A Magyar Szocialista Párt elnöksége egyhangúlag kiáll Gyurcsány Ferenc mellett - jelentette be Hiller István hétfőn Budapesten, miután ülésezett a párt elnöksége, s elkezdődött a szocialista frakció ülése.
Szeptember 15.-én, Bajnai Gordon, a fejlesztéspolitikáért felelős kormánybiztos megbeszélést folytatott a történelmi egyházak vezetőivel az Új Magyarország Fejlesztési Tervről. A Magyarországi Református Egyház képviseletében a tanácskozáson dr. Bölcskei Gusztáv püspök, az MRE Zsinatának lelkészi elnöke és dr. Nagy Sándor főgondnok, az MRE Zsinatának világi elnöke vett részt.
A gazdasági aktivitás eredményeként a városban a vásárlóerő 4 százalékkal magasabb az országos mutatónál, ami gyakorlatilag megegyezik Debrecen vagy Szeged adatával.
Kállai László (Jászladány) a Jászsági Roma Polgárjogi Szervezet Elnöke, az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány kurátora nyílt levélben kérte állásfoglalását a szegregációval kapcsolatban Sólyom László Köztársasági Elnöktől. Kállai László a nyílt levelében felhívta a köztársasági elnök figyelmét, hogy hazánkban egyre nő a szegregáció mértéke, különösen az oktatás terén!
Megalakult a Nemzeti Fejlesztési Tanács, amely a kormány külső stratégiai, társadalmi tanácsadó testülete - közölte Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos szeptember 5-én, a kormányszóvivői tájékoztatón.
Először is szögezzük le, hogy Debrecen képviselőtestülete jól teszi, ha úgy dönt: élve elővásárlási jogával, megvásárolja a megyei könyvtár épületét. Biztosra vehető, hogy a képviselők utólag is megadják a polgármesternek a felhatalmazást. Bár a költségvetésben nem tervezték ennek az épületnek a megvételét, de a problémaelhárítók ott dolgoznak a városházán, legyen ez az ő feladatuk.
Az úgy volt, drága Főorvos Úr hogy, én, hülye állat, elhittem, hogy a UPC, az egy szolgáltató cég. Nem Hatóság, vagy Fensőbbséges Isten, akit mi, Utálatos Porbancsúszó Cickány ügyfelek (továbbiakban UPC ügyfél) meg sem szólíthatunk.