Az adózók java az utolsó pillanatra, május 20-ra hagyja az szja-bevallás benyújtását, de 1,8 millióan azért már teljesítették kötelezettségüket. Az APEH több mint 50 milliárd forintot utalt már ki a jogosultaknak.
A görög válság kapcsán a gazdasági sokkterápiának az azt már átélt országokra kifejtett társadalmi hatásaival foglalkozott kedden a La Croix című francia napilap: az argentinok soha nem felejtik el a 2001-es zavargásokat, az izlandiak úgy érzik, hogy a válsággal tért vissza az élet a normál kerékvágásba, míg Magyarországon a megszorító csomag miatti elégedetlenség a szélsőjobboldal megerősödését eredményezte.
Az idei első két hónapban többek között az energiafejlesztő gépek és berendezések, illetve a tudományos ellenőrző műszerek exportja ugrott meg leginkább a magyar külkereskedelemben. 2010. január–februárban a külkereskedelmi termékforgalom volumene exportban 17, importban 13%-kal haladta meg az előző év azonos időszakának szintjét – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Az elmúlt évek tapasztalatai és a meteorológusok véleménye alapján 2010-ben is extrém időjárási eseményekben gazdag nyárra számíthatunk. A legtöbb csapadék általában májusban és júniusban hullik, és a zivatarok 95 százaléka is a nyári időszakban érkezik.
Az Állami Nyomda Nyrt. az idén 20 százalék feletti eredménycsökkenést vár, ugyanakkor két számjegyű árbevétel-növekedést prognosztizál, egyebek közt a választási nyomtatványgyártásnak köszönhetően – olvasható a társaságnak a tőzsde honlapján frissen közzétett beszámolójában.
A mezőgazdasági vállalkozások beruházási hajlandósága az elmúlt bő másfél évben a válság hatására szinte teljesen megszűnt. A Lízingszövetség javaslatokat fogalmazott meg a támogatási rendszer módosítására. Az ágazatban a beruházási kedvet az elérhető támogatások határozzák meg, a beruházási döntéseknél az elérhető támogatás sok esetben megelőzi a gazdasági szempontokat.
Értékben egy százalékkal csökkent 2009 áprilisa és 2010 márciusa között az élelmiszerek kiskereskedelmi forgalma, mennyiségben háromszázalékos a visszaesés a Nielsen legfrissebb adatai szerint.
Hétfőn megkezdődtek a Zöld Nyíl, a miskolci nagy villamos projekt kivételezési munkálatai. A miskolci projekt célja a városi tömegközlekedés szolgáltatási színvonalának javítása, a közösségi közlekedés népszerűbbé tétele, de cél a környezeti terhelés csökkentése is.
A Rába Nyrt. évzáró közgyűlése elfogadta az igazgatóság beszámolóját a társaság 2009. évi működéséről. A globális járműipart sújtó recesszió erőteljesen, több mint 40 százalékkal vetette vissza a társaság árbevételét.
Most már igazán van tétje az éves cégbeszámolók benyújtásának.
A határidőt elmulasztó vállalkozást az adóhatóság felszólítja, felfüggesztheti az adószámát, és végső esetben kezdeményezi a cégbíróságon a cég megszüntetését. Eddig csak 15 ezer vállalkozás tett eleget törvényi kötelezettségének.
Több panasz érkezett a kisebbségi ombudsman Kállai Ernőhöz azzal a Romák foglalkoztatása a közigazgatásban című programmal kapcsolatban, amely egymilliárd forint uniós támogatást élvezve a romák foglalkoztatásának elősegítését tűzte ki céljául. A programban eredetileg kétszáz roma diplomás vett volna részt, ám a szervezők bemondásos alapon elfogadták a jelentkezők származásra vonatkozó bejelentéseket, így több nem roma személy is bekerült a foglalkoztatási programba.
A válságból való kilábalást, a hatékonyság javulását, az eredmények növekedést, ezzel munkahelyek megtartását, sőt újak teremtését garantálja az a szolgáltatás-csomag, amelyet térítésmentesen vehet igénybe egy szerencsés magyar vállalat.
Másodszori nekifutásra sem jelentkezett senki a felszámolás alatt lévő cégért. Egyetlen pályázat sem érkezett a Piszkei Papírgyár megvételére az ÁFI Felszámoló és Vagyonkezelő Zrt. által kiírt nyilvános tenderre, írja a kemma.hu.
Alig 1,8 milliárd forintnyi új gépjárműhitelt helyeztek ki februárban a háztartásoknak a pénzügyi szolgáltatók, így tovább csökkent a szektornál lévő kölcsönök mennyisége – derül ki a Magyar Nemzeti Bank adataiból. A piac drasztikus visszaesését jól szemlélteti, hogy a február végéig tartó egy év alatt 17,7 százalékkal, 288,7 milliárd forintra mérséklődött a szektornál lévő állomány.
Kezd túljutni a mélyponton a magyar kiskereskedelem. Ugyan még mindig számottevő, 4,3 százalékos forgalomcsökkenést mért februárban a KSH, de így is ez a legkedvezőbb havi adat a múlt év közepi áfaemelés óta. Az előző havi számok is mutatták már a konszolidáció jeleit, igaz, akkor a szezonálisan kiigazított mutató is pozitív volt, azaz decemberhez 0,6 százalékos emelkedést jelzett, míg most csak stagnálás volt.
Az idei első negyedévben a Porsche Hungaria Volkswagen márkájú autóból adott el a legtöbbet, de ezt kevéssel lemaradva követte a Skoda. Az első negyedévben az összes márkát tekintve 3 240 autót értékesített a Porsche Hungaria, 1 441 darabbal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában. anuártól márciusig 1350 Volkswagen talált gazdára, miközben ugyanezen időszak alatt 1242 Skoda kelt el.
Egy értékesebb budai ingatlan vételárának megfelelő összeg, 153,6 millió forint folyt be március végéig a repülők, vitorlások, nagy teljesítményű autók után fizetett vagyonadóból. Nem állítható, hogy a vagyonadóból származó bevétel fogja helyreállítani a költségvetés egyensúlyát, idén március végéig 153,6 millió forintot fizettek be a törvény alapján luxuscikknek számító vitorlások, repülők és autók tulajdonosai.
Egyszerűbb, átláthatóbb és hatékonyabb magyar közbeszerzési szabályozást szorgalmaztak tegnap a Transparency International Magyarország és az Európai Bizottság támogatásával megrendezett tanácskozás részvevői. Tátrai Tünde adjunktus, a Corvinus Egyetem kutatását ismertetve elmondta: túlszabályozottak a közbeszerzési folyamatok, gátolják a versenyképességet, de nem állják útját a tisztességtelen versenynek.
Munkaügyi jogsértéseket elkövető vállalkozásokról készített összeállítást a feketelista.hu. A száz cég nevét tartalmazó lista arról tanúskodik, hogy a szigorodó ellenőrzések dacára növekszik a munkahelyi vétségek száma. A cégek egy része még mindig a hatósági előírások kijátszásával, feketén alkalmazott munkaerővel, a munkavédelmi előírások mellőzésével próbál versenyelőnyhöz jutni a tisztességes vállalkozók ellenében.
Harminc vállalat részvételével megalakult az Alföldi Regionális Ipar- és Gazdaságfejlesztési Klaszter. Az alapítók szerint Dél-Alföld régióban a nemzetgazdaságilag is kiemelt szintű Daimler-Benz-beruházáshoz kapcsolódóan olyan mértékű iparfejlesztés vált szükségessé, amely hosszú távú és megalapozott vállalati, intézményi, szervezeti kooperációt igényel.