Gazdaság

Eredmények megjelenítése 3601-től 3620-ig 4648 találatból.

Felemás várakozások a gyógyszeriparban

Gazdaság - 2010-04-19
Alapvetően optimistán látják a következő évet a hazai gyógyszeripari vállalatok – derül ki egy elemzéséből. A Magyarországon működő cégek vállalatvezetői körében tavaly decemberben végzett kérdőíves vizsgálat eredménye azt mutatja: a múlt évi ötszázalékos piacbővülés után a válaszadók háromnegyede árbevétele növekedésére számít 2010-ben is, ám ehhez hozzájárul költségeik csökkentése is.

Telefonon kérhetnek segítséget az eladósodott családok

Gazdaság - 2010-04-19
Telefonos információs szolgálatot hozott létre a Menhely Alapítvány a kilakoltatás előtt állóknak. Azoknak nyújtanak segítséget, akik közüzemi, vagy egyéb tartozásuk miatt veszíthetik el a lakásukat. Pénzt nem, csak tanácsot adnak – derült ki a Népszava cikkéből.A szervezet tanácsot ad abban, hogy a segítséget kérők kihez, vagy melyik szolgáltatóhoz forduljanak támogatásért.

Megéri etikusnak lenni? Bajban a tisztességes cégek

Gazdaság - 2010-04-19
Sok a túlszabályozás a hazai vállalatirányítási rendszerekben, a felelős és jó vállalati polgárként tevékenykedő cégek pedig versenyhátrányba kerülhetnek azokkal szemben, amelyek kevésbé etikus módon működnek – ezeket a bírálatokat fogalmazza meg egy ma nyilvánosságra kerülő kutatás. Arra is rávilágít: ahhoz, hogy a cégeken belüli visszaélések, a korrupciós veszélyek csökkenjenek, erősíteni kell a felügyelőbizottságok, a független igazgatók szerepét.

Pénznyelő a lakás? - Felújítási útmutató és költségek

Gazdaság - 2010-04-18
A válság hatására kevesebben vásárolnak befektetési célú ingatlant, inkább az otthonteremtés került a fókuszba – derült ki az Otthon Centrum, és a Masterplast közös felméréséből. Ahhoz, hogy elkerüljük a „pénznyelőket”, érdemes alaposan, és nem csupán műszaki értelemben megvizsgálni a leendő otthont.

Klímavédelem: évi 900 milliárdból 200 ezer panel és ház újulhat meg

Gazdaság - 2010-04-18
A Magyar Építőanyagipari Szövetség  kidolgozta a Komplex Épületenergetikai és Klímavédelmi  Programot, amelyet a Construma szakkiállításon mutatott be. Túl sok energiát fogyasztunk, ami egy szegény országban luxus. Az összes ingatlant korszerűsíteni kellene, hogy csökkentsük a széndioxid-kibocsátást.

Újabb milliárdokból fejlődhet a kkv-szektor

Gazdaság - 2010-04-18
új hitelt hagyott jóvá a vállalkozói programok szerinti hitelek keretében – olvasható a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. közleményében. A bank ez év április 6-11. között 794 millió forintot folyósított a kkv szektor vállalkozóinak, ami a korábban jóváhagyott hitelszerződések teljesítése.

Kevesebben dolgoznak magáncégeknél

Gazdaság - 2010-04-17
A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél a bruttó átlagkeresetek az év első két hónapjában 3,7, a nettó átlagbérek 10,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A reálkereset (a fogyasztói árak 6,1 százalékos növekedése mellett) 4,0 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest

Gyakran még a minimálbért sem fizetik ki

Gazdaság - 2010-04-16
Elkeserítő eredményt hozott az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség legutóbbi, a minimálbér kifizetésre vonatkozó országos ellenőrzés-sorozata: a vizsgált munkáltatók több mint kétharmadánál találtak valamilyen munkaügyi szabálytalanságot.

Szabálytalanul foglalkoztatják a minimálbéreseket

Gazdaság - 2010-04-16
Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Felügyelőség  március eleji vizsgálatában, amelyet a minimálbérrel kapcsolatosan tartottak, a vizsgált munkaadók több mint kétharmadánál tártak fel szabálytalanságot - írja a Világgazdaság. A munkaszerződés és bejelentés nélküli foglalkoztatás után a bérrel kapcsolatos szabályok be nem tartása a legjellemzőbb hiányosság a cégeknél.

Danone: olcsóbb joghurt, nagyobb piac

Gazdaság - 2010-04-16
A világ vezető joghurtgyártója, a párizsi székhelyű Danone csoport árbevétele 8,3 százalékkal, 3,98 milliárd euróra nőtt az idei első negyedévben – írja a Bloomberg. Ebben nagy része volt a meghatározó tejterméküzletágnak, amelynek mennyiségi forgalma 13 százalékkal emelkedett, nem utolsósorban az árcsökkentéssel gerjesztett európai keresletfelfutás nyomán.

