Gazdaság

Eredmények megjelenítése 3161-től 3180-ig 4718 találatból.

Andor szerint a gazdasági szigornak is van határa az EU-ban

Gazdaság - 2011-09-15

A nemzetközi gazdasági válság tanulságai közé tartozik az, hogy miközben a megszorítások bizonyos helyzetekben nem kerülhetők el, a szigor politikájának is vannak korlátai - jelentette ki Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatási, szociálpolitikai és a társadalmi bevonásért felelős tagja csütörtökön Brüsszelben.

Jelentősen nőtt a közfoglalkoztatás augusztusban

Gazdaság - 2011-09-14

Jelentősen nőtt a közfoglalkoztatás augusztusban: a munkaadók 31.100 új, támogatott álláshelyet (ennek nagy részét a közfoglalkoztatás keretében kínálták) jelentettek be, így júliushoz képest csaknem 12, 2010 augusztusához viszonyítva pedig több mint 140 százalékkal nőtt az ilyen állások száma - olvasható a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) friss adatait közlő összegzésben.   

KSH: fogyasztói árak, augusztus: +3,6 százalék év/év

Gazdaság - 2011-09-14

A fogyasztói árak augusztusban 0,1százalékkal csökkentek az egy hónappal korábbihoz képest, és 3,6 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

 Az elemzők 3,1-3,6 százalék közötti éves áremelkedést vártak a júliusi 3,1 százalékot követően.

Matolcsy: jövőre adózik az on-line szerencsejáték is

Gazdaság - 2011-09-13

- A pénznyerő automaták idei adóztatása mellett a kormány jövőre megadóztatná a on-line szerencsejátékot is, az előbbiről szóló törvénytervezet már a parlament előtt van, az utóbbinak pedig elkészült a koncepciója.

 Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter egy képviselői kérdésre válaszolva kedden a parlament sport- és turizmusbizottságában leszögezte, hogy 2012-től megadóztatják az on-line szerencsejátékot.

Workania.hu: egy-egy álláshirdetésre 27-en jelentkeztek a nyári hónapokban

Gazdaság - 2011-09-13

Egy-egy álláshirdetésre átlagosan 27-en jelentkeztek a 2011 júniustól augusztusig eltelt 92 napban a Workania.hu internetes állásportál legfrissebb felmérése szerint.

 A kutatás összefoglalója a legnépszerűbbnek a bankszektor álláshirdetéseit nevezi, ezekre ugyanis átlagosan 53-an küldték el jelentkezésüket. Alig kevesebben, átlagosan 51-en jelentkeztek a segédmunkási álláshirdetésekre.

Egy összegben törlesztette a Nitrogénművek az MFB-nek a kölcsönt

Gazdaság - 2011-09-09

- Egy összegben előtörlesztette a péti Nitrogénművek Vegyipari Zrt. az MFB Magyar Fejlesztési Bank által nyújtott kölcsönöket a kapcsolódó díjakkal és kamatokkal együtt - tájékoztatta a Nitrogénművek Zrt. pénteken az MTI-t.

 A forgóeszközhitelt már augusztus végén, a beruházási hitelt pedig szeptember elején fizette vissza a Bige Holding csoporthoz tartozó műtrágyagyártással foglalkozó cég.

Kyrinicai fórum - Rostowski: Keynesiánus időket élünk

Gazdaság - 2011-09-09

Az Európai Unióban a központi bankoknak tilos forráshoz juttatniuk kormányaikat, de John Maynard Keynes, a neves brit közgazdász óta tudjuk, hogy 80-100 évente, válság idején szükség lehet erre. Most ilyen Keynesiánus időket élünk - mondta Jacek Rostowski, Lengyelország pénzügyminisztere a lengyelországi Krynicában rendezett  gazdasági fórum  plenáris ülésén.

Elemzők: reálisnak látszik a 2 százalékos gazdasági növekedés

Gazdaság - 2011-09-08

Elérhetőnek látják a kormány legújabb prognózisa szerinti két százalékos gazdasági növekedést 2011-re az MTI által megkérdezett elemzők a csütörtökön közzétett második negyedéves GDP adatokat kommentálva. A Nemzetgazdasági Minisztérium pedig úgy véli, hogy a következő negyedévekben a belső kereslet várhatóan tovább javul, amely a bizonytalan külpiaci konjunktúra mellett is stabilizáló erővel hat a növekedésre.

Újabb rekordon a görög törlesztéskockázati biztosítás árazása Londonban

Gazdaság - 2011-09-08

Soha nem mért magasságokba emelkedett a görög államadósság-törlesztési kockázat biztosítási tranzakcióinak árazása a csütörtöki londoni kereskedésben, tükrözve a görög szuverén adósságtörlesztési kilátásokkal kapcsolatos, ismét erősödő piaci félelmeket.

IMF: a konzervatívabb kapitalizmus kedvesebb válsággal, de alacsonyabb prosperitással jár

Gazdaság - 2011-09-08

Amennyiben a gazdasági szereplők morális hozzáállása változik, és konzervatívabb kapitalista rendszerek alakulnak ki, akkor sem kerülhetőek el a válságok, de az összjólét és a növekedés üteme alacsonyabb lesz, jóllehet elképzelhető, hogy jobb világ lenne - mondta Mark Allen, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezető közép- és kelet-európai regionális képviselője a krynicai gazdasági fórum kerekasztal-beszélgetésén csütörtökön.

Christine Lagarde: Egyértelműen bizalmi válság alakult ki

Gazdaság - 2011-09-05

A Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója konjunktúraprogram kidolgozását követelte arra az esetre, ha Németországban csökkenne a gazdasági növekedés.

"Ha csökken az export, amelyen a német gazdasági modell nyugszik, akkor a szövetségi kormány felléphetne ezzel szemben" - hangoztatta Lagarde a Der Spiegelnek nyilatkozva. Véleménye szerint ugyanis a gazdaság támogatását célzó állami intézkedésekhez megfelelő a mozgástér.

Bajnai, Oszkó: le kell térni a tévútról

Gazdaság - 2011-09-02

Bajnai Gordon korábbi kormányfő és egykori pénzügyminisztere, Oszkó Péter szerint a Matolcsy György nevével fémjelzett gazdaságpolitika tévútra vezeti Magyarországot,  a tévútról pedig - ahelyett, hogy a kormány "hazugságokkal húzza az időt" - gyorsan le kell térni.

Magyar Szerencsejáték Szövetség: a pénznyerők további adóztatása bevételkieséssel járhat

Gazdaság - 2011-09-02

A pénznyerő automaták után kivetett adó további emelése veszélybe sodorná a most éves szinten 70 milliárd forintos költségvetési bevételt a Magyar Szerencsejáték Szövetség (MSzSz) állásfoglalása szerint.

 A szövetség által az MTI-hez pénteken eljuttatott közlemény szerint a pénznyerő ágazat már régóta recesszióval küzd, a gépek és a bevételek száma évről évre csökken.

Jelentősen lassult az export és import növekedése júniusban

Gazdaság - 2011-09-02

Júniusban a kivitel 3,1 százalékkal, a behozatal 3,8 százalékkal nőtt 2010 júniusához viszonyítva euróban számolva, ami jelentős lassulás a májusi 20,5 százalékos export és 15,6 százalékos import növekedést követően - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójában pénteken.

Tovább csökkennek a távközlési díjak

Gazdaság - 2011-09-01

- A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legújabb piacelemzési határozatai nyomán a következő három évben jelentősen mérséklődnek a telefonálásért fizetett percdíjak a vezetékes és mobilhálózatokban, a nagykereskedelmi csökkenés mértéke elérheti a 40 százalékot is.

A Hell Energy új termékére nem vonatkozik a chipsadó

Gazdaság - 2011-09-01

Új, hozzáadott koffeint nem tartalmazó terméket dob piacra a Hell Energy Magyarország Kft.; a termék továbbra is az energiaital kategóriába esik, de a jelenlegi törvényi szabályozás szerint mentesül a népegészségügyi termékadó (chipsadó) alól - ismertette Szabari József, a cég régióigazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Munka törvénykönyve - Demján: kell az érdekegyeztetés

Gazdaság - 2011-08-30

Szükség van az érdekegyeztetésre a munkaadói szervezetek és a szakszervezetek között a versenyszférában, mert sok közös érdek van, amelyek mentén együtt lehet működni, és közös álláspontot kialakítani - mondta Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) ügyvezető elnöke kedden Budapesten a "Munkából élnénk!" címmel rendezett nemzetközi konferencián, amelynek középpontjában a készülő új Munka törvénykönyve áll.

Varga Mihály: 8-10 tétellel fedheti be a kormány a 80-100 milliárdos hiányt

Gazdaság - 2011-08-29
Varga Mihály szerint az idei év legfontosabb feladata, hogy befedjék azt a 80-100 milliárd forint körüli államháztartási hiányt, amely akkor keletkezik, ha a tervezetthez képest valóban alacsonyabb, az első becslések szerint 2 százalék vagy az alatti lesz az ez évi gazdasági növekedés.

Felszámolják a sármelléki repülőtér bérlőjének anyacégét

Gazdaság - 2011-08-25

- Felszámolási eljárás indult a sármelléki FlyBalaton repülőteret bérlő társaság anyacége ellen, de a felszámoló közlése szerint a repülőtér működését ez nem érinti.

  Beznicza Árpád, a Zala Megyei Bíróság szóvivője csütörtökön közölte: kedden vált jogerőssé a Sármelléken bejegyzett Aviation Group Zrt. felszámolása, amelynek végrehajtására sorsolás útján a Vectigalis Zrt.-t jelölték ki.

A gazdasági növekedés lassulását tükrözik a létszám- és kereseti adatok

Gazdaság - 2011-08-19

A magyar gazdaság növekedésének lassulását tükrözik a most közölt foglalkoztatási adatok - mondták az MTI által megkérdezett elemzők, akik szerint a beinduló közfoglalkoztatás ellenére sem várható érdemi javulás a foglalkoztatottságban a versenyszférában egyre lassuló a munkaerő-piaci bővülés miatt.