Fontos

Eredmények megjelenítése 3001-től 3020-ig 3049 találatból.

Kérdőívet kell kitölteni a gázártámogatás megállapításához

Fontos - 2006-11-20

A lakosságnak kérdőívet, nyilatkozatot kell majd kitöltenie a gázártámogatás megállapításához, amelyet a jövedelmi viszonyok alapján, rászorultsági elv szerint határoznak meg - közölte Vidorné Szabó Györgyi szocialista képviselő budapesti sajtótájékoztatóján.

Gyurcsány: 2008-tól szufficites elsődleges államháztartási egyenleg

Fontos - 2006-11-18

Módosító javaslatot tervez a kormány, amely szerint 2008-tól csak olyan költségvetés terjeszthető be és fogadható el, amelyben az államháztartás elsődleges egyenlege szufficites - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Befektetői Tanács ülésén pénteken Budapesten.

Minden magyar régióban nőtt a munkanélküliség tavaly

Fontos - 2006-11-17

Mind a hét magyar régióban nőtt tavaly a munkanélküliségi arány az Európai Unió statisztikai hivatalának nyilvánosságra hozott adatai szerint, és figyelemreméltóan magas a 15-24 éves korosztályban mért aránynövekedés.

Pert indít a kormány az Európai Bíróságnál a kukorica intervenciós szabályozása miatt

Fontos - 2006-11-16

A kormány keresetet nyújt be az Európai Közösségek Elsőfokú Bíróságához a hazai gabonatermelőket hátrányosan érintő, november 1-jétől alkalmazandó európai uniós rendelet megsemmisítése érdekében.

Százezer kis- és középvállalkozás részesülhet uniós pénzből

Fontos - 2006-11-15

A fejlesztéspolitikai kormánybiztos szerint az Új Magyarország Fejlesztési Terv forrásaiból több mint százezer kis- és középvállalkozás részesülhet a következő kilenc évben. Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos ezt az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának zárt ülését követően mondta újságíróknak.

Orbán: a Fidesz népi, antikommunista és a keresztény értékeket védő párt

Fontos - 2006-11-14

Plebejus és antikommunista, a keresztény értékeket és a nemzeti ipart védő pártként jellemezte a Fideszt Orbán Viktor pártelnök a La Libre Belgique című belga lapnak nyilatkozva.

Tanácskozást tartanak az EU-tagállamok védelmi és külügyminiszterei

Fontos - 2006-11-13

Hétfőn Brüsszelben az EU-tagállamok védelmi és külügyminiszterei: az előbbi megbeszélésen főként az EU jelenlegi katonai akciói, a kongói és a boszniai békefenntartás sorsáról, az utóbbin pedig részben a bővítési folyamat jövőjéről, részben pedig az aktuális külpolitikai kérdésekről, így például a palesztin-izraeli viszonyról és a szerbiai helyzetről lesz szó.

Gyurcsány: egyeztető fórum az önkormányzatoknak

Fontos - 2006-11-12

A kormány és az önkormányzatok egyeztető fórumának létrehozásáról szóló javaslat kidolgozásával bízta meg Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési minisztert. Ezt a kormányfő szombaton a Baloldali Önkormányzati Közösség országos konferenciáján jelentette be Budapesten.

Új pénzügyi csomag a parlament előtt

Fontos - 2006-11-11

A pénteken a parlament elé került egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló javaslat változtat az eva és az ekho szabályain, fontos része a különadóhoz kapcsolódóan, hogy rendelkezik a kutatás-fejlesztés költségeinek leírhatóságáról.

Almunia: az aktualizált programban a reformok részleteit kell bemutatni

Fontos - 2006-11-10

Joaquín Almunia, az Európai Bizottság pénzügyi biztosa csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy az Európai Bizottságnak december 1-jén beadandó, aktualizált konvergenciaprogramban a magyar kormánynak a tervezett strukturális reformok részleteit is be kell mutatnia.

Budapestre érkezik az Európai Bizottság pénzügyi felelőse

Fontos - 2006-11-09

Az európai uniós intézményekben is támogatott konvergencia-program pontos végrehajtásának fontosságát emeli ki várhatóan csütörtöki budapesti látogatásán Joaquín Almunia, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi felelőse, értesült az MTI a brüsszeli testületnél.

EU-bizottság: továbbra is magasak a mobilszolgáltatók barangolási díjai

Fontos - 2006-11-08

A mobiltelefon-szolgáltatók barangolási díjai (roaming) továbbra is nagyon magasak Európában - derül ki az Európai Bizottság közleményéből, amely az Eurobarométer nevű uniós közvélemény-kutatás adatain, valamint a nemzetközi barangolás díjszabásának közelmúltbeli alakulásán alapul.

A tárgyalások megszakításával fenyegette meg Törökországot a német kancellár

Fontos - 2006-11-07
Az európai uniós csatlakozási tárgyalások megszakításával fenyegette meg Törökországot a német kancellár. A liberális Süddeutsche Zeitung című lap hétfői számában megjelent, rendkívül kemény hangú nyilatkozatban Angela Merkel arra szólította fel Ankarát, hogy - mindenekelőtt Ciprussal kapcsolatosan - tegyen eleget az unió által szabott feltételeknek.

Kóka János: Magyarország csatlakozik az olasz miniszterelnök javaslatához

Fontos - 2006-11-06

Magyarország csatlakozik a Romano Prodi olasz miniszterelnök által tett javaslathoz, miszerint közös európai áramszolgáltatási hatóság felállítására lenne szükség - mondta a gazdasági miniszter az MTI-nek vasárnap, azt követően, hogy több nyugat-európai országot is érintett a szombat éjszakai áramkimaradás.

Százmillió embert is  veszélyeztet a klímaváltozás

Fontos - 2006-11-01

Tony Blair brit miniszterelnök is cselekvésre szólította fel a világot egy klímaváltozásról szóló tanulmány hatására. A Londonban megjelent tudományos jelentés - rendhagyó módon - főként közgazdasági értelemben közelíti meg a témát, a klímaváltozás lehetséges következményeinek figyelembe vételével.

A miniszterelnök szakértőket kér fel a rendzavarások vizsgálatára

Fontos - 2006-10-31

 Szakértői vizsgálóbizottságot hív életre a kormányfő a szeptemberi és októberi erőszakos megmozdulások okainak, hátterének, következményeinek feltárására. A bizottság vezetőjének Gönczöl Katalin kriminológus professzort kéri fel a miniszterelnök.

Száz éve kerültek haza II. Rákóczi Ferenc maradványai

Fontos - 2006-10-30

Kassa példát ad az országnak arra, hogyan lehet és kell együtt ünnepelni történelmi múltunk közös gyökereit - hangoztatta Sólyom László vasárnap Kassán a II. Rákóczi Ferenc fejedelem újra temetésének 100. évfordulóján megrendezett nagyszabású ünnepségen.

Sólyom szerint 1956 ötvenedik évfordulóját az egész világ ünnepli

Fontos - 2006-10-28

Az egész világ együtt ünnepli Magyarországgal 1956 ötvenedik évfordulóját - hangsúlyozta Sólyom László köztársasági elnök szombaton Frankfurtban a németországi ünnepi megemlékezésen.

Debrecen város közgyűlése döntött:lesz színház

Fontos - 2006-10-27

Debrecen önkormányzata kötelezettséget vállal színház funkcióra alkalmas ingatlan (építmény) beszerzési költségének fedezetére a 2008. évi költségvetéstől kezdődően 5 évig, 3 838 800 000.-Ft bruttó összegben, oly módon, hogy 2008 és 2012 között évente 767.760.000.-Ft  kerüljön kifizetésre. Amennyiben az önkormányzat költségvetéséből nem biztosítható a fedezet, akkor külső forrás bevonásáról gondoskodik.

Sólyom: az 56-ot átélők számára fontos, hogy öröksége hogyan él tovább

Fontos - 2006-10-26

Azok számára, akik az utolsó generációhoz tartoznak, amely 56-ról tanúskodni tud, nagyon fontos, hogy annak öröksége hogyan száll tovább - mondta Sólyom László szerdán Strasbourgban, az Európai Parlament épületében megrendezett 1956-os témájú kiállítást bevezető szavaiban.