 Kevesebb és olcsóbb sör fogy

Gazdaság - 2010-04-16
A tavalyi 12 százalékos visszaesés mérséklődik, ám a gyártók az idén még nem várnak bővülést.A legnagyobb élelmiszer-ipari szektor már az előző évben is zsugorodott, ám ennek mértéke 5,5 százalékos volt. Egyértelmű, hogy a fogyasztók az olcsóbb termékek felé fordultak, még nagyobb a visszaesés a vendéglátásban, illetve a minőségi és a prémium szegmensekben – mondta el Sivó Imre, a sörszövetség elnöke.

Több mint havi 40 ezer repülőgép a magyar légtérben

Gazdaság - 2010-04-15
A HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat szakembereinek statisztikái alapján a magyar légtér forgalma ismét a gazdasági válság bekövetkezése előtti szintre emelkedett. 2010 első három hónapjában a magyar irányítók összesen 118 549 repülőgépet irányítottak, ami 4,78 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest.

Nem habozik az APEH: a cég törlése lehet a hanyagság ára

Gazdaság - 2010-04-15
 Bár még távolinak tűnik a május végi határidő, nem árt gondolni arra, hogy az éves mérlegbenyújtás elmulasztása súlyos szankciókkal járhat: adószám-felfüggesztés, vagy akár a cég megszüntetése lehet a hanyagság ára. A cégbíróság az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) megkeresésére a renitens vállalkozást megszűntnek nyilvánítja, és megindítja az ezzel kapcsolatos eljárást.

Kevés az új banki állás

Gazdaság - 2010-04-15
Bár a legnagyobb hazai pénzügyi szolgáltatók mindegyike pozitív eredménnyel zárta a tavalyi évet, a meglehetősen szerény álláskínálatból arra lehet következtetni, hogy továbbra is tartják magukat a szigorú költségkontrollhoz a hazai bankok.

Mától hatályosak az új lakás-árverezési szabályok

Gazdaság - 2010-04-14
Mától lépnek életbe az új árverezési szabályok: csak a PSZÁF által ellenőrzött pénzügyi szervezetek árverezhetnek el ingatlant, és a lakások árverezésére csak az adóhatóság honlapjához kapcsolódó Elektronikus Árverési Felületen keresztül lesz lehetőség.

Moszkvics és Chevrolet: legidősebb és legfiatalabb autók Magyarországon

Gazdaság - 2010-04-13
Semmilyen szempontból nem tett jót a válság az autópiacnak. Nem elég, hogy történelmi mélypontra zuhantak vissza az eladások, szinte az őrületbe kergetve a kereskedőket, a környezetvédők is joggal kesereghetnek: a néhány évvel ezelőtt elkezdődött fiatalodási tendencia ugyanis megállt, sőt egyre látványosabban ismét öregedésnek indult a járműparkunk.

 Kevesebb álláskereső volt márciusban

Gazdaság - 2010-04-09

A válság kitörése óta megfigyelt trendnek megfelelően az álláskeresők száma egy év alatt továbbra is Közép-Magyarországon és Közép-Dunántúlon, vagyis a legfejlettebb régiókban emelkedett a legnagyobb mértékben.

Óvatos külföldi derűlátás

Gazdaság - 2010-04-08
A tavalyi –29,5 pontos szint után az idén –2,5-re javult a  Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara Befektetői Hangulat Mutatója – derült ki a kamara legfrissebb jelentéséből. Az összesen 174 – német és más külföldi érdekeltségű – vállalat körében végzett felmérés szerint a magyar gazdaságot öszszességében még mindig rossz helyzetben látják a befektetők, emellett azonban óvatos derűlátás is kibontakozni látszik.

Tovább tart a válság hatása

Gazdaság - 2010-04-08
A vállalkozások továbbra is nehéz helyzetben vannak, ezt támasztják alá az Opten céginformációs szolgáltató legfrissebb adatai. Tény az is, hogy változatlanul kevesebb céget alapítanak, ez elsősorban a receszszió következménye, de kétségkívül szerepük lehet benne a választáshoz kapcsolódó kivárásoknak is.

Pótlék-irigység

Gazdaság - 2010-04-08
Az emberek többsége gyakorlatilag elvenné a gyerekek után járó családi pótlékot. Különösen azoktól, akik segélyen élnek és nem vállalnak közmunkát. romló gazdasági és politikai közhangulat lassan kikezdi a társadalmat összetartó kötéseket. Gyengül a bizalom, erősödik a gazdasági irigység és csökken a társadalmi szolidaritás - derül ki a Medián közvéleménykutató gyorsfelméréséből.