- A Budapest III. kerületben élő kisnyugdíjasoknak és rászoruló családoknak kedvezményes vásárlásra jogosító kenyérbérletet bocsát ki október elsejétől a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Az egyenként tíz kilogramm kenyér kedvezményes megvásárlására jogosító bérleteket Óbuda-Békásmegyer önkormányzata a szociális intézményein keresztül juttatja el a rászorulóknak
Újabb 140 millió euró értékű intézkedéscsomagot állított össze az Európai Unió azoknak a nyugat-afrikai országoknak, amelyek az Ebola-járvány ellen küzdenek - tudatta pénteken az Európai Bizottság.
A bíróknak bizonyos ügyekben félre kell tennie a jogászkodást, fel kell ismernie a korlátait, tudnia kell, hogy mikor kell nagyobb szerepet kapnia az emberségnek, a jóérzésnek, az egymás iránti tiszteletnek és megbecsülésnek - jelentette ki Handó Tünde csütörtökön Keszthelyen, a mediációról rendezett nemzetközi konferencián.
Hosszú Katinka újabb világcsúcsot ért el az úszók dubaji rövidpályás világkupaversenyén, ezúttal 100 méter vegyesen faragott a saját korábbi rekordjából.
A viadal honlapja szerint a magyar versenyző a délelőtti előfutamban 56.86 másodperc alatt teljesítette a távot, s ezzel megjavította a múlt csütörtökön, Dohában elért 57.25 másodperces rekordját.
A NATO az ukrajnai válságban követett orosz politika miatt kiépít öt állandó támaszpontot Kelet-Európában és létrehoz egy négyezer fős gyorsreagálású alakulatot, a döntést minderről a jövő heti csúcstalálkozón hozzák meg - írta a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi német lap.
Hamarosan megállapodhat a Royal Dutch Shell, a Total és az Eni olajvállalatok által alkotott konzorcium nigériai belföldi olajvállalatokkal, hogy eladnak a helyi olajcégeknek négy nigériai olajmezőt és egy szállítóvezetéket - értesült a Financial Times (FT) gazdasági napilap.
- A magyar agráriumban a tudásra van a legnagyobb igény, ezt bizonyította az idei Farmer Expo - mondta Vaszkó László kiállításigazgató a szerdai vásárzárás után . Tájékoztatása szerint minden korábbinál nagyobb érdeklődés övezte a szakmai fórumokat, a mangalicatartás kérdéseivel foglalkozó tanácskozásra például kétszer annyian voltak kíváncsiak, mint amennyi érdeklődőre számítottak.
Idén minden eddiginél korábban, már augusztus 19-én elérkezett a globális túlfogyasztás napja: 2014-ben alig több mint nyolc hónap alatt használta el a Föld lakossága azt az erőforrás-mennyiséget, amelynek egy évre kellett volna elegendőnek lennie ahhoz, hogy a bolygó a jelenlegi állapotában fennmaradhasson.
Hazai felnőtt juhászképző tanfolyamok indításáról írt alá megállapodást a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség három egyetem mezőgazdasági karával hétfőn a debreceni Farmer Expón.
A debreceni, a kaposvári és a szegedi egyetemeken összesen száz juhász kezdi meg a napi gazdálkodáshoz segítséget nyújtó három hónapos képzést szeptemberben - jelezte Hajduk Péter, az oktatást kezdeményező szövetség ügyvezetője hozzátéve, hogy további juhászok jelentkezését is várják a további tanfolyamokra.
Első ízben állítottak elő laboratóriumban működőképes háromdimenziós agyszövetet, amelyet két hónapon át sikerült életben tartani.
A bostoni Tufts Egyetem kutatóinak eredményei felgyorsíthatják az Alzheimer-kór és a demencia más formáinak gyógyítására alkalmas készítmények kifejlesztését, valamint elősegíthetik a legoptimálisabb módszerek kidolgozását a koponyasérülések kezelésére
- A szélsőséges, viharos időjárás miatt eddig csaknem 25 ezer kárbejelentés érkezett a biztosító társaságokhoz az elmúlt három hétben, a károk becsült értéke elérheti az 1,8 milliárd forintot - tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
Egy szegedi fiatalokból álló magyar fejlesztő csapat, a Tep nyerte el a Microsoft globális technológiai versenye, az Imagine Cup innovációs kategóriájának második helyezését, valamint a finn AppCampus különdíjat - közölte a Microsoft Magyarország.
Új magyar bioinformatikai eszköz, úgynevezett metagenomikai teleszkóp segít felderíteni az emberi fehérjék eddig ismeretlen működési formáit - mondta el Grolmusz Vince, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) matematikusa.
- Az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) mélységesen felháborodott rajta és elítéli azoknak a taxisoknak a magatartását, akik rendkívül rossz hírbe hozták az ágazat minden dolgozóját az elmúlt napokban okozott durva és erőszakos cselekményeikkel - írta a szövetség közleményében.
- Az Európai Unió állam- illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanácsnak nem sikerült konszenzusos megoldást találnia az Európai Unió fennmaradó csúcspozícióinak betöltésére, ezért a testület augusztus 30-án ismét rendkívüli találkozót tart Brüsszelben - jelentette be a szerda éjjeli tanácskozásokat követően az Európai Tanács elnöke.
A néppárti politikus, volt luxemburgi miniszterelnök kedden Strasbourgban az Európai Parlament (EP) ülésén szólt erről, amikor részletesen ismertette politikai és szakmai programját. Az EP-képviselők a nap folyamán szavaznak arról, hogy ő legyen-e a következő öt évre az Európai Bizottság elnöke.
A parlament igazságügyi bizottsága nem támogatja tíz vallási közösség bevett egyházként való elismerését, mert a testület szerint nem teljesítik az állami együttműködésre vonatkozó feltételeket.
Az Országgyűlésnek pénteken benyújtott határozati javaslat indoklásában az olvasható, hogy a parlamenti szakbizottsághoz májusban érkezett megkeresés a tíz vallási szervezettől.
Az imidacloprid nevű növényvédő szer okozza a közelmúlt jelentős madárpusztulását Európában holland kutatók szerint. A neonikotinoidok körébe tartozó, a mezőgazdaságban széles körben alkalmazott rovarirtó szer, melyet korábban a méhpusztulással is összefüggésbe hoztak, számos madárfaj - köztük fecskék, seregélyek és rigók - egyedszámának csökkenéséért felelős - írták a szakemberek a Nature című folyóiratban megjelent tanulmányukban.
Élesen bírálta az Európai Unió bevándorlási politikáját és határvédelmi intézkedéseit az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet szerdán közzétett jelentésében, azt állítva, hogy az uniós lépések "megakadályozzák a menekülteket abban, hogy Európában menedékre leljenek, valamint veszélybe sodorják életüket az egyre veszedelmesebbé váló utazások során".
A Magyar Közlöny keddi számában megjelent miniszterelnöki határozat értelmében a kormányfő - Lázár János javaslatára - Bács-Kiskun megyében Kovács Ernőt, Baranya megyében Horváth Zoltánt, Békés megyében Gajda Róbertet, Borsod-Abaúj-Zemplénben Demeter Ervint, Budapesten György Istvánt nevezte ki kormánymegbizottá.