerünk) elnevezésű misszióját tavaly október 18-án indította az akkor még Enrico Letta vezette olasz kormány.
Három korábban indított kötelezettségszegési eljárást is új szakaszba léptet Magyarországgal szemben az Európai Bizottság - közölte szerdán a brüsszeli testület.
- Elfogadta kedden az Európai Parlament azt az uniós rendeletet, amelynek célja a szélessávú internetes hálózatok kiépítési költségeinek csökkentése.
Herczog Edit, a magyar szocialisták EP-képviselője, a téma felelőse az Európai Parlamentben a szavazást követően közölte: a célja az, hogy 2020-ra minden európai háztartásba eljusson a másodpercenként 30 megabites (Mbps) sávszélességű internet lehetősége, és a háztartások minimum fele ennél több mint háromszor gyorsabb internethez is hozzáférhessen.
- A jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes szerint a biogazdálkodás eredményeként évtizedek alatt kialakult környezeti érték méltó az alkotmányos védelemre.
Szabó Marcel azok után közölte ezt hétfőn az MTI-vel, hogy a Fejér megyei Kishantoson az állami földpályázaton nyertes új bérlők szombat reggel elkezdték beszántani a korábbi - földpályázatokon vesztes - bérlő, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Kft. által ősszel és tavasszal elvetett növényeket.
- A több mint öt éve érvényes 0,5 százalékos történelmi mélyponton hagyta alapkamatát csütörtöki kamatdöntő ülésén a Bank of England (BoE) monetáris tanácsa.
A brit jegybank nem módosította a gazdaságélénkítő célú likviditásinjekció, vagyis a mennyiségi enyhítés eddigi 375 milliárd fontos (több mint 140 ezer milliárd forintos) keretösszegét sem.
Az Európai Unió Bírósága kedden kihirdetett ítéletében érvénytelenítette az adatok megőrzéséről szóló uniós irányelvet, arra hivatkozva, hogy a jogszabály széles körű és különösen súlyos beavatkozást jelent a magánélet tiszteletben tartásához és a személyes adatok védelméhez fűződő alapjogba, és e beavatkozás nem korlátozódik a szigorúan szükséges mértékre.
- A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint a választópolgárok 61,2 százaléka jelent meg este 7 óráig az országgyűlési választáson.
A 2010. évi országgyűlési választások első fordulójában este 7 óráig a megjelentek aránya 64,38 százalék volt.
Szombaton kezdődik az európai parlamenti (EP-) választás kampánya, az EP-ben Magyarországnak jutó 21 képviselői helyért eddig 33 párt jelezte indulási szándékát a Nemzeti Választási Bizottságnál. Áder János köztársasági elnök március 8-án írta ki a magyarországi európai parlamenti választást május 25-ére, a kampány a törvény szerint ötven nappal korábban kezdődik. A nyilvántartásba vett pártok hétfőtől már kikérhetik az ajánlásgyűjtő íveket, és már az ajánlások gyűjtését is megkezdhetik.
Az ötpárti ellenzéki szövetség szerint választási csalás gyanúját veti fel, hogy több billegő választókerületben is nőtt a szavazópolgárok száma az elmúlt két hónapban.
Erősödött kissé a forint délelőtt, a szuverén adósbesorolás javításának azonban csak átmeneti hatása volt az árfolyamokra. Az eurót 310,34 forinton jegyezték a kora reggeli 310,72 forint után.
Az euró árfolyama átmenetileg 310 forint alá esett, miután a Standard & Poor′s hitelminősítő az eddigi negatívról stabilra javította Magyarország hosszú futamidejű államadós-besorolásának kilátását. Negyed óra elteltével azonban a jegyzés visszatért az eredeti, 310,30 forint körüli szintre.
Az Európai Unió tagállamai közül Németországban a legmagasabb, 65 százalék a komposztált és újrahasznosított hulladék aránya - derült ki az Eurostat friss adatösszesítéséből.
A rangsorban a második Ausztria, ahol a 2012-ben megtermelt szemét 59 százalékát komposztálták vagy újrahasznosították. A további sorrend Belgium (57 százalék), Hollandia (50 százalék) és Svédország (48 százalék).
Márciusban a vártnál nagyobb mértékben csökkent a német beszerzésimenedzser-index (BMI), lassult a feldolgozóipari és szolgáltatási ágazatok teljesítményének növekedési üteme - közölte a londoni Markit Economics gazdaságkutató intézet.
A párbeszédet csak őszintén és erős belső meggyőződéssel lehet elkezdeni és folytatni - mondta Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke csütörtökön, Tihanyban.
- Ukrajna területi integritását, függetlenségét és szuverenitását tiszteletben kell tartani - jelentette ki kedden közös közleményében Herman Van Rompuy, az Európai Tanács és José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke.
- Ha Skócia a függetlenségre voksol a szeptemberi népszavazáson, búcsút mondhat a fontnak - közölte vasárnap a brit pénzügyminiszter.
George Osborne a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában kijelentette: a skót nép döntésén múlik, hogy Skócia elszakad-e az Egyesült Királyságtól, de a skót választóknak "a tények tudatában kell részt venniük a népszavazáson".