A szakszervezetek nemzetközi segítséget is igénybe vesznek, hogy rákényszerítsék a kormányt a nyilvános, háromoldalú tárgyalásokra az Új Munka törvénykönyvével kapcsolatban - mondta Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) elnöke szerdán Salgótarjánban.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter leváltására szólítja fel a miniszterelnököt az LMP, amely a kormánytól azt kéri, hogy szakítson a "bukott” gazdaságpolitikával – mondta szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján Scheiring Gábor.
Az LMP gazdasági kabinetjének vezetője idézte Navracsics Tibor 2009-es kijelentéseit, amelyekben a miniszterelnök-helyettes még ellenzéki képviselőként az akkori kabinetet tette felelőssé a 300 forintos euróárfolyamért és lemondásra szólította fel a kormányt.
A magyar költségvetési és monetáris politika egyaránt igyekszik a megfelelő irányba terelni a magyarországi gazdasági folyamatokat, de Magyarországnak szüksége lenne egy elővigyázatossági jellegű készenléti IMF-megállapodásra, amely óvná a gazdaságot a külső piaci kilengések hatásaitól, és mérsékelné a befektetési ajánlású hitelminősítői adósosztályzat elvesztésének kockázatát is - vélekedtek hétfői helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.
Oszkó Péter szerint a jövő évi büdzsé kormányzati előterjesztéséből annak beismerése látszik, hogy nem járt sikerrel az a kísérlet, amely a fogyasztásélénkítés alapú gazdaságpolitika visszahozatalát célozta a 2000-es évek elejéről.
A volt pénzügyminiszter, a PortfoLion Zrt. elnök-vezérigazgatója úgy fogalmazott, a kormány lemondott a fogyasztásélénkítés eszközéről, kísérlete azonban drága volt, tulajdonképpen a magán-nyugdíjpénztári vagyonba került.
A gazdasági válság hatására közeledett egymáshoz és csökkent a költségvetési forint- és devizahitelek kamatainak átlagos szintje, ami jelenleg 5,6 százalékon áll - közölte az Államadósság Kezelő Központ Zrt. általános vezérigazgató-helyettese.Borbély László András a Magyar Közgazdasági Társaság vándorgyűlésén a költségvetési kamatkiadások alakulása kapcsán kifejtette: az adósság átlagos kamatköltsége tompítva és időben eltolva követi a hozammozgásokat.
Magyarország jövőre európai uniós forrásokból 1.369 milliárd forint kifizetéssel számolhat; ezt az összeget a magyar költségvetés 193 milliárd forinttal egészíti ki, így az idei előirányzatnál összesen mintegy 30 százalékkal - 367 milliárd forinttal - több uniós forrás áll majd az ország rendelkezésére - a 2012-es költségvetési javaslat szerint.
Szeptemberben a GKI-Erste konjunktúraindex szezonális hatásoktól megtisztított értéke másfél éves mélypontra süllyedt; a GKI Gazdaságkutató Zrt. által az EU támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti és a fogyasztói várakozások csökkenő trendje hónapok óta tart.
Az index szeptemberben mínusz 20,9 pontra süllyedt az augusztusi mínusz 18,9 pontról.
Saját kutatás-fejlesztési tevékenysége mellett évente tízmilliós összeget fordít szakképzésre és egyetemekkel közös munkára a téglási székhelyű, magyar tulajdonú HAJDU cégcsoport. A vállalatcsoport k+f tevékenységét igyekszik a cégen belül megoldani, de technológiai fejlesztések, logisztikai feladatok vagy pénzügy terén a nagy hazai egyetemekhez fordulnak.
Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélküli - első nyolc havi hiánya 1.544,6 milliárd forint volt az előzetes adatok szerint, amely a módosított éves előirányzat 130,4 százaléka.Az NGM közlemény rögzíti: a Mol részvénycsomag vásárlására fordított kiadás egyszeri jellegű, ezért azt az éves összehasonlításban nem szerepeltetik.
Az év utolsó negyedévében fokozott ellenőrzésekre számíthatnak az adóalanyok, mivel az adóhatóság az áfaellenőrzések révén a tervezetthez képest 40 milliárd forint többletbevételt kíván elérni; főként az áfalevonási jog gyakorlását, az egyenes és fordított adózás helyes alkalmazását, a láncügyleteket, illetve a közösségen belüli értékesítéseket fogják kiemelten vizsgálni a revizorok - derül ki a Deloitte hírleveléből.
Fele-fele arányú tulajdonlással alapított közös vállalatot Tesco Mobile néven a Vodafone Magyarország és a Tesco Globál Áruházak Zrt. mobil szolgáltatások nyújtására - jelentette be a két cég vezetője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
A Tesco Mobile úgynevezett virtuális mobiltelefon és internet szolgáltató (MVNO) lesz, olyan társaság, amely mobil szolgáltatást nyújt saját hálózati infrastruktúra, így saját frekvencia nélkül. Az új mobilszolgáltató a Vodafone hálózatát bérli.
Az infláció 2013 első felére érheti el a 3 százalékos célt - mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke kedden Budapesten, a Monetáris Tanács kamatdöntő ülését követő sajtótájékoztatón.Két javaslat szerepelt a monetáris tanács keddi ülésén, a kamat tartására és 25 bázispontos emelésre - közölte Simor András jegybankelnök a kamatülést követő sajtótájékoztatón.
Nem elsősorban a portfolióikban lévő görög adósság veszélyezteti az euróövezet legnagyobb gazdaságainak bankrendszerét, hanem a teljes euróövezeti periféria adósságai, amelyekből csak a német és a francia bankok jóval több mint 800 milliárd eurónyit tartanak - áll londoni pénzügyi elemzők hétvégi helyzetértékelésében.
Vegyesen ítélték meg a Matolcsy György által pénteken bejelentett 2012. évi költségvetési terv számait az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
Barcza György, a K and H Bank vezető elemzője szerint csalódást keltő, hogy a költségvetési konszolidáció bevételtúlsúlyos, a "hagyományoknak megfelelően" most is jelentős túlsúlyt kapnak az adóemelések.Úgy vélekedett, hogy jobb lett volna a kiadáscsökkentésben nagyobbat lépni és megkerülni az áfaemelést.
Az Európai Bíróság ítélete alapján visszajáró általános forgalmi adót - áfa-t - külön kérelemre október 20-ig lehet visszaigényelni, de ez megtehető a rendes áfa-bevallásban is - az erről szóló törvényjavaslatot Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter terjesztette az Országgyűlés elé, és az a parlament honlapján jelent meg.
A jelenleg 440 milliárd eurós hitelkerettel rendelkező Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) forrásainak növelését javasolta Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter az eurózóna pénzügyminisztereinek a lengyelországi Wroclawban tartott pénteki tanácskozásán